Magyar külpolitika, 1941 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1941 / 10. szám - A tizennégy pont és a nyolc pont

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA A tizennégy pont és a nyolc pont Irta: dr. Váli Ferenc egyetemi m. tanár Az 1914—18. évi világháború egyik igen jelentős diplomáciai eseménye volt Wilson-nak, az amerikai Egyesült Államok elnökének nyilatkozata, melynek során tizennégy pontban foglalta össze a megkötendő béke alapelveit. Jelentős ez a nyilatkozat különösen azért, mert e tizennégy pontban foglalt elvekben bízva kötötték meg a fegyverszünetet a központi hatalmak. A 14 pont valóra váltása ugyan elmaradt, de talán éppen ezért ez az esemény élénk emlékezetében maradt az emberiségnek. Most, amidőn az Atlanti-óceán felől az ott kívánatosnak látszó béke elveit a Roosevelt—Churchill-féle megállapodás nyolc pontban óhajtotta összefoglalni, nem érdektelen visszatérni a 14 pont történetére és ezt a mostani nyolc pont tartalmával összehasonlítani. A kérdés érdekességéhez hozzájárul az a körülmény, hogy Wilson 14 pontjának kihirdetésére közvetlen okot az akkori oroszországi események szolgáltatták. 1917. elején kitört az orosz forradalom, de Kerenszki rövidéletű entente-barát köztársaságának véget vetett a Lenin által vezetett kommunista felkelés. Az új szovjet kormány legelső feladata volt, hogy béketárgyalásokat kezdett a központi hatalmakkal. E tárgyalások 1917. decemberében a breszt-litovszki békéhez vezettek. Minthogy ez a békekötés nagy mértékben hozzájárult volna Németország keleti hatalmi helyzetének növeléséhez, erős ellenzéket váltott ki a nyugati hatalmak körében és a nemzetellenes propaganda számára újabb táplálékot szolgáltatott. Az Egyesült Államok már 1917. áprilisa óta hadban állottak a központi hatalmakkal. Az amerikai közvélemény azóta is sürgette a háborús célok és a győzelem esetén kötendő béke feltételeinek közzétételét, aminek kinyilvánításától az entente államférfiai szigorúan tartózkodtak. Az oka ennek a tartózkodásnak az volt, hogy a nyugati hatalmakat egymással és kisebb szövetségeseikkel a titkos szerződések egész láncolata fűzte egybe, mely titkos szerződésekben az új határok és felosztandó területek részletes megállapítást nyertek. E titkos szerződések időelőtti nvilvánosságra hozatala nemcsak a központi hatalmak ellenállását a végső kétségbeesésig fokozta volna, de erős visszahatást váltott volna ki az angol-amerikai közvéleményben, mely úgy tudta, hogy ideális célokért, a népek szabadságáért és igazságtalanságok jóvátételéért küzdenek. Wilson elnöknek a titkos szerződésekről tudomása nem volt. Ö ezekről csak később, a békekonferencia folyamán, nyert tudomást. A bresztlitovszki békeszerződéssel szemben gyakorolt kritika már elkerülhetetlenné tette, hogy az Egyesült Államok a maga részéről kifejezésre juttassa, hogy milyen alapelvekre kívánja fektetni a saját hadbalépése által elérni kívánt győzedelmes békét. Ismételjük, hogy az amerikai Unió a titkos szerződéseknek, amelyek többek között Magyarország feldarabolását is előidézték, aláírója nem volt. így minden szerződési béklyótól mentesen hirdette ki Wilson 1918. január 8-án az olyan híressé vált 14 pontját, melyekben a végső békerendezés alapjait kívánta megjelölni. Az első pontban a nyilt békeszerződés mellett tört lándzsát és elítélte általában a titokban kötött szerződéseket a jövőre nézve. A második pontban Wilson a tengereken való szabad hajózás érdekében szállt síkra. A harmadik pont tárgya a gazdasági és kereskedelmi akadályok eltávolítása volt, míg a negyedik pont az általános lefegyverzést tűzte ki az új béke egyik feladatául. Az ötödik pont a gyarmati követelések méltányos és pártatlan rendezését helyezte kilátásba. A hatodik pont a megszállt orosz területek kiürítését és Oroszországnak az általa szabadon választott kormányzat alá helyezését követelte. A hetedik pont tárgya Belgium kiürítése és függetlenségének helyreállítása volt. Hasonlóképpen a nyolcadik pont a megszállt francia területek kiürítését és ezen felül Elzász-Lotharingia Németország részéről való visszaadását kívánta. A kilencedik pont az olasz határoknak a nemzetiségi elv szerinti módosítását állította fel a béke feltétele gyanánt. A Wilson-féle hivatalos nyilatkozat tizedik pontja az osztrák-magyar monarchiáról szólva a következőket tartalmazta: „Ausztria—Magyarország népei számára, akiknek helyét a nemzetek között biztosítani kívánjuk, az önkormányzati fejlődés lehetőségét minél előbb meg kell adni." Wilson tehát ebben az időben másról, mint autonómiáról nem beszélt, mely autonómiát ő nyilván a cseheknek és a monarchia délszláv népeinek juttatni kívánta. A békeszerződések tehát már a monarchia szétroppantásával is túltették magukat a 10. pont kívánalmain. A Wilson-féle tizenegyedik pont Románia, Szerbia és Montenegró kiürítéséről, a Szerbiának adandó tengerpartról szólt és követelte, hogy a balkáni határokat a „történelmi határvonalak" figyelembevételével állapítsák meg. Tudjuk jól, hogy Románia és Szerbia határvonalait Magyarországgal szemben éppen a történelmi szempontok ellenére húzták meg. A tizenkettedik pont a török birodalomról és a Dardanellákról intézkedik, a tizenharmadik pedig oly független lengyel állam felállítását igényli, mely az összes lengyel népességű területeket magában foglalja és szabad kijáratot biztosít a tenger felé. Végül a tizennegyedik pont a Nemzetek Szövetségének felállításáról emlékezik meg röviden. Ezek tehát a nevezetes Wilson-féle pontok. De az elnök ezt követőleg még további négy elvet tett közzé, amelyekre a kötendő béke alapítva lett volna. Ez a kiegészítő négy pont 1918. február 12-én hangzott el az elnök szájából és következőket tartalmazta: 1. Az új rendezés minden részletét az igazságosság alapján kell megállapítani, úgyhogy a béke állandó maradjon; 2. Á népek és tartományok nem lehetnek alkudozásoknak tárgyai, nem tolhatók ide-oda, mint egy játék bábjai; 3. A háború után minden területi rendezést az érdekelt népek kívánságainak és érdekeinek szem előtt tartásával kell eszközölni és az ilyen rendezés nem lehet kompromisszumoknak vagy rivális