Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 9. szám - A magyar igazság

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA azon területekről, melyeken magyar testve cink élnek. Ez már csak azért is valószínűtlen, mert ez a lemondást jelentené a Csehszlovákia részérc úgy sztratégiai, mint gazdasági szempontból is oly fontos dunai határról. Aligha tévedünk, ha azt tételezzük fel, hogy a lengyel területi követeléseknek aránylag oly gyenge ellentállás után való kielégítése is cseh részről azon elhatározásban leli magyarázatát, hogy ezen ellentét kiküszöbölése után egész erejét az amúgy is a legcsekélyebb hatalmi eszközökkel alátámasztott magyar követelések elleni harcban állíthassa. Arra is el kell készülve lennünk, hogy az erre irányuló cseh politika a nyugati hatalmak részéről, legalább is francia oldalról messzemenő támogatásban fog részesülni. A francia sajtónak a müncheni egyezmény várható következményeivel foglalkozó közléseiből ugyanis világosan kitűnik, hogy a francia közvélemény még korántsem ítéli meg helyesen a csehszlovákiai helyzetet, ezen államban még mindig egy tényleges erőt jelentő támaszt lát politikája számára, sőt a csehszlovákiai nemzeti kisebbségek nagy részének kiválásától a megmaradó Csehszlovákia belső és külső megerősödését várja. Ezen felfogást, melynek helyességéhez szerintünk sok kétség fér. még megerősítik érzelmi momentumok is, melyek szerepét a francia közvélemény kialakulásánál korántsem szabad lebecsülni. Hogy ezen a cseh álláspontnak kedvező francia állásfoglalást mennyire fogja tudni ellensúlyozni a magyar felfogást száz százalékig alátámasztó olasz és német befolyás, valamint a kontinentális kérdésekben gyakran előre nem látható angol állásfoglalás, az a jövő titka. Bármit rejtsen magában a jövő, egy bizonyos, és ez az, hogy az egész magyarság, úgy határainkon innen, mint azokon túl, mint egy ember elszántan veszi fel a küzdelmet és egy tapodtat sem hajlandó igazából engedni. És hogy ha talán nem is a legközelebbi jövőben, de előbb-utóbb teljes siker fogja koronázni ezen férfias erőfeszítését, arra biztonságot nyújt a cseh népi sajátosságún gyökerező azon végzetszerűség, mely nem először nyilatkozik meg most ezen nemzet törtenetében. Vannak ugyanis nemzetek, mint egyének is, melyek nem tudják elviselni a jó sorsot, mert az önbizalmukat, hogy ne mondjam önhittségüket, a végtelenségig fokozza. Önkéntelenül is erre kell gondolnunk, midőn a versaillesi Csehszlovákia rövid húsz évi életének történelmét vizsgáljuk és ez alkalommal akaratlanul is kénytelenek vagyunk párhuzamot vonni ezen és a régmúlt cseh történelem azon eseményei között, melyet oly megkapóan idéz fel, a nagy osztrák költő elévülhetetlen drámájában, melynek címe: Ottokár király szerencséje és vége. A magyar igazság Bármily szempontból nézzük is az elmúlt -és eljövendő — napok eseményeit, — nem foghatjuk fel másképp, mint a magyar igazság elevenné válását és erkölcsi diadalát. Két évtizede hittük és hirdettük, hogy a békeszerződések revíziója csak vérző aktualitásánál fogva magyar kérdés, — belső igazságánál és erejénél fogva azonban egyúttal — és talán elsősorban — európai és világkérdés. Napjaink forrongásában, melyben népek keresik helyüket, hivatásukat, céljukat, egyik legnagyobb erejű eszmének a magyarság imádsága bizonyult és a leghatalmasabb — békés vagy háborús — megmozdulásra készteti a világot. Villámként nyilallott végig az egész földön és a Távolkelet politikusainak épp úgy számolnia kell a revizióval, mint Középeurópa államférfiainak, vágtáz Atlanti óceán nyugati partján élő nép vezetőinek. Hogy a kisded, provinciális óhaj és sóhaj, az a hatalomnélküli vágyakozás voltaképpen az európai politika tengelye, azt mi tudtuk és hirdettük akkor is, mikor még a revízió gondolata tisztin ábrándozásnak látszott, s akkor is, mikor minden szóra, mely a revízióra célzott, csak lenéző gúnymosoly, vagy tiltó, haragos morgás volt a feíelet. Akkor is tudtuk, hogy nem a revízió emlegetése, akarata, várása és előkészítése a politikai dilettantizmus. A tudatlanság és hozzánemértés azon az oldalon volt, ahol a békeszerződéseket diktálták és elszalasztották azt a nagy alkalmat, melv a világháború után rendezhette volna az európai államok és nemzetek belső igazságon és valódi erőn nvugvó egyensúlyát. Politikai dilettantizmus ott van, ahol vezető eszmék nincsenek. Európa mai feszült helvzete, az e^veíemes pusztulás mélységei fölé való kísérteties hajlása a békekötések politikai dilettantizmusának következménye. A világháborúnak valódi okát, még kevésbbé célját, ma sem tudják megmondani. Talán ez a meddő céltalanság kapott oly mohón a kínálkozó Csehszlovákia gondolata felé. Végre valami, ami látszólag termékennyé teszi gondolat nélküli terméketlenségüket. Különös, de úgy van, Csehszlovákia a terméketlenség gyermeke. Egyébként is tele van ellentmondásokkal: a nemzetek önrendelkezése nevében jött a világra és az uralma alá került művelt nemzeteket durvábban nyomja el, mintha emberevőkön uralkodnék. A demokrácia országának mondják, de csak egy paraszthajszál, — vagy még az sem — választja el a nyílt bolsevizmustól. Vájjon szükség van-e Európában a hétmilliónyi cseh nép főuraimára? Vájjon Csehország nemzetiségei nem tudják-e ellátni közigazgatásukat, bíráskodásukat, kereskedelmüket, védelmüket? Vájjon magasabb művelődési, politikai érdekek kívánják-e, hogy ötféle nemzetet cseh gyámság alá vessenek? Nincs népi, nincs erkölcsi szempont, mely a