Magyar külpolitika, 1937 (18. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 10. szám - A kisebbségi kérdés megoldása Közép-Európában. Francia álláspont

MAGYAR KÜLPOLITIKA 18 nűleg nagy befektetéseket és hosszabb időt igényelnek majd és amíg az ország természetes kincseit teljesen hasznosítani lehet, 10—15 esztendő is eltelhet. Az olasz kormány máris nagyszabású programot dolgozott ki, amely kb. 2000 kilométer útvonal építésében csúcsosodik és mezőgazdasági, városrendészeti reformokat valamint a bányászati tevékenység kiépítését öleli fel. Tagadhatatlan, hogy kellő beruházások és adminisztráció mellett Abesszínia rövedesen Olaszország Indiájává válhat. Végül megemlítjük még Olaszország legkisebb, de nem értéktelen gyarmatát, »Rodit« (Dodecaneso), melyért 1911-ben szintén véres harcot kellett vívnia a törökkel. Eltekintve stratégiai fontosságuktól, e termékeny aegei szigetek valóságos gyöngyei az olasz koronának. Gazdag bor és olajtermelés és a mindinkább fejlődő idegenforgalom képezik fő bevételi forrásaikat, melyekből magukat, az anyaország minden támogatása nélkül, fenntartják. És így Olaszország, dacára annak, hogy a háború befejezése utáni nagy földosztásból, szövetségesei jóvoltából, kiesett, hallatlan kitartással és sokszor rettenetes áldozatok árán, az utolsó órában, mégis megteremtette hatalmas gyarmati impériumát, amely nélkül nagyhatalom, főleg ha saját országa a szükséges természeti kincsekben szűkölködik, el sem képzelhető. A kisebbségi kérdés megoldása Közép-Európában Francia álláspont A romániai kormányválság, Delbos francia külügyminiszter küszöbön álló középeurópai útja, valamint a magyar államférfiak németországi útja ismét Középeurópára irányították a francia közvélemény figyelmét. A legkülönbözőbb pártállású francia lapok egyetértenek abban, hogy a kisebbségek elégedetlensége egyike a Középeurópa békéjét fenyegető veszedelmeknek. A Republique november 20-i számában Jean Pierre Gerard részletesen leírja a romániai kormányválságot és kiemeli, hogy a román király a kifejezetten németbarát és hitlerista érzelmű Vajda Sándor bevonásával látta volna lehetségesnek Michalache kormányalakítását. Vajda Sándor kiemelését a Republique nagyon jellemzőnek tartja a király politikája szempontjából s erről a következőket írja: »Vájjon a király hajlik-e a Németországgal való szövetség felé, amit neki már Hohenzollern eredete is ajánl. A feltevés megengedhető, mert a román nép életét ma megzavarja a négymillió lelket számláló szerencsétlen sorsú, be nem olvasztott és beolvaszthatatlan kisebbségeknek a jelenléte, amelyeknek az elégedetlensége fenyegetően morajlik. A fenyegető lázadások elfojtása céljából ösztönösen is a hitleri módszerek felé fordulnak ma Romániában, s ez az, ami a hitlerizmus romániai presztízsét részben megmagyarázza.« Ugyancsak a Republique egy másik híradásában a romániai kormányválságról azt olvassuk, hogy a román politika részére a következő két nagy kérdés a legfontosabb: 1. az általánosan utált Szovjettel szemben való magatartás, 2. a négymilliónyi kisebbségnek biztosítandó bánásmód, amelyeket mindezideig szörnyen elnyomtak és amelyek egy emberibb kormányrendszerben reménykednek.« Darányi miniszterelnök és Kánya külügyminiszter berlini útjának jelentőségét a Republique november 21-i száma a következőképpen írja le: »ScmmiféIe szenzációs okmányt nem írnak alá... Az utazásnak mégis a kisantanttal szemben való figyelmeztetés a jelentősége. Ismeretes, hogy nemrégiben tárgyalások indultak meg a Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia uralma alá került 3 és fél millió magyarral való jobb bánásmód érdekében. Ezek a tárgyalások, amelyek jól indultak, később sajnos a román visszautasításba ütköztek. Ha nem vezetnének célhoz, világos, hogy a magyar kormány hamarosan visszanyerné cselekvési szabadságát. Ebbe az irányba hajtaná azt a közvélemény is, amely máris izgatott a szerencsétlen honfitársakra mért bánásmód miatt. Nyilvánvaló, hogy vagy egy kielégítő sorsot biztosítanak ezeknek, vagy pedig Magyarország újból hangoztatni fogja területi követeléseit. Ez egy olyan dilemma, amin kívül más megoldás nincs Éppen ezért a magyar minisztereknek a birodalom fővárosába való utazása úgy tűnik fel, mint egy olyan politikai gesztus, aminek az a célja, hogy intő jelül szolgáljon némely kiskisantant fővárosban, hogly a dunai problémát gyorsan kellene nekik megoldani.« Delbos külügyminiszter középeurópai útjáról ír a Liberté november 11. számában Jacques Doriot, a francia nemzeti szociálisták vezére. Megállapítja, hogy »a kisantanton belül Delbos nem talál majd más hü szövetségest, mint Csehszlovákiát, amelyik mindent Párístól vár, de nem nagyon lenne képes segíteni minket összetűzés esetén. Csehszlovákia, a különböző népekből álló mozaik, amelynek egysége ugyancsak távol van attól, amit tökéletesnek lehet nevezni, amelynek belső egységét veszélyeztetik kisebbségeinek követelései és amelyet visszakövetelő népek vesznek körül, képtelen lenne katonailag arra, hogy nekünk megfelelő és hatékony segítséget nyújtson. Ezenkívül, a Szovjetunióval való közös határ hiánya nem engedné meg még azt sem a Szovjetnek, hogy ebből az államból középeurópai előretolt bástyáját képezze ki.« ELŐFIZETŐINKHEZ! (A aMogyar Kiilpolitika« szerkesztősjége azzal a kéréssel fordul igen tisztelt előfizetőihez, hogy amennyiben a lapot nem kapnák pontosan, haladéktalanul szíveskedjenek bejelenteni kiadóhivatalunknak, hogy nyomban intézkedhessünk a folyóirat pontos küldését illetőleg. A »Végtelen nyomában« címen E. Lázár Franciska ismert poétanő legújabb költeményeinek gyűjteménye díszes köntösben most hagyta el a sajtót. E. Lázár Franciska kiforrott lyrájával már régebben megnyerte olvasóinak tetszését és a csokorba gyűjtött költeményei meggyőzik az olvasót arról, hogy írója nem dolgozik olcsó, hatásvadászó eszközökkel, hanem komoly és nemes költői becsvágy adja kezébe a tollat. Versei nem könnyű olvasmányok, hanem elmélyedésre késztető, komoly művek. Verseinek tősgyökeres, zamatos magyar nyelve női költőink közt kiváló helyet biztosítanak számára.