Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)
1874 / 48. szám - Belföldi jogesetek. Elitélés bünjelenségek alapján
364 el, nem bizonyít semmit, mert ha minden szerencsétlenség nélkül — s erre nem minden ember gondol — érkezett volna meg Karansebesre, és sikerült volna neki Neuerer Iguácznál a hirdetett állomást megnyerni, ennek bizonyítványait és ruháit zálogul adván, kaphatott volna annyi fizetéselőleget, hogy a kocsist kifizethesse. A ki segédet fogad, nem első eset, hogy annak az utazási költségeket a belépéskor előlegezi. Ha pedig Neuerer Ignácznál nem kapott volna állomást, visszatért volna Temesvárra, mert a fuvaros oda és vissza volt megfogadva, és kölcsönzött volna magának pénzt Temesvárt, ahol voltak ismerősei, annyit, hogy a kocsist kifizesse, vagy segített volna magán valami ruhadarab elzálogosítása által. Leginkább igazolja pedig vádlott ártatlanságai azon körülmény, hogy ő ezen terhesnek látszó körülmény szépitgetésére semmi hazug mentséggel előállni nem iparkodolt. Pedig, ha első kihallgatásakor bűnös cselekménynek öntudatában lett volna bizonyára nem ismerte volna be, hogy a kocsisnak csak 1 irtot fizetett meg, a többivel még tartozik, hanem inkább azt hazudta volna, hogy a kocsisnak elindulásakor előre megfizetett, mert az pénzt akart hon hagyni családjának. Ad 4) Hogy a strychnin méregnek birtokában találtatott, nyomós gyanúok ellene, de nem bizonyít annyit, hogy ez egyedül bűnösségének elegendő bizonyítékául szolgálhasson. Ezen szernek régen van birtokában, azt Temesvárt nyíltan áruba bocsátotta egyéb, vegyszerekkel is kereskedeL. Hogy erre engedélyt kellett volna előbb nyernie, mint a magyar törvényekben járatlan, nem tudta A skatulyában volt egyéb szereket eldobta, ezt azonban épen rendkívüli veszélyességénél fogva eldobni nem merte. Már pedig, ha magát bűnösnek érezte volna, bizonyára első dolga lett volna ezt a mérget, t. i. a strychnint eldobni, nehogy az birtokában találtassék. Ezt igazolja nemcsak az ártatlanság öntudatát, hanem különösen azt, miszerint vádlott nem is tudta, és még utólagosan sem sejthette, hogy minő méreg nem okozhatta a szerencsétlen kocsis elhunyták, mert ha ő adta volna azt be, akkor bizonyára nem tett volna oly dőreséget, a többi vegyanyagokát — melyekre reá nézve terhelő bizonyítékul nem szolgálhattak, — eldobni, ellenben csak azon méreg nemet, amely a halál okozója volt, megtartani. Kár egyébiránt, hogy a skatulyából elhányt egyéb vegyszerek összekeresése iránt azonnal intézkedések nem történtek, sem azon vádlott által megnevezett külföldi kereskedők kihallgatása, kikkel vádlott ezen vegyanyagokkal való üzletekben összeköttetésben állott, nem eszközöltetett. Ad 5) Hogy a halálesetnek feljelentését Lúgoson eszközölni elmulasztotta, nem azt igazolja, hogy szándékosan méregezte meg a fuvarost hanem, csak azt, hogy idegen helyen indokolt félelmében valamit tenni, ami kötelességében állott volna elmulasztott. Ez sem többet, sem kevesebbet nem igazol mint, amit erre nézve vádlott is beismer. Az pedig, hogy Karansebes felé mintegy szökve haladt volna tovább, teljesen indokolatlan állítás, mert eredeti utazási czélja is Karansebes volt, az országijáról le nem tért és amint Lúgoson megmondta a vendéglői személyzetnek, hogy Karansebesre utazik, úgy nem titkolta, sőt nyíltan meg is mondta Karansebesen, hogy Lúgosról érkezik. Ami mindent bizonyára nem tett volna, ha érezte volna, hogy valakit bűnös czélzattal megmérgezett és e miatt az igazság kezét kikerülni szándékozott volna. Hogy az egyik ló eladása iránt alkudozásba bocsátkozott, ez egy önálló cselekmény, mely feljelentés elmulasztásából származott kényszerhelyzetből folyt, de a koscsis megmérgezésével semmi okbeli összefüggésben sincs. Erre nézve a legroszabb az, amit vádlottról feltenni lehet, hogy a kocsisnak véletlenül bekövetkezett halálát öDhaszuára felhasználni akarta. Figyelemre méltó azonban, hogy csak az egyik lovat akarta eladni, az egész fogatnak eladása iránt nem is tett kísérletet. Már pedig, ha állana vád, ha a fogatot az özvegynek Temesvárra visszavinni nem szándékolta volna, mint olyan ember aki lovakat hajtani roszul tudott, a vidéket az utakat nem ismerte bizonyára az egész fogat eladásán törekedett volna, hogy az igy nyert pénzzel mielőbb és gyorsan eltűnhessen s nyomát veszítsék. Mi lett volna, ha vádlott a fuvarost le nem teszi és az esetet Lúgoson a hatóságnak feljelenti ? Bizonyára nem jutott volna senkinek sem eszébe vádlottat szándékos, mérgezéssel vádolni, még ha minden egyéb körülmény ez által nem is szenvedett volna változást. Már pedig ami önmagában nem hordja magán a gyilkosság jellegét, azzá csupán a feljelentés elmulasztása miatt nem válhatik. Ad 6) azon körülmény, hogy astrychnin vádlott zsebében találtatott fel, nem zárja még ki annak lehetőségét, hogy az előbb a táskában volt, hogy ahoz a fuvaros észrevétlenül hozzáfért a kíváncsiságból abból csakugyan kóstolt És épen semmi valószínűtlen ablan nincs, hogy a szerencsétlen kocsis ezt megtette vagy megtehette-e. Ezekből folyólag. Ad 7) Nincsen minden kételyt kizárólag behizonyitva az, hogy a szerencsétlen kocsis vádlott szándékosan megmérgezte volna, nincsen bebizonyítva, hogy hol, mi módon micsoda körülmények között történt vagy történhetett volna meg a mérgezés, mi módon lehetett volna románul nem értő vádlottnak németül nem tudó és természeténél fogva minden idegen nadrágos ember irányában bizalmatlan kocsist arra rábirnai és rábeszélni, hogy a strychnint bevegye. S nem teljesen valószinütlen-e azon csak képzelt, de nem bizonyított feltevés is, hogy vádlott a kocsisnak az első csárdánál vett borba keverhette volna be a mérget. Hiszen ezt nyil tan többek szemeláttára fényes nappal közvetlenül a kocsmárosleány kezéből itták meg, és akkor méltán tarthatott volna még vádlott, hogy a méreg hatása be fog állani, még mielőtt a csárdából elindulhatnának, vagy legalább is még napfénynél az országutján, ahol többekkel találkozhatott, oly vidéken, ahol sem utakat, sem embereket nem ismer, maga pedig lovakkal bánni sem tudott. Ezen védekezés daczára vádlott az orgyilkosság ésrablásbüntettében mind a három bíróság által bűnösnek mondatván, 20 évi rabságra ítéltetett. Jelzáloggal terhelt ingatlan vevője ellen a zálogjoggal biró hitelez ok személyes keresettel nem fordulhatnak. Rátz Athanáz, mint néhai Miklós hagyatéki gondnoka felperesnek Marx Brtihler Manó mint Miklós Pál és férjezett Kokos Szavéta jogutóda alperes elleni, 1450 forint tőke és járulékai iránti perében a temesvári királyi törvényszék 1873. évi junius 23-án 18224. szám alatt következőleg ítélt: Alperes köteles 637 frt. 16 krnyi tőkét, ennek 1867. évi január hó 1-től 6°/0 kamatait és 30 forintnyi perköltségeket felperesnek 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett megfizetni, az alperesi ügyvéd munkadija 25 írtban állapíttatván meg: Indokok. Alperes önként és határozottan elismervén, miszerint a Zsadány községe 73. számú telekjegyzőkönyvében foglalt ingatlanságokat örök áron megvette és tulajdonjogilag birja, a mi különben a beügyelt telekkönyvi kivonattal is be van győzve, ezen telekkönyvi kivonattal az is be lévén bizonyítva, hogy a keresetbeli 1450 forintnyi tőke és kamatja a kérdéses birtokra be van kebelezve, mit alpe rés szintén önként elismer; ezekhez képest a a magyar királyi igazsságügyi minisztériumnak 1869. évi martins hó 30-án kibocsátott rendeletével fenntartott országbírói szabályok 145. és 156. §§-ai élteimében érvényben levő osztr. ált. ptk. 443-ik §-a alapján alperes birtokát terhelő és bekebelezett tartozásokat is, melyeknek tetemes részét a becsatolt okmányok tartalma szerint úgyis már megfizette, magára vállalta es ennélfogva a megítélt 637 frt 16 krnyi összeg és kamataiban el volt marasztalandó. Alperes abbeli ellenvetése, hogy a keresetbeli 1450 fit iránt Ítélet már hozatott, birói pygelmen kívül helyeztetett, mert egyrészt alperes az erre vonatkozó bemutatott Ítélet alapjáúl szolgált keresettel meg nem pereltetett, és mert másrészt ezen per alperes birtokára fel nem jegyezteti. Az itéletileg megállapított összeget illetőleg, a beperesitett és felperesileg és valódinak elismert okmánynyal be van bizonyítva, hogy alperes néhai Marx Miklós hagyatéka javára 400 irtot fizetett. Ezt felperes is elismeri, de megjegyzi, miszerint ezen 400 frt nem tőke, hanem kamatul betudandó. A becsatolt telekkönyvi kivonatból továbbá kitűnik, hogy a zsadányi 73. számú telekjegyzőkönyvben felvett birtok 1868. évi január hó 22-éng alperes nevére bekebeleztett. Ugyancsak ezen kivonatnak teher lapján 7. sorszám alatt 1866. april 20-án 79 frt 67 krnyi adóhátralék van bekebelezve; a 8-ik sorszám alatt kötvény alapján 1866. május 14-én, 23 frt 20 kr. a 9-ik sorszám alatt pedig szintén kötvény alapján 1866. május 14-én, 14 frt. 49 kr. e két összeget össze számítva 37 frt. 69 kr. s a 11-ik sorszám alatt 105 frt. 751/a krnyi adóhátralék 1867. évi májns 15-től járó elsőbbséggel be van kebelezve, mely öszszegek megfizetését a fennebbiek szerint alperes vállalta el. Minthogy pedig alperes néhai Marx Miklós számára tőke, kamatai adóhátralék és községi pótlék fejében 82 frt 22 krt, továbbá pedig a bekebelezett 79 frt. 67 kr. és 185 frt 751/2 krnyi tőkék és kamatai fejében 330 frt. 62 krt, mindössze tehát 412 frt. 84 krt. fizetett, ezek is a keresetbeli 1450 forint tőkébe beszámitandók voltak. Alperes tehát fizetett az egyik okmány szerint 400 frtot, továbbá két okmány szerint pedig 412 frt. 84 krt, Vagyis 812 frt. 84 krt, levonatván ezen összeg a keresetbeli 1450. forintból, alperes elmarasztalandó volt 637 frt. 16 krnyi tőkében. Egy külön okmánynyal kimutatott 37 frt. 69 kr. betudatható nem volt, mert ezen öszszeg 5 frt. 67 krnyi kamatjával már egy másik okmányban foglaltatik és ugyanazon öszszeg, mely a telekkönyvi kivonatban 8. és 9. sorszám alatt bekeblezve van. A kamatok a marasztalási összeg után csak 1867. évi januar 1-től Ítéltettek meg, mert a telekkönyi kivonatnak teherlapján 10. sorszám alatt a kamatok csak is 1867. évi januar 1-sejétőli zálogjoggal birnak, alperest tehát csak ezek iránt vált felelőssé, és ha felperes állítása szerint hibásan 1867. év az 1857. év helyett lett beírva, e hibáért alperes nem terhelhető. A perköltségek a perrendtartás 251-ik §-a az alperesi ügyvéddija a 252-ik §. értelmében állapíttattak meg. Felperesnek felebbezése folytán a pesti királyi Ítélő tábla 1873. évi november hó 25-én 45015. szám alatt következő Ítéletet hozott. Az elsőbiróságilag eljárt királyi törvényszék fennti számú és keletű Ítélete azon alperesileg nem neheztelt rendelkező részeiben, melynél íogva alperes a kereseti követelésben, a leszámitandók leszámítása mellett személyesen marasztaltatok, továbbá melynél fogva alperes a perköltségek fizetésére köteleztetek, érintetlenül hagyatván; azon rendelkező részében, melynél fogva alperes a kereseti követelésből, általa törlesztetnek igazolt 812 frt. 84 krnak, a kereseti 1450 forintnyi tőkéből való levonása után fennmaradó 637 frt. 16 krnyi öszszegben, mint tartozási tőke, hátralékban, és ezen tőke hátralékbeli összeg után 1867-évi január hó 1-től számítandó 6°/0 kamatokban lett elmarasztalva, megváltozíatik, és alperes a kereseti 1450 frtnyi tőkét és a kereseti tőke után 1857. januar 1-től a történt utolsó részletfizetésig 1872 évimártius 10-ig számítandó 6°/0 kamatokból az alperesileg teljesített öszszesen 812 frt. 84 krra rugóknak igazolt részletes fizetéseknek levonása után fennmaradt 510 frt. 29 kr. hátralékbeli kamatusszeget valamint a kereseti tőke összeg után 1872. évi mártius 10-től számitandó 6°/0 késedelmi kamatokat, úgy a 30 írtra határozott perköltséget tartozik felperesnek 13 nap alatt, végrehajtás terhe mellett megfizetni. Indokok. Mert a kereseti 1450 frtnyi
