Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1939 / 3. szám - Az új román állampolgársági törvény és a rendezetlen állampolgárságú magyarok

12 MAGYAR KÜLPOLITIKA gyarsághoz tartoznak. Több mint százezerre tehető a rendezetlen állampolgárságú magyarok száma. Nehogy a bekövetkezett fenyegető bizonytalanság sújtani találjon román nemzetiségűeket is, az igazságügyi minisztérium 1938. június 5-én kiadott rendeletében felhívta a névjegyzékből kimaradt románokat, hogy a névjegyzékbe való felvételük érdekében jelentkezzenek. Ugyanekkor a magyar nemzeti kisebbség vezetői hiába intéztek elmlékiratokat a kormányhoz, hogy a magyarság részére a fajrománok mintájára újabb jelentkezési határidőt tűzzenek ki. Érthető ezek után a romániai magyarság elkeseredése és érthető az a feszült várakozás, amelylyel a mult évben megjelent állampolgársági kiegészítő törvényeket (így az 1938. jan. 22-i, az állampolgárság felülvizsgálásáról és az 1928. április 20-i, az állampolgárság elvesztéséről szóló törvényeket), most pedig az állampolgárság megszerzését és elvesztését újból szabályozó jan. 20-iki törvényt fogadta. A magyarság tízezreinek ismét csalódnia kellett: az új törvény nem tartalmaz semminemű olyan intézkedést, amely az állampolgársági névjegyzékből kimaradt kisebbségi lakosoknak lehetőséget adna az utólagos felvételre. Az új törvény 62. szakasza a következőképen rendelkezik: „A csatolt területek lakosai az átcsatolás folytán románok (román állampolgárok) a békeszerződésben előírt feltételek mellett úgy, ahogy ezen feltételeket magyarázta és alkalmazta az 1924. évi február 24-én kiadott, az állampolgárság megszerzésére és elvesztésére vonatkozó törvény. Azok, akik nem töltötték be az 1924. évi február 24-iki törvény által előírt feltételeket, úgytekintendők, mint akik lemondtak a román állampolgárságról úgy, ahogy a békeszerződésnek rendelkezései és az általános rendelkezések intézkednek". A törvény szövegét vizsgálva kérdéses, hogy a törvényhozó mit értett a jelzett feltételek alatt: az 1918. dec. 1-én fennállott községi illetőséget és azt, hogy azóta a kérdéses személyek nem optáltak más állampolgárságot — ez volna a méltányos és igazságos álláspont — vagy pedig az állampolgársági névjegyzékbe való jelentkezésre vonatkozó előírást is a „feltételek" fogalom alá veszi. Ez utóbbi lehetőség fennforgására következtethetünk abból, hogy nem intézkedik a törvény arról, mikénen jelentkezzenek az állampolgársági névjegyzékbe való felvételre az előbbi értelemben vett feltételeknek megfelelő, de a névjegyzékbe még be nem írt személyek. Nem valószínű ugyanis — a törvény erre vonatkozóan nem is tartalmaz rendelkezést —, hogy a névjegyzék összeállítására és az abba való felvételre vonatkozó eddigi általános rendelkezéseket a kisebbségek irányában is, hasonlóan a fajrománokat érintő fentemlített 1938. jún. 5-i igazságügyi miniszteri rendelethez, megváltoztatnák vagy módosítnák. A törvény értelmében tehát azok, akik az 1924-es törvény által elrendelt névjegyzékbe való jelentkezési kötelezettséget elmulasztották, úgy tekintendők, mintha lemondtak volna a román állampolgárságról és ilvmódon azt ismét csak honosítás útján szerezhetik meg. Az érintett személyek közül a törvény — híven a román elem elsőbbrendűségét hirdető1 és az alkotmányban is lefektetett szellemhez — kiemeli a fajrománokat és a 28—34. szakaszokban lefektetett rendelkezésekkel az állampolgárság megszerzésének új és önálló módját, az „elismerést" statuálja számukra.. (Az elismerés eddig mint a honosítás egyik módja szerepel.) A 28. szakasz a következőket mondja: „Azok az eredeti román származású, de idegen alattvalók, akik az országban laknak, román állampolgároknak ismerhetők el, tekintet nélkül születési helyükre. Az elismerés iránti kérvényezőnek teljesítenie kell a 10. szakasz 1., 2., 3. és 5. pontjaiban előírt feltételeket. Az eredeti román származás megállapításánál törvényes, vagy törvényesített gyermekeknél az apa származása, törvénytelen gyermeknél az anya származása az irányadó". Az idézett 10. szakaszban jelzett feltételek: a kérvényező 21. életévét betöltött legyen, jogainak birtokában légyen, lemondjon előző állampolgárságáról és jó magaviselettel rendelkezzék. Az elismerési eljárás kevésbé bonyolult, mint a honosítási. A honosítást kérőnek a 10. szakasz értelmében már a következő feltételeknek kell megfelelnie: 21. életévét betöltötte légyen, jogainak birtokában légyen, lemondjon az idegen állampolgárságról, a kérés benyújtásától számított 10 évig az országban lakjék, kifogástalan magaviselete legyen, ne szenvedjen gyógyíthatatlan betegségben, a maga és családja megélhetéséhez szükséges anyagi eszközökkel rendelkezzék és végül el kell vesztenie előző állampolgárságát. A honosítást kérő a 11. szakasz értelmében felmentést kaphat a honosítás legsúlyosabb feltétele, a 10 éves próbaidő alól és elengedik az anyagi alapfeltételét, ha a román hadsereg kötelékében mozgósították és ott vitézségével kitűnt, a román nemzetre hasznos elemnek tekinthető, román nővel (ez alatt román nemzetiségű nőt kell érteni) kötött házasságot, valamely belföldi egyetem által kiállított oklevele van, belföldön született és ott nőtt fel, feltéve, ha a honosítást a fenti életkor elérése után következő év folyama alatt kérvényezi. Ezek tehát a kisebbségekhez tartozók egy kis része által kihasználható könnyítések. De ezeknek a könnyítéseknek a megterheléséről is gondoskodik a törvény a vonatkozó kérés elintézésének bonyolulttá tételével. A 22. szakasz értelmében ugyanis a próbaidő és az anyagi alap alól való felmentés iránti kérést az igazságügyi miniszterhez kell benyújtani, aki a kérést a honosítási bizottsághoz továbbítja, majd amikor ez a szükséges adatokat beszerezte, viszszaküldi a kérést, mely felett végsőfokon a minisztertanács dönt fellebbezési lehetőség és indokolás nélkül. Igen jellemző a törvény szellemére, a kisebbségeknek és a román faiúaknak a szembeállítására, illetve különböző kezelésére a törvény 12., 13., 15. és 30., 31. szakasza, melyek a honosításnak és az elismerésnek a politikai jogok gyakorlására való kihatását rendezik. E szakaszok rendelkezései a következők: 12. szakasz. „A honosításnak visszaható ereje nincsen s érvényessége a hűségeskü letételének napjától kezdődik". 13. szakasz. „Polgárjogok tekintetében a honosított teljesen egyenlő jogokat élvez a leszármazás szerinti román állampolgárral. A politikai jogokat a honosított a következő korlátozások tekintetbe vételével nyeri el: 1. honosított román állampolgár nem lehet miniszter, a társadalmi szolgálat állandó bizottságának elnöke, az országőrintézmény parancsnoka, államtitkár, vagy királyi helytartó; 2. a törvényhozó gyűlésekben és községi vagy tartományi tanácsokban csak az állampolgárság megszerzésétől számi-