Magyar külpolitika, 1941 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1941 / 10. szám - A három finn háború

6 MAGYAR KÜLPOLITIKA kényszerítette. Ez az alakulás azonban nemcsak Olaszország irányában mutatkozott meg, hanem kifejezésre jut az egyetemes külpolitikában is. minek következtében Jentsch arra a megállapításra jut, hogy Nagybritannia mai alkotmányos szervezete nem teszi többé lehetővé számára a hideg, ész számításán alapuló, valamikor nagy sikerrel alkalmazott egyensúlypolitika folytatását. Mindezek a körülmények azonban csak negatív oldalát jelentik az új rendszer kialakulásának; a pozitívumot Európa ez új megszervezésérc Németország vezető hatalmának kiépülése és a német-olasz tengely létrejötte képviselik, amelyek a hatalmi egyensúly rendszerének felszámolásához az utolsó két, de talán legjelentősebb tényezőt bocsátják rendelkezésre: a hatalmak vetélkedésének elerőtlenedő játéka helyébe az egységes pozitív vezető hatalmat (11. és 12. mozzanat). Ami ezek közül az elsőt, a német birodalom vezető szerepét illeti, azt különböző körülmények tették szilárddá és megdönthetetlenné, olyan tényezők, amelyekkel az Európa vezetésére régebben törekvő más kontinentális hatalmak, mint Spanyolország, Hollandia és Franciaország egyáltalában nem rendelkeztek. Ezek a csak Németország javára jelentkező energia-tényezők elsősorban Németország központi fekvése, amely egyrészt a legalkalmasabbá teszi Európa egységes megszervezésére, másrészt legkevésbbé veszélyeztetetté a tekintetben, hogy Európán kívüli tengeri hatalom által tervei keresztülvitelében gátolható legyen, másodszor Európában legmagasabb népszáma, amely kétszerese az utána legszámottevőbb európai népek (franciák, olaszok) lakosságszámának, s így Németország hatalmának kiépítését a saját népi erejével is elláthatja, végezetül a német nép — írja a szerző — elismerten a legtetterősebb és legkeménvebb természete, amely akaratát egy hasonló erejű nagy néppel: a brittel szemben is minden bizonnyal ki tudja erőszakolni. Mindezek folytán Németország méltán igényelhet olyan helyzetet a maga számára, mint a két amerikai kontinensen az Amerikai Egyesült Államok, amelvek az amerikai államok egymásközötti kapcsolatait illetően már több. mint egy évszázada elutasítanak minden európai beavatkozást s nem ismerik a hatalmi egyensúly politikáját. Eként nyilvánvalóan Európában sem állhat fenn továbbra is az elavult hatalmi egyensúly rendszere, hanem helvét kell adnia Európa új rendező elvének: a Berlin-Róma tengelynek, amely a kontinens második legnépesebb államának bevonásával kívánja nem az ellentétek kiélezését célzó és fenntartó egyensúly eszközével, hanem a jószomszédság és jóbarátság ú'ján. Mindezt az elkerülhetetlen eredményt a megelőzőkben bemutatott tizenkét körülmény együttes hatása idézi vaskövetkezetességgel elő s minthogy az így nem egyetlen oknak, hanem ennek a tucatnyi összetevőnek az eredője, a fejlődés útját eltéríthetetlenül erre irányítja. Mindezek folytán pedig „határozottan meg lehet állapítani — fejezi be tanulmányát a szerző (i. m. 570. oldal), — hogy a két nyugati egyensúlyhatalom (sc. Franciaország és Nagybritannia) veresége csak olyan sorsot pecsétel meg, amely lassú történelmi fejlődés során már eddig is megvalósult: az európai egyensúly végét." (Folytatjuk.) A három finn háború Irta: Neller Mátyás A Gondviselés ritkán mért nemzetre oly súlyos és egyben oly dicsőségteljes feladatot, mint amely a finn népnek lett osztályrésze az elmúlt közel két és fél évtized alatt. A kicsiny ország egyetlen emberöltő alatt három ízben került szembe a Szovjctúnióval, amelynek rendkívüli erejét és nagy felkészültségét éppen a most folyó kc'cti hadjárat bizonyította be. Valóban a bibliai Dávid és Góliát esete ismétlődött meg e három mérkőzésben, mert a kicsiny, de hitében és elszántságában oly erős finn Dávid három ízben győzedelmeskedett rettegett ellenségén. Közvetlenül az 1914—18-as világháború végén volt az első finn—szovjetorosz összecsapás, amikor a finn nemzeti hadsereg a már akkor is nagvhírü és nagyszerű Mannerheim tábornagy vezetése alatt kivívta függetlenségét, állami önállóságát és viszavetette a szembehelyezkedő vörös ellenállást. Igaz ugyan, hogy a Szovjetúnió akkor még közvetlen megalakulása után erjedő és bomladozó állapotban volt, vesztett háború végén és polgárháború közepén, éhínségtől, politikai és gazdasági szervezetlenségtől legyengülve. Viszont Finnország is akkor kezdett berendezkedni teljes önállóságának keretei között. Már első intézkedéseit olyan öntudattal, nemzeti méltósággal és jól átgondolt alapossággal foganatosította, hogy Moszkva urai is a meglévő tények elismerésére kényszerültek és tudomásul vették az önálló finn köztársaság megalakulását. Finnország az elmúlt, majd két és fél évtized alatt az önálló nemzeti életre minden szempontból méltónak és érettnek bizonyult. E területben jelentékeny, de kis lakosságszámú ország a jólétnek, szorgalmas és eredményes munkának, politikai és lelki szabadságnak lett a világa. A köztársaság a demokrácia alapjain rendezkedett be, ez ív, életforma azonban mérhetetlenül messze esett a nyugati demokráciák világától. A legszebb, legtisztább, humánus demokrácia érvényesült itt, a népközösségnek egv fajtája, ahol minden dolgozó ember megtalálhatta a maga boldogulását, ahol a leöszegénvebb is beleszólhatott a közügyek vitelébe és meggátolhatta, hogy kizsákmányoló gazdasági erők érvenvesülhesscnek. Miközben más államok demokrácia jelszavait hangoz+atva útnt nyitottak a nemzetközi gazdasági liberalizmus és nagytőke egyeduralma felé, addig Finnországban a demokrácia kezdettől fogva a népből kiinduló, népi tálaiból sarjadó és a nép érdekeit védő intézmény lett. Ennek a nemzeti, függetlenségi érzésen és szabadságszereteten alapuló népi mozgalomnak és irányzatnak lehet nagyrészben köszönni, hogy a felszabadult Finnország oly rohamos fejlődésnek indult, szilárd gazdasági alapokat teremtett és lehetőséget nyújtott a magasbaszárnyaló kultúrális