Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 27. szám - Néhány észrevétel a jelenlegi hagyatéki eljárásról

- 197 meg, az egyszerű kártérítés mérvét s az érzéki rosz oly óriási dimensióiban nyilvánulnak, melyek az elrettentés? büntetésekre emlékeztetnek (Helyeslés) s azokat a polgári per útján kiszabott bün t etés jellegével ruházzák fel A libel pedig (ezt a mult évi jogás7.gyülés fényesen elismerte) a slandertől nem különbözik. Gondolatnyilvánitási bűntett mind a kettő ; egyaránt sértő és felháborító az egyik, mint a másik s breach of the peace-t egyaránt okozbatunk általuk s van ezeknél a verekedés okozhatásánál magasabb és lényegesebb szempont. Köstlinnél találjuk ezt Iegprücisebben felismerve, legékesebben kiemelve, A személyiség ethieai médiumára s ebben folytatott életére figyelmezteti ő olvasóit „Abhandlungen aus dem Strafrechte" czitnü postbum munkájában. De a vágányról, melyen oly helyesen megindult, a következtetések vonásánál oly sokszor siklik le, hogy ezen értekezés is csak torsónak tekinthető. Az angol jog házi szereivel a mai contiueDtaHs tudomány be nem éri. A törvényhozás többé nem indulhat homályos ösztönök és érzések után. Az öntudatos meghatározás szükséges, mely meg fogja mutatni, hogy a becsület ép oly igazi jogtárgy, mint a testépség, a tulajdon stb., hogy szintén föléteie a társadalmi együttlétnek és haladásnak s nem csupán némely pezsgővérű fej szüleménye, s hogy az esküdtszék kegyteljes felmentés által csak úgy rendelkezik mások joga fölött, mintha kiapadbatlan részvétben erszényemet vagy házamat ítélné oda a neki tán jobban tetszett ellenfélnek. Az állandó bizottság a (megengedem, hogy ma már helytelenül) exceptio veritatis műneve alatt ismert kérdésnek felvetése által a becsületsértési tan egy lényeges részének kifejtésére adott alkalmat, mert — bár mellette sok más controversia érintetlen marad — a becsület védelmének s a szabad bírálatnak balancirozásán fordul meg az egész megoldás, s ez j viszont „az igazság bizonyítása" körüli controversia elintézésétől függ. Ez irányban nézetem az, hogy az igazság bizonyításának hely adandó ott, hol 1) szükséges, 2) bol ezenfelül lehetséges is. Az első irányban alázatos nézetem odaverjed, hogy a közvéleménynek, az államnak s ezzel a jognak csak ott van az egyén alávetve, hol polgártársaival érintkezik s a társadalmi együttlétre befely. Az egyén szabadsága tehát csak annyiban korlátozandó, menynyiben használata mások hátránya volna. Ami e körön túl esik, „der Mensch ausserhalb des Staates" mint a németek kifejezik, független a közbirálattól és senkinek sincsen „köze" aboz, mi a magán- és családi életbe tartozik. Ugyanazon elvek döntők ez irányban az exceptio veritatisra nézve, melyek a házbéke sérthetetlenségét indokolják. Igaz, hogy ez feltétlenül csak a magános emberről áll. A család már több egyénnek társulata; de mert önczél s a tagok egységének vélelmén alapszik, ugyanazon szempont alá esik — mindaddig, mig a másrészt személyiségében, állami védelemben részesülő családtag ezen jogait valamely családi tagtársa által megsértve nem találja; mert ekkor közérdeket ölt a családi életben elkövetett tett, az állam és közvélemény bírálatának tárgya s a bizonyítás megengedhetősége feléled. A magánélet körébe tartoznak az egyéni gyengék és betegségek, mennyiben oly aspirátiók nélkül jelentkeznek, melyek ama hibák hiánvának feltételén alapulnak. Mert ha p. o. egy teljesen beteg ember hibájának eltitkolása mellett nősülni kívánna s valaki ezt fölfedezné, ez már élhetne az igazság bizonyításával, mert itt közérdek: a közbizalom s más egyénnek hátránya szerepel. Ennek folytán indítványom első pontja a kővetkező: „Becsületsértés i ügyekben az igazság bizonyi tás ának ott, hol a sértés közérdekű jellegetnem öltött magán- vagy családi körülményre*) vonatkozik, nem adandó hely." Itt még meg kell jegyeznem, hogy az igazság bizonyításának ily ügyekben a sértett fél megengedésére való bízása helytelen expediens, mert az, ki meg nem engedi, már ez által maga ellen hangolja a közvéleményt éB sok tiszta jellemű ember inkább eltűri a becsületsértés büntetlenségét, semhogy családi állapoiait a nyilvánosság elé hurczoltassa. A fenntjelzett második irányban azt vagyok bátor előadni, bogy a most kifejtett kivétellel a sértő állítás bizonyításának mindig adok helyt; de természetesen logicai lehe| tőség korlátai között. A bizonyitás tárgyát ugyanis csak tények képezik. Általános állitások, p. o. „Te gazember !" nem képezheti a bizonyítás tárgyát: mert azon ugrásokat, melyeket a szenvedély conclusióiban tesz, a bizonyítás logikai szabályai nem képesek követni. Te loptál, váltót hamisítottál, a jótékony czélra beszedett pénzt saját hasznodra fordítottad: ez bizonyítható. De bizonyítható oly állítás is, mely tények szükségképi (logicai, nem szenvedé yességi) következése, mint azt az 1848. XVIII. 24. §. helyesen kifejezi: mert aki lopott, azt, tolvajnak, aki sikkasztott, azt sikkasztónak szabadon elnevezhetjük. A bizonyítható fényt és szükségképi következését azonban meghaladná, ha p o. mondatnék: „Akasztófára való zsivány! Romlott áruezikket árul!" Ily esetben, az utóbbi tétel bizonyítható s leolvasztás által elesnék a beceületsértési perben: mig az első tétel ezen bizonyítás által érintetlenül fennmaradna. Ezeknél fogva második és utolsó tételem, illetőleg indítványom ez: „Minden más panaszolt sértés esetében abban foglalt tény bizonyítása megengedendő; az igaz tényen és szükségképi következésen kívüli sértés azonban büntetendő." A „panaszolt" szót azért vettem fel a maga helyén az indítványba, mert a sértett fél panaszától teszem függővéja becsületsértés miatti eljárást, és nem tartom „hivatalból üldözendő" tettnek. Ennek bővebb indokolása tán fölös volna. • Ezután áttérek indokolására annak, hogy I miért nem fogadom el a véleményező urak által formulázott indítványok egyikét sem: habár ezen indokolás közvetve már a mondottakban fekszik. **) )(Néhány észrevétel a jelenlegi hagyatéki eljárásról. Midőn a p. prts. 585. §-a értelmében az örökösök, illetőleg az érdekeltek a biróság elé idéztetnek, első kérdés, hogy a hagyaték letárgyaltassék, illetőleg az örökösi nyilatkozat kivétessék. Itt két eset fordul elő, először, ha az érdcklettek a hagyaték fölött megegyez- j nek, a második eset, ha meg nem egyeznek. S mind két esetben lehet csupán ingóságokról, vagy egyszersmind ingatlanokról is szó. Ha ingókról van szó s a barátságos egyesség megtörtént, a hagyatéki iratok jóváhagyás végett az árvászékhez lennének bemutatandók; mert azon kérdés felett, hogy a kiskorúak érdeke nem szenved-e rövidülést, csakis az árvaszéknek van joga dönteni; miután a hagyatéki iratok az árvaszéket megjárták, 8 a jóváhagyás megtörtént, az eljáró biróság a hagyatékot, mely ingóságokból áll, az illetőknek által adja, s a végzés példányokat az árvaszéknek, közgyámnak s az érdekelteknek, adóhivatalnak megküldi. Ezen eljárással ellenkezőleg azonban legtöbbnyire ugy járnak el *) ,,Vagykiállott b üntetésro" vétetett később fel a határozattá vált indítványba, mit előadó az angol felfogás nyomán kezdetben ellenzett. (Szerk.) **)Ezen indokolást, habár a becsiiletsértési tan számos controversiáit felöleli, és elvitázhatlanul érdekes, túlnyomó polomicus tartalmánál fogva e lapban nem közüljük, s olvasóinkat ez iránt, az V. magyar jogiiszgyülés évkönyvének megjelenendő II. kötetére utaljuk. Szerk. a bíróságok, hogy csakis az átadási végzést küldik meg az árvaszéknek. Ha a hagyaték csupáníingókból áll,ap. t.r. 583. §. értelmében a személyi bíróságnak az örökt'södés szabályai szerint az osztályt meg kellene tenni és az örökséget az érdekelteknek átadni; ez azonban a gyakorlatban nem igy van, mert az örökösök ilyenkor a p. t. r. 589. §-a értelmében egyszerűen perre utasíttatnak. A p. t. r. 583. §-a nem gvakorlati alapon nyugszik, s látszik, hogy hiányos, midőn az örökséget az árvaszéki jóváhagyás előtt átadatni rendeli: mert, ilynemű átadás csakis akkor türténhetnék árvaszéki jóváhagyás előtt, ha kiskorúak nincsenek érdekelve. De a kérdéses §-ban előirt eljárás azért sem czélszerü és nem gyakorlati, mert a törvényes örökösödés szabályai szerint megállapított osztály, ha kimutattalik is, azon osztály el nem fogadtatván, a dolog peres kérdéssé válik, s csak is a bíróságok ítéletei fognak dönteni, 8 azok szerint lesz az osztály megállapítandó és a hagyaték átadandó. Ily körülmények közt, az egyoldalulag csupán az örökösödés szabályai szerint megállapított osztály fölösleges, időelőtti munka, 3 horderővel annyival kevésbé birhat, men. csakis az örökösödés szabályaira lévén alapitva, a hiró egyoldalulag jár el. Ily osztálymegállapitás birói határozatnak nem tekinthető, mert bizonyítékok nélkül hozatott, és az örökösödés szabályaira egészen támaszkodni nem lehet, mert a gyakorlat egészen mást mutat, s néha szerződési és másféle, a törvényes örökösödésnél erősebb alapú jog is tekintetbe lenne veendő. Ha a dolog igy áll, különösnek látszik az idézett §-us azon intézkedése, miszerint az emiitett alapon haladék nélkül megtett osztály nyomán a biróság részéről az érdekletteknek a hagyaték átadandó. Bíróilag hogy lehet átadni oly hagyatékrészt, amely nem azt illeti, akinek átadatott, s mily hatálya van az ilyen átadásnak, ha ugyanazon biróság, mely az osztályrészt átadta, itéletileg azt visszaveszi. Ez nyilt ellenmondás, s az ilyen eljárás a hagyatéki tárgyalásokat, s a biróság határozatait nem tüntetné fel kedvező színben. Az 583. §. szabályát a gyakorlatban alig alkalmazhatók, innen történik az, bogy az ott előirt eljárást a gyakorlat elejtette és mellőzte. Ezen szakasznak csakis akkor van értelme, ha először az 589. §-ban előirt perre utasító végzés kiadatott, s a per a törvényes 30 nap alatt meg nem indíttatott. Helyesebbnek találom én is, mint ez/ a gyakorlat elfogadta — ha előbb az illető fél, ki az egyezségibe bele nem nyugszik, perre utasíttatnék, s a végzésben az mondatnék ki, hogy azon esetre, ha keresetét 30 nap alatt be nem adja, a törvényes örökösödés szabályai szerint fog az osztály megejtetni. A harmincz nap alatt meg nem indított kereset, a makacssággal egyértelmű lenne. Ezen nézetet azonban, a legfőbb ítélőszék egy ujabban hozott döntvényeben nem fogadta el, sőt ezzel ellenkezőleg kimondá, hogy a keresetnek 30 nap alatti be nem adásából joghátrány és jogveszély nem származik, mely nézetet én egyáltalában nem oszthatom, mivel a ki perre utasittatását előidézi, perreutasitás után keresetlevelét be nem adja, az felfogásom szerint, perelhetési jogát elveszítette, AZ idézett curiai döntvény az 589. §-t illusoriussá tette, sőta kimondott elvnek elfogadásából az következnék, hogy polgári perekben a makacsságbóli elmarasztalás nem állapit tueg joghatályt. Ez pedig veszélyes lenne. Nekünk méltányolnunk kell az 589. §-ban előirt szabályt, mert az országos törvény, bár annak is azoa hibája van, bogy nem mondja ki, miszerint, a mulasztás joghátrányt von maga után. Itt jön azután az 590. §, mely az eddigi kételyt megmagyarázza, 8 azt mondja, hogy ha a kereset a kitűzött határidő alatt be nem adatott, az osztály megtételét, s az örökség átadását a perre utasított igényre való tekintet nélkül, azon biróság, mely az örökösödési perben határozni illetékes lett volna, bármelyik fél kérelmére azonnal eszközli; az 590. és 583. §§-ban azonos eljárás van előírva, úgy hogy ha a perre uta| sitás előtt az osztály megejtetett, az örökség