Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1939 / 6. szám - Magyarok öröksége

MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 zással a francia politika nyíltan letért egy olyan alapról, mely eddig külpolitikájának egyik alappillérét képezte. Alexandrette ugyanis, valamint egész Sziria, melynek ezen város alkotó része volt, nem francia tulajdon, hanem csak úgynevezett mandatarius terület, melyen Franciaország a Népszövetség által adott megbízás alapján csak ideiglenesen gyakorolja a felségjogokat addig, míg ezen önállónak nyilvánított terület lakossága képessé válik sajátmagát kormányozni. Amidőn tehát Franciaország ezen terület egy részét a Népszövetség megkérdezése nélkül átengedte Törökországnak, egyrészt olyan valami felett rendelkezett önkényesen, ami nem képezte tulajdonát, másrészt pedig nyíltan megtagadta a népszövetségi eszmét, mely eddig politikájának egy érinthetetlen axiómáját képezte. Hogy ezek után hogyan tudják majd a nyugati hatalmak logikusan megindokolni a volt német gyarmatok visszaadásának kérdésében elfoglalt tagadó álláspontjukat, mely gyarmatokat ugyancsak a Népszövetség megbízása alapján kormányoznak, azt előrelátni igen bajos. „Magyarok öröksége" A politika, mely most világszerte folyik, szakadatlan meghosszabbítása a versailles-trianoni akaratnak és ez akarattal való szembeszállásnak. Pár évtized a történelemben a nemzetek egy lélegzetvétele csupán. A háború hadviselő felei most is, mint akkor, ugyanazt a törhetetlen akaratot képviselik. Talán a mai politikai feszültség mondatja azt, hogy az antant, mely ma épp úgy fennáll, mint a háborúban, be akarja keríteni Németországot. De, ha nem is akarja bekeríteni, mindenesetre paralizálni akarja, épp úgy, mint a világháború előtt. Az az akarat, mely Németországot szövetségek hálóival keríti körül, amellett hogy viszályba és ezzel végveszélybe taszítja a megbékélni nem tudó Európát, nem használ Magyarországnak sem. Tudnunk kell, hogy az ilyen politika a keserű pohár utolsó és legmérgesebb cseppjeit juttatja nekünk. A békekötés, mely Németországot megalázta, minket összezúzott és a zsákmányra lesők egész hadát zúdította ránk. Vizsgáljuk, vájjon mai helyzetünk jobb és biz tonságosabb-e, mint volt a háború és békekötés korszakának éveiben? Nekünk, magyaroknak, két, mindhalálig védelmezendő halhatatlan kincsünk van: a haza teste és a haza lelke, az anyaföld és a keresztény magyar kultúra. Ez a kettő szét nem választható közösségben él bennünk. Ezt a kettőt egységben látjuk, érez zük. Hisszük, hogy a magyarság elengedhetetlen része a keresztény kultúrának, vagyis hisszük, hogy Isten feladatot bízott ránk és azt akarta, hogy ezt a feladatot ebben a hazában teljesítsük. Ez a magyarok öröksége, a patrimonium Hungáriáé. A haza teljességének védelme nálunk ezért vallásos kötelesség is. A haza teljességének raegcs'önkítá's'a egyúttal vallásos hitünk sérelme is. A haza védelme nálunk szent háború, keresztes hadjárat, mert a haza földje nekünk szent föld. Éppen ezért, szemünkben a haza megcsonkítottsága csak ideiglenes lehet. A mi hitünkben a haza földje egy és oszthatatlan. Nincs olyan politikus, aki ennek a hazának egy talpalatnyi helyéről a nemzet beleegyezésével lemondhatna. Ezt a földet isteni megbízásból kaptuk és Isten iránt való hűséggel és alázatossággal kell hozzá ragaszkodnunk. Minden magyar politika, mely nem ezt a teljességet látná lebegni maga előtt, mely nem "zt tenné erkölcsi tengelyévé, alacsony és a nép öntudatát eltompító politika volna. De ilyen magyar politika el sem képzelhető. A teljesség akarata, a teljességért való küzdelem jelenti a magyar nemzethez való tartozást. Hozzá kell szoknunk ahhoz a gondolathoz, hogy ennek a princípiumnak, a magyar örökségnek, mennyi ellensége van a világpolitikában. A magyarság egyik legnagyobb ellensége, Csehszlovákia és vele együtt a kisantant, elbukott ugyan a békeszerződések összetörésével egyidőben, de ki mondhatná, hogy a magyarságnak már nincsenek ellenségei? Magyarország számára a trianoni korszak még nem ért véget úgy, ahogy Németország számára a versaillesi véget ért. A német princípium és teljesség ma ugyanolyan erős, mint mikor először volt világhatalom, a német-római császárság megalakulásakor. Magyarország pedig körülbelül épp úgy szét van szaggatva, mint a török hódoltság idején. Való igaz, hogy a történelem nem ismeri a változatlan határokra való jogcímeket, de ismer valami egyéb jogcímet, mely az öröklét felé mutat: a kultúra jogcímét, a lélek foglalását, az örök és eltörülhetetlen bélyeget, melyet a szellem hatalma ád a földnek és mindazoknak, kik rajta lélegzenek. Az állam a legbiztosabb tartó gerince és védelmező szilárd héja a szellem és kultúra gyön gyözésének. Az állam a hangsúlyozott haza, a teljes stílus, a kemény akarat. Igaz, Isten sokszor szétbont egy államot csak azért, hogy kultúrája szétömöljön és elterjedjen az egész világon. Ilyenkor az állam átszellemül — a költő mondása szerint — eszmévé finomul. Ilyen szétömlő kultúráért áldozatatott fel az összetört görögség, az összetört zsidóság és olvadt el a római birodalom a barbárok áradatában. A nem összetört, de az egész világot áthálózó angolság, mely neve, Nagybritannia, helyett a „Brit Közállomány" nevét viseli, ilyen „lebegő", mindenütt jelenlévő állam. Ezek az államok illanó párájukkal szolgálják Isten akaratát. Nyelveik, bizonyos értelemben, világnyelvek voltak és bizonyos értelemben, ma is azok. De azt a nemzetet, melynek nyelve nem világnyelv, szilárd helybenmaradásra szánta és kötelezi Isten. A magyar nyelv a mienk és csak a mienk: nem szabad szétszóródnunk. A magyarság nem a szétszóródás, nem a szertevándorlás népe. Minden kettéválasztása, vércsorgatása: tragikus veszteség. A magyar nép kivándorlása, például, Amerikába, nem fogható fel új foglalásként, mé*í olyan másodrendű foglalásként sem. aminő Voít az olaszok kivándorlása Dél