Magyar külpolitika, 1940 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1940 / 6. szám - A dunai paraszt
6 MAGYAR KÜLPOLITIKA nél tökéletesebb összpontosítást Németország ban? Mikor „a dunai paraszt" levetette mindazon vétkeit, melyek miatt úr lehetett raita idegen erő? Nem tudták, hogy a dunai paraszt majd újra eléjük áll, hogy megkérdezze őket: — Miért lettünk mi a ti szolgáitok, miért? Mi jóidon lettetek a világ urai? Mi békén művelők a földet, két kezünk mesterségben, mezőn egyképp ügyeskedett. Ügyes, bátor volt nemzetünk. Lett volna kapzsi telhetetlen, erőszakos, — tán helyetekben övé lehetne most földön a hatalom s nem embertelenül uralkodnék azon. Franciaország nem hallgatott a La Fontaineben élő mély, de eddig oly igen eltemetett gall szellemre. Olyan közepes és — ki tudja — tán sugalmazott gondolkodó, mint Hanotaux egyetlen mondása elég volt a közvélemény irányítására: — Ha háborúnak kell lennie, — legyen minél hamarább. Nos, megkapta a háborút. A kísérteti szellem Franciaország élete árán is ki akart törni, még egyszer uralkodni, a dunai parasztot még egyszer ott akarta látni lába előtt. Franciaország nem saját lelkével vett részt a háború diplomáciai előkészítésében. Nem volt egyetlen férfia sem, aki át tudta volna tüzesíteni népe lelkét. Behúnyt szemmel, vakon hallgatta a francia nép a régi Clémenceau-i, Richelieu-i, szenátusi leckét, hogy neki sorsa, végzete, küldetése újra legyőzni, szolgaságba vetni a dunai parasztot. Valóban, ez a háború revíziós háború volt, a dunai paraszt revíziós háborúja. De nem csupán a versaillesi és még messzebb, a vesztfáli béke revíziója, hanem vissza egészen kétezer esztendeig, a dunai paraszt minden sérelmét jóvátevő revízió háborúja. Fz a háború nem csupán területért folyt és folyik. A sokat emlegetett „élettér" csupán földrajz-filozófiai kifejezése e háború okának. E háború mély történelmi oka és| célja az, /hoí>y meg akarja ölni a hazajáró kísértetet, azt az ősrégi politikát, mely úrrá lett a francia lelken és ostora lett franciának, németnek egyaránt. Ez a háború a „dunai paraszt" elvi felszabadításáért folyik és ez a felszabadítás csak úgy történhetik meg, ha a dunai paraszt nemcsak teret és levegőt kan megélhetéséhez, hanem ha a külpolitika eszméi, távlatai közül örökre törlik azt a tételt, mely szerint a dunai paraszt életének iobbrafordultát általános európai háborúnak kell követnie, melvben a vezérszerep és főáldozat Franciaországot illeti. Mikor a német hadvezetés megérteti, hogy a dunai parasztnak meg van a maga életéhez és boldogulásához való joga és akarata, megérteti a franciákkal egyúttal azt is, hogy átkos örökségű kísértet politikája saját pusztulását, öngyilkosságát idézi elő. És kiirtván Franciaországból a kísérteti politikát, a legnagvobb jóval fizet Franciaországnak a tőle szenvedett régi és új sérelmekért. Bölcselök gyakran keresik a történelemben Isten keze nyomát és látják Isten gondolatainak hatalmas ívét. mely áthajlik tíz. húsz, harminc nemzedéken s melynek utai oly különösek s ember számára sokszor nehezen érthetők. Aliért volt ez a sok küzdelem franciák és németek között? Bizonyára azért, hogy a régi, kétezer éves rabtartó politika gyökerestől kiirtassék, hogy Németország haladhasson azon az úton, melyen a Gondviselés vezérli és Franciaország, létének ezerkilencszázadik évében, megtalálja tulajdon lelkét. Bizonyára azért, mert Németország nem arra teremtetett, hogy rab és földönfutó legyen a Duna mentén és Franciaország nem arra teremtetett, hogy rendőre, kínzója, rabtartója legyen a dunai nemzeteknek. E háború és e háború kimenetele mindennél jobban bizonyítja ezt. Ez a háború egyúttal Franciaország lelki revízióját is véghez viszi. Kisebb benyomás nem tudott volna más irányt adni annak a gondolkodásnak, mely oly könnyedén és oly kedvtelve fut a logika lerakott sínéin. Bármennyit áldoz Franciaország a békéért, megéri, ha kiégeti lelkéből régi kísértethitét és el hagyja párologni mérges gőzeit. Míg ez a kísérteturalom megvolt, Franciaország nagy emberei, akár béke, akár háború idején, mindig gyötrődve érezték hazájuk sötét végzetet. Egyik legnagyobb állambölcsük, Guizot, 1848-ban írt prófétai soraiban a következőket mondja: — Mirabeau, Barnave, Napóleon, La Fayette, kiket ágyukban, vagv a vérpadon, a hazában, vagy a száműzetésben, egymástól igen messzeeső és igen különböző napokon ért a halál: mindnyájan ugyanazon érzelemmel költöztek el, egy mélyen lesújtó érzést vittek magukkal. Reményeikben csalódva, alkotásaikat megsemmisítve hitték, keblüket kétség töltötte el ügyük s a jövő iránt. Maga Guizot Franciaország belső bajaként a zűrvazart, másszóval a demokráciát jelöli meg. E belső baj csak fokozódott napjainkban, tetézve az ősi örökségként kapott kísérteti külpolitikával. Franciaországnak nincs hatalmában, hogy, saját erejéből, jóvá tegye azt, amit a dunai parasztok, köztük ellenünk, magyarok ellen is vétett. Amit elvett, már nem az övé, nem adhatja vissza. Ezt csak a Versailles ellenes új Európa teheti. De végrehajthatja a maga lelki revízióját, belső és külső vonatkozásokban való állásfoglalását. 1 1 ! ' 1 I ! A francia, ha öntudatra jut, nem sokáig habozik a cselekvéssel. Lelki revízióját végrehajtván, megszabadulhat attól, hogy idegen politika zsoldosa legyen, másutt találhatja meg szelleme útját, feladatát. Megszabadulhat attól, hogy nemes vérét oktalan és idegen célokért ontsa, hogy Középeurópa csendőre legyen és a szabadság jelszava alatt kétezer éves rabszolgaságot igyekezzék örökké valóvá tenni. Franciaországot a világ szeretete vette körül. Mindenki szerette, még a németek is. Szerették Franciaország igazi lelkét, igazi szellemét, melyből világosság áradt. Ki akarná ezt a szellemet megsemmisíteni? Németország bizonyára nem. Franciaország népe, mint minden nép, a boldog és szabad békét szereti s a mostani háborúba sem lett volna belehajszolható, ha állami vezetői nem kapaszkodnak — más gondolat hijján