Magyar Themis, 1871 (1. évfolyam, 1-8. szám)

1871 / 8. szám - A codificatio kérdéséhez - Szegényvédők

— 59 — eldönteni akarni mindig veszélyes játék, mely az eröszakot a jog fölé helyezi és azon hallgatólagos beleegyezést foglalja magában, hogy a jog az erösebbet illeti. A forradalom alkalmazása tehát mindig veszélyezteti a jogot. A forradalom ép oly veszélyes a népre, mint az államhatalomra. Mily gyakran vesztik el forradalom által a népek legbecsesebb jogaikat, hányszor roszabbitják, súlyosabbá teszik helyzetűket! A népek egész jövő sorsa a véletlen kezeibe van letéve és vajmi súlyos azok felelőssége, kik a népnek a forradalmat ajánlják. De mind ezen veszélyek, melyek eléggé bizonyítják, hogy mily veszélyes fegyver a forradalom joga, mily kényes annak használata, nem zárják ki azon föltevést, hogy a forradalom jogos lehet, mint egyedüli és végső érvényesítési módja az elidegenithetlen jogoknak. Vannak esetek, midőn a forradalom egyértelmű az önvédelemmel. Az önvédelem pedig a végső esetben alkalmazva soha jogtalan nem lehet! Bár miként is vélekedjenek a conservativ érzelműek vagy a föltétlen engedelmesség hívei, a végszükség jogát nem csak az államhatalom képviselője, de épen annyi joggal a nép is igénybe veheti, avagy hogy a határozottan conservativ érzelmű N i e b u h r szavaival éljek; „a ki tagadja azon mondás igazságát, hogy szükség törvényt bont, — utálatos szavakat beszél. Ha egy nép lábbal tiportatik és vérig gyötörtetik, a javulásnak minden reménye nélkül, mint péld. a görögök a törökök által, kiktől nejeiknek becsülete sem maradhatott biztonságban; ha a zsarnoktól a legszentebb jogok elismerését sem lehet kieszközölni: akkor beállott a végszükség esete és ekkor lázadás az elnyomó ellen oly jogos, mint bármi más. A ki ilyenkor a fölkelés jogszerűségét tagadja, annak nagyon hitvány embernek kell lennie." (Geschichte des Zeitalters der Revolution I, 211.) y~ A codificatio kérdéséhez. Dr. Csacskó Imre legf.Jilélöszéki biró úrtól Pesten. A lapokban igen gyakoriak a nyilatkozatok jogszolgáltatásunk sajnálatra méltó állapota felett, minek fő oka közelismerés szerint törvényeinknek hiányos volta, s ennek oka ismét a mostani tudomány és törvényhozás kifejlettségének megfelelő törvénykönyvek hiánya; mi természetesen maga után vonja az illető közegeknek felszólalását a végre, hogy az annyira szükséges rendszeres törvénykönyveket elkészíteni, és életbe léptetni igyekezzenek. E gyakori felszólalások arra mutatnak, hogy a nemzetnek müveit része érdekkel viseltetik a közügyek, és különösen az egymástól eltérő és gyakran Összeütközésbe jövő érdekeket jogos korlátok közé terelő jogszolgáltatás iránt, tehát szívesen fogadaud oly közlést, mely a codificatió teréni munkásságra vonatkozik, s annyiból megnyugtató lehet, hogy abból megtudhatni: mi történt ujabb időben különösen a büntetőtörvény kön}vnek elkészítése körül. Midőn 1867-ben a magy. kir. miuisterium létre jött, és az alkotmányos élet visszaállítása 8 illetőleg az 1848-iki törvények szerinti kiterjesztése által mindenki előtt tér nyilt a közczélok előmozdítására irányzott munkásságban részt vehetni, felébredt bennem is a vágy tanulmányaim és gyakorlatom által nyert ismereteimet lehetőleg a köznek érdekében felhasználni. Ez oka, hogy „a franczia polgári törvénykezés, különösen a bírósági szervezet, és annak alapelvei. Pest 1867." *) czimü munkát készítettem : *) Megszerezhető Grill (Geibel) könyvkereskedésében, a kristóftéren és Aign er Lajos könyvkereskedésében a váczi-utezában (a r.emze i szálloda) épületében. ez oka, hogy miután addig munkásságom leginkább a büntető ügyekre iráuyzott volt, a büntetőjog terén, hol a még mai napig is létező nagy hiányt tapasztaltam, valami haszonvehető munkát előállítani vala fő óhajtásom. Ily szándokkal az 1840: 5 tcz. szerint a büntető és javitó rendszer kidolgozására kiküldött országos bizottság által elkészített anyagi büntető törvénykönyvet újólag tanulmányozásom tárgyául tűzvén ki, arra jegyzeteimet megtettem ; miközben azt az azóta életbe léptetett külföldi büntető törvénykönyvekkel, és a büntetőjog-tudomány mostani elöhaladott állásával összehasonlítván, ama meggyőződésre jutottam, hogy, ha a.zt akarjuk, miszerint a jelenkori törvényhozás és jogtudomány állásának megfelelő büntető törvénykönyvvel bírjunk, az 1813. bűntetö-törvénykönyvi javaslatot, daczára minden elvitázhatlan előnyeinek, iijonnan átdolgozni kell. — Ebbeli meggyőződésemet illető helyen ismételve nyilvánítván, 1867-iki őszén az igazságügyi minister ur által a mostani törvényhozás, és jogtudomány színvonalának megfelelő büutetö törvénykönyv javaslatának elkészítésével megbízattam. Én e kitüntető megbízásnak megfelelni igyekeztem az által, hogy minden időmet nagy buzgalommal és fáradsággal a reám bizott munkának elkészítésére forditottaui. Erről kétségtelen bizonyítékul szolgálnak, a javaslat készítése közben tett sok iveket kitöltő jegyzeteim, melyek egy jeles jogtudósnak nyilatkozata szerint a büntető törvénykönyvnek magyarázatára a legjobb anyagot szolgáltatnák. Folytonos munkásságom által, némi közbejött kellemetlen intermezzók után, sikerült az anyagi büntető törvénykönyv javaslatát egészen az általános résznek indokolásával együtt 1869. november hó elején az igazságügyi minister ur nak ama kérésem nyilvánítása mellett beadnom hogy munkálatom kinyomassék a végett, hogy az illető jogtudósok ahoz birálatilag hozzászólhassanak, és észrevételeiket megtehessék. Ez nélkülözhetlen eljárás minden törvényjavaslatnál; miután elismert dolog az, hogy sem egyes embernek, sem bizottságnak még nem sikerült minden kifogáson felüli tökéletes törvényjavaslatot készíteni. A mielőbbi kinyomatás meg is volt igérve ; mi ha megtörténik vala, azóta csak a büntetőjog körüli eszmék hihetőleg bekövetkezendett vitatkozás által tisztultak, és megállapodásra jutottak, sőt a javaslat czélszerü javításokkal talán már törvénynyé is válhatott volna. A kinyomatás azonban elmaradt, mi okból nem tudom, de azt sem tudom, hogy javaslatom mi sorsra jutott; történt e azzal valami, vagy íemmi. Én az utóbbit vagyok hajlandó feltenni; mert hajavaslatom figyelembe véletett, és netalán már tanácskozás vagy felülvizsgálat tárgyává tétetett, ez mellőzésemmel alig történt vala. Ha mégis megtörtént, ez oly eljárás lenne, melyre példát a müveit világból alig hozhatni fel; mert általánosan elfogadott szokás a törvénykönyvek alkotása körül az, hogy ajavaslatot készítő az a feletti tanácskozásokban részt venni, meghivatik ; mi igen természetes is, mert a javaslatot készítőről fel kell tenni, hogyö leginkább képes javaslatának föelveit, irányát, miuden egyébb rendelkezésnek okait előadni, a/.t a netaláni alaptalan megtámadások ellen védeni; az ellenkező nézetben levőket, elveinek, állitásaiuak igazságáról, czélszerüségétöl lehetőleg meggyőzni. Egyébiránt a cjo d i f i c á t i ó t illetőleg ismétlem azt, mit már fentemiitett munkámban az 1-ső és 2 dik lapon írtam, t. i. abbeli elhatározásomra, miszerint a polgári törvénykezést válasszam tanulmányozásom tárgyául, nagy befolyással bírt a sokaktól elfogadott ama nézet, hogy mindenek előtt a polgári törvénykezést szükség szabályozni, mintha ennek megtörténtével a mai polgári törvénykezés körül mutatkozó hiányok azonnal megszűnnének. Ez merész remény. Mert ki a gyakorlati jogéletben jártas, alig fogja tagadhatni, hogy a törvénykezés szabályozása, különösen a bíróságok szervezése, s a perbeli eljárásnak rendezése sok, jelenleg mutatkozó hiányt megszüntetni képes leend ugyan, de a legjobb bírósági szervezet és legtökéletesb eljárás mellett is a jogszolgáltatás bizonytalan, habozó s a perlekedőknek jogait veszélyeztető fog maradni, ha kimerítő és határozott anyagi törvények hiányábau a jelenleg uralkodó auyagi jognak bizonytalansága mellett lesznek bíráink kénytelenek tovább is eljárni. A bíráknak legjobb akarata, legfőbb buzgalma sem elegendő a jogszolgáltatás iránt bizalmat, és abban megnyugvást gerjeszteni, ha nincsenek világos, határozott, kimerítő s összevágó anyagi törvények, melyek a bíráknak ar ítélethozatalnál biztos vezérfonalul szolgáljanak. Ennélfogva meggyőződésem az, hogy az alaki jogot az anyagival együtt kell a törvényhozásnak munkássága tárgyául kitűzni, s azon igyekezni: hogy a szervezendő bíróságoknak a perbeli eljárás szabályaival egyszersmind jó, a hozandó Ítéletnek helyes alapúi- szolgálható anyagi törvényt nyújtsanak, és csak igy lehet reményleni, hogy a bírói önkénynek lebetőleges kizárásával a jogszolgáltatás czéljának megfeleljen, s az a közbizalmat, és megnyugvást kiér demlöleg kezeltessék. Állításomnak kétségtelen bizonyítványául szolgál Francziaország, hol ajogszolgáltatás leginkább annak folytán nyeri meg a közbizalmat, hogy ott kimerítő, határozott, összevágó törvénykönyvek léteznek, melyek nem csak a polgári törvényhozást rendezik, hanem az anyagi jognak szabályait is magukban foglalván, a bíráknak az általuk eldöntendő ügyeknek megbirálására, a másként elkerülhetlen önkénynek kizárásával, biztos alapot szolgáltatnak. \ Szegényvédők. Dr. E b e r 1 i n g Gusztáv ügyvéd úrtól Pesten. Nem fekszik szándékomban a fenyítő eljárásnak eme nemes intézményéről hoszas fejtegetést irni, annak történelmi fejlődését és jelen állapotát a külföldi és honi jogéletben előadni, — csak néhány megjegyzést kívánok tenni azon mulasztásra nézve, melyet sz. k. Pest város törvényszéke a legközelebb mult napokban elővett hírneves „pesti rabló per"-nek hitelesítési tárgyalásánál az által követett el. hogy az öt vádlott közül hármat, — daczára annak, hogy az eset főbenjáró per tárgyát képezte, — védelem nélkül hagyott. Túlságos beteges érzékenységnek kellene czimezni, havaiamely bűntettes azért részesülne sajnálkozásban, mert a biróság igazságos Ítéletében vele a törvény egész szigorát érezteti; — sőt ellenkezőleg azt kell óhajtaui, hogy a büntetés kiszabásánál az egyes esetekbeu a körülméuyekhez mért egész szigor gyakoroltassék, mert ez által a büntetés egyik czélja — az elrettentés — eléretvén, — a bűntettek száma kevesbülni fog ;|— de ennek daczára az ember ős jogaival és az emberiség követelményeivel fmég sem tartjuk összeegyeztethetőnek, ha vádlottak, kik főbenjáró bünténynyel vagy abbani bünrészeséggel terheltetnek, — azért —mert vagyoni helyzetűk nem engedi ügyvédet vallani, — védő nélkül hagyatnak. A biró is csak ember, — gyarló lény, — s emberi természeténél fogva minden emberi gyöngeségeknek alávetve! — szükséges tehát, hogy a bár romlott, — de szegény — s ezért annál tudatlanabb vádlott jogai felett egy őrködő közeg már a hitelesítési tárgyalásnál is jelen legyen, ki a törvény és törvényes gyakorlat pontos alkalmazását ellenőrizze, — ki előtt a biró óvakodik az emberi gyöngék bárme'yikébe esni. S ez annyival inkább szükséges, ha közvádló létezik, ki a törvényuél fogva mint egy köteles az ügyet feketébb színben látni, — ellentétes álláspontot elfoglalni a vádlottal, — s ha, mint az érintett esetben a közvádló egyszersmind vizsgáló biró is volt, — tehát több ok képzelhető benne, melyek szerint hangulata vádlott irányában még ellenszenvesebb, mint a közvádlóé italában. Nem tehet e tekintetben kivételt, ha az illető vádlott — kinyomozott előéleténél fogva, vagy az ellene bebizonyult büntethető cselek • vény minemüsége szerint a romlottság, erkölcsi sülyedtség legalsóbb fokán áll, vagy ha a bűnös tett, melylyel az illető terheltetik, csekélyebb beszámítás alá esik. Nincs t. i. oly gonosz ember, ki mellett méltánylásra méltó mentséget felhozni nem lehetne s minél súlyosabb törvényes következményekkel járó bűntény vádja forog fenn valaki ellen, — annál iukább szorul védelemre, — atinál iukább szem előtt tartaudók emberi ős jogai és a humanitás — igényei; — csekélyebb bűnesetek pedig hasonló tekintet alá esuek, — mert a legparányibb tiltott cselekinénybeui elitélés a „b ü n ö s s é g" bélyegét süti a panaszlott hom*