Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 8. szám - A La Manche alagut jelentősége

16 MAGYAR KÜLPOLITIKA gol ipari gócpontokat is, mert ezek mind hatósu­gár távolságukban fekszenek. Még ennél is hathatósabban fejthetnék ki egy háború esetén a német légi kötelékek támadó ere­jüket a bázisaikhoz még közelebb eső La Manche csatornán átkelő brit csapatszállítmányok ellen, amelyek a francia hadszínterek felé igyekeznének. Ez a veszély, illetve kockázat jelentősen össze­zsugorodnék, ha a brit csapatokat a jövő háború­jában egy alagúton lehetne átszállítani a csatornán. Nem lehetetlen, hogy éppen ez az elgondolás irányítja most a brit és francia vezérkar figyelmét az alagúí: 100 éves tervének megvalósítása felé. Kzek után könnyen elhihető, hogy a két ország ve­zető politikusainak kezdeményezésére már együtt is van a kezdetben szükséges 30 millió font. Az alagút hossza 50 kilométer lenne és két, mintegy 6—8 méter átmérőjű csőből állana, ame­lyek egymástól kb. 20 méter távolságra futnának. A terv szerint a vasutak a francia parton a Bou­logne és Calais közötti Vissant foknál futnának az alagútba és az úgynevezett Shakespeare iszirteknél, Dover mellett jönnének ki a föld alól. Rendkívül érdekes, hogy a brit kormány állí­tólag bizonyos zsilipek létesítését is kikötötte. Ugy látszik a gondolat a régi konzervativek agyában született meg. A csatornaépítő bizottság elnökének kijelentése szerint az alagút megépítése körülbelül 6—7 évig tart el, de ennek ellenében a világ legremekebb müve lesz, amely a Suez és Panama csatornánál sokkal gazdaságosabb befektetés lesz. Londonban egy külön pályaudvarról fogják a vasúti forgalmat lebonyolítani. Állítólag óránként, sőt később félóránként közlekednek majd a vona­tok Páris, Zürich, Bécs és Konstantinápoly felé. Zárszó gyanánt csupán annyit, hogy az alagút maga még nem lenne elégséges ahhoz, hogy egy há­ború esetén a brit csapatokat minden kockázat nél­kül, vagy mondjuk egészen kis kockázattal lehes­sen Franciaországban partra tenni. Ehhez minden bizonnyal az is szükséges lesz, hogy a partra szálló erőket, illetve partraszállásukat vadász, felderítő és bomba légi erők, karöltve más fegyvernemekkel, bőséges méretben biztosítsák. A „Magyar Külpolitika" ingyen jár minden külföldi magyar egyesületnek Támogassa előfizetésével a Magyar Külpolitikát! Budapesten lesz a legközelebbi útügyi kongresszus. Most tartották Hágában a nyolcadik nemzetközi útügyi kongresszust, amelyen 35 állam képviseletében mintegy 2200 delegátus vett részt. Magyarországról a kormány képviseleté­ben a vármegyék és városok, valamint egyes nagyobb útérde­keltségek részéről mintegy ötven személy vett részt a kong­resszus tárgyalásain. A magyar kormánykiküldöttek részére I lanegraaf Balthasar volt rotterdami magyar főkonzul, Was­senaar melletti kastélyában teát rendezett, amelyen résztvet­tek Benke István miniszteri osztályfőnök és felesége, Kutassy Ferenc miniszteri tanácsos és felesége, Maiéter Jenő h. főfel­ügyelő és felesége. Hisz Sándor és vitéz Vásárhelyi Boldizsár kir. főmérnök, valamint Széli Sándor főszolgabíró. A kongresszus első hetében lefolyt tanácskozásokat ple­náris ülés fejezte be, amelyen egyhangú lelkesedéssel fogad­ták cl a magyar kormány meghívását és határozták el, hogy a legközelebbi kongresszust Budapesten tartják 1942-ben. Ezután különféle csoportokba osztva Hollandia különféle közúti intézményeit tanulmányozták a résztvevők. Magyar részről ezeken a kirándulásokon is igen sokan vettek részt. SVÁBHEGY GYÖNGYE a Mátyás király üdülő, ahol minden kényelmet megtalál. Elsőrangú ellátás, kívánatra diétás konyha. Fogas­kerekű mellett (400 méter magasan). Hideg-meleg folyóvizes, terraszos szobák, gyönyörű kilátás, nagy park. Utóidényárak. Telefon: 165-361, 165-362 Mátyás király-út 7 MAGYAR KÜLPOLITIKA KÜLPOLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI FOLYÓIRAT Szerkesztőbizottság: Gróf Csáky Imre ny. külügyminiszter, elnök, főszerkesztő; Faluhelyi Ferenc egyetemi tanár, báró Madarassy-Beck Gyula, a Magyar Revíziós Liga társ­elnöke, dr. Fali Endre, a Magyar Kevi/iós Liga ügwezctö­igazgatója, Marius, Szász Menyhért. A szerkesztésért és kiadásért felelős: Csikszentmihályi Sándor László, kiadótulajdonos: Hungária Lloyd Lapkiadó Vállalat rt. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VI., Mozsár-utca 9. Telefon: 122-8-97. Előfizetési ár egész évre 18 pengő. Külföldön az előfizetési ár kétszeres, Postatakarékpénztári számla: 16.123. Fővárosi Nyomda Rt. Felelős v.: Duchon J. m • M^m |% m ide^s torok. * H lg? BB^^B8— Wl 11 szájferfőfilenitő 91 ^HtanMF I I A mlndennapo? szá|ápolásn ^^^^^ nélkülözhetetlen SZÁJVIZTABLETTA tt^J^*100 tabl'

Next

/
Oldalképek
Tartalom