Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 18. szám - Válasz Dietrich Ignácz urnak a "Magyar Ujság" f. é. 69. 71. 72. 74. számaiban megjelent "Magyar jogászgyűlések" czimű czikkére [1. r.]

— 202 — lére fordított minden ténykörülmény felderítendő, meri ezek egyszersmind felvilágosítást adnak a tettes akaratának, törekvéseinek irányára nézve is. Nem egyszerű decratalása ez a bűnösségnek a bűntény alapján, de feltüntetése, megvilágítása a tettes működési körének, akarata irányzatának; — mert a mint nem lehet a tárgyi tényálladékot mindenkor és mindenütt a bűnösség létéül óa mértékéül felvennünk, agy azt nem is lehet ignorálnunk, de sőt az eljárási módozatok, a végrehajtási körülmények mindenkor a meggondolást tételezvén fel, viszszatükrözik az akarat, a szándék, szóval a tettesnek bensővilágát is, és igy a sajátjának vallott czélzatokkal összevetve, a valónak megállapítására alapot nyújtanak. Ha az emberek mind egyenlő tulajdonságokkal bírnának, ha mind egyenlő viszonyok és körülmények közt élnének, ugy, hogy a büntetés jogos legyen nem kellene más, mint a bűnténynek és a tettes ahoz való működési viszonyának szoros megállapítása, mely akaratát és szándokát constatálná. Azonban az emberek és azok állapotai szerfelett különbözők, j ennélfogva a mely büntetés az egyikre j nézve igazságos, az a másikra nézve I ugyan oly bűntettért már nem az, azért | szükséges a tettesnek tulajdonait és életviszonyait is felderíteni, hogy a büntetés ahoz mérve igazságos* legyen. — A szenvedélyes és rögtön fellobbanó természetű embert az ezen állapotában elkövetett bűntényekért igazságosan nem lehet ngy büntetni, mint egy másikat, kinek a természet hidegvért és nyugodtságot adott, mert abban nem a gonoszság rejlik, de a természet adta izgékonyság uralkodik az ész, a megfontolás felett. Ki fogná ugy büntetni a gyermeket, a vagyontalant ki lopott, az addig becsületest, az elesábitottat, a miveltséggel nem bírót, a szégyentől menekülni törekvőt stb. mint a gondolkodni tudó férfit, a jólétet élvező tolvajt, a visszeesőt, a bűntetteket rendes foglalkozásának tekintő bűnöst, a vezetőt, a főezinkost, a miveltséggel bírót? — Mindezeknek kell, hogy külön tekintetek alá essenek és igy szükséges hogy azok felderítessenek. Ezen felderítések és figyelembe vételek folytán a büntetés azután egyéni lesz, azaz nem egy általános, minden bűntényre egyenlően alkalmazott, de az egyéniséghez idomított leend. - És csak is ezen büntetési mód az, mely a bűnösséget bírja alapul, mert ez által a bűntény minden körülményei, minden végrehajtási mozzanatainak felderítése mellett, tisztába hozatik, megállapíttatik a tettes akaratának, ezéljáuak, szándékainak iránya és határa, felderittetik életének a bűntényre vezető momentumai, helyezte, tettének iudokai; melyek folytán ugy, a külsőleg jelentkező, mint a tettes belsővilágában létező tényleges állapotok alapján tisztán és határozottan lesz látható az, mennyiben támadta meg az illető és volt czélja megtámadni tettének körén belül a jogbátorságot, vagyis mennyiben vált bűnössé az államélet megzavarásában ? — Az igazságos büntetés eriteriuma pedig épen abban rejlik, hogy az ne feltevéseken, ne praesumált körülményeken, de tényeken, biztos alapokon nyugodjék, mi egyedül akkor éretik el, ha a büntetés egyéni lesz, vagyis ha a büntetés alapját a bűnösség képezi. Ezen alapon azután a büntetés tárgyát is a bűnösség adja, ezt kell a büntetésnek sújtani, erre kell nehezednie, ez az a mi ellenében az államnak joga és kötelessége erővel élni, ez az, a mit szükségszerüleg kénytelen leverni, mert ez létét támadja meg, s fenmaradását koczkáz tatja! De mert a támadás határokkal bír és ezen határok a bűnösség megállapítása által szorosan körül'rva jelentkeznek, az ellenerő: a büntetés mértékét is a bűnösség adja, mely mindenkor a bűnösség szerint szabandó ki és igy lesz a büntetés jogos és igazságos, igy lesz az állam eszméjének, ;i jogbátörság valódi kö\ etelményeiuek megfelelő. \ álasz Dletricli [gnácz árnak « nMagyar I js'íij" f. <'. 69. 71. 72. 74 HZtímaihmi megjelent rM(tyyttr jogriszgytllétielc" czimü czikkére. Tóth-l'ápay .Soma ügyvéd úrtól. Dietrich Ignácz ur l'enjulzett czikkében az ; 1870. év folytán Pesten megtartott országos jo- j gászgyülésre kritikai észrevételeket tévén, ugyan , azon joggal, melylyel ó egy oly nagy, mert I lü'.to tagot számláló, oly tekintélyes, mert a tudomány elméleti és gyakorlati képviselőiből állott testület, jobban gyülekezet ellenében élt, j érintett czikkére vonatkozólag mi is niegteszszük elleubirálati észrevételeinket. Mindenekelőtt biztosítjuk D. urat, hogy e sorol' iróját azon csoportokban, melyeket alapeszméjének — természettani kifejezéssel élve — vezérlő anyagául összeállított, találni nem fogja, mert azon szerencsében, D. ur szerint pedig azon szerencsétlenségben, hogy a megtartott országos jogászgyülésnek tagja lehetett volna, bizonyos okok, de {sem „a nő, sem a szép gyermekek* iránti közönyösség miatt, habár magát az igazság istenasszonyának szintén egyik szerény széptevőjéül tartja — nem részesülhetett. E sorok irója tehát magát D. ur czikke által találva nem érezheti, s azok, a miket mondani fog, nem lesznek beszédek: Cicero pro douio sua. I). ur a magyar jogászgyülés ellenében mindén áron bebizonyítani törekszik, hogy az nem volt egy proprio motu megindult, tisztán tudományos mozgalom, indoka nem volt a magyar jogélet sivárságainak leiismerésébői származott jóakaratú és önzetlen haladási törekvés ösztöke, czélja nem volt az, hogy a kor és tudomány magaslatán álló vezéreszméknek kifejezést adván, a magyar felfogást ugyanazon színvonalra emelje, s a közönséget eszméinek hatása ala vonni igyekezzék. I). ur czikkónek lényege s iránya mindenesetre ide megy ki, s hogy az ő intentiojáuak, s kritikai irányának exegetálásában nem tévedünk, mindenkit meggyőzhet, mind nyíltan elfogadott I kiindulási pontja, mind érveléseinek compositiója s mind az ezekből levont következtetésekkel • constatálni czélzott alapgondolat, mely nem más ' mint az, hogy a magyar jogászgyülés egy erkölcsi pressiók ált.il előidézett tényül tekintendő, ! s mint ilyen sem indokaiban, sem czéljában uem igazolható. Alkateleineire nézve a tudomány és gya- j korlati jogélet oly nagyszámú (1090) képviselőiből álló magyar jogászgyülés ellen, ezen kritikai nyilvánítás, mindenesetre oly merész és oly kemény vádat képez, melynek bővebb és egy kissé behatóbb megvizsgálásától még az sem tartóztathat vissza beuünket, hogy az összes magyar sajtóban Dietrich Ignáczuron kívül nem találkozott senki más, ki a mult évi jogászgyü- I lés jelleme s jelentősége felett igy pálezát tört j volna. Lássuk tehát azon érveket, melyekkel D. ] ur elfoglalt álláspontját s roszaló verdict-jét | támogatja. Czikkiró ur felhasználván azon statistikai adatokat, melyeket a jogászgyülés évkönyvéből összeállított, mindenekelőtt szemlélet alá vonja a jogászgyülés tagjait polgári állás szerint, be' osztván őket öt csoportozatba. Kövessük őt e téren nyomról nyomra, H a tárgy fontosságát tekintve ne riadjunk vissza egy kis ismétléstől sem. E szerint volt az I-ső csoportban: az igazságügyi minister: 1; igazságügyi ministertanácsos 8; titkár 7; fogalmazó 4; segédfogai mázó 1; más ministeriurai tanácsos 13; titkár 5; államtitkár 2; fogalmazó 4; bíróságoktól: országbíró és semmitőszéki birák 10; legfőbb ítélőszék elnöke és birái 38; királyi tábla elnöke s birái 52; marosvásárhelyi kir. tábla elnöke s birái 19; a báni táblától 5; váltófeltszék elnöke s birái 4; pesti e. b. váltótszék elnöke s birái 7; vegyes kerületi tszéki birák 8; kir. urb. tszékektől (Erdélyből) 7; segédelőadók, tanácsjegyzők, pótbirák, titkárok, fogalmazók stb. a fenebbi bíróságoktól 39; királyi ügyek igazgatója s aligazgató 2; kir. ügyigazgatósági ügyész 1; kir. ügyész 2; kincstári ügyész 2; pénzügyigazgató s egyszersmind tszéki elnök 1 ; kincstári jogügyigazgató '.i; pénzügyi tanácsos 2; főispán 2; sajtóügyi vádló 1: sajtóügyi vizsgáló biró 1; fegyházi igazgató 1; tanfelügyelő 1; egyetemi tanár 11; Kolozsvári állami jogakadem. tanár 7; összesen 200. Ezen csoportra vonatkozólag, a jogászgyülésbeni részvétel indokául azt hozza fel és állapítja meg czikkiró ur, hogy az itt előtüntetett tagok egy része azért vett részt a jogászgyülésben, mert annak elnöke a kitűnő jogász és biró Melczer István lévén, birótársainak egy része, a jogászgyülés iránt ezen körülmény által ébresztett rokonszenvre, más része pedig ugyanezen csoportbelieknek azért vett részt a jogá^zgyülésben, mert tudta, hogy azzal az igazságügyi minister rokonszenvezik, a mi — mond czikkiró — kitűnik a budapesti ügyvédi egylethez 1869. deczember 21-től intézett azon leveléből, melyben kifejezi, hogy „őszinte örömmel vette a buda-pesti ügyvédi egyletnek a jogászgyülések létrehozatala tárgyában hozzá intézett meghívását stb. s részéről csak azt ohatja, hegy az ülések időpontja ugy határoztasséK meg, hogy a mit annyira óhajt, azokban maga is tevékeny részt vehessen." Másokra nézve továbbá az szolgált a jogászgyülésbeni részvétel indokául, mond czikkiró, mert ismerték a minister önkényes eljárását a kinevezéseknél, a feltörvéuyszékek tagjai ismét mint általa kinevezettek hálából, többen reményből és várakozásból, mindannyian pedig csakis az igazságügyi minister rokonszenvére való tekintetből vetlek volna részt a jogászgyülé-ben. Látható tehát, hogy D. ur mint statistikus és mint logikus kezelte és dolgozta lel tárgyát s igy állapította meg a f'enebhi indokolással s érveléssel támogatott áruyhiutő kritikáját. Lássuk tehát mi is, hogy mikép járt el czikkiró ur akár miut statistikus, akár mint logikus. A statistika — mond Welcker — nagy és szép tudomány, de gyakran csalódnék az. ki biztosságában híve, az ugyanazon tényeket, mindég csak egy és ugyanazon általános nyugvó okfóre vinné vissza. Mit képzel D. ur ha egy kimutatást elébe terjeszteuének, melyből kitűnnék, hogy az X. vidéken dívó Y... búcsúra, a vidéki lakosságnak ilyen és ilyen %-ka jelent meg, — lehetne-e ebből azon vidék lakosságának vallásossága vagy vallástalanságára helyes következtetést vonni ? Valószínű, hogy az ottani plébános ur a vallásosság beigazolására, D. ur pedig meglehet, hogy épen az ellenkezőre használná fel ez alkalommal a statistika tudományát? És ki mondja meg azt, hogy melyik részen volna az igazság? A statistikának ugyanis, emberi intézmények és viszonyokra alkalmazva, épen az a gyönge oldala van, hogy félig számtani, félig pedig társadalmi tudomány az, s midőn arról van szó, hogy a tudománynak egyik felével, a másik felét megfejtsük, mindig kérdés, hogy valamely statistikai tüneménynek oka valóban és egészben az-e, melyet annak tulajdonítunk? vagyis, a száin adja-e ki mindig az igazságot, vagy megfordítva. D. ur azonban ezen igen jogosult kételyeket magától eldobva, egész biztossággal fog, nem ugyan a statistikai adatok benső ^lóságának kissé nehéz elern/.éséhez, hanem inkább a logikus szerepét találván könyebbnek, az adott tények szemléletéből, a legnagyobb valószínűséggel a pártpolitika szemüvegén végrehajtott következtetésekhez. Maradjunk tehát mi is a logika mellett, s lássuk miben különbözik D. ur logikája a miénktől. Először is tehát abból, hogy az I. csoport-