Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 4. szám - Magyarország felfegyverkezésének jogossága

MAGYAR KÜLPOLITIKA S Magyarország felfegyverkezésének jogossága Mario Toscano, a torinói egyetem tanára, Novara másodpolgármestere és a novarai „Amici deli' Ungheria" elnöke, nagy feltűnést keltő tanulmányt közölt a magyar fegyverkezés jogosságának bizo nyitására. A kiváló olasz tudós, a békeszerződé seket megelőző párizsi tárgyalások hivatalos okmányaiból mutatja ki, hogy maguk a nagyhatalmak is, eredetileg, ellene voltak, hogy Magyarország katonailag ennyire ki legyen szolgáltatva szomszádainak. Tanulmányát, melynek címe: „// fondamento storico del Riarmo deli'Ungheria"1 (A magyar fegyverkezés történelmi alapja) főként Miller, gyorsírói jegyzeteinek alapján közölt naplójára, valamint Áldovrandi olasz diplomata nemrég megjelent könyvének adataira alapítja. Ezek szerint Lloyd George, amikor a Legfelsőbb Tanács 1919 május 15-én a katonai bizottság indítványával foglalkozott, mely szerint Magyarországnak 45.000 főből álló hadsereget kellene engedélyezni, a következőket mondotta: — Ha a kis államok, köztük Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia, felhatalmazást kapnak, hogy arányaikban is nagyobb hadsereget tartsanak, nem lesz többé semmi, ami megakadályozza őket, hogy akár Ausztria, vagy Magyarország ellen háborút ne indítsanak! Maga Clemenceau is, ugyanakkor, a következőket mondotta: —• Ha a kis államokat megakadályozzuk, hogy akár Ausztria, akár Magyarország ellen háborút indítsanak, viszont e két állam számára sem szabad olyan lehetőségeket engedélyeznünk, hogy egymással egyetértve, vagy együttműködve, olyan katonai műveleteket indíthassanak meg, melyek elnyomják a Nagy Szövetségesek által felszabadított népeket. Éppen ezért, Lloyd George indítványához csatlakozom, amely szerint le kell szereltetni Ausztriát, Magyarországot,és valamennyi őket határoló államot. Lloyd George viszont, a maga részéről, az olasz Orlandó indítványának elfogadását ajánlja, vagyis, hogy katonai szakértökre bízzák az egész kérdést, és így határozzák meg, hány főből álló hadsereget tarthatnak fenn a szóban forgó államok. Ekkor már, francia részről, azt ajánlották, hogy csak 15.000 főnyi katonaságot engedélyezzenek úgy Ausztriának, mint Magyarországnak. Lloyd George a következő ellenindítványt tette: — Ez a kérdés rendkívül fontos, mert ha nem vizsgáljuk meg a maga teljes kihatásaiban, Európa békéje a közel jövőben ismét fel fog borulni! Nem vezetne a kívánt eredményre az a határozat, hogy az osztrák és magyar hadsereg létszámát tizenötezer főre csökkentsük, ha ugyanakkor nem szabunk határt Csehszlovákia, Jugoszlávia, Románia, stb. fegyverkezésének. E korlátozások nélkül ez utóbbi államok egész férfilakosságukat felhasznál hatják hadseregükben és rövid időn belül létszámuk elérheti az egy millió, sőt két millió embert is! Ugyancsak ő szerinte az európai háborús légkört éppen ezek a balkán államok háborúi szülték, amelyek még növelték a háborús szellemet. — És ha Jugoszlávia egymilliós, Csehszlovákia másfélmilliós, Románia kétmilliós hadseregeket állíthat fel, — mondotta, — mindez veszedelmes következményekkel járhat. Nem kell külön is emlékeztetnem kollégáimat arra az örök emberi törvényre, amely szerint a mai elnyomottak gyakran a holnap elnyomói lesznek! A nagy hadseregű államok állandóan fenyegetnék azokat, amelyeknek kicsiny seregük van . . . A Négyes Legfőbb Tanács aznapi ülése azzal a határozattal végződött, hogy a katonai bizottság fog ajánlatot tenni mindezeknek az államoknak felfegyverzéséről „tekintet nélkül, hoúv győzőkről vagy legyőzőitekről van szó." Hogy mégsem ez történt, a felelősség elsősorban a franciákat terheli, — mondja az olasz tudós, — mert hiszen május 21-én a katonai szakértők bizottsága azt indítványozta, hogy a fegyverkezés számaránya a következő legyen: Ausztria 40.000, Magyarország 45.000, Bulgária 20.000, Csehszlovákia 50.000, Jugoszlávia 40.000, Románia 60.000, Lengyelország 80.000, Görögország 20.000. 1919 május 23-án foglalkozott a Legfelsőbb Tanács a katonai szakértők indítványával, de ekkor főként a Németországnak engedélyezendő hadsereg létszáma érdekelte őket, hogy vagy 100.000 vagy 200.000 főnyi hadseregre adjanak engedélyt. De mert Clemenceau a 100.000 főnyi német sereg mellett kardoskodott, és ennek arányában le akarták szállítani Ausztria és Magyarország hadseregének létszámát is, akárcsak a többi kis államét, Lloyd George az összes balkán-államok leszerelését követelte, a többiekkel összefüggésben, és ellene volt, hogy például Csehszlovákia akár 1,250.000 főnyi hadsereget tarthasson, a Németországnak engedélyezendő 100.000 főnyivel szemben. — Nem volna szabad megengednünk, — mondotta ekkor Lloyd George, — hogy a kisállamok (így hívták még akkor a későbbi „kisantantot"), a maguk ártalmas törekvéseinek céljait a nagyha talmakkal kapartassák ki a tűzből. Nem engedhetjük meg, hogy Németország csak 100.000 főnyi sereget tartson Csehszlovákia másfélmilliós seregével szemben, stb. Ez vétek, a tisztesség, a jóhiszeműség, az igazság ellen! De habár 1919. június 15-én a Legfelsőbb Tanács elhatározta az őszes „kis-államok" egyidejű és általános leszerelését, a békeszerződésekben nem korlátozták a fegyverkezést Lengyelországgal, Romániával, Csehszlovákiával, Jugoszláviával és Görögországgal szemben, míg a legyőzött államok hadseregének létszámát a következőkben állapították meg: Németország 100.000, Ausztria 30.000, Magyarország 35.000 és Bulgária 20.000. A fegyverkezési szabadság alapján aztán Csehszlovákia nyolcszor, Románia hatszor, Jugoszlávia két és félszer akkora sereget tart fenn békeidőben is, mint amennyi, arányosságban, területével és lakosságával, a legyőzött államoknak megengedtetett és mint amennyit a katonai szakértők a legfelsőbb Tanácsnak indítványoztak. Miért engedték meg az utódállamoknak a nagyobb méretű fegyverkezést? Az olasz tudós sze-