Magyar külpolitika, 1940 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1940 / 4. szám - Norvégia a háborúban

MAGYAR KÜLPOLITIKA A 31áG Y A R REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XXI. É V F O L Y A M, 4. SZ. BUDAPEST 1940 Norvégia a háborúban írta : Gróf Csáky Imre ny. külügyminiszter. Dániának és Norvégiának német birodalmi csapatok által való megszállásával az eddig szinte eseménytelen háború egy új, dinamikus szakaszba lépett és minden jel arra mutat, hogy a Reichswehrnek ezen villámgyors és katonailag mesterien keresztülvitt akcióját ezen az új hadszintéren további mozgalmas küzdelmek fogják követni. Ma, midőn érhető okokból a nagy küzdelem ezen mozzanatának előzményeit hiteles adatokból még csak részben ismerjük, azokra vonatkozólag csakis következtetések alapján alkothatunk ítéletet. A dániai és norvégiai megszállás első hírére sokakban nem indokolatlanul azon gondolat merülhetett fel, hogy ezen akció megindításával a német hadvezetőség beleesett azon csapdába, melyet számára a szövetséges politika készített és a szövetséges vezérkarok eszeltek ki. Valóban minden jel arra látszott utalni, hogy a nyugati hatalmak kívánják a hadszíntérnek észak felé való kibővítését, nevezetesen pedig feltűnő volt azon mód, mellyel a francia és angol kormány és sajtó nem szűnt meg Norvégiának állítólag kétes semlegességére utalni és az ennek következtében szükségessé válható lépésekkel fenyegetődzni. Feltételezhető volt ezek után, hogy ezen akció célia a háborút skandináv területre kiterjeszteni, melyen a nyugati frontján sebezhetetlen Német Birodalom védtelenebb támadási felületet nyújt ellenfelei támadásának. Ezen célt a szövetségesek kétféleképen érhették volna el: vagy saját, villámgyors akcióval Skandinávia ellen ennek kétes semlegességének ürügye alatt, vagy pedig, — és politikailag talán ez látszott volna előnyösebbnek, — ilyen terveikről terjesztett hiresztelésekkel abba a kényszerhelyzetbe hozni a Német Birodalmat, hogy ellenfeleit megelőzve maga szállja meg önvédelemből ezen területeket. — Az első tervnek előfeltétele azonban a teljes titokban való előkészítés és villámgyors keresztülvitel lett volna, a másodiké viszont gondos előkészítése annak, hogy a német haderőknek Norvégiába való bevonulása után közvetlenül az angol-francia hadiflotta, kétségbevonhatatlan számbeli túlsúlyának korlátlan kihasználásával, rögtön és teljes sikerrel elzárja a Skagerrak és Kattegat tengerszorosait és így a norvégiai egérfogóba került német hadtesteket elvágva összeköttetéseitől, azokat megsemmisítsék és ezen előny felhasználásával az ily módon megnyilt résen át vigyék tovább támadásukat a Birodalom szíve felé. Az események folyása azonban megcáfolni látszanak ezen utóbbi terv létezését: nyilvánvalóvá vált ugyanis a következményekből, hogy a német haderőknek villámgyors skandináviai előnyomulása váratlanul érte a szövetségeseket, kik erre az esetre megfelelő ellenrendszabályokat nem készítettek elő; viszont saját támadása Norvégia ellen csak akkor járhatott volna eredménynyel, ha az teljesen meglepetésszerűen történik, így, bármi volt is a szövetséges vezérkarok terve Skandináviában, az mindenesetre rosszul volt előkészítve és csak nagyon is alkalmas volt arra, hogy úgy saját közvéleményükben, mint a külföld előtt is megrendítse az angol-francia legfőbb vezetésbe vetett bizalmat. — Igaz ugyan, hogy az angol-francia hadiflotta utólag megkísérelte, — bár csak könnyebb egységekkel, — a Norvégiában partraszállt német csapatokat elvágni alapjaiktól s jelentette is, hogy Dánia északi partjától Memelig lerakott aknazárral sikerült Németországot elzárni a skandináv félszigettől, az eredmény azonban azt mutatja, hogy ezen rendszabály távolról sem tökéletes, mivel ennek ellenére sőt dacára annak is, hogy ezenfelül még a Skagerrakban portyázó könnyebb szövetséges hajóegységek állandóan igyekeznek a német szállítóhajókat megsemmisíteni, ezek mégis elég mozgási szabadsággal és viszonylagos biztonsággal bírnak ahhoz, hogy nemcsak állandó utánpótlással lássák el a Norvégiában partraszállt német csapatokat, hanem azon túlmenőleg még folytonosan újabb haderőket is szállítsanak át a norvég partokra. — Igaz az is, hogy amennyire az igen gyéren szállingózó és részben ellentmondó híranyagbői kitűnik, sikerült az anöol-francia hadvezetőségnek bizonyos, számszerűleg ma még fel nem becsülhető katonai erőket Norvégia legészakibb vidékén partra szállítani. Ám tekintettel a nehéz terepviszonyok által okozott közlekedési akadályokra, — hiszen például Narvikból tudvalevően csak Svédországon át vezet vasútvonal Norvégia középső részébe, — mely akadályokat még tetemesen növeli a Norvégia ezen részében még javában uralkodó téli időjárás, nem igen tételezhető fel, hogy ezen szövetséges haderők, legalább is egyhamar, a német csapatok norvégiai helyzetét komolyan veszélyeztethetnék ... így meg kell állapítani, hogy az oly soká eredménytelenül elhúzódó háború ezen első dinamikus mozzanata úgy politikailag, mint katonailag nagy sikert jelent a Német Birodalom részére, viszont pedig csak nagyon is alkalmas arra, hogy a szövetséges demokráciák erejébe és vezetői tehetségeibe vetett hitet úgy saját népeiknél, mint a külföld előtt is erős próbára tegye. Politikai kudarcot jelent kétségtelenül a szövetségesek részére azon nehézkesség és gyámoltalanság, mely skandináviai akciójuknak előkészítését, — bármily alakban is lett-légyen az tervezve, — jellemezte, és kudarcot jelent katonailag, főleg pedig