Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 11. szám - Az örökség birtokbavételi módozatának alapelvei az európai jogrendszerekben. [2. r.] - Semmitőszéki és legfőbb itélőszéki döntvények ellentétei és összeütközései, - és a becsületsértési perekben hozott ellentétes határozatok

Szerintem a törvénykezési rendészet­nek egész feladata csak abban áll, hogy — ha neki sikerül a bűntények elköve­tését lehetleniteni — legalább a bűnös kinyomozásánál a vizsgálóbírónak segéd­kezet nyújtson. De ezt is nem ugy mint jelenleg; a rendészet jelenleg nálunk oly rosz lábon áll, hogy a mondott tulajdon­képeni feladatának a legjobb akarat mel­lett sem képes megfelelni; kivált ujabb időben ugy látszik, hogy a rendészet szakférfiai a centrálisaimban keresik a kívánt, de eddig fel nem talált sikert. Es ebben igenis nagyon tévednek, mert a nyomozásoknál megkívánt közvetlenség a vizsgálóbíró és a rendészeti közegek között tökéletesen elvész; nem akarok arra példákat felhozni a tapasztalásból, nem kívánok azon sikerre hivatkozni, melyet a vizsgálóbíró és a i eudészeti kö­zeg közti közvetlenség a fenntebb hivat­kozott államokban maga után vont, mert azt hiszem minden egyes ember kényte­len azt okvetlen belátni, hogy sokkal biztosabb és gyorsabb a vizsgálat czéljának elérése, ha a vizsgálóbíró a megkívánt perezben — midőn t. i. arra a szükséglet beáll — bármely hozzá kö­zelebb és könnyebben elérhető rendészeti közeggel érintkezhetik, mintha előbb a rendészeti ügy öszpontositási helyére, on­nan pedig tudja Isten mennyi idő után rendőri közeg tartózkodási helyére kel­lene sietnie, mely felesleges idő eltöltése alatt a netáni bűntettesnek sikerülhet a vizsgálatnak meghiúsításáról goudoskodui. (Folytatjuk.) Az örökség birtokbavételi módoza­tának alapelvei az európai jogrend­szerekben. Czenthe József ügyvédtől. (Folytatás.) Ámde, eltekintve ezen — egy szabad állam szabaclésönjogu polgárát melyen sértő gyámkodástól, soha nincs és nem lehet feltétlen biztosságban az iránt a hagya­téki bíróság által elösmert örökös, hogy hagyatéki tárgyalás daczára állandó s végérvényes jogot szerzett; hisz joga a törvény rendes utján megtámadható. Ily körülmények közt a hagyatéki tár­gyalás nem oldhatja meg azon feladatot a mely rendeltetése. Az egész eljárás czélja ellentétben áll eredményével: bizonyosságot keres s valószínűséget ér el; igazi örö­köst kiván s csak lehető örököst talál. Minek tehát egy ily érthetetlen eljárás, ha eredménye csak precarius; minek a temérdek költség: ha ily csekély ered­mény olcsóbb s egyszerűbb eszközökkel is elérhető?! A lajthán tuli oszt. Örökös tartományok ís — „de lege ferenda" — e szempont­ból indulván ki, most már nem csak az eljárás módosítását, hanem általában a hagyatéki tárgyalás elveinek, vezér­eszméinek gyökeres átalakítását tűzték ki reform törekvéseik czéljául. Évszáza­dok tapasztalatai után belátták, hogy vissza kell térniők a rómaiknál fennállott s jelenleg csak nem az egész civilisált Európában dívó állapothoz; hogy érvé­nyesíteniük kell e terén is a modern ál­lamjog azon alapelvét, miszerint gondos­kodjék kiki önmagáról s küszöböltessék ki a magán ügyek feletti hatósági gyám­kodás. ') V. ö. ünger 196. lap. — Eanda: 3. lap. Hely szűke miatt nem lehet e rend­kívül érdekes tárgy bővebb részleteibe bocsátkoznom. Egyedüli czélom csak az volt, hogy az irányadó szempontok vá­zolása által kimutassam, miszerint a „ha­gyatéki tárgyalás "tudományos s z e m­pontból, elvileg: helytelen; gyakor­latilag véve pedig czélszerütlen intéz­mény lévén: teljesen és végleg ki­küszöbölendő még onnét is, hol évszázadok óta érvényben van. 1 >e lássuk a többi törvényhozásoknak ide vonatkozó intézkedéseit is: A. ) A „Zürichi codex 1980. §-a következőleg szól: „az örökös rende­sen birói közvetítés nélkül foglalhatja el az örökséget." Ez intézkedésről a sikerült törvény­könyv hírneves .szerkesztője Bluntschli következőket szól (V. S. 82. 83): ,,A codex készítő bizottmányban föl­merült azon kérdés, vájjon nem lenne e czélszerü: ha az örökös előlegesen iga­zolná jogát a bíróság előtt; mivel a ha­gyatéknak a valószínű örökös általi elfoglalása, a valódi örökös joghátrá­nyára szolgálhat. E nézet azonban egy­hangúlag mellőztetett, mivel: 1-ör ed digi törvényeink sem ösmerték a ható­sági gyámkodást ily esetekben s a ta­pasztalás mégsem bizonyította károsnak ezen elvet; 2-or. Német­ország azon helyein hol a birói közvetí­tés érvényben van: e költséges és ha­szontalan bureaukraticus formalitás elé­gületlenséget s általános panaszt idéz elő." stb. B. ) A „porosz landrecht" szerint csak kivételkép fordul elő a biró­ság hivatalbeli beavatkozása a következő esetekben: 1-ör: Ha örökös nem jelent­kezik (I. 9. §. 360.) 2-or ha az ösmert vagy gyanítható örökös távol van. 3-or ha kiskorú vagy saját ügyeinek igazga­tására képtelen örökösök vannak. 4-er ha a valószínű örökös — külföldi. Nem lesz érdektelen jogtörténelmi szempontból megjegyezni, hogy e törvény­könyv alkotásakor: a mult században, ép azon alapelvek szerint akarta a stettini kormány is szervezni a hagyatéki tárgyalást: a mely alapelvek 21. évvel később, az osztrák polg. törv. könyv­ben érvényre jutottak. Azonban a „land­recht" szerkesztésénél legnagyobb érde­meket szerzett Suarez kamarai törvény­széki, tanácsos „revisio monitorum" czimü ! iratában egész határozottsággal ellenezte, ' sőt dicsőségesen meg is buktatta e ja­í vaslatot. Az emiitett éles mű jogtudós in­! dokai, ma egy évszázaddal később is | oly figyelemre méltók, hogy sietünk azo­kat reproducálni.: „A stettini kormány törekvése oda I irányul, hogy örökségi ügyekben az ed­I digiuél tágabb hatáskör engedtessék a ! bíróságnak. A javaslat e törekvést | azzal indokolja, hogy ily módon eleje vé­I tetik majd azon jogcsonkitás, zavar és per­J lekedéseknek, melyek az örökség privát 1 uton való birtokbavétele mellett ki nem I küszöbölhetők. Azonban én szerintem e I jogelv életbeléptetése mig egyrészről hát­[rányos a polgári szabadságra ! nézve; másrészt a haszontalan és tete­! mes költség miatt, terhelő is volna leg­| több esetben az alattvalókra. A törvény feladata : az örökös jogait s kötélezettsé­l geit körvonalozni, ugy a hagyatéki vagyon, mint a hagyományosok, adósok és hitelezők irányában. Ha a törvény szabatos és ért­hető : az állam eleget tőn rendeltetésének. Az egyes állampolgár dolga most már jogait érvényesíteni, kötelmeit betölteni s esetleg tűrni a netaláni mulasztásokból eredő terhes jogkövetkezményeket. Vétek vagy bűntény elkövetését kivéve, a ma­gán felek fölhívása nélkül, nem avatkoz hátik ezek jogviszonyaiba a biróság. El­len esetben sérti a polgári sza­badságot s a despotismus úttörője lesz! A hivatalbóli beavatkozás csak akkor szükséges: ha valamely jogügy­letnél oly egyén van érdekelve, ki bizo­nyos körülmények folytán, ügyeinek el­intézésére képtelen és mellette nincs oly egyén, kit a törvény, a gyámoltalan ér­dekeinek kép viselésére följogosítana, vagy kötelezne;" stb. (V. ö. Bornemann VI. S. 285.) Es hogy efennkölt szellemnek, a ma­gasabb szempontból vett polgári szabad­ság érdekében hangoztatott, mondhatni vakmerő plaidoyerjét kellőleg méltányol­hassuk, nem szabad felednünk, miszerint Suarez azon „Nagy Frigyes'!-nek volt állam hí v atalno ka, ki még Voltaire századában is elég cynismussal birt nyíltan kijelenteni, hogy: „a nép: e buta tömeg csak arra van alkotva, mi­szerint azok által vezéreltessék: kik elég fáradsátgot vesznek azt megcsalni."!!! (Folytatjuk) jíteniniitöszéki és legfőbb itélőszéki ^döntvények ellentétei és összeüt­i közései, — és a becsületsértési pe­! rekben hozott ellentétes határo­zatok. Sp orzon Ernő ügyvéd úrtól. Többször történt már felszólalás a jogikö­j zönség részéről aziránt, hogy a ra. k\r. semmi­j toszék határozatai alkotásában egyenlő irány | elvet nem követ, és hogy a hozott döntvények I analóg esetekben egészen ellentétesek sokszor ! a törvény világos rendeletével összeütközők, a í mi természetesen nem csak a jogszolgáltatásra i hátránnyal van, hanem a jogérzületet is megin­| gátja és a curiai határozatok közhitelességét ve­i szélyezteti. Ezen ellentétek eddig leginkább a sernmi­j tőszéki döntvényekben voltak észlelhetők, most ' azonban már ellentétbe jöttek a semmitőszéki ; határozatok a legfőbb itélőszéki határozatokkal; i hogy állításomat igazoljam, idézek egy esetet a, melyből kitűnik, hogy legújabban a legtöbb | ítélőszék hozott egy határozatot, mely egy előbb ! hozott semmitőszéki határozottal egészen ellen­| tétes. Az eset a következő. A m. k. curia mint j semmitőszék 1870. jan. 22-én 84 sz. a, kelt ! határozatával kimondotta, hogy sommás eljárás­j ban ha az Ítélet a feleknek nem hirdettetik ki, • hanem kézbesitetik, a semmiségi panasz beadá­' sának határideje 15 nap, — indokolásul felhoz­I ván, hogy miután az Ítélet nem hirdettetett ki ! hanem kézbesitetett, és ez által a íéllebbvitel | iránt azonnal teendő nyilatkozattól a fél elzá­i ratott, és miután a polg. törv. rendt. 127 §-a ! szerint a polg. törv. rendt. általános szabályai j a sommás eljárásban is alkalmazandók, a 227. §. szerint pedig a fellebvitel határideje rendsze­í rint 15 nap, — ennélfogva sommás eljárásban j is, ha az Ítélet kézbesitetik a fellebbviteli indo­i kokat 15 nap alatt lehet beadni. Ezen semmitőszéki határozattal egészen el­i lenkezőleg a legfőbb Ítélőszék 1871 évi január ! 30-án 5636/1870 szám alatt kelt határozatával kimondotta: „hogy sommás perekben ha az íté­let kihirdetés helyett kézbesitetik is a fellebe­zés 8 nap alatt okvetlenül beadandó, kü­lönben mint elkésve benyújtott visszautasítandó, indokolásában a polg. törv. rendt. 125 §-ra hi­vatkozván. Hogy az idézett két határozat vilá­gosan ellentétes az tisztán áll — de kétségte­len az is, hogy mind a jogot szolgáltató bíróság mind a perlekedő felek nagy hátrányára van,

Next

/
Oldalképek
Tartalom