Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 19. szám - A magyar váltótörvényjavaslat. 5. [r.]

— 146 — kit sem riaszt vissza, — az orvosok is a magyar birodalomban csak a budapesti és kolozsvári egyetemet látogathatják, de azért elég s köztük igen szegény hallgatója és rigorosánsa van a két orvosi facultásnak a legtávolabb vidékekről is, s hogy az orvosok kihaljanak, a felől még eddig senki sem aggódott. Majd hozzá szoknak a mi jogászaink is a szigorlatokhoz és a komolyabb tanulmányozáshoz, — csak lássák, hogy kellő jogi alapműveltség nélkül az ügyvédi pálya előttük teljesen el van zárva! Az elméleti képzettség igazolásának módozatai mellett a gyakorlati idő tartama az, a mi felett elágaznak a vélemények ; egyoldalról és ezt a miniszteri javaslat is teszi, négy évi joggyakorlat követeltetik ; más oldalról a három évi joggyakorlat elégségesnek találtatik, ezen táborban állok én is, és velem nemcsak a budapesti, de számos vidéki ügyvédi egylet is, — végre vannak kik az eddigi kétévijoggya1 or lattal tökéletesen beérik. A kik az első nézet mellett vannak, azok hivatkoznak a külföldre, és hivatkoznak elmaradottságunkra, egyrészről azért, hogy igazolják, miszerint a külföldön megkívánt gyakorlat mellett, ez általuk javaslatba hozott négy év majdnem nevetséges kevés, másrészt hogy igazolják, hogy az ügyvédi hivatás rfogásait" ugyan rövidebb idő alatt is elsajátíthatni, de biztos, a hivatás egész körét felölelő gyakorlati tájékozottságot alig nyerhetni rövidebb idő alatt; a kik a két évi gyakorlattal beérik, azok azt mondják, hogy a hosszabb gyakorlat legképesebb, de nem mindig vagyonos ifjaink számára nagyon nehézzé s költségessé teszi az ügyvédi oklevél elnyerketését, rendkívüli módon hátráltatja önállósághoz és kielégítő kenyérkeresethez való jutásukat; mi, kik a három évi gyakorlatot pártoljuk — a melyet aközponti bizottság is előfeltételül állított fel — nem akarjuk egyrészt kelletén tul neheziteni az ügyvédi oklevél elnyerését, másrészről azonban mint többnyire gyakorlati ügyvédek és részben az Ugyvédvizsgáló bizottságnak is tagjai, az eddigi tapasztalatok után indulva, nem ismerhetjük félre, hogy az eddigi két évi gyakorlat általában nem elégséges arra, hogy valamely középszerű tehetség (és ezekre kell épen tekintettel lenni, nem pedig egyes kiváló jelölteinkre) ex asse megismerkedjék mindazzal, mit egy ügyvéd már csak az általa képviselt felek érdekeinek rovására sajátíthatna el, B mii joggal megkívánhatni, hogy az ügyvéd már tudjon, tapasztalásból ismerjen,— egész embert kívánunk az ügyvédben s azért követelünk tőle magasabb szellemi műveltség mellett az eddiginél fokozottabb gyakorlati jártasságot is, a nélkül azonban, hogy a gyakoilati időt hosszabbra kívánnánk nyújtani, mint amelyet biránktól megkíván a törvény. >S ép ugy mint senkinek eszébe nem jutott a három évi bírói gyakorlatot sokalni, inert nehezíti a szegényebb somiaknak a kielégítő kenyérkereset elérését, ép oly kevéssé lehet e szempontból a három évi ügyvédi gyakorlatot perhorrescálni; mindkét pályánál meg kell követelni, hogy csak elméletileg és gyakorlatilag teljesen képesített ( gyének előtt álljon az nyitva; azért, mert nehezebben és több küzdelmek között éri el czélját e íéren valaki, a hivatott egyén nem fog e pályától visszariadni, a ki pedig erőt és tehetséget nem érez magában a pálya nehézségeivel megküzködni, azért egyáltalán nem kár, ha oly pályára nem lép, melynek magasztos czéljaihoz csak kissé rögös uton lehet eljutni. Még azok is azonban, kik concedálják azt, hogy leendő ügyvédeinknél az eddiginél magasabb elméleti képzettség kivántassék meg, az önkormányzat és fegyelmi hatalom gyakorlása tekintetében ellenzik a törvényjavaslatban tervezett módozatokat. Elismerik ugyan, hogy a társulás, az egyesületek tevékenységének üdvös hatása az eszmék fejlesztésére, a tagok szellemi és szakbeli haladására minden kétségen felül áll, de ez üdvös hatást csak az önkéntes és nem a kényszerű egyesüléstől várják, s a testületi fegyelmi bíróságok felállítását ép oly sértőnek tekintik a többi honpolgárokra, mint veszélyesnek a testület egyes tagjainak érdekeire nézve; ezek tehát ellenzik a kamarai rendszert és a fegyelmi hatalom I gyakorlását a bíróságokra kívánják bízni. Ámde az országban létező számos ügyvédi egylet í eléggé igazolja, hogy e téren a szabad társulás a < várt eredményre alig vezet; nézzünk végig Ugy- ! védegyleteink tagnévsorán s azon meggyőződésre jutánk, hogy a magyar birodalom ügyvédeinek j alig egy tizedrésze lépett be az egyletekbe, ki- I lencz tizedrésze pedig részint azért, mert koráuál fogva azon szellemi rugékouysággal nem bir, mely fiatalabb kartársait tudományos i munkálkodásra serkenti, részint azért mert kiválóbb társadalmi állásán csorbát vél ejteni, | ha iiatalabb kartársai köréhez leereszkedik, részint mert absolutc indolens, részint mert a kor eszméit egyáltalán téveseknek tartja, részint mert megszokott kényelmét nem akarjfeláldozni, részint mert restelli a tagdijak fizetését, részint mert nem mer kartársai körébe lépni, szóval száz és száz különféle indokokból nem lépett be és nem lépne be ezután qem az egyletekbe ; — miként őrizze meg tehát a 1 testület mint ilyen tekintélyét kifelé, miként I fejlődjenek az érdekközösség ezer és ezer szálai egy tömör egészszé, melynek védpajzsa j | alatt az egyén magánérdekei is védelmet ta- | láljanak és sikercsen toroltass:inak meg a tá; madások, melyeket egyes megfeledkezett tes- i ! tületi tagok az egész testület becsülete és re, putátiója ellen intéznek ? Az ügyvédi karon , j rágódó mételyen csak az ügyvédi karnak oly i í életképes szervezete segíthet, mely módot és hatalmat nyújtson a rakoncátlan elemeket . ! megfékezni, sőt megsemmisíteni, ha kell, — oly j i életerős szervezel, mely a közös tisztesség és becsület solidaritásában fogja azon erkölcsi erőt | kifejthetni, mely képes lesz kiirtani a titkon burjánzó gonoszságot és hitványságot, melyet j a törvény keze jelen körülményeink között el nem ér. Ha a kamara-rendszert elvetjük, „es- i prit du corps" -ról, függetlenségről szó sem lehet, pedig hogy e kettő nélkül mit ér az ügyvédi kar, arról Bzomorú tapasztalatokkal bírunk. ! Ugy az összes honpo'gárok mint az ügyvédek j érdeke elodázhatlanul kívánja tehát az ügyvédi ' kamarák létesítését és a fegyelmi hatalomnak ! 1 ezekre ruházását. Hogyan is képzelhető, hogy I I a bíróságok gyakorolják a fegyelmi hatalmat j I az ügyvédek felett, kik hivatvák elfogulatlanul I és bátran napfényre hozni azon bíróság tör- i vénytelen intézkedéseit, mulasztásait vagy vétségeit, melynek kezébe van letéve a hatalom, mely őt zaklathatja, üldözheti, sőt megsemmisítheti ? Váljon létezhetik-e visszásabb helyzet, mint ha az ügyvéd, ki a felek, a közigazság érdekében a biró ellenőrzésére is van hivatva, ' tőle függő viszonyba helyeztetik ? Ha azt akar- ! juk, hogy ügyvédeink a bíróságokkal szemben és igy a nagy közönség előtt is tekintélyes ál- | lást foglaljanak el, mely lehetlenné tegye, hogy | egynémely biró magát az ügyvéd született kegy- . urának tekintse a fitymálva nézzen le reája, mi által az ügyvéd tekintélye a közönség előtt is tönkre tétetiK, — ha azt akarjuk, hogy ön- l érzetes ügyvédi karunk legyen, adjuk meg neki az önkormányzati jogot teljes mérvben s | | biztosítva lehetünk, hogy nemes hivatásuktól teljesen áthatott, független s jó Ügyvédeink lesznek. Nem kell attól félni, hogy az érdekközösség tulszigoruvá, vagy tulengedékenynyé tehetné jogai gyakorlatában a kamarát; vitális érdekek azok, melyeket megvédeni van hivatva a kamara s igy magasabb szempontokból íog kiindulni minden egyes határozat hozatalánál; de ha emberi gyengeségből bármi tek'ntetbeu nem felelne meg egyik-másik határozat azon követelményeknek, melyet jog és méltányosság respectálni parancsol, ott van a felebbviteli fórum, a legfőbb ítélőszék fegyelmi tanácsa, mely az egyensúlyt helyre állítani nem késend. Részemről feltétlenül pártolom és velem a legtöbb ügyvédi egylet a kamara-rendszert és a fegyelmi hatalomnak a kamarák általi . gyakorlását, s csak azt óhajtom, hogy ily ala- ! pon a javaslat mielőbb törvénynyé váljék. Ez utóbbi óhajomat ifjúságunk nagy része nem osztja, a mennyiben a javaslat át- ' meneti intézkedéseit ugy is mint azok erede-1 tileg, ugy is mint azok a jogügyi bizottság által szövegezvék, mngára nézve sérelmesnek tartja. A jogi tanfolya jót bevégzett és a gyakorlatot tényleg megkezdett ügyvédjelöltek teljesen meg lehetnek elégedve azon szövegezéssel, mely a jogügyi bizottság által állapíttatott meg, mert e szerint a leendő törvénynek a joggyakorlat időtartamára és az ügyvédjelölt minősítésére vonatkozó határozatai reájuk ki nem terjednek, azaz ők sem a jogtudori fok elnyerésére, sem az eddigi két évi gyakorlatnál hosszabb gyakorlatra nem köteleztetnek ; reájuk nézve tehát csak az lehet kívánatos, hogy a jogügyi bizottság szövegezése törvényerőre emeltessék s hiszem is, hogy az ügyvédjelöltek a kebelükben legújabban megindult mozgalomnál csak e czélt tartották szem előtt. Másként áll a dolog a joghallgatóknál, a kikre a miniszteri javaslat nem reflectált, míg a jogügyi bizottság megkívánta ugyan tőlük a jogtudorság elnyerését, azonban kivételesen két évre szoriiotla reájuk nézve a joggyakorlatot. Tisztán a méltányosság szempontjából nem lenne kifogásom ezen concc-ssió ellen; de joghallgatóink evvel^niocsenek megelégedve, s az úgynevezett „szerzett jogok" vesszőparipájára ülve, azt követelik, hogy ő reá juk sem terjedjenek ki a leendő törvénynek a joggyakorlat időtartamára és az ügyvédjelölt minősítésére vonatkozó szabványai, követelik ezt annál bangó-abban, mert az ifjúság tévfogalniaiban sok old-ilról csak megerősíttetett, a helyett, hogy a szerzett jogok és a törvény visszaható erejéről kellőleg felvilágoaittatott és meggyőzetett volna arról, hogy a leendő törvény sértheti ugyan egyesek érdekeit, de nem foszthatja meg az ifjúságot olyasvalamitől, a mivel ez nem bir. A mire a jogkai gató ifjúság appelálhat, az a méltányosság, s ennek határain belől a jogügyi bizottság megtette azt, a mit tehetett, anélkül, hogy a leendő törvény által elérni óhajtott garantiáktól egy évtizedre megfoszsza a közönséget és az ügyvédi kart; egyéb követelményeket teljesíteni, különösen midőn azok a méltányosság határán is tulmennek, több volna a gyengeségnél, mely keserűen megboszulná magát. Az tehát, hogy jogászaink a mai tanügyi viszonyok között legalább is a szigorlatok letételére okvetlenül szoríttassanak, elengedhetlen kívánalom, melynek erélyes hangsúlyozását méltán várhatni azok részéről, kik fogékon\ sággal bírnak az ujabb ügyvédnemzedék jövője, a kar tekintélye és reputatiója iránt. Dr. Siegmund Vilmos. y A magyar váltótörvényjavaslat. A váltóból eredő jo_*ok átruházása vagy tulajdonképeni hátirat1) vagy meghatalmazás] hátirat vagy engedmény utján történik. (Eddigi törvényünk 28. §.) 26. ez.2) rA rendel vény esnek jogában áll a váltót hátirat (forgatmány) utján másra átruházni. Ha azonban a kibocsátó aváltó átruházását e szavakkal, nem rendeletre vagy más hasonló kifejezéssel megtiltotta, a hátiratnak váltójogi hatálya nincsen."3) ') A hátirat fontossága abban rejlik, hogy a váltó forgalomba helyezését nagy módon könnyíti a azonkivül a váltónak nagyobb garantiát kölcsönöz. ") ,,r>er Remittent kann den "VVechsel an einen Andern durch Indossamont (Giro) übertragen. Hat jedoch der Aussteller die Uebertragung durch die Worte ,,uicht an Ordre." oder durch ,inen gleichbedeutenden Ausdruck untersagt, so hat das Indossament keine wechselrechtliche Wirkung." (Német vrdsz. 9. cz.) — „Indossamentum inseribi plerumque sólet ciorso literarum cambialium indeque nomen accepit vocaturque etiam gyrus" (Franck.) 8) Ezek u. n. recta-v&ltók. Ha a rendel vényes a váltót mégis tovább forgatta, ügyetlené megáll a » i s zkereseti jog, a kibocsátó ellenében azonban egyedül a rendelvényes érvényesítheti a váltót teljes váltójogi hatálylyal. Váljon a recta váltót engedmény utján lehet-e átruházni, a 36. czikknél fogjuk látni