Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1939 / 9. szám - A világpolitika új iránya

MAGYAR KÜLPOLITIKA 5 -V A világpolitika új iránya A bekerítési politika a békeszerződések Clémenceau-i szellemének folytatása volt és a békeszerződések jogi kényszerének elmultával fegyveres és diplomáciai kényszerrel akarta a legyőzött országokat mozdulatlanságban tartani. A nyugati hatalmak politikája, bár világnézeti álarcban mutatkozott, egyenes folytatása a békeszerződések politikájának. Ezért tört ki az új háború. Az ennek ellenszegülő olasz és német politika pedig a békeszerződések erejét és igazságát tagadó revíziós politika volt az új háború előtt és most is. A közelmúlt története arra tanít bennünket, hogy a békeszerződések pc'itikája sorozatos kudarcokat vallott, a revízió politikája pedig sorozatos sikereket ért el. Ezt csak a történelem logikájával magyarázhatjuk. Aki e logika vonalán halad, azt magasabb és ellenállhatatlan erő segíti. Országokat nem lehet papíroson sem megölni, sem gúzsba kötni, sem teremteni. Igenis, vannak természetes határok, melyeket Isten jelölt ki és vannak országok, melyeknek egységét Isten parancsolta. Hiú erőpazarlás, ha a dolgok természetes rendje és a dolgok logikája ellen bárminemű mesterséges terveket kovácsolnak. A nyugati diplomácia a háborút megelőzően a legmesterkéltebb cselszövényeket bogozta, aprólékos buzgalommal fúrt, faragott saját tervén és közben saját érdekeit a világ minden pontján veszélyeztette s mikor már készen volt a verem, melybe az üldözöttet ejteni készült, egyszerre saját magát találta a verem mélyén. Az orosz-német együttműködésben is a dolgok új és parancsoló rendje mutatkozott meg. Világos, hogy Európa ma két érdekkörre oszlik, a nyugati és keleti részre, és Nyugateurópa, a maga politikájának és békéjének veszélyeztetése nélkül nem pazarolhatja tovább erőit Közép- és Keleteurópa ügyeibe való beavatkozásra. Valószínű, hogy az orosz-német együttműködés nemcsak Európában jelöli ki az új politika útját, hanem egészen új helyzetet teremt a Távolkeleten is. A Németországgal kötött szerződéssel Oroszország, mint egy ízben már megtette, újra a revíziós államok közé lépett. A tapasztalat mutatja, hogy az antirevíziós politika igen hangos és heves, míg külső hatalom fűti, bíztatja és támogatja. A kisantant vezető tagja, Csehszlovákia, szinte Franciaország és Anglia nevében beszélt mindaddig, míg francia-angol védettségből német protektorátusba nem került. Ha az orosz-német szerződés két részre szakítja is Európát, ha most nagy is a megbotránkozás a nyugati hatalmak remélt szövetségesének elkanyarodása miatt, — ez az egyezmény mégis javára válhatik egész Európa háború utáni politikai elrendezésének. Mikor ez az egyezmény meghúzza a határvonalat Nyugat és Kelet illetékessége közt, egyúttal lehetőséget ad Európa minden országának arra, hogy mesterkélt — tehát sikertelen — antirevíziós politika helyett valódi, érdekeit védő, „élő" politikával foglalkozzék. Az elkövetkezendő békeszerződések is csak akkor teremthetik meg az ig^zi békét, ha számot vetnek a revízióval. Nyugat közvéleménye, mely — alapjában véve — az igazságot keresi és politikája mögött az igazságot véli, e szerződés fénylő világításánál előbb-utóbb meglátja a valót. Meglátja, hogy eddig magával a történelemmel szállt szembe. Ha pedig a közvélemény az igazságot felismeri, nincs erő, mely annak követésétől visszatarthatná. Ha pedig megszűnik az a politika, mely a természetes fejlődést mostanáig akadályozta és az igazságos igényeknek még az emlegetését is megtorolni szándékozott, helyreállhat a hatalmi egyensúly is. Az egyensúlyra való törekvés okozta és okozza a háborúkat Európában és Európán túl is. Az egyensúly helyreállta jelenti a békét, melyben egyik állam a másiknak nem farkasa. Csak ekkor lehet a mai versengő fegyvergyártás iramát megállítani és elindulni minden európai nép álma: az együttműködés felé. Nyugateurópa államférfiai — mint Herkules — válaszúton állanak. Választhatnak. De csak egyszer választhatnak, mint ahogy Herkules is csak egyszer választhatott. Nyugateurópa államférfiai ragyogó értelmű, felelősségtől áthatott emberek. Kiváló hazafiak, nagy gondolkodók és szónokok, amellett érzik a teljes felelősség súlyát, mely népeik és hazájuk jövőjéért őket terheli. Feltehető-e, hogy nem látják meg a történelem uj jmutatását? Mindenesetre, borzasztó felelősség terheli őket. Nyugateurópa politikájának is alkalmazkodnia kell a valósághoz, mert a leghatalmasabb államok sem pazarolhatják állandóan erejüket hiábavaló dolgokra. Xerxes ideje, aki megkorbácsoltatta a haragvó tengert, rég elmúlt. Valamely merész politika súrolhatja a lehetetlenség határát, de át nem törheti és a lehetetlenségek köréből le kell szállania a valóság rétegeibe. A nyugati hatalmak a háború befejezése után kénytelenek lesznek új világpolitikába kezdeni. Le kell mondaniok arról, hogy a világ jelen és lövendő állapotát a párizskörnyéki békeszerződések szempontjából lássák. Az európai politika más, több és különb, mint a békeszerződések politikája. A nyugati államférfiaknak és népeknek be kell látniok, hogy a világ még sem fér be a békeszerződések papíros burkolatába. Meg kell érteniök, hogy Versaillesnek is, Trianonnak is végképp befellegzett. A történelem logikájának parancsa, hogy a nyugati államférfiak belássák tévedésüket, megváltoztassák gondolkodásukat, céljaikat, hang-