Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1939 / 8. szám - A német-orosz és olasz-orosz kapcsolatok a világháborútól napjainkig

MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 lása után volt, hanem világszerte annak tekintik, ami valóban, t. i. a dunavölgyi probléma központi kérdésének, melynek jól vagy rosszul való megoldásától függ nagyrészben Közép-Európa nyugalma és békéje. Ha sikerül a két évtized előtt együtt ült felvilágosítatlan békekonferencia helyébe a zöld asztal mellé telepíteni egy újabb békekonferenciát, amely immár nemcsak a helyzet valóságos ismeretével rendelkezik, hanem átszenvedte azokat a pusztításokat is, melyek az igazságtalan és esztelen békediktátumok egyenes következményei és amelyek — szabadjukra hagyva — végkép meg fogják mérgezni az emberiség életét, akkor jog gal remélhetjük, hogy a magyar sérelmek békés úton fognak orvoslást nyerni. Ebben a megértésben bízva, továbbra is éber nyugalommal kell néznünk a helyzet fejlődését. Mindent szemmel kísérni, mindenre felkészülni, de tartózkodni minden agresszivitástól: most is ez a magyarság feladata. Evégből semmi szín alatt nem szabad tűrnünk, hogy itthon elfajuljanak a viszonyok, nem szabad tűrnünk, hogy magyarok magyarok ellen forduljanak. Kifelé való vonatkozásban eddig is meg tudtuk őrizni nemzeti egységünket, most még fokozottabban van arra szükségünk, mert súlyos sorsfordulatok idejét éljük, melyekből csak akkor kerülhetünk ki győztesen, ha nem kap léket nemzeti egységünk és összetartozásunk hajója. Bizalmunk az ősi erényben: ez legyen jelszavunk! A német-orosz és olasz-orosz kapcsolatok a világháborútól napjainkig Irta: Dr. Váli Ferenc, egyetemi magántanár. A német-orosz kapcsolatok kiindulópontja a világháború idejéből a breszt-litovszki békekötés, midőn a belső és külső ellenségekkel nehezen küzdő szovjet-kormány fogcsikorgatva meghajol a császári Németország és Ausztria-Magyarország előtt. A központi hatalmak összeomlása 1918 őszén felszabadítja a szovjetet a békeszerződés kötelékeitől, de annál hevesebb ellentétbe hozza a győztes nyugati hatalmakkal, melyek a szovjetnek „katonai árulását", a központi hatalmakkal való békekötését, el nem felejtették. Lenin kormányát ugyan meghívják a békekonferenciára, de ugyanakkor Anglia és Franciaország nyíltan támogatják Kolcsakot, Denikint és Judcnicset, mint minden ellenforradalmi megmozdu lást. De Lenin nem fogadja el a békekonferenciára való meghívást, ő Németországban látja a szovjet világforradalmi céljainak legfontosabb áldozatát, mindenképen támogatja a német kommunista megmozdulásokat és Németországban izgat a Pá risban összegyűlt „kapitalista" hatalmak ellen. Ebben az időben Oroszország, de Németország is, túlságosan önmagával van elfoglalva és nem fordíthat figyelmet egymással való kapcsolatainak kiépítésére. A német-orosz találkozás az 1922. évi génuai világgazdasági konferencia alkalmával következik be és abban az időben nem sokkal kisebb feltűnést keltett, bár kevésbbé drámai módon folyt le, mint az 1939. évi kibékülés. Génuában Németország és a Szovjet az egyedüli izolált nagy hatalmak, Németország a békeszerződés béklyóiban vergődik, jóvátételek terhei alatt sínylődik, Oroszország viszont megtagadta valamennyi pénzügyi és gazdasági kötelezettségét, a külföldiek vagyonát elkobozta és kommunista gazdálkodásával egy széles űr választja el Európától. A két kiüldözött nagyhatalom 1922 április 16-án Rapallo-ban, ahol a német delegáció székhelye volt, megköti egymással a barátsági és a kereskedelmi kapcsolatok helvreállításáról szóló szerződést. De nem kell azt gondolni, hogy ennek a szerződésnek világnézeti alapja volt; az akkori német koalíciós kormányban a katolikus centrumpárt vitte a vezetőszerepet és a centrumpárti Wirth kancellár csak hosszú lelki tusa után határozta el magát arra, hogy a vallásüldöző bolsevikiekkel szövetkezzék. Mint mindenkor a történelemben, a külpolitika nem a világnézeti megfontolások, hanem reális érdekek mérlegelése alapján haladt. A rapalloi szerződés részbeni oka volt a génuai gazdasági konferencia csődjének, de ezután Szovjet-Oroszország úgyszólván Németországon keresztül tartotta fenn kapcsolatait Európával és elsősorban a kereskedelmi kapcsolataik mélyültek el, különösen az 1925 október 12-én aláírt kereskedelmi egyezmény következtében. A szovjet ugyan Németországban is űzte propaganda-tevékenységét és emiatt 1924-ben súlyosabb konfliktusa támadt Németországgal is, de a német-orosz kapcsolatokat a győző hatalmakkal szembeni ellentéten kívül a gazdasági érdekek és különösen a lengvel-ellenes katonai közös szempontok tartották ébren. Már akkor, mint később is, a német Reichswehr vezetősége helyezett legnagyobb súlyt az orosz kapcsolatok szilárd fenntartására. Németország után az összes nagyhatalmak közül Olaszországnak voltak legjobb kapcsolatai Szovjet-Oroszországgal. Már a génuai konferenciára is az olasz kormány hívta meg a Szovjetet és a fascista kormány hatalomrajutása sem rontott ezen a helyzeten. 1924-ben Olaszország felveszi a diplomáciai és kereskedelmi érintkezést az oroszokkal. Olaszországnak ez a magatartása azzal magyarázható, hogy neki sokkal kevesebb érdekellentéte volt Szovjet-Oroszországgal, mint akár Franciaországnak, akár Nagy-Britanniának. Franciaországban a közvélemény a francia kölcsönök visszafizetésének megtagadása és a lengyelorosz ellentétek miatt ellenséges magatartást tanúsított minden közeledéssel szemben. Angliában a munkáspárt uralomrajutása után felvette a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatokat a Szovjettel, de az újból hatalomra kerülő konzervatív kormány, a Zinovjeff-levélben nyilvánosságra jutott kommunista-tevékenység miatt is, a kapcsolatokat megszüntette. Az orosz-német diplomáciai együttműködést a Népszövetséggel szemben táplált bizalmatlanság és ellenszenv is támogatta. Annál nagyobb félelmet és haragot váltott ki Oroszországban a locarno-i megegyezés Németország és a győző nagyhatalmak között, valamint a német biroda-