Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 1. szám - Az erdélyi magyarság jövője

MAGYAR KÜLPOLITIKA 9 Az erdélyi magyarság jövője Még keserű örömet sem érezhetünk afölött, hogy a román parkmentbe — minden választási viszontagság ellenére — tizenkilenc magyar képviselő került. A román parlamentnek valószínűen igen kevés szerepe lesz Románia legközelebbi jövendőjének alakításában. A parlament mindazon országokban, ahol nem tör ténelmi fejlődés eredménye, gyökértelennek bizonyult és elszáradt a liberális — demokrata politikai irány le alkonyultával. Románia párturalmi berendezkedés előtt áll és ez a berendezkedés a romániai magyar kérdést minden választási erőszaknál érzékenyebbé teszi. A választási erőszak csak alkalmi és álcázott intézkedéseket tehet, mert maga a választási törvény a ma'jyarságiuk elvben alkotmányos jogokat ad. A párturalmi berendezkedés azonban megveti azt a bujkálást, mely elvben nagylelkű és méltányos, csupán gyakorlatban és alkalmilag kegyetlen és fosztogató, megveti az alkotmányos elv hajlékonyságát, alkalmazhatóságát, rugékonyságát és sem tizenkilenc, sem tíz, sőt talán egy magyar képviselőt sem enged majd be törvényhozásába. Alkalmi kegyetlenség nélkül, elvben és egyetemesen, a szent párturalom nevében zárja őket ki. Ez lesz új esztendei ajándéka a román szuverénítás alá került magyarságnak. Szinte önkéntelenül vetődik fel az a gondolat, mily kár, hogy a Népszövetség immár csak nevében él. Az egyetlen fórum, melyhez maradék jogai elkobzása miatt az erdélyi magyarság fordulhatott volna: eleven életet nem él. Különös, hogy mindazon elvek, melyek az embert a magasság felé vonják, hasztalan kapnak politikai intézményeket, íme, a Népszövetség sem volt egyéb, mint az alkalmi erőszak álcázott eszköze, teleaggatva az emberi és nemzeti méltóság külső, henye díszeivel. Élete, akár a nemtörténelmi eredetű parlamenteké, mesterséges lombikélet, az isteni teremtés szikrája nél kül. De most, az árva erdélyi magyarság jövendő sorsát erezve, sajnálnunk kell, hogy a nemzeti kisebbségek hivatalos védője életképtelen. A párturalmi rendszer — különösen Romániában — természetszerűen fordul a kisebbségek ellen. Akárhogy nézzük is, a párturalmi rendszer — vezetői is í<_'y fogják fel — voltaképpen belső foglalás. Polgárháború. Még pedig újszerű polgárháború, ahol nem f egy ve áll fegyverrel szemben, nem a hatalom nélküli támadja a hatalmast. A fölfegyverzett hatalom támadása ez a fegyvernélküli kisebbséggel szemben. Abban a pillanatban, mikor a román kormány végképp eltörli a parlamenti törvényhozás formáját, megkezdődik az a polgárháború, melyben többek között — a magyar kisebbség csak vesztes lehet. Ez a magyar kisebbség nem számíthat földi védelemre, csak vértanúságának érdemére. Szenvedése, vére. sorsa az égre kiálthat, de nincs földi fórum, mely törődhetnék vele. Szomorú kilátás, de úgy van: az erdélyi magyarságra ,a vértanúk szenvedése és koszorúja vár. Ha van valami kilátás sorsuk enyhülésére, az először a román kormány új miniszterelnökének személyében kereshető. Goga Oktávián nem tartozik a pusztán aktákat intéző miniszterelnökök közé. Egyéniség, még pedig lírain lobogó egyéniség, akinek eszméi és szenvedélye: vannak. Mint korunkban annyian, íróból és publicistából lett vezető államférfivá. Nem dilettáns, aki — mint Nero — más oldalról való tehetetlenségét politikai kegyetlenség tetteivel takarja el. Nem valószínű, hogy a pálturalomban rejlő és ennek révén végrehajtható kegyetlenséget és szigort oktalanul mind a magyarok fejére zúdítaná. Némi remény csillan fel az cidélyi magyarság számára a román kormány új nemzetközi politikájából. Az a kormány, mely a francia szövetség mellett, táviratban üdvözli Mussolinit és lelkesedéssel fogadta Németország kiküldöttjét, talán némi tekintettel lesz magyar alattvalóira, akiknek — nem is tudjuk, milyen kifejezéssel éljünk — anyaországa Olaszországgal és Németországgal őszinte barátságban él. Talán ez a külpolitikai helyzet és a dunai államok egymáshoz való viszonyának szükségszerű rendezése lesz az az utalás, melv némi kíméletet parancsol a polgárháború eszközeinek a magyarság ellen való alkalmazásában. Bárhogy alakuljon is a jövendő, bizonyos, hogy a kisebbségi kérdésnél Európának szomorúbb kérdése még nem volt. Mondhatnók, hogy ez a kérdés megoldhatatlan. Nincs technikai módszer, mely ezt megoldhatná. A népesség kölcsönös kicserélése, mint ez Török- és Görögország között nagyjában megtörtént, az egész világra, sőt Magyarországra és Erdélyre vonatkozóan nemcsak érzelmi és gazdasági okokból lehetetlen. Ez az új és szervezett, tervszerű népvándorlás minden érintett államot alapjában rendítene meg és hosszú időre pokollá tenné az életet. Sem az államok, sem a nemzetek nem mesterséges alakulatok. Nemzetek s ha úgy tetszik, nemzetiségek, hozzá vannak nőve földjükhöz. Népek és nemzetiségek kicserélése, vagy kínzása helyett jobb volna jelszavakat cserélni. Nem kellene azt mondani: — Románia a románoké, — hanem például ezt: Románia az alattvalóké, és rögtön megoldódnék egy megoldhatatlannak vélt kérdés oly országban, melynek a magyarokon kívül, még legalább tízféle nemzetisége van. Kevesebb jelszóval és kevesebb tervvel jobban lehetne kormányozni. Egy-egy jelszó, melyet mindenáron valósággá akarnak változtatni, a kormányzatot hadviselő féllé teszi az alattvalókkal szemben, akkor, mikor egyáltalán nem bizonyos, hogy e jelszó megvalósítása egy hajszálnyival is boldogobbá teszi az embereket. Olyan ország, mely nagy hatalom felé törekszik, keresztény ország pedig soha, nem irthatja ki sem lélekben, sem testben nemzetiségeit. Vájjon az angol birodalom a nemzetiségek í-tásának köszönheti-e nagyságát? Egy előkelő amerikai statisztikus szerint ma több indián él Amerika területén, és jobb életviszonyok közt, mint valaha. Nemrégiben egy német politikus azt a különös kijelentést tette: — Nem tudok a Hegyi Beszéddel kormányozni. Talán Goga Oktávián nem fogja kijelenteni: — Nem tudok nemzetiségekkel kormányozni.