Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 36. szám - A lefolyt országgyűlési ülésszak a jogi reform szempontjából és a közjegyzőségi törvényjavaslat

Negyedik évfolyam. 36. szám. Budapest, augusztus 13. 1874. Megjelenik minden csütbrtökön: a „magyar jogászqyűlés"" tartama alatt naponként. MAGYAR A kéziratok a szerkeztőséghez, a megrendelések és reklamátiók a kiadóhivatalhoz intézendők. Bérmentetlen levelek és küldemények el nem fogadtatnak. THEMIS ELŐFIZETÉSI ÁRAK (helyben házhoz hordással, yagy vidékre bérmente szétküldéssel) a „Magyar Themis"-re, az „Igazságügyi törvényjavaslatok és rendeletek tára" és a „Döntvények gyűjtemények mellékletekkel együttesen: egész évre 10 frta félévre 6 frt.. negyedévre 2 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek bérmentesen és vidékről legczélszerűbben postautalvány utján kéretnek beküldetni. Szerkesztői iroda: kalap-uteza 6. sz Kiadó-hivatal: nádor-uteza 6. sz. A BUDAPESTI, KOMÁROMI, SZABADKAI, EGYETEMES JOGI KÖZLÖNY. KECSKEMÉTI ÉS UNGVÁRI ÜGYVÉDI EGYLETEK, A BUDAPESTI ÜGYVÉDJELÖLTEK ÉS JOGGYAKORNOKOK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE ÉS A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS NAPILAPJA. Külön mellékletek: „Döntvények gyűjteménye, " „Igazságügyi rendeletek és törvényjavaslatok tára. " Felelős szerkesztő: Dr. Siegmund Vilmos. Kiadó-tulajdonosok: Légrády testvérek-. TARTALOM: A lefolyt országgyűlési ülésszak a jogi reform szempontjából és a közjegyzőségi törvényjavaslat. — Szemle. (Az oroszországi volest-biróságok reformja. A német fogházi hivatalnokok gyűlése. Nemzetközi jogászgyülés. ) — A magyar csődtörvény tervezete. II. — Belföldi jogesetek. (Váltóper. Köztörvényi tekintet alá esö kötvények alapjára csak tényleges kár és nem egyúttal vesztett haszon is követelhető. ) — Külföldi jogesetek (Felelös-e a részvénytársaság azon károkért, melyet közegei okoztak?) — Nyilt levél a „Magyar Themis" szerkesztőjéhez. Ivánn Károly úrtól Budapesten. — „Vegyes Közlemények". Egyleti hirek. Különfélék. — Kivonat a „Budapesti Közlöny"-ből. Kivonat a „Wiener Zeitung"-ból KÜLÖN MELLÉKLET: a „Döntvények gyűjteményé'-nek egy ive. A lefolyt országgyűlési ülésszak a jogi reform szempontjából és a közjegyzőségi törvényjavaslat. —u—. Ismét véget ért egy országgyűlési ülésszak, de milyen eredménynyel ? Még a politikai napilapok is kivétel nélkül keveslik azt, bár közülők a jobb oldaliak nem tudnak elég melegen nyilatkozni az incompatibilitási törvény s a házszabályok módosítása mellett, és bár nem tudják eléggé magasztalni az egy havi verejtékes küzdésbe került választási novella körüli diadalt. De mit szóljon a jogi szaklap? Ugyan mit is szólhatna! Hiszen megszoktuk már, hogy jogéletünk sorsa felett nem mindég a józan törvényhozási politika, hanem vagy pénzügyi tekintetek, vagy valamely más véletlen határoz; nem is csodálkozunk tehát, hogy ez egyszer jogi reformunk a változás kedvéért a parlamentáris reformnak esett áldozatul ! Igaz, és ezt örömmel constatáljuk, a lefolyt országgyűlési ülésszak a jogi reform szempontjából is előnyben van a többiek nagyrészének ellenében; megajándékozta az jogi életünket néhány oly törvénynyel, mely szükséget pótol: a váltóhamisítás, a hamis vagy vétkes gondatlanságból származó bukások, a főváros pesti telekkönyveinek átalakításáról, a gyakorlati birói vizsgáról, a nők teljeskoruságáról, és a vaspályák által okozott halál vagy testi sértésiránti felelősségről szóló törvények gyakorlati értékű becses törvényhozási alkotások. Szemben azonban azzal, hogy ezen ülésszak az oly annyira elmaradt, minden oldalról évek óta hangosan sürgetett és valahára erélyesebben felkaroltatni látszott jogi reform szempontjából nevezetesnek sőt a múlthoz képest páratlannak ígérkezett lenni az eredmény igen silány! mert az idézett szűkebb körű s részben csak palliativ természetű törvények az egész jogéletet átkaroló azon institutiókhoz képest, melyek a gyökeres reformon naugurálni különösen voltak hivatva, és melyeket minden jogász örömmel vélt már ez évben üdvözölhetni a gyakorlati életben, t. i. az ügyvédség- és közjegyzőségről szóló törvényekhez képest nem egyebek, mint egy pár szebb folt jogi életünk rongyain. És kit illet annak dicsősége, hogy e két törvény az ez idei törvényhozási programmból hosszú szunnyadozásra elkárhoztatva kiszorult ? és mi volt annak külső indoka. Az ügyvédi rendtartásra nézve osztozkodik e dicsőségben az országgyűlésnek mindkét háza. Utalunk e tekintetben ugyanis arra, a mi e lap 31. számában már, tüzetesebben elmondatott, s csak rövideden ismételjük itt, miszerint igen sajnáljuk, hogy a törvény életbeléptetésének ad graecas calendas történt elhalasztását külsőleg két oly felsőházi módoközben a választási novellának tárgyalása is megindult, az ülésszak előhaladtával számítani többé alig lehetett. De talán helyreütötte az idővesztést a tett két módositvány benső értéke? Lássuk tehát ezeket: Az egyik (nem alaki) módositvány abban állott, hogy a biztosíték csekély mértékben felemeltetett, és pedig a mint azt az e mellett egyedül felszólalt felsőházi tag kiemelte, azon indokból, hogy ne egy könnyen lehessen mindenki közjegyző. (!) Ha ezen módositvány ellen (eltekintve az indokolástól) egyáltalában aggálya lehetett valakinek, azt nem maga a módositvány ébresztette, mert annak a mint az igazságminiszter nr is kimutatta, semmiféle gyakorlati értéke nincsen, de ébresztette azt azon körülmény, hogy a jogügyi bizottság e módositványt (mely egészen egyedül állott, mert az alantabbi másik módositvány csak később közvetlenül a házban merült fel) daczára teljes gyakorlati jelentéktelenségének egyáltalában megpendítette, és ez által a képviselőházban és ennek valamennyi retortáiban újabbi érdemleges tárgyalásokat szükségessé tevén, az egész törvényjavaslat feltételét koczkáztatta. A másik lényeges módositvány előérzetét már a 2. és 7. §. (t. i. a nyelvkérdés) tárgyalása nyújtotta a képviselőházban, mely valóságos nemzetiségi vitává fajult el. Ezen csak politikai jelentőségűnek látszó módositvány az intézmény létkérdését oly közel érinti, hogy irányában jogi szaklap közönyös nem maradhat. A képviselőház ugyanis a magyar államiságot a nyelv kérdésében az által vélte tökéletesen biztosithatni, hogy megengedte ugyan, miszerint a közjegyző nem magyar ajkú állampolgár kívánságára (előleges miniszteri felhatalmazás alapján) az okiratot ennek nyelvén vegye fel, de az okmány fejezetét, és a hitelesítési záradékot magyar nyelven szerkeszsze, általános helyesléssel kisérvén az ellenzék vezérének ebbeli indokolását, hogy: „ a törvényhozás méltóságával, de még a jóhiszeműséggel sem fér meg, hogy ha egyszer (a nemzetiségi törvényben) valamit biztosit, e biztosítékot azután mellékes utakon visszavonja, " és hogy: „a nemzetiségi törvény combinálva a bírósági rendezésről szóló törvénynyel, azt rendeli, hogy a törvényszékeknél a nem magyar nyelven szerkesztett okiratok is elfogadtassanak, és azok alapján ítélet is hozassék. " A felsőház azonban ez egyszer hazafiságban tulakart tenni a képviselőház valamenynyi pártján, mert egy tagjának lelkes felszólalására, daczára annas, hogy az igazságügyminiszter a gyakorlati hátrányokra és másrészt arra is utalt, hogy a képviselőház határozatán való tulmenés a nemzetiségi törvény megsértésével volna egyértelmű azon indítványt emelte határozattá, — „hogy a közjegyző a magánfél kívánságára bármely más (nem masitás okozta, melynek egyike t. i. a fegyelmi bíróság szervezését illető oly szerencsétlen, hogy az illető körökben általános megütközést, és a leghangosabb tiltakozásokat ébresztette, és melynek másika t. i. a jelenlegi joghallgatók ügyvédjelöltségük időtartamát illető módosítás helyes volna ugyan, de melyet a képviselőház véletlen s a benső meggyőződésen kívül talán nagyobb mértékben, mintsem gondolnók, bizonyos kaczérkodás által is előidézett csekély majoritásának határozata provokálta. A mi pedig a közjegyzőségi törvényjavaslatot illeti, ez oly falumban részesült, mint a mult ülésszakon agyon beszélt választási törvényjavaslaton kivül még egyik törvényjavaslat sem. Sorsát már a kezdetben rosz omen jelezte. Mert mig az igazságügyminiszter urnak a képviselőházban tett interpellatióra adott ígérete szerint az intézmény még 1873. november 1-én lett volna életbeléptetendő, ugy annak tárgyalása a jogügyi bizottságban csak 1874. január 15. vétethetett fel, és az életbeléptetés határidejéül csak 1874. november l-sője tűzethetett ki, és pedig nem az igazságügyminiszter ur hibájából, mert ez az előterjesztést még jókor tette meg, hanem az országot ért csapások: a pénzügyi nyomor, az ismételt párt- és kormányválságok, a keleti vasút és egyéb odiosus ügyek miatt, melyek egyrészt minden munkakedvet és szellemi rugékonyságot, másrészt a törvényhozás drága idejét és munkaerejét teljesen kimerítették. Az ilyen véletlenségeket azonban hazánkban már nagyon is megszoktuk és igy mindenki nyugodt resignatióval várta be a válságos idő lefolytát. A csendes törvényhozási munkálkodás hosszabb idő múlva valóban vissza is érkezett, és a javaslat a törvényhozás nehézkes retortáin aránylag oly rövid idő alatt ment keresztül, hogy tárgyalása a képviselőházban már ápril 20-án mégis indittattatott, és néhány könnyen mellőzhető s a törvényhozási munkálkodás alaposságára nem igen előnyös világot vető félbenszakitások mellett május 11-én be is fejeztetett, de még is oly későn, hogy életbeléptetés határidejét 1875. január 1-ére kellett elhalasztani. Született törvényhozóink azonban gondoskodtak, hogy az egész jogászközönség, sőt mindenki, kinek az intézmény szivén fekszik, újra csalatkozzék, mert ime a törvényjavaslat a felsőházban daczára annak, hogy a jogügyi bizottság jelentését 8 nap alatt beadtta csak másodfél hónap elteltével tüzetett ki napirendre és pedig a mint látszik, kevésbé azért, hogy azt az egyes tagok annál alaposabban tanulmányozzák, hanem inkább azért, hogy az (a mint valósággal történt is) mint valamely lappalia négy öt időközben összegyülendett más törvényjavaslattal egy füst alatt elintéztessék, mely szerencsétlen munkabeosztás következménye az volt, hogy a netáni lényeges módosítások tárgyalására a képviselőházban, hol idő-