Magyar Themis, 1871 (1. évfolyam, 1-8. szám)

1871 / 1. szám - Az úrbéri birtokviszonyok rendezéséről czimű törvényjavaslat 16-ik §-ához

— 4 — fizetői Rudnyánszky A. könyvnyomdájától visszakövetelve, netalán rendelkezésemre bocsátandnak: felében Tatay Pál megörüli pest i ügyvéd esalátljának segélyzésére, felében a buda-pestl ügyvéd-egylet segélypénztáráuak iryarapilására forditandom. Szerk. Könyvészet. ©(Várady Gábor országgyűlési levelei 1805—1868. Kiadja Szilágyi István mármaros-szigeti lyceunii igazgató s akad. lev tag.) Hazánk történetében alig van időszak, melyok roppant átalakulásokat hozott volna létre olv rövid idő alatt, mint az 1805—1808-ig tartó időszak; ezen átalakulások iránya, gyorsasága egész jelentőségben csak kevés kortársnak tárul fel és beható ítéletet mondani, oknyomozó történetét e kornak megírni, mindenesetre az attól távolabbi korban élőket illeti. Várady Gábor leveleiben, melyek eredetileg hírlap számára irvák, nem beható Ítéletet, nem oknyomozó történetet akart adni, hanem képviselői minőségében a világtól mintegy elszigetelten álló választó-kerületének választóit akarta a „Marmaros" czimíí lap utján értesíteni az országgyűlés foutosabb eseményeiről. És ezzel nagy szolgálatot tett mind a hazai irodalomnak, mind pedig a későbbi történetírásnak; ezt igazolja azon érdekeltség, melyet e levelek nemcsak Marmarosban, de az egész hazában keltettek. Mint irodalmi mű Várady munkája határozott becscsel bir és egyúttal kellemes olvasmányt nyújt. Az ezen levelekben vázolt kornak első rendben a törvénykönyvek és az országgyűlési napló képezik kútfőit, de ezek magukban véve nem elegendők, mert csak a tényeket adják, a a politikai küzdelmeket már csak részben és a társadalmi átalakulásra vonatkozólag alig néhány mozzanatot, holott ez utóbbiak szolgáltatják a legbecsesebb anyagot a lelkiismeretes oknyomozó történetirónak, mert ezekből tanulja meg leginkább az indokokat, az átalakulási mozgalom tényezőit, rugóit, ezek világítják meg részére a tárgyalandó anyagot minden oldalról. Várady levelei e tekintetben birnak legtöbb becscsel. A történetíró komolyságával kiséri az események folytonos fejlődését, nem hagy figyelmen kivül egy mozzanatot sem, mely a helyzet, a körülmények megvilágítására szolgálhat. Igaz. hogy mint a dolgok menetében maga is közreműködőnek felfogása nem mindig és mindenütt objectiv, sőt subjectivitásának jeleit nemcsak elárulja, de bevallja, de ez érdeméből sem von le semmit is; mert senkinek nem sikerülne az objectivitást, ha a tényeken kivül állana is, oly mozgalmas időszakkal szemben megtartania, annál kevésbé, ha benne él, sőt abban tényező. A történetíró — épen azért, mert pártember, egyik pártnak előkelő férfia, kit tudomány és tapasztalat képesítettek arra, hogy a tényekről véleményt mondjon . irta e leveleket, — nem fogja nélkülözhetni Várady leveleit a kortörténetének megírásánál. Szerző előadásáról megnyugvással mondhatni, hogy tollát biztosan és szépen vezeti, mint ezt Várady Gábortól máskép nem is várható; mindig érdekes és tanulságos, kedélyben gazdag mely a komoly tárgy mellett is önkéntelenül felmelegíti az olvasót. Ajánljuk e leveleket az olvasó közönség figyelmébe, annál inkább, mivel a díszes kiállítású mű jövedelme részben a magyar irói segélyegylet, részben pedig a marmaros-szigeti ref. lyceum és főreáliskola javára fordittatik. Megrendelési ára a két kötetü műnek 5 forint, bolti ára G frt. Megrendelhető a kiadó Szilágyi István úrnál M.-Szigeten. Lapszemle. Az „E11 enőr" a közjegyzői kényszer*) kérdésére vonatkozólag érdekes czikksorozatot közölt pro és contra. Dr. Teleszky István nagyváradi tigyvéd úrtól és ennek ellenében Bogdány Lajos pesti ügyvéd úrtól közöl két-két czikket, melyet olvasóinkkal is megismertetni kötelességünknek tartjuk. Dr. Teleszky ur Halmosy Endre urnák mint kisebbségi előadónak a jogászgyülés második teljes ülésén a körjegyzői kényszer mellett *) A közjegyzői kényszer kérdése iránti eszmecsere annyira érdekes, hogy a „Themis' 44. szamára szánt lapszemlét, mely kizárólag e tárgygyal foglalkozik, jelen számunkban kózleni el nem mulaszthatjuk. Szerk. mondott beszédének a „P. Napló"-ban egész terjedelmében lett közlése folytán — mint mondja — szükségesnek tartotta mint a többség előadója ezen beszédre észrevételeit szinte hirlap utján megtenni annálinkább, mivel Halmosy Endre úr beszédének közlése, azt látszik tanúsítani, mintha ezáltal a közjegyzői kényszer barátai az eszmét feladni nem tudván, a jogászgyülés enunciatiója ellenében a közvéleményhez fellebeznének. Mindenekelőtt a beszéd bevezetésére teszi meg megjegyzéseit és erre vonatkozólag a következőket mondja: „A kisebbségi előadó úr azzal kezdi előadását „hogy a jogászgyülés nem anynyira szavazatának számával, mint inkább érveinek nyomó sságával hat a közvéleményre." E bevezetés más szavakkal ugy látszik azt akarja jelezni, vota non sunt numeranda, sed ponderanda, mit én, tudván azt, hogy a jogászgyülés egy oly testület, melyben csak szakképzett tagok vehetnek részt, és a résztvevős egyetlen szakképzett tag elölt sincsen elzárva, akkor sem tarthatnék horderővel biró megjegyzésnek, ha ez a jogászgyűlésen kivül nyilváníttatott volna; de ha e nyilatkozat épen a jogászgyülésnek valamely kérdésben kisebbségben maradt tagjaitól ered, akkor nem lehet mást következtetni, mint hogy e' kisebbség talán nem minden önhittségtől menten az érvek nyomósságának szabadalmát kizárólagos sajátjának kívánja tekinteni. A jogászgyülés nyilatkozatainál a szakképzett tagok szavazatait csak számlálni, s nem egyszersmind latolgatni lehet; mert ha egyesek szavazatát mérlegeljük: akkor szólhatunk egyes tekintélyek véleményéről, nyilatkozatairól, de nem beszélhetünk jogászgyülési határozatról; akkor, mert egyes szakképzett egyének lapok utjáii is nyilatkozhatnak, a jogászgyülés minden horderő nélküli gyülekezéssé törpülne le. Azt hiszem azonban, hogy mint más esetekben ugy e kérdésnél is az érvek nyomóssága, s a netalán mérlegelhetendett szavazatok súlya is, a jogászgyülés többségének határozatával nincsen ellentétben." Ezután áttér a közjegyzői kényszer érdemleges tárgyalására -és Halmosy urnák azon felállított elvét, hogy az állam a jogrend fentartására a jog uralmát biztosító jogintézményeket köteles alkotni elfogadja, ilyen jointézménynek elismeri a közjegyzői intézményt, mely a jogügyletek megkötésénél a felek közé egy részrehajlatlan, szakavatott bizalmi férfit állit, de épen ezért nem helyeselheti a kény-szert, mely a feleket nem hivja, nem kecsegteti a bizalmi férfiúhoz, hanem oda kergeti. Ezután megjegyzi, hogy „azok, a kik a közjegyzői kényszert nem helyesük, épen azon elvből indulnak ki, melyet a kisebbségi előadó úr magáénak vall, hogy t. i. az állampolgárok szabadságát csak annyiban korlátolhatja, a mennyiben a közérdek mulhatlanul megkívánja, de a kényszert nem helyeslők helyes következtetése szerint ezen elv épen a közjegyzői kényszer jogtalansága mellett szól, mert két állampolgárnak bizonyos ingatlan birtok iránt kötött magán ügylete, ezen ügylet alakja és az, hogy az ügyletből fog-e per támadni, vagy nem, — az állami közérdeket soha és semmi szin alatt nem érintheti." Áttér ezután az erős argumentum gyanánt használt „l'inscription vanttitre" a[bejegyzési jogczimre, melyről kimutatja, hogy ez ily alakban jelen körülményeink között veszedelmes lenne; sőt ha az ez elv alapján készített törvényhozásilag elfogadott polgári |törvénykönyv életbe is fog lépni és a tkvi rendtartás ehhez képest átidomittatik is, elengedhetlen feltétel marad, hogy a telekkönyvi intézmény nálunk megszilárduljon, és a tkvi bejegyzés a valódi jogosultsággal azonositassék. De ezen feltételt a közjegyzői kényszer, nem fogja kieszközölni, sőt épen az ellenkezőt, hogy még ingataggabbá válnék a tkvi intézmény. Mert téved az, ki azt hiszi, hogy a kényszer törvénybe igtatása után minden ingatlan adásvevési ügylet csakugyan; a közjegyző előtt fog megköttetni, mert ha eddig is, a midőn a tulajdonjog könnyedén a községi jegyző által készített s póstai uton a tkvi hatósághoz beadott magánokirat alapján megszereztethetett, oly sok volt a telekkönyvetlen birtokszerzés, bizonyossággal lehet számítani, hogy a nem telekkönyvezett birtokszerzés száma jelentékenyen fog szaporodni, mert a felek azonossági tanukkal és sokszor járhatlan úttal, messzeséggel nehezített, negatív kényszernek nem vetik alá magukat, és igy a kényszer mellett csak a perek száma szaporittatik, mert az eladó kénytelen lesz perelni az ingatlan visszaadása és a haszonélvezet megtérítése miatt, a vevő a vételár megtérítése miatt. Különben is annak, hogy a telekkönyvi bejegyzés által előtüntetett állapot nem felel meg a valódi jogosultságnak, oka nem abban van, hogy a szerződés magán okmány alakjában jött létre, hanem, hogy hagyatéki eljárásunk hiányos, hogy az öröklött vagyon átíratása sok nehézséggel jár, hogy a telekkönyvi bejegyzés egyátalában igen soksor nem eszközöltetik és hogy igen gyakran az eredeti feltétel hibás. Ezeken pedig a kényszer nem segit, sőt a be nem jegyzést csökkenés helyett szaporítja. Czikkiró úr ezek elhárítására nem a közjegyzői kényszert látja alkalmasnak, hanem javasolja, hogy igyekezzünk a tkvi bejegyzést megkönnyíteni, hogy „tegyük magát a telekkönyvet lehetőleg hozzáférhetővé, egyszerűsítsük az örökösödési birtokváltozások telekkönyvezését, különösen törüljük el a csekélyebb hagyatékoknál czélnélküli hírlapi hirdetését ;|gondoskodjunk, hogy községi jegyzők csak olyanok lehessenek, a kik a népéletben előforduló egyszerű szerzési ügyletek magán okiratainak helyes feltételére és telekkönyveztetésére képesitvék és akkor elérendjük, hogy pár évtized alatt a telekkönyvi intézmény megszilárdul. E mellett adjunk a közjegyzői közokmányoknak előnyöket, különösen a közokiratok alapján szerzett bejegyzés alapjáni tulajdonjog elévülés idejét rövidítsük meg és akkor bizton számithatunk rá, hogy a közjegyzői intézmény progressive és maradandó tért fog foglalni, holott a kényszer törvényesítése könnyen azt eredményezhetné, hogy az alkotmányos törvényhozás utján nyilvánuló nemzet-akarat a kényszerrel együtt magát az önmagában igen üdvös közjegyzői intézményt is eltemetné." Megjegyzi továbbá czikkiró úr, hogy bár másodrendű kérdésnek tekinti, viszonyítva az ingatlan tulajdonjog szerzési ügy lethez, a házastársak közti szerződéseket és a vakok és siketnémák közti szerződéseket, de ezekre vonatkozólag is czélszerütlenek, károsnak tartja a kényszert. Mert ha már a kényszervitatűk is elismerik, hogy a kényszer az átruházásokat megkevesbíteni nem fogja, miért kelljen a házastársak közti viszonyt idegen beavatkozásnak kitenni, kivált midőn azt látjuk, hogy házastársak közt a legritkábban válik per tárgyává a vagyonkérdést sőt ez még válóperekben sem igen képezi birói eldöntés tárgyát. Annál kevésbé tartja czikkiró úr indoKolhatónak a testi fogyatkozásban szenvedőkre nézve alkalmazni a kényszert, mert ezek vagy gondnokság alá vannak rendelve mint ilyenek, vagy pedig testi fogyatkozásaik daczára, illetőleg mellett birnak annyi képesség és képzettséggel, hogy a gondnokság felesleges és igy a feles a kényszer is, mert az akaratnyilvánítás ép ugy eszközölhető a bíróság mint a közjegyző előtt. „A jegyzői kényszer kivihetésének indokolására kisebbségi előadó úr ismételten is hivatkozott arra, ugy mond czikkiró úr — hogy kiterjedt kényszer mellett a legképesebb jogászok fognak a közjegyzőségre vállalkozni, s azt keresetmódul választani. Ezen indokolásra, mely egyszerű végelemzésben oda vezet, hogy a jegyzői kényszer nem is az állampolgárok érdekében szükséges, igen sokat lehetne válaszolni, de én elégségesnek tartom csak pár megjegyzésre szorítkozni." — „Népességünkhöz arányítva egyetlen pálya sincs nálunk annyira megrohanva, mint a jogi; s a jelenben igazán a mindennapi tapasztalás mutatja, hogy e téren az uj pálya mindig elegendő pályázóra talál: de bár én a kellően képzett jegyzőkre nagy súlyt fektetek, még sem kívánom, hogy a tanári, birói és ügyvédi pálya rovására a legképesebb jogászok épen csak a közjegyzői intézményben keressenek asylumot. Függetlenítsük a közjegyzőséget, adjunk a jegyzői okmányoknak a világos és végrehajtóknak kikötött tartozások tekintetében végrehajtási jogerőt, utaljuk az ő kizárólagos hatáskörűkhez a hagyatéki eljárást, mely eddig a bírósághoz lévén utalva, őket a szoros értelemben vett birói teendők ellátásában gátolta, — és akkor nyugodtak lehetünk, hogy kellő képzettségű jogászok elegendő számban fognak a közjegyzői pályára lépni; sőt a hagyatéki eljárásnak a közjegyzői hatáskörhöz való utalása aziránt is biztosítékot