Magyar külpolitika, 1942 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1942 / 7. szám - A politikai igazság és Magyarország

A MAGYAR KÜLPOLITIKA A MAGYAR REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XXIII. ÉVFOLYAM. 7. S Z. A politikai igazság és Magyarország. írta: Török Árpád. Kállay Miklós miniszterelnök egyik legutóbbi nagy beszédében azon felfogásának adott kifejezést, hogy a mi háborúnk már utolsó stádiumába lépett. Nyilvánvaló, hogy nemcsak a küzdelem sikeres befejezése érdekében kell tehát minden erőt összefognunk, amint azt a miniszterelnök is hangsúlyozta, hanem készülnünk kell arra az időre is, amely a harc befejeztével következik, készülnünk kell a nagy elrendezésre, nehogy sérelmet szenvedjenek jogos érdekeink. Erre vonatkozólag is tett egy figyelemreméltó nyilatkozatot már régebben a miniszterelnök. Azt mondotta, a háborúban való részvételünkkel jogcímet nyertünk arra, hogy az elrendezésnél szavunkat hallassuk. Kétségtelen, az elkövetkezendő nagy elrendezésnél hatalompolitikai tényezők fognak elsősorban szerepet vinni. Ámde nemcsak azok. Lehetetlen, hogy egyben erkölcsi tényezők is ne jussanak szóhoz. Kizártnak kell tartanunk, hogy a népek jogos érdekei figyelmen kívül hagyassanak. Amikor tehát felkészülünk arra, hogy az elrendezésnél nemcsak szavunk legyen, hanem jogos érdekeink is érvényesíttessenek, számot kell vetnünk azokkal az erkölcsi tényezőkkel, amelyekkel rendelkezünk és amelyek segítségével jogos érdekeinket a teljes siker reményében megvédhetjük. Amikor erkölcsi tényezőkről beszélünk, az elrendezést nem lehet másként elgondolni, mint az igazság jegyében. Ott, ahol erkölcsi erő van, az csak erkölcsös célok, tehát az igazság érdekében érvényesülhet. Vájjon ezen a téren rendelkezünk-e olyan tőkével, amelyet majdan latba vethetünk, hogy a megoldás, a jövendő elrendezés valóban igazságos legyen? Ha már igazságról beszélünk, nézzük, vájjon Magyarország a múltban milyen álláspontot foglalt el a politikai igazság elvével szemben? A nemzetközi politika általában hatalmi kérdések körül szokott zajlani. Szoktak ugyan erkölcsi elveket is hangoztatni, néha ezeket erősen aláhúzzák. Amikor azonban döntésre kerül a sor, rendszerint már a hatalmi érdekek érvényesülnek. Az államok ugyanis nem szeretnek olyan megegyezéseket kötni, amelyek általános érvényű erkölcsi elvekből állanak, amelyek konkrét alkalmazása később vita tárgyát képezheti. Egyszerű és világos jogszabályokat szeretnek a nemzetközi jogban lefektetni, amelyek a fennálló hatalmi viszonyokat lehetőleg nem érintik. Ez az oka annak, hogy a nemzetközi bíráskodás csak jogi esetekre volt korlátozva és BUDAPEST 1942 és a politikai kérdéseket kivonták alóla. Volt idő, amikor a nemzetközi diszkusszió sokat foglalkozott ezzel a kérdéssel és a nemzetközi bíráskodásnak ezt a gyenge oldalát sajnálattal állapította meg. Pedig akkor a nemzetközi politikai viszonyok a lehető legrosszabbak voltak, egy pártatlan bíráskodásnak tehát lett volna mit tennie. A világ hatalmasai azonban mereven elutasító álláspontot vallottak és nem voltak hajlandók a politikai igazság érvényesülését akár megegyezés, akár pedig a nemzetközi bíráskodás útján megengedni. Ebben az időben azonban mégis volt egy kormány, amely a nemzetközi igazság elvét vallotta és hajlandó volt olyan nemzetközi jogi intézmények megvalósításánál közreműködni, amelyeknek feladata lett volna ennek az elvnek minden konkrét esetben érvényt szerezni. Ez a magyar kormány volt, amely tehát egy ilyen intézménynek jogot adott volna arra is, hogy felfogását a politikai igazságról adott esetben a teljes magyar érdekekkel ellentétben érvényesítse. Az igazság erkölcsi fogalom, amelyet csak a kor uralkodó felfogásának megfelelően lehet alkalmazni. A keresztény népek számára létezik ugyan egy abszolút értékmérő is, ez a keresztény erkölcstan, politikai téren azonban tanainak alkalmazásánál nem lehet kikerülni az uralkodó felfogást. Ebben a körülményben bizonyos kockázat rejlik azok számára, akik a politikai igazság elvét vallják, mert hiszen megeshet, hogy nemzetközi tényezők ezt az elvet az illetők érdekeivel ellentétben értelmezik. Magyarország azáltal, hogy húsz éven át kitartott ezen elv mellett, nagy erkölcsi áldozatot hozott és irányt mutatott egyben a nemzetközi politika további alakulásának. Ezt az erkölcsi áldozatot annál többre kell értékelni, mert a magyar kormányok mögött olyan közvélemény állott, amely az ország egykori nagyságát nem tudta elfelejteni és a bekövetkezett változásokkal sehogyan sem tudott kibékülni. Magyarország ezt az elvet akkor sem tagadta meg, amikor a nemzetközi helyzet saját érdekei szempontjából kedvezően változott meg, amikor kilátás nyílott arra, hogy szűkebb politikai érdekeit, tekintet nélkül bizonyos nemzetközi politikai-erkölcsi elvekre, érvényesítse. A magyar politikának ez a következetessége különös értékű olyan időben, amikor általában a pillanatnyi érdekek érvényesülnek, amikor elmúlt helyzeteket, súlyos veszélyeket olyan könnyen elfelejtenek. Igazságot Magyarországnak! — a harmincas évek végén tehát éppen úgy vezető eszméje volt a magyar külpolitikának, mint két évtizeddel előtte, alapvetően különböző hatalompolitikai viszonyok között. A kérdés csak az volt, miképpen lehet az igazságot érvényesíteni? Tekintve, hogy az igazság hirdetésével nem állítottunk fel. egyoldalú kö-