Magyar külpolitika, 1943 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 10. szám - Politika és hadvezetés

8 MAGYAI KÜLPOLITIKA a teljesítőképesség tokozásában fog megnyilvánulni. A részvénytársaság a folyó év második felé­ben is folytatta a közellátás zavartalan biztosítása ér­dekében eddig is kifejtett eredményes tevékenységét, amelynek bizonyítékául a méteráru szétosztási háló­zata ismét tovább bővült. A vállalat, hogy a háborús gazdálkodás által támasztott követelményeknek meg­felelhessen, az áruelosztás hatályosabb szabályozása révén fokozottabb mértékben figyelt arra, hogy az áru elosztás úgy minőségi, mint mennyiségi tekintetben, arányosan vitessék keresztül a kiskereskedők kei/vili. A lebonyolítás menete, az árumennyis-, g felosztása min" dig is fennakadás nélkül történt. A most keresztülvitt tőke tranzakció bizonyosság amellett, hogy a mostani súlyos időkben is szilárdan állja az erőpróbát és leiadatait. A vállalat állandó pénzügyi emelkedése Kovalovszky lst\-án ügyvezető igazgató szakértelmével és kiváló összeköttetésével tel­jesen arányban áll és további fejlődést igér. KAJTER PÁL KERÉKPÁRÜZLET NAGY FEJLŐDÉSE. A magyar ipar és kereskedelmi élet fejlődése Kaj­ier Pál több, mint 25 éves szakmai múltra visszate­kintő tevékenységével szinte egyidős. A nui modern kerékpár korszerű változatainak piacra való helyezésé­ben Kajter Pál volt a hajtómotor Állandó célként le­begett a ma már két év óta önálló és Arany János­utca 16. szám alatt működő cég előtt a kerékpár alkat­részek beszerzéseinek célszerű leegyszerűsítése és ész­szerű összevonása, a munkaerő megtakarítása és nem utolsó sorban az a törekvés, hogy kellemes és kényel­mes kerékpárokkal könnyítsék a sokszor nagyon is fárasztó közlekedést. Állíthatjuk, hogy a cég ezen tö­rekvései maradéktalanul valóra váltak. Kajter Pál üz­letében az összes gyártmányú kerékpárok és kerékpár­alkatrészek, de különöstn a Weiss Manfréd rendszerű kerékpárok aránylag bőséges lehetőségben állanak ren­delkezésre. Kajter Pál cég a kerékpár import hiányát erősn érzi, de ez az állapot egyetemesnek mondható. A jelentkező igényeket, ha késedelmesen is, de rend­szerint elintézik. A motor és kerékpár vállalat nagy súlyt fektet a Tudor gyártmányú elemek kihelyezé sere, amelyet országosan és előnyösen ismernek. A V. D. O. TAHOMÉTER K. F. T. GÉPALKATRÉSZ CIKKEI KIVÁLÓAK. A V. D. Ö. Tahométer K. f. t. egyike a legjobb hírnévnek örvendő gépalkatrész kereskedelmi cégek­nek, amely a háborús viszonyok között a szállítási ne­hézségek ellenére is, kitűnő eredménnyel látja el kül­földi vállalatok \ márkás áruinak itteni vezérképvisele­tét. A Csafa-utca 13. szám alatti telephelyén a legjobb kivitelű géj? jármű alkati észeket, műszereket, porlas/tó­és üzemanyag szivattyúzó készülékeket, kilométer órákat benzinórákat, olajnyomásméröt stb. tart raktá­ron. A T. D. O. Tahométer K. f. t. Just Béla felelős ügyvezető hozzáértő és szakkörökben általános elis­merésnek örvendő vezetésével kitűnő eredményt ért cl, amennyiben gépalkatrész cikkei ma már mindenütt el­ismert és keresett áruk a piacon. Farkas Pál oki. mérnők, út-, vasut-hidépítési : ái lalata az elmúlt években hatalmas középitkezéseket bo­nyolított le. A vállalat, mely egyike a legnagyobb ma­gyar útépítéssel foglalkozó bej. cégeknek és igen sok munkást foglalkoztat, különös súlyt helyez arra, hogy a munkásait a törvényszabta kereteken túl is támo­gassa és a sokgyermekes munkáscsaládok életszínvona­lát emelje. A rohamosan fejlődő vállalat tulajdonosa a mérnöki kar egyik legfürgébb, de egyben a legmeg­gondoltabb és legalaposabb tagja: Farkas Pál nkl. mérnök, aki legutóbb a Zalai Szénmüvek R. T. ala­pításával keltett nagy érdeklődést és méltó feltűnést. Eddigi életének és ragyogó tehetségének egész munkáját a magyar ipar fejlesztésének és tudományos kutatásainak szentelte, minden tevékenysége tehát szo­rosan összefügg legfontosabb élethivatásával, a mély­építéssel. Ez a hatalmas munka, amely most már vezér­igazgatóként emelte az ügyvitel élére, nem akadályozta abban, hogy a legkülönbözőbb középitkezésekben való részvételével hasznára legyen a magyar városfejlesztés­nek. Minden gondolata, minden idege és minden izma készen áll, hogy kiváló képes-égével, lankadatlan mun­kabírásával, kifogyhatatlan energiával, széles látóköré­vel nagy tapasztalataival és mély tudásával szolgálja a közgazdasági életet és annak egyik legfontosabb ágát, a magyar szénbányaipart. A háborús gazdálkodás mind több és több szenet követel, ezért szükség van rá, hogy szénbányászat ka­pacitását minden számbajöhető szénlelőhelyen növel­jük. Farkas Pál ipari konszernjénél egyébként újabb jelentékeny tranzakciók vannak kialakulóban, amelyek, nek lebonyolítása rövidesen várható. Michnik Texilnagykereskedö az Arvai és Michnik cég egyik főnöke, akinek jóhírű és nagyforgalmú üz­lete Éva-utca 14. szám alatt van, igen érdekes előadást tartott a tcxtilszakma összefogásáról. Ugyanis olyan tömörülésbe kívánja egyesíteni a nagykereskedőket, amely viszontbiztosítási alapon fedezetet nyújtana a háború okozta károk és árusérülések ellen. Blátniczky Pál a Parafakögyár R. T. v. cégvezetője bérbevette a Dr. Helvey Tivadar \'egyészeti Gyár fe­dél- és szigetelőlemez üzemét és Szigetelöipar és Ve­gyészeti Gyár R. T. néver, új vállalatot alapított 150.000 P alaptökével. Cséfalvy József lett a közelmúltban bejegyzett leichenbergi Szudétanémet Union Biztosító R. T. ma­gyarországi képviselője és ügyvezető igazgatója. Hécey Péter az újvidéki Kulpin Konzervgyár ve­zérigazgatója Dungyerszky Györgygyei a vállalat al elnökével Budapestre érkezett fontos üzleti ügyek el­intézésére. Csiky Aladár a Termény és Nyersanyagkereskc­delmi R. T. ügyvezető igazgatója kinevezése óta az egész ipari életben igen sok barátot szerzett magának. Korábban cégvezetői rangban dolgozott a részvénytar­saságnál és néhány év alatt elméleti tudása mellé je­lentós gyakorlati tapasztalatokat is szerzett. MAGYAR KÜLPOLITIKA Szerkesztőbizottság: Dr. Sziklay János szerkesztő, dr. Fali Endre a Magyar Revíziós Liga ügyvezető-igazgatója, dr. Faluhelyi Ferenc egyetemi tanár, dr. Szerelemhegyi Ervin, A szerkesztése' t és kiadásért felelős: Csikszentmihályi Sándor László. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VI., Mozsár-utca 9 Telefon: 12—28—97. Előfizetési ár egész évre 24 pengő. Postatakarékpénztári számla: 10.123 Hungária Lloyd Lapkiadó Vállalat rt. Fővárosi Nyomda Rt. Felelős vezető: Uuchon lánns

Next

/
Oldalképek
Tartalom