Magyar külpolitika, 1943 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 3. szám - Tanger 1. [r.]

4 MAGYAR KÜLPOLITIKA Tanger. Irta: Ókéri Polzovics Iván dr. I. Az angolszász szövetségesek északafrikai partraszállásával kapcsolatban „Tunisz, Algir, Marokkó" c. tanulmányomban e lap hasábjain (megjelent az 1942. évi 11., 12. és az 1943. évi 1. számban) már megkíséreltem rendszeresen összefoglalni Északafrika legnagyobb részének, azaz a francia fennhatóság alatt állott területeknek jogi státusát. Ez a partraszállás természetesen nemcsak a megszállás által közvetlenül érintett területekre hat ki, hanem a dolog természetéből folyóan nem hagyja közömbösen a határos területeket sem, amelyeknek közvetlen szomszédságába jutván így a háború, fokozott veszélyeknek nézhetnek elébe. Az érintett területek közé tartozik elsősorban spanyol Marokkó, amely Afrika északnyugati partján és a szárazföld felől mindenünnen francia, közelebbről francia-marokkói területek által van övezve és az ugyancsak itt, de a szárazföld felől minden oldalról spanyol-Marokkó határába ékelt Tanger nemzetközi övezete. A határos hadiesemények következtében mindkét területen megfelelő óvintézkedések történtek, így spanyol-Marokkó védelme rendkívüli mértékben megerősíttetett, a Tangerre vonatkozólag pedig már e háború eddigi során spanyol részről hozott különleges védelmi intézkedések hatályukban továbbra is fenntartattak. Ez a háború folyamán már eddig kialakított tényleges helyzet s az azzal kapcsolatban történt egyes nemzetközi állásfoglalások újra előtérbe hozták a nemzetközi politika tárgyalóasztalán anynyi ideig szereplő és oly sok vihart keltő tangeri kérdést. Ennek folytán nem lehet érdektelen, ha ez alkalommal Tanger különleges és sok fordulatot látott helyzetét kíséreljük meg röviden vázolni. Az Északnyugat-Afrika legnyugatibb pontján mintegy 600 négyzetkilométernyi területen (a legkisebb magyar vármegye: Ugocsa mintegy 1.200 km2, tehát a tangeri övezet ennek éppen a fele) elhelyezkedő Tanger város és környéke a maga mintegy 80.000, túlnyomórészt bennszülött lakosságával (11.000 közülük csak az európai) a Földnek talán legkülönlegesebb nemzetközi és államjogi szervezetét mondhatja magáénak. Tanger és környéke a legutóbbi időkig érvényesülő jogi státusa szerint csak elvben állt a marokkói szultán főhatalma alatt (aki viszont, mint legutóbb láttuk, Franciaországot tudja védnökének), gyakorlatilag azonban felette a főhatalmi jogokat négv nagyhatalom, ú. m. Franciaország, Nagybrittannia, Spanyolország és Olaszország gyakorolta, minek következtében a tangeri övezet az ú. n. kollektív protektorátusnak volt egyik típusos esete. Emellett Tanger semlegesítve is volt, továbbá azzal a különlegességgel is rendelkezett, hogy a koimpérium gyakorlása, nemkülönben a semlegesítettség biztosítása és ellenőrzése az említett hatalmaknak helvben működő diplomáciai képviseletei útján történt, akik ennek folytán Tangerben a diplomáciai képviseleteket messze meghaladó jogokkal voltak felruházva és a város legfőbb kormányzatában is résztvettek. Tangernek ez az egyedülálló és rendkívül összetett nemzetközi helyzete, amely ebben a formájában az 1923. dec. 18-i francia-angol-spanyol és az ezt kiegészítő 1928. júl. 25-i francia-angol-spanyol-olasz szerződésen alapult, ellentétes nagyhatalmi érdekek okozta hosszú nemzetközi vetélkedések eredménye volt. Tanger a középkorban és az újkor elején ugyan egyes hatalmak birtokához tartozott (a XV. századtól a XVII. század végéig Portugáliához, e század végén mintegy két évtizedig Angliához, azóta pedig a területnek angol részről történt abandonnálása folytán bennszülött uralom alatt állott), azonban Afrikának a XIX. század folyamán teljes erővel véghezvitt kolonizáció ja során szinte egy időben került különböző nagyhatalmak érdeklődésének gyújtópontjába. De éppen ez az egyidejű és többoldalú erőteljes érdeklődés akadályozta meg, hogy Tanger egyetlen hatalom rendelkezése alá jusson és idézte elő a megelőzőekben nagy vonalaiban már jellemzeí" különleges és összetett nemzetközi helyzetet. Franciaországot Tanger felé Északnyugatafrikának majdnem kizárólagos gyarmatosítása (Tunisz, Algir, Marokkó) vezette. Spanyolország Északmarokkoban már évszázadok óta bírt néhány teleppel (Ceuta, Melilla), amelyekből e század elején Franciaországgal történt megegyezése nyomán sikerült marokkói protektorátusát kiépítenie (1904. 1909 és 1912. évi francia-spanyol szerződésekben), azzal az érdekes alapkonstrukcióval, hogy a terület elvben megmarad a marokkói szultán szuverínitása alatt, aki viszont fő-birodalmában, franciaMarokkóban maga is francia szüzerénitás alatt áll. Ezt a marokkói spanyol protektorátust érzékenyen feszélyezte az előbb csak szomszédos, majd a spanyol területbe egyenesen beékelődött Tanger, amelyet így mindinkább fokozódó eréllyel magának igyekezett követelni. Angliát mint Gibraltár birtokosát érintette közelről Tanger területe minthogy a gibraltári tengerszoros afrikai partján feküdvén, a szoros teljes uralma szempontjából rendkívüli jelentőséget képviselt. Végezetül Olaszország, amely bár Franciaországgal vonatkozásban libiai törekvéseinek elismerése ellenében Marokkót illetően érdektelenségét .nyilvánította (az 1900. és 1905. évi megegyezésekben), azonban legelsősorban érdekelt földközi tengeri hatalom e tenger bejáratának biztosítása szempontjából felbecsülhetetlen értéknek tekinthette e kapu egyik kulcsát, Tangert. A fentiek okából mind a négy nagyhatalom számára igen jelentős tét fűződött Tanger birtokához s ezért mind a négy hatalom minden igyekezetét latba is vetette. De éppen ez az együttes igyekezetük vezetett arra, hogy a hőn óhajtott terület abban az időben egyikük hatalmába sem jutott, hanem mindegyikük külön törekvése ellen együttes védelmük alatt és semlegesítve nyert nemzetközi oltalmat. Az egyéni bekebelezési törekvések kizárására és a terület együttes kezelésére nézve egyébként Tanger már idősült hagyományokat is mutatott fel, amelyek a koimpérium gyakorlását nagyban előmozdították. így már a XVIII. század végétől az ott, mint civilizálatlan területen működő konzulok maguk vették kezükbe az egészségügyi rendészetet, hogy a kikötővárosban a nagy átmenőforgalom folytán erősebben fellépő járványok