Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 19. szám - A büntető törvénykönyvi javaslat indokolásából

— 148 — ben vagy egészen engedmény utján is átruházhatók olyképen, hogy az engedményes jogait az elfogadó illetőleg a kibocsátó s az engedményező előzői ellen, váltói uton érvényesítheti." Az indokolásban Apáthi kiindulván abból, hogy az engedmény utjáni átruházás a váltó természetével egyáltalán nem ellenkezik, s hogy a német vrdsz. e kérdést megoldatlanul hagyta ugyan, de a gyakorlat kénytelen volt azzal foglalkozni, azt állítja, hogy a „gyakorlat" a kérdést az általa tervezett intézkedés szellemében oldotta meg.'20) Az értekezlet kebelében e czikk körül elvi vita támadt. Egyrészről a czikk teljes elhagyása hozatott indítványba. Az engedmény nem váltójogi intézmény s ennélfogva szabályozása a magánjogba való, valamint eddigi váltótörvényünk kivételével, nincs is váltótörvény, mely az engedményt ismerné. Ez ellen felhozatott, hogy az engedmény utjáni átruházás szabályozása okvetlen szükséges, mit nem csak a jogfolytonosság javai, hanem azon elvitázhatlan tény is eléggé indokol, hogy az engedmény gyakran előfordul. Tagadni azonban nem lehet, hopy minden idevágó kérdést szintén kimerítően kell megoldani. Miután a törvény nem szabja meg a hátirat alakjának kellékét, a legnagyobb zavar támadna, ha az engedmény alakja szintén szabályozatlanul maradna. Azután felelni kell azon kérdésre, váljon csak magán a váltón, vagy külön okmányon is lehet-e ily engedményt kiállítani. Továbbá feleletre vár azon kérdés is, váljon a recta-váltó vagy a recta-hátirat mellett megengedtetik-e az engedmény. De tekintettel a/on kifogási jogokra, melyeket exceptiones in personam szoktunk nevezni, világosan kimondandó az is, váljon miféle állást foglal el az engedményes. És ily kérdés még nagy számban tehető fel. Az értekezlet többsége oda döntötte el a főkérdést, hogy az engedmény a váltótörvényben szabályozandó. Ezek után Dr. Apáthi István egyetemi tanár úrra bízatott, miszerint ez iránt kimerilően intézkedő tervezetet bocsásson az értékeltet érdemleges tárgyalása alá. Dr. H eri ch Károly, m. k. miniszteri titkár. büntető törvénykönyvi javaslat indokolásából. Az uj büntető törvénykönyv általános indokolásában különösen figyelemre méltó azon szakasz, mely a sajtóvétségek kérdésével foglalkozik. Minthogy ezen régz eddig nem hozatott nyilvánosságra, annak közlésével a „Magár Themis" olvasóinak szolgálatot vélünk tenni.*) A jelen törvényjavaslat tárgyaira vonatkozólag — mondja az indokolás — megállapítást kivánt még azon kérdés is: váljon a sajtó utján elkövetett bűntettekről és vétségekről e törvényjavaslatbafoglaltassanak-e az intézke-20) F e k et e (a „Székely hirlap" t. é. 30. számában) a váltó jogi természetére való tekintettel nem tartja kimondandónak, hogy a váltójog engedmény utján is átruházható legyen olykép, hogy az engedményes jogait váltói uton lehessen érvényesíteni. A váltójog ily módoni átszállítása lehetséges, mert mint minden elidegeníthető jog, a váltókövetelés is cessió utján átruházható (p. t. k. 1393) de ezen neme az átruházásnak nem tartozik a váltótörvénybe s nem ide belevegyitendő. — Barac h pedig (1. Magyar Igazságügy 241. 1.) oda nyilatkozik, hogy a váltójogok engedmény utjáni átruházhatása ellen jogi aggály nem letet ugyan, ellenben a váltójogok részbeni átruházása ellen igenis aggály fennforog. Ez csakugyan ellenkezik a váltó sajátságos jogi természetével, mely nem csak a váltóadósok egyetemlegességet, hanem a váltójogosultak egyetemlegességéit?) is feltételezi. Nem lehet a váltóadósnak imputálni, hogy a váltókötelezettség teljesítését részekre ossza fel. — Részemről a , Pester Llyod" f. é. april 22-ki számában kijelentettem volt, hogy az engedmény utjáni átruházás szabályozása ellen elvileg nincs kifogásom, csakhogy a szabályozás legyen azután kimerítő. *) Ezen közleményt baráti kézből vesszük. Az igazságügyminiszterium részéről e lapok szerkesztőjének eddig sem az indokolás sem a törvényjavaslat aem küldetett meg. Szerk. i d é s e k ? vagy pedig külön törvény általi szabályozásnak tartassanak tenn azok, valamint a felelősség fokozatait tartalmazó határozván yok? A kérdés, mint tudva van, nagy mérvban foglalkoztatja az érdekelt köröket és atu[ dósokat. E kiváló érdek teljesen indokolt, ha kellőleg méltányoltatik a jogi szempont, és ezzel együtt a sajtónak politikai és társadalmi hatása; s méítányoltatnak azon föltételek is, melyek arra nézve szükségesek, hogy hivatásának megfelelhessen. A kérdés központját különösen a felbúj tás, s a bűnrészcsség eseteire fentálló általános szabályok képezik, mely tekintetben a jelenleg fennálló német büntetőtörvénykönyv hatályba lépte előtti német büntetőtörvénykönyvek és sajtó-törvények szigorú, a I sajtószabadságot veszélyeztető rendszert követtek. Nem tartozván ezen keretbe a kéidés taglalása, csupán két törvényhozási munkálat történetéből emeltetnek ki az c tárgyat érintő legtőbl) mozzanatok. A belga büntető törvénykönyv iránti javaslat megállapításánál a javaslat szerkesztői és maga a kormány is, azon nézetben voltak, I hogy a büntetendő cselekmények természetére I és azok büntetésére nézve nem tevén különb! séget, akár sajtó utján, akár más módon követtessenek el azok: a vélemény nyilvános j kifejezése által elkövethető büntetendő cselekj ménjek közé mindenütt fölvétetett azoknak sajtó utjáni elkövetése is. Ezen elvi megálla-I pitás szerint szövegeztettek a bünszerzésre, a complicitásra, a felhívásra vonatkozó rendelkezések, 8 az 1831-ik évi decz. 1., 5., 10., 14. i az 1847-iki törvény 1., 2. és 3. és az 1852-ik ' évi törvény 1., és 2-ik czikkei némi módosítás után befoglaltattak a büntetőtörvénykönyvbe. „Les délits de la presse ne sont en définitive, que des délits ordinaires commis par la voie de la presse.'' Ez volt a bizottság általános véleménye. A javaslatnak a sajtóra vonatkozó több intézkedése keresztülment már a törvényhozás mindkét kamrájának tárgyalásain, s az elv mindenütt érintetlenül hagyatott mindaddig, mig „a nyilvános felhívás valamely bűntett vagy vétség elkövetésére" czimü fejezet nem került a képviselőház tárgyalása elé. E fejezetnél indítványozta a képviselőház bizottsága a javaslat 377., 378. és 380. czikkeinek mellőzését, és az 1831-ik évi sajtótörvénynek fenntartását, 8 ezzel összefüggésben egyszersmind a sajtó utján elkövetett bünte tendő cselekményekre vonatkozó, s már azelőtt elfogadott czikkeknek megváltoztatását, illetőleg a sajtó utján elkövetett büntetendő cselekmények fölötti rendelkezéseknek kihagyását a büntetőtörvénykönyvből. Ezen nézethez járult Tesch igazság-Ugyminiszter is azon okból, mert mint ezt a képviselők kamarájának az 1859-ik évi márczius hó l-ső napján tartott ülésében kifejezte: „a tárgy egy politikai kérdés magaslatára emeltetetett, s a bizottság azt gondolta, és a kormány is csatlakozott a bizottság ezen nézetéhez, hogy a viták valóságos jellemének megtartása végett, s hogy a büntető törvénykönyv fölötti discussiókra ne nehezedjék a politikai elfogultságok súlya, tanácsosabb lesz, fenntartani a jelen helyzetet (az 1831-iki sajtótörvényt). A bizottságnak véleménye a kormány hozzájárulása folytán a kamara által is elfogadtatott ; s ennek következtében elejtetvén a törvényjavaslat 377., 378., 380. czikkei, egyszersmind elhatároztatott, a sajtó utján elkövetett büntetendő cselekményekre vonatkozó, már ezelőtt elfogadva lett intézkedéseknek kitörlése a törvényjavaslatból. Teljes joggal tartatik meglepőnek, hogy a kamara ezen határozata folytán eszközlött átvizsgálás folyamában, a bizottság által kitörültettek ugyan a sajtó utján elkövetett büntetendő cselekményeket illető intézkedések, azonban mégis fennhagyatott H törvénynyé vált a GG-ik czikknek negyedik pontja, mely igy szól: „Mint a bűntett vagy vétség szerzői bűntetteknek stb." „azok, kik nyilvános gyülekezeteken vagy közhelyeken tartott beszédek, k ifüggesztett falragaszok, nyomtatott vagy nem ny o m t a t o 11 i r a t o k által, egyenes és eladott vagy szétosztott felhívást intéznek annak elkövetésére." De még ennél is meglepőbb, hogy a később következő 444. és 448. czikkekben az általános büntetető törvénykönyvbe foglaltattak az esetek is, ha a becsület vagy hirnév elleni megtámadás vagy a sértésnyomtatott vagy nem nyomtatott iratok ál ta 1 követtetett el. Ezen jelenség, az olasz b Un te tő törvénykönyv tervezetének elkészítése és megállapítása alkalmával lényegben ugyanazon alakban ismétlődött. Az első tervezet elkészülte után ugyanis az igazságügyminiszter a legfelsőbb és a főtörvényszékeket, egyéb határozottan megjelölt kérdések között: a sajtó utján elkövetett büntetendő cselekményeknek az általános büntető törvénykönyvbe foglalása v agy a s a j t ó sra t u t u m fenntartása iránti véleményadásra hiván fel: 1 legfelsőbb és 8 fő törvényszék a befoglalás, 3 legfelsőbb és 7 főtörvényszék pedig a kihagyás mellett nyilatkozott. Hasonló eltérés mutatkozott a törvényjavaslat elkészítésével megbízott bizottságok között is; az első ugyanis a büntetőtörvénykönyvben meghatározott büntetendő cselekményeknek tényező elemei közül azoknak sajtó utjáni elkövetését kihagyta; mig a második bizottság, az illető helyeken, a cselekménynek ezen eszköz általi elkövetését is befoglalta. E vélemények tanulmányozása azon meggyőződésre vezet, hogy a vita indokai és az elhatározás elemei lényegileg ugyanazok voltak Olaszországban, mint Belgiumban, s hogy a súlypont nem annyira a sajtó vétségeknek a büntetőtörvénykiinyvbj, vagy külön törvénybe foglalásában, mint a felelősség kérdésének j mikénti megoldásában, 8 a felbujtás általános criminalistikai elvének a sajtó utján elkövetett bűntettekre va°y vétségekre alkalmazásában vagy tágításában rejlik. Ha e két kérdés az általuk érintett nagy érdekeknek megfelelő elintézést nyer: ez esetben a fennebb megjelölt vita elveszti jelentőségét, s C3upán alaki kérdéssé válik. Együttesen felelősek-e a sajtó utján közzétett irat bűnös tartalmáért mindazok, akik annak létrehozatalára vagy közzétételére közre m ű k ö d t e k? vagy pedig ezek egyikének felelőssége kizárja-e a többiek felelősségét? Ezek a tulajdonképeni kérdések, melyekhez egyébiránt még több, alárendeltebb árnyalat sorolható; de a fő, a politikai és jogi tekintetben uralkodó kérdések mindig ezek maradnak. A mi e kérdések elsejét illeti, a németországi törvények — az előbbeni particularisok ép ugy, mint a jelenlegi általános törvény— az együttes habár nem mindig az egyenlő felelősség elvét állapítják meg. Ezen rendszer uralkodik Angliában is. Ezzel ellenkező elvet követ a belga sajtótörvény. Franczia-és Olaszország sajtótörvényei, valamiut az 1868. októbe 15-iki osztrák sajtótörvény — ámbár lényeges különbségekkel — vegyes rendszert állapítottak meg, nem csatlakozva föltétlenül sem az egyik, sem a másik rendszerhez. A kizárási elv abelga rendszernek megfelelő, de ennél is szorosabb körvon alozással fo gadtatott el az 1848-iki magyar törvényhozás által az azon évi XVIII.-ik tcz. 13. és 33. §§-ban. A mint az előadottak mutatják, a kérdésre nézve nem uralkodik egyenlő felfogás; sőt a legműveltebb nemzetek az alkotmányos jogok oltalmazásában a legelső helyen álló ál-