Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 39. szám - A második magyar jogászgyülés szakosztályi ülései

— 452 — tlelem — hogy annak ünnepélyes formalitása — a mindenható- és tudó istenrei hivatkozás, az eskünek erkölcs vallási szent volta, ugy az isteniitéletek le!hívása alkalmasak és elégségesek legyenek azon embert, kinek szavabevehetösége iránt kétség forog fen éskinek ügydöntő körülményt tárgyazó bemondásától valamely jogügynek eldöntése függ — az igaz- és valónak bemondására indítani — nem csak téves, de az embert szabadságában és méltóságában mélyen sértvén, mint az erkölcsi romlottságnak szükségképeni következménye az igazságérzetet nem ébreszti, hanem satnyitja —; az erkölcsi tökéletesedésre! törekvésnek szempontjából az igaz-és valóságotaz igazságért magáért szabadon és őszintén csakis a polgári becsület kezességén lehet bemondani — az eskünek elkötelezóse alatt soha; — utóbbi lealáz — előbbi az emberi méltóságnak követelménye; miért is az eskü intézményének további fenntartása nem igazolható, mellőzése pedig szükséges. L e h m a n n Kobert indítványát rövid indokolással kisérve, A p á t h y István az állandó bizottság előadója mindenekelőtt kijelenti, hogy ő az indítványra beérkezett véleménnyel egy, és ugyanazon eredményre jutott. Alig vau kérdés, mely a theologok philosophok és jogtudósok közt annyi vitára adott volna alkalmat, mint az eskü és annak megengedhetősége. Ezen vitában mely máig sem tekinthető teljesen befejezettnek, két árnyalattal találkoznak. Némelyek szerint, kik közé Kant és követői tartoznak, az eskü babonán alapszik, és a lelkiismereten elkövetett jogtalan erőszakként jelentkezik, tehát teljesen mellőzendő. — Mások ellenben az esküt átalábau nem vetik el ugyan, hanem a vallásos esküt, polgári vagy morális esküvel kívánják helyettesitetni. Az előttünk fekvő indítvány közelebbről megtekintve, alig tekinthető egyébnek, mint feleletnek a fentebbi kérdésekre; szóló erre az eskü deíinitiójára tér át, azután pedig az eskü intézményének történetét vázolja, kezdve az ókortól egész napjainkig. Magát az indítványt tekintve, felhozza előadó, hogy nem áll az miszerint a modern jogfojiődés megkívánja az eskü kiküszöbölését, mert a zürichi törvénykönyvet kivéve, az minden jelenleg érvényben levő törvénykönyben fennáll. Szóló ezután a különféle törvényhozások ebbeli intézkedéseit vázolja. Ezekből azon következtetést vonja, hogy az az eskü csakis mint vallásos aetus birt és bír jelentőséggel, a mi tanúságot tesz arról, hogy az eskü az ünnepélyes bizonylásnak semmi más neme által nem helyettesíthető. — A mi különösen azon kérdést illeti vájjon helyettesithető-e a vallásos eskü az úgynevezett polgári esküvel, erre nem-mel kell felelnie, mert akár minek nevezzük a dolgot a bi/.onylásnak ezen neme nem lesz más mint eskü, csakhogy vallásos alap nélkül. Szerinte az eskü ha az gyökereitől a vallástól, a mindentudó s igaz Isten, mint az igazság ős forrása iránti hittől megfosztatik, az elveszti minden jelentőségét, elveszti azon erejét, mely azt • bizonyítási eszközzé qualificálja; szóló nem óhajtja az eskü könnyelmű használását, vagy annak szaporítását és örömmel üdvözöl minden oly törekvést, mely az eskü használatát lehetőleg szük korlátok közé szorítaná, tekintve azonban az előadottakat és különösen azon körülményt, hogy az indítvány nélkülözi azon s a n ctiót, mely a polgári becsület kezességén történendő bizonylással mindenesetre összekötendő volna, a következő indítványt terjeszti a szakosztály elé: mondja ki a szakosztály, hogy Lehmann Róbert úr indítványa felett napirendre tér. (Élénk helyes1 é s.) Timkó József az eskü letevésére kötelezetteknek 4 osztályát különbözteti meg : olyanok, kik mivelt emberek, és atheisták, — kik miveltek és Istenben hisznek — miveletlenek és istentagadók — miveletlenek, de Istenben hisznek. ' Az elsők előtt ha van valami, az legíőlebb a polgári becsület, semmi esetre pedig az eskü iránti tisztelet. A második kategóriánál a becsület és Istenben való hit oly szorosan össze van kötve, hogy annál bizonyosan mintegy akár Istenre hivatkozik akár polgári becsületére; a harmadik kategóriánál pedig mindakettő egyformán hiányzik; maradt tehát csak a miveletlenek s egyszersmind istenhivők osztálya, kiknek kedvéért egyedül lenne fentartandó a vallásos eskü forma, mely pedig ugy számra, mint fontosságra nézve a többiek mögött áll. Az államnak nem lehet feladata a vallásosság magvát elhinteni, hanem a becsületesség fejlesztése. A mi a hazánk közjogában oly fontos szerepet játszó koronázási eskün való hivatkozást illeti, erre nézve szóló azt hiszi, hogy ezen ugy is csak formális szertartás elvetése csak idő kérdése. Ehhez képest szóló, noha tudja, hogy indítványával kisebbségbe fog maradni, a boterjesztett indítványt elfogadás végett ajánlja. Benyács Mihály megengedi, hogy az eskü vallásos érzületet tételez fel; de a vallástalau, a lelkiismeretlen ember előtt, kinek az eskü szentsége nem imponál, is van egy nyomós tekintet: a büntetéstől való félelem. Ez eskületevésnél conditio sine quanon az, hogy az illető vallásos ember legyen; erre pedig nincs kritérium — de internis nonjudicat praetor — ; mig ha a becsületszó alatt bevallott állítás később valótlannak derül ki, kétféle infamia — juris et facti — által sujtatik; ha mindjárt bíróság előtt tudva nincs, ha csak egy polgártársa tudja meg, becstelen embernek van proclamálva. Az invocatio, az ókor eme kedvencz eszméje, már a költészetben is kiment divatból ; ideje volna már azt a jogterén is elhagyni. Miután tehát a vallásos érzület megítélésére — különösen nálunk hol 5—G vallás uralkodik egymás mellett — kritérium nincsen, szóló nem akarja ugyan az esküt végkép eltöröltetni, hanem a hamis eskü jogkövetkezményét ki akarja terjesztetni a becsületszó alatt bevallott állításokra ha azok később valótlanoknak bizonyulnaK be. Czenthe József: A bizonyítási tanban két elv viv jelenleg döntő küzdelmet, u. m. a) a törvényszerű bizonyítás, mely a Canonjog befolyása alatt a német jogban fejlődött ki, b) a bírói meggyőződés függetlenségének prototypje a francia redszer. Amaz az alaki, ez pedig az anyagi igazságot kutatta. Ujabb időben a franczia rendszer mindinkább hatalmas hódítást tesz a tudomány embereinél. Az első rendszernél az eskü igen fontos szerepet játszik, és bátran mondhatni, hogy ott az eskü intézménye képezi a bírói bölcseség zárkövét. Ezen anomália onnan ered, hogy az alaki igazság kutatásánál teljes bizonyítékot csak a kifogástalan okmány, vagy két classicus tanú képezvén, ily kellék legtöbb esetben hiányzott. Mi magyarok szintén elmonhatjuk, hogy csaknem minden pereink esküvel fejeztetnek be. Igen szomorú jelenség az akkor, midőn mindinkáb hatalmas hódítást tesz azon eszme, hogy ugy a törvényhozásnak, mint a bíráknak feladata lehetőleg gyéritni az eskü alkalmazását. Szóló több nevezetes íróra hivatkozik annak bizonyítására, hogy az eskü intézményének tágasb alapra való fektetése a XIX. században visszaesés. Azonban Lehmann indítványát nem tartja oly gyökeres reformnak, a milyenre o tekintetben szükségünk van. Szóló az eskü intézményét azért tartja veszélyesnek, mert az érdekelt felet saját ügyének birájává teszi. Ezen abnormis állapot pedig megmarad akkor is, ha az eskü helyett a polgári becsületre való hivatkozás léptettetnék előtérbe. Gyökeres reform csak az volna, ha az eskü mindinkább szűkebb térre szoríttatván, majdan kiküszöböltetnék. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha a bizonyítékok hatályának mérlegelésénél a meggyőződés függetlensége proclamáltatik, ugy a mint az a franczia rendszerben honos. (Helyeslés.) Véleménye tehát oda terjed, hogy Lehmann indítványának elvetésével mondja ki a jogászgyülés miszerint, az eskü intézményét elvben czélszerütlennek és igy majdan, kiküszöbölendőnek tartja ugyan, addig azonban, még igazságszolgáltatási viszonyaink ezen elv keresztülvitelére alkalmasakká válandanák, óhajtja hogy úgy a törvényhozás mind a bírói kar kövessen el mindent az eskü alkalmazásának minél szűkebb korlátok közé leendő szorítására. (Élénk helyeslés.) Dr. Erényi: Nem arról van szó, hogy az eskü mint bizonyítási eszköz kiküszöböltessék, hanem arról, hogy ezen bizonyítási eszköznek más forma adassék, t. i. a polgári becsületre való hivatkozás. A mi azon kérdést illeti, hogy az eskü általi bizonyítás fenntartassék-e vagy nem ő annak fentartása mellett van, mivel a nép alsó rétegei az eskünek nem jogi, hanem vallási momentumait veszik figyelembe. Aradi Antal pártolja Lehmann inditvájiyát. Lehmann, indítványozó hosszasan indokolja indítványát és polemizál dr. Guln véleményezővel. Elnök feltévén a kérdést Lehman indítványa nagy többséggel elvettetik. Dr. K ö r n y e i Ede kijelenti, hogy a mu nka bérek lefoglalásáról szóló általa beadott indítvány tárgyalását a jövő jogászgyülésre véli elhalasztani ónak, mivel ezen kérdés, mely a német jogi irodalomban ugyan már igen alaposan meg lett vitatva, hazai jogászaink által eddig még oly kevés figyelemre méltattatott, hogy kívánatosnak mutatkozik az indítvány tárgyalását elhalasztani. Ezen indítvány elfogadtatott. Következik dr. Spitzer Adolf következő indítványának tárgyalásai: Vétessék fel a legközelebb életbe léptetendő polgári törvénykezési rendtartás bizonyítási tanába azon szabály, mely szerint a biró3ág akár hivatalból, akár valamely fél kívánatára a bármely kifogást tevő vagy bizonyítani akaró félnek, illetőleg képviselőjének az .esküt arra nézve oda ítélheti, miszerint valamely kifogással vagy a felajánlott bizonyítékkal nem a per elhúzásának czéljából él. Dr. Apáthi István előadó: Már előbbi beszédében hangsúlyozta, hogy nem barátja az eskü ok nélküli czélszerütlen szaporításának, é3 hogy örömmel üdvözli azon törekvést, mely az esküt lehetőleg szük határok közé akarja szorítani. Nem pártolhatja tehát azon indítványt, mely az eskünek kiterjesztését szándékolja. Az igaz, hogy az általános német perrendben még fenáll az eskünek ezen alkalmazása, ő azonban úgy tartja, hogy azon perrend revisiója alkalmával a múmiák országába fog az vándorolni, a hova az tartozik is. Ezután az indítványozó indokolását veszi bonczkés alá és azon következtetésre jut, hogy ezen juramentum calumniae-t perrendtartásunkba behozni nincs semmi okunk. Dr. Brode Lipót gyakorlati szempontból kiván a tárgyhoz szólani, ő azon nézetben van. hogy ezen eskü formát lehetetlen meghonosítani, még pedig azért, mivel ennél nem lehet rábizonyítani senkire, hogy hamisan esküdött. Pl. valamely alperes megesküdik ezen indítvány értelmében arra, hogy valamely tanubizonyitékkal nem a per elhúzásának czéljából él: később kitűnik, hogy a követelt tanuk semminemű bizonyítást nem képesek tenni. Azonban az alperest még sem lehet megbüntetni, hamis eskü miatt, mert hiszeu ő azt mondhatja, hogy ő azt hitte miszerint azon tanuk birnak tudomással az illető körülményről. Dr. Spitzer Adolf indítványozó azért kikivánja az eskü ezen formáját alkalmazásba vétetni, hogy a perek elhúzásának eleje vétessék. A kisebb pereknél, a hol a fél személyesen jelenik meg, óvakodni fog oly bizonyítékkal élni, melynek alaptalanságáról meg van győződve. A nagyobb pereknél pedig az ügyvédek fognak óvakodni a per elhúzásától, ha tudják, hogy ezen eskü nekik odaitéltethetik. Az igaz, hogy a hamis eskü miatt itt nem lehet valakit megbüntetni, azonban nem is épen a büntetés, hanem az ezen eskü odaítélésétől való félelem fogja a feleket és ügyvédeket visszatartóztatni oly bizonyítékok használásától, melyekkel csak a perci húzása czéloztatik. Elnök feltévén a kérdést, dr. Spitzer Adolf indítványa elvettetik.. Ezzel a kitűzött indítványok letárgyaltatván a jegyzököny hitelesítésére dr. Apáthi István és Aradi Antal küldetnek ki. Az ülés „Éljen az elnök!" felkiáltások közt délután 3L 2-kor eloszlott. Dr Nyílt levél Bróde Lipót ügyvéd úrhoz. Pest, 1871. szeptember 25. Doctor ur a „közjegyzőségi kényszer", tárgyában kelt, s a f. évi jogászgyülésre" terjesztett véleményét egy megrovással fejezi be. (Évkönyv 871. 2-ik fűz. 72. lap:) Miután t. Doctor ur világosan megrója bizonyos lapok eljárását, — miután továbbá, bár nevet nem emlit ugyan, de határozottan megjeleli azon eredetileg használt szavakat, melyeket megrovandónak vél, — miután végül ezen szavakat (illiberalis,