Magyar külpolitika, 1944 (25. évfolyam, 1-3. szám)

1944 / 3. szám - A rágalmazás kora

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA konzulnak, a magyar sajtó képviselői távozását őszinte sajnálattal vették tudomásul. A sajtónak ez a régi barátja és diplomata szakembere, került most ismét a Sztójay által vezetett külm'vminisztérium sajtóosztályának élére. INeller Mátyás A rágalmazás kora Egy előkelő katolikus szellemi intézmény legutóbbi közgyűlésén elmondott elnöki megnyitójában a rágalomról beszélt Magvarország bíboros hercegprímása. Valóban, alig választhatott volna lelkipásztor és közéleti férfiú időszerűbb témát ennél a modern mételynél, amely ma át meg átjárja a társadalom testét-lelkét, hogy felőrlő, romboló hatását az élet minden vonatkozásában éreztesse. „Korunkat méltán a hazugság és a rágalmazás korának lehetne nevezni'" — mondja beszédében Serédi Jusztinián és ha ennyire magas és felelős személyiség fajkáról hangzik el ennyire komoly vád a kor és a kortársak ellen, akkor ennek jelentőségét lebecsülni nem lehet, nem szabad, mert ilyen kijelentést csak a .legmélyebb felelősségérzéssel tehet közéleti férfiú. Amit tehát a rágalomról, korunk társadalmának — és, sajnos, különösen a magyar társadalomnak — erről az időszerű betegségéről a hercegprímás mond, azt fontolóra venni, megszívlelni úgyannyira nemzeti kötelesség, mint amennyire kötelességmulasztás volna e felelőséggel kimondott szavak felett egyszerűen napirendre térni. Alig képzelhető el veszedelmesebb, bomlasztóbb jelenség egy nemzet, egy társadalom szervezetében a rágalmazásnál. Azoknál a hangosan vagy csak suttogva terjesztett vádaskodásoknál, amelyekkel a mai emberek igen jelentős része egymás becsületére, biztonságára, sőt szinte azt mondhatnánk: életére tör, mert hiszen a mai, nyugtalan, ideges és bizonytalan időkben minden szó, amelyet embertársainkról kiejtünk, százszoros súllyal esik latba és százszoros akusztikában hangzik el. Ma, amikor a leghihetetlenebbnek hangzó hírnek, a legképtelenebb állításnak is azonnal és gondolkozás nélkül hajlandók hitelt adni széles tömegek, minden szót százszor meg kellene fontolnunk, mielőtt kimondanék, mert a rágalom is az a bizonyos „nehéz kő", amelyről nem tudjuk, hol áll meg és kit hogyan talál meg. Esetleg csak egyetlen embert, esetleg egy egész családot:, esetleg egy társadalmi osztályt, egy közintézményt talál, de egészen bizonyos, hogy végső eredményében az egész nemzet érzi kárát, mert nincs biztosabban fejlődő virusa a nemzetbomlasztásnak, mint a rosszindulatú, felelőtlen kitalálás, híresztelés és vádaskodás, mindaz a rossz, amit Magyarország hercegprímásának ez a beszéde a „rágalom" gyűjtőnéven foglal össze. Ezt egyébként, sajnos, éppen mi, magyarok érezhettük legközvetlenebbül, ahogy mondani szokás, a saját bőrünkön, hiszen — mint a hercegprímás beszéde mondja — „nem járunk messze az igazságtól, mikor úgy gondoljuk, hogy Magyarországot a diplomácia síkján leginkább a rágalomhadjárat győzte le és csonkította meg a közelmúltban és hogy most is emiatt talál olyan kevés megértésre." De kérdeznünk kell: ha a rágalom annyira könnyen el tud bánni egy egész országgal, mintahogy az Magyarország esetében történt, hogyan védekezhetik ellene az egyes ember, akit — Serédi Jusztinián szavai szerint — a rágalmazó talán koldússá tesz, akinek tevékenységét megbénítja és jövőjét vagy egész életét tönkretesz iV Irtózatos és végzetes „circulus vitiosus" ez. Az egyes emberen át az emberiségnek és az emberiségen át az egyes embernek kell megszenvednie a rágalmazás ma oly korszerű bűnéért, amelyért nincs és nem is lehet jóvátétel. „A bűnt nem a jóvátétel törli el, — mondja a hercegprímás hanem a töredelmes bánat, az őszinte bűnvallomás és a komoly erősfogadás által nyert bűnbocsánat, amely azonban sem a teljes jóvátétel alól nem mentesít, sem az alól a büntetés alól, amelyet Isten igazságossága a rágalmazókra mér." De mintahogy a magyar, katolikusok főpásztora klasszikus megfogalmazását adja a rágalomnak és minden végzetes következményének, úgy megtalálja ennek a társadalom és nemzetromboló mételynek ellenszerét is. Igazság és szeretet, — ebben a két fogalomban rejlik mindaz, amivel a mai, egyébként is oly sokszorosan megpróbált emberiség a rágalom járványának gátat vethet. A katolikus magyarokhoz intézi szavait a hercegprímás, de ezek a szavak egyformán szólnak minden igaz magyarhoz, amikor azt hangoztatják, hogy „nekünk, igazságunk tudatában, nincs szükségünk mások megrágalmazására. Mi már csak azért sem rágalmazunk, mert tudjuk, hogy rágalmazással nem lehet az emberek és nemzetek megbékélését előkészíteni. És ha a rágalmakat elítélő és elkerülő magatartásunknak azonnal nem lesz is javunkra kézzel fogható eredménye, előbb-utóbb még is csak honorálni fogják azok az emberek és nemzetek, akik és amelyek kiábrándulnak ebből a hazúg propagandavilágból, amelynek sokszor már sem azt nem lehet elhinni, amit állít, sem annak az ellenkezőjét." Messze vagy talán már nem is oly túlságosan messze jövendőkbe világítanak ezek a szavak, megmutatva a sugaras távlatokat, amelyek előttünk megnyílhatnak, ha az igazság és szeretet előtörő napfénye szétoszlatja azokat a mérges ködfellegeket, amelyek ma elfedik előlünk az egész, a nemzet, az emberiség jövendőjét és amely mérges légkörnek vegyi összetételében a rágalmazás játszsza a vezető szerepet. Fizessünk elő a Magyar Külpolitikára