Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 18. szám - Az esküdtek kötelességei és jogai

_ 142 — mat nyeri, hogy a kisebbség ugyanazon büntetó* és polgári törvény, ugyanazon rendőri intézkedések, ugyanazon adóbecslés és katonaszolgáltatás alatt áll. Ezen alapelvek azonban megsértetnek, mihelyt a vádemelés kizárólag az idő szerinti miniszterek kezében van. Az úgynevezett miniszteri államügyészségnek legeclatansabb példáját Francziaország története mutatja. E rendszer szerint minden miniszterváltozásnál új helyzet áll elő az állam tisztviselőire. Aki az új minisztériummal irányadóvá lett párttekintetnek nem akar hódolni, annak nem marad egyéb hátra, mint resignálni. Rendesen nem olykép élnek ugyan vissza a minisztériumok hatalmokkal, hogy a kisebbségben levő politikai pártok tagjait alaptalan vádakkal üldözik a bíróságok előtt, hanem különösen az'által éreztetik befolyásukat, hogy oly esetekben, midőn a vád saját pártbelieik ellen volna emelendő, ezt az államügyészek elmulasztják megtenni. A társaság érezni kezdi, hogy e tekintetben az állami közegek által gyakorolt hatalom ellensúlyozást igényel, és közel van az idő, midőn a társaság érvényesíteni fogja ebbeli jogait. Első és legfőbb érdeke a társaságnak e téren a vádemelés jogának állása a sajtóhoz. A sajtó a társadalom által igen fontos intézménynek tartatik ugyan, de túlkapásait ma már nem igen védik. A sajtótörvényeknek azonban csak akkor lesz üdvös hatása, ha azok minden pártbeli sajtótermékek ellenében egyfermán fenntartatnak, más s/óval: ha a kisebbség azon biztosítékkal bír, hogy a reá rótt megszorítások a többség barátaira is alkalmaztatnak. De lehet-e gondolni a sajtónak pártatlan kezelésére oly államügyészség részéről, mely az idő szerinti minisztereknek rendelkezésére áll ? A kormánysajtó rendesen épúgy fordit, épúgy gyanúsít és épannyira megtámadja a közbékét, mint az ellenzéki sajtó, és mégis rendesen csakis az ellenzéki lapok ellen indíttatnak sajtóperek. Míg az ellenzék ki lesz zárva azon jogból, hogy az ellenpárt sajtója ellen a maga részéről is vádat emeljen, a sajtó mindig korlátlan lesz, holott ha egyszer behozatik a kétoldalú vádemelés, akkor bizonyos mérsékelt bang fogja jellemezni a sajtó magatartását. Második érdeke a társadalomnak az egyleti és az egylet r e n d ő r i törvények keze-A minisztériumtól függő államügyészek a kormány mellett tüntető egyleteket bizonyára még akkor sem fogják vád alá helyezni, ha a törvényt bizonyos tekintetben áthágják. Meg kell tehát adni az ellenpártnak a jogot arra, hogy az ily áthágások megbüntétése végett a bíróságokhoz folyamodhassanak. Harmadik érdeke a társadalomnak a szabad választás biztosítása. A negyedik p dig az állami hivatalnokok felelőssége hivatalos kötelességöknek áthágása tárgyában. A miniszternek kötelessége az alkotmányt végrehajtani. Azonban az európai alkotmányos küzdelmek története a középkor óta azon határozott jelenséget mutatja, hogy az alkotmány a miniszteri rendelkezések által megtámadtatik és a miniszterek rendeleti joga a törvényhozás ellen használtatik fel. A bíróságokhoz való folyamodás pedig ez ellen meg van tagadva. A társadalom mindezen érdekei csakis azon úton óvhatók meg, hogy a vád kétoldalúvá tétetik, vagyis behozatik az a c t i o p op u 1 a r i s, melynél fogva minden polgárnak joga van vádat emelni bármely bűntettre nézve. Ezen jog fennállott a régi római birodalomban, és mint szerző kimutatja, Németországban is a középkor alatt. A jelenleg némely német államokban fennálló magánvád, melyet a megsértett fél némely esetekben indíthat és mely arra van hivatva, hogy az actio populáris nak surrogátumát képezze, szerző szerint igen csekély ér tékkel bir, mert épen oly bűntettekre vonatkozik, melyeknél a társadalom mint ilyen nincs érdekelve. A kétoldalú vádemelési jog helyreállításával szélesebb körökben is be fogják látni, hogy a sajtóra, az egyesületekre é<? a választások szabadságára vonatkozó törvények csakis ez által nyernek értelmet és a hivatalnokok felelőssége is a látszatból valósággá fog válni. Az actio popularis ia, ép úgy mint a magánvád, alkotmányos kormányok alatt ritkán fog alkalmazásba vétetni, de ez nem döntő, mert a kormányzás törvényessége biztosíttatik már a vádemelésnek gyakorlati lehetősége által. Az államügyészség állása is emelkedni fog ezen intézmény behozásával. Csak az actio popularis fennállása mellett utasíthat vissza az államügyész apró denunciatiókat; a magánvád emelésének elmulasztása fogja mutatni, hogy ezt joggal tette. A mai magánvád mellett, midőn csak a sértett félnek van joga bizonyos esetekben vádat emelni, a fennebbi következtetést nem lehet vonni, mert megtörténhetik, hogy a bűntett elkövettetett ős a sértett fél mégsem emeli a vádat; ne m emeli pedig azért, mivel némely bűntetteknél nincs is sértett fél, és ha más bűntetteknél sértett fél van, a bűntettessel kiegyezik ; már pedig a sértett félnek nincs joga kiegyezni a büntetessél, mivel bűntett elkövetése által nem egyes magánszemélyek, hanem maga az összesség sértetik meg, a bűntettes tehát csak akkor maradhat büntetés nélkül, ha az összeség minden tagjának joga van vádat emelni, ezt azonban bármely oknál fogva elmulasztja. Szerző tehát az actio popularis elvének érteiméhen kívánja a német bűnvádi eljárás illető §§-ait megváltoztatni. Helyesnek tartja a javaslatban azt, hogy a magánvádhoz ügyvéd által szerkesztett indítvány kívántatik meg; az ügyvédi kényszert e terén nélkülözhetlennek tartja, mert csakis a jogértő képes az államügyészség mai teendőit kellőleg elvégezni. Helyesnek tartja azt is, bogy az, aki a magánvádat emeli, biztosítékot tegyen le a költségekre nézve, valamint elfogadja a magánváduak subsidiárius állását is. Másrészről azonban kívánja, hogy a javaslattól eltérőleg az actio popularis elvének kimondásán kivül azon pont állapíttassák meg, miszerint vádló bünvádilag felelős a hamis feladásért. Általában ezen magánvád azon közvetett következménynyel jár, hogy a bűnvádi eljárás a felek egyenlőségének alapelvei szerint építendő fel. A franczia államügyésznek mint állambiztosnak jogai a magánvád fennállása mellett, nem találnak helyet. Ami az ezen intézményre nézve felhozható ellenvetéseket illeti, szerző nem tagadja, hogy a zsarolás esetei nem fognak egészen hiányozni, mert hiszen mindenkinek jogában állana a vádemeléssel fenyegetni. De azon tér, melyen ily visszaélések leginkább elkövettetnek, a magánvádtól függő büntettek (Antragsverbrechen) és azok melyekre nézve a sértett fél magánvádját a javaslat is beakarja hozni, ezekre nézve azonban jelenleg a közvélemény odairányul, hogy a magánvádnak emelhetése az államügyész beleegyezésétől tétessék függővé. Az egész ellenvetés különben az által is veszít értékéből, hogy a feladás épugy használható zsarolásra mint a vádemelés. D r. F a y e r László. ; Az esküdtek kötelességei és jogai. „Di e Pflicht en und Itechte der Geschwornen 0 c st erreich s nach der neuen Strafproeessordnung. Populár dargestellt von Br. Lcopold Adler. Wien. Verlag der Manz'schen Buchhandlung 1874." A folyó év első napján lépett életbe Ausztriában az uj bűnvádi eljárás, mely a nagyobb bűntettekre nézve esküdtszékeket állapit meg. Szomszédaink gondoskodnak tehát arról, hogy az esküdtek népszerűen irt munkákból megismerkedhessenek kötelességeikkel és jogaikkal. És ezt helyesen teszik, mert az esküdtek bíráskodása csak is az által lehet üdvös hatású, ha önmaguk tisztában vannak hivatásuk minősége iránt. A füzet alkalmas nálunk is bizonyos érdeklődést kelteni, mivel nehánv incidens eset folytán az esküdtek kőtelességei némely körökben a napi vitatkozás tárgyát képezi. Szerző az előttünk fekvő fUzetkében különösen három pontját fejtegeti az esküdtszéki intézménynek. Először, hogy az esküdtek nincsenek kötve törvényes bizonyítási szabályokhoz, hogy meggyőződésük okát tőlük nem kérdik, hogy tehát ítélet hozatalakor csakis lelkiismeretüket és a vádlott mellett és ellen felhozottak által rájuk tett benyomást kell gondosan vizsgálniok. Másodszor kiemeli, hogy az esküdtek feladata nem csak tisztán a ténykérdésekre szorítkozik, de igen gyakran sőt majdnem minden egyes esetben a jogi fogai >m meghatározására szükséges jogi körülményekre és kérdésekre is kiterjed, mit az által is bizonyít, hogy az esküdtszéki bíróság által tett kérdések közt gyakran épen ily jogkérdésekre vonatkozó pót- és eventualkérdések foglaltatnak. Fejtegetése harmadik része végre az elnöklő bíró resuméjára vonatkozik. Itt szerző megismerteti az esküdtekkel azon határt, a meddig az elnöknek mennie szabad és kell. Szabad, mert ha tovább menne, jogtalan befolyást gyakorolhatna az esküdtek határozatára; kell, mert kötelessége az esküdtekkel, kiknél a jog ismerete nem tételeztetik fel, megismertetni a jogi kifejezéseké; és azok jelentését. Ezen határt szerző a következőkben állapítja meg (a 43. lapon): ,,Az elnöklő bíró által általánosságban fejtegetett jogi elvek magukban az esküdtekre nézve, kik a törvény megtartását esküvel Ígérték, feltétlenül mérvadók ; nem mérvadó, nem kötelező az esküdtekre nézve azonban az elnöklő bíró oly positiv feltétlen állítása, mely a kérdéses tényekre és azoknak jog-és törvény szerinti megítélésére vonatkozik; de ez is csak annyiban nem, a mennyiben nem lehet ezen tényeket feltétlenül és minden további méltánylás vagy megfontolás nélkül a bíró által fejtegetett szabályok alá foglalni.'' Szerző az esküdtek kötelességeit leginkább a függetlenségben, részrehajlatlanságban és a törvény tiszteletében találja, és ez utóbbinál fogva oly esetekben, melyekben a törvény szigorú és helyes magyarázata a fennforgó már bebizonyított tényt vagy föltétlenül magában foglalja vagy pedig föltétlenül kizárja, az elnöknek jogának, íőt kötelességének mondja, hogy egyenes utasítást adjon az esküdteknek a hozandó határozat iránt. Nem lévén feladatunk az ezen füzetkében dióhéjban foglalt elveket tüzetesebben fejtegetni, csakis azon nézetünknek adhatunk kifejezést, hogy szerző, ki állításait egyes és igen szerencsésen választott példákkal még érthetőbbé teszi, feladatát igen jól felfogta. Függelékül az uj ausztriai bűnvádi eljárásnak az esküdtek összeirására és az esküdtszék alakulására vonatkozó §§-ait közli. Sch. H. Vegyes közlemények. Különfélék, * (A kir. igazságügyi miniszter) az első folyamodásu királyi törvényszékekhez következő körrendeletet intézte: Hivatalos uton tudomásomra hozatott, hogy némely kir. törvényszék területén a birtokrendezési, illetve tagositási perekben a kihasitással foglalkozó mérnökök a hozott birói ítéletek végrehajtásán tul oly földterületeket is hasítanak ki egyes birtokosok részére, melyek ezek által a birtokrendezési, illetve tagositási per folyama alatt szereztettek, s az ily fekvőségek a hozott birói ítéletekben megállapított birtok-mennyiséggel összesittetvén, s a tagositási földkönyvben elkülönítve s feltüntetve nem lévén, a telekkönyveknek a birtok-szabályozások folytán szükségessé vált átalakítása alkalmával az uj birtokosok nevére és tulajdonául kebeleztetnek be, a nélkül, hogy az uj szerzésről szóló okiratok az,illetékszabással megbízott kir. adóhivataloknak bemutattatnának, sőt ez okiratok nem ritkán