Magyar külpolitika, 1942 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1942 / 4. szám - Az Egyesült Államok világpolitikája

MAGYAR KÜLPOLITIKA 5 jelölte a béke konkrét feltételeit, addig Roosevelt és Churchill semmi ilyest írem tettek közös nyilatkozatukban. Churchill maga, augusztus 24-i beszédében, a következőket mondotta: „Amidőn találkoztunk, az dnök és ón, az volt <a gondolatunk, hogy — anélkül, hogy konkrét háborús céljainkat végleges módon megállapítanák, — szükséges minden néppel, főileg azonban az elnyomott és legyőzött népekkel szemben nagy vonásokban kifejeznünk azt a oélt, amelyet a brit birodalom és az Egyesült-Államok el akarnak érői és így előkészítenünk azt, hogy mások is követhessenek bennünket azon az úton, amely bizonyára rögös és talán hosszú is." — Churchillnek ezek a szavai némi magyarázatául szolgálhatnak annak, hogy az együttes nyilatkozat szövege miért mozog csupán nagy általánosságokban. Churchill természetesen úgy mutatta, hogy az angol győzelmet biztosnak tekinti, de mégsem találta eszélycs dolognak, hogy konkrét módon előre leszámítolja a remélt győzelmet és előre leszögezze annak szerinte várható következményeit. Ami pedig Roosevelt elnököt il'eti, tekintettel arra, hogy az Egyesült-Államok akkor még nem voltak háborús fél, már az is sok volt az ő részéről, de egyszersmind nagyon súlyosan esik az ő terhére, hogy hozzájárult Angliának, amely a tengellyel már háborúban volt, tenigelyellenes kifakadásaihoz. Kétségtelenül ugyanennek az oknak kell tulajdonítani a különbséget a wilsoni és a roosevelti pontozatok hangja között. Wilson imperativ hangot használt. Ellenben Roosevelt és Churchill! kívánságokat fejeztek ki. Inkább beszédeikben voltak élesek, mint közös kijelentéseik megformulázott szövegében. A Roosevelt—Churchill-féle programmot atlanti-óceáni államokmánynak nevezni nem e.xact dolog, olyan értelemben, mint hogyha ez az angolamerikai programm speciálisan az Atlanti-óceáni helyzetre vonatkoznék. Hiszen ugyanilyen alapon az azóta változott helyzet szempontjából Csendesóceáni államokmányról is beszélhetnénk. A félhivatalos Reuter-ügynökség, számolva az angol-amerikai ideológiával, a Roosevelt—Churchill-nyi! itkozatra a szabadság okmányának elnevezését alkalmazta. Ugyanily értelemben beszélt Kdén Coventryben, mondván, hogy ez a nyilatkozat minden szabad nemzet bullájának tekintendő. Részletesebben összehasonlítva ezt a prog rammot a wilsoni programmal, megállapíthatjuk, hogy az első pontba foglalt désinteressementnek megfelelő kijelentés nincs benne a wilsoni programmban. Ez az önzetlenségi önbizonyítvány különben sem egyéb, mint captatio benevolentiae. A második pont megfelel a nemzetek önrendelkezési jogáról elhangzott wilsoni kijelentéseknek, melyeket a szövetségesek meghiúsítottak ugyan, az azonban kétségtelen, hogy Wilson elgondolása komoly volt. Éppen nem bizonyos azonban, hogy a Roosevelt—Churchill-féle elgondolás is ugyanilyen komoly-e, s nincs-e benne a pártos elgáncsolás hátsó gondolata? A harmadik pont, amidőn kimondja, hogy Anglia és az Unió törekedni fognak visszaállítani azon népek önrendelkezési jogát, melyek attól megfosztattak, új dolgot tartalmaz és heves polémiára adott okot úgy Francia-, mint Németországban. A világháború alatt az antant-hatalmak hangoztatták ugyan, hogy a szabadság és a demokrácia megmentéséért küzdenek, de nem tettek említést speciális országokról, melyeket fel kell szabadítani a reájuk erőszakolt állítólagos antidemokratikus rezsim alól. Érthető tehát, hogy Francia és Németországban a harmadik pontban a nemzeti forradalom, illetőleg a nemzeti szocialista rezsim ellen irányuló fenyegetést látnak. Ezzel a fenyegetéssel ellentétben mind a két országban azt állítják, hogy a hatályban levő rezsim megfelel a nemzeti akaratnak és a közérdeknek. íme pl. Raymond Recouly a következőket írta a ,.Gringorie" augusztus 22-i számában: „A már eltörölt ("demokrata) rezsimből pedig nem kérünk. Nem fogunk restelni semmi fáradságot és nem ijedünk vissza semmi áldozattól, hogy fel ne éledjen többé ez a csaló, ez a hazug demokrácia, amely hazánkban romokat és destrukciót termelt. Az angolszászok ám tartsák meg ezt a rendszert, ha akarják. Mi azonban örökre letűntnek tekintjük." Egészen természetes, hogy Németországban erőteljesen visszavágnak a hatodik pont azon kijelentésére, mely „a nemzeti szocialista zsarnokság" végleges lerombolására céloz. Eltekintve a kifejezésmód rendkívül sérelmes voltától, kétségtelen, hogy a béke helyreállítása annál nehezebb, mennél inkább akarják erőszakkal módosítani egyes országok belső rezsimjét. A hatodik pont pedig amennyire impolitikus, annyira kíméletlen is. Egyébként a hatodik pont szövege nagyon is homályos és határozatlan. Mit tesz az, hogy a népek békéiét olykép kell biztosítani, hogy mindenki „félelem és nélkülözés nélkül" élhesse életét? A kereskedelmi feltételek, a gazdasági együttműködés és a tengerek szabadsága tekintetében nvilatkozó negyedik, ötödik s hetedik pontok körülbelül megfelelnek a wilsoni programmban erészben foglaltaknak. Ellenben a lefegyverzésről szóló 8. pont újítást jelent. Teljesen ellenkezik a wilsoni programmal és szellemmel, sőt még a páriskörnyéki békeszerződések szövegével is az a módszer, amely nyíltan, szinte kérkedve fejezi ki azt, amit még az antant sem mert szerződésbe foglalni, t. i., hogy a legyőzötteket le kell fegyverezni, de a győzteseket felfegyverzetten kell tartani avégből, hogy szembehelyzkedhessenek a legyőzöttek netaláni támadó visszatérésével. Felesleges közelebbről meghatározni, mely legvözött, illetőleg legyőzendő nemzetek azok, amelyeket Roosevelt és Churchill szellemében egyoldalúlag le kellene fegyverezni. Ügy is tudjuk, hogy a hármas szövetségre vonatkozik ez a kifejezés. De természetesen ilyen szándék teljes győzelmet, máskép mondva élet-halál háborút tételez fel. Churchill a 8. pontban formulázott lefegyverzési tervre vonatkozólag azt vitatta augusztus 24-i beszédében, hogy azért kell lefegyverezni a támadó szellemű nemzeteket, mert Anglia és az Egyesült Államok nem indulnak ki abb°l a feltevésből, hogy nem lesz többé háború. Azt is hozzáfűzte ehhez az angol miniszterelnök, — mintegy engesztelésül — hogy nem akarják megbénítani Németországot különböző kereskedelmi korlátozások által, mert nem érdeke a világnak.