Magyar külpolitika, 1937 (18. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 10. szám - Uj diplomácia

4 MAGYAR KÜLPOLITIKA A Népszövetség1 eresze alatt álló külpolitikusok inem veszik tudomásul, ha balsiker éri őket (és rajtuk keresztül jobb sorsra érdemes népeiket. Ezek azok a külpolitikusok, akik elszakasztják a kedvező alkalom pillanatait, s akiknek jósíási tehetség nem adatott. Hogy megítélhessük e diplomácia rövidlátását, elegendő olvasnunk azt az alacsony gúnyt, mellyel az abesszin foglalást megelőzően a külpolitika aprószentjei az olasz igényekről beszéltek. Ami Európa gyógyítására a háború utá.n történt, az a Népszövetségen kívül, sokszor a (Népszövetség, tehát a győztes, vezető és gazdag államok diplomáciája ellenére történt. Nagy külpolitikusok, nagy, vezető egyéniségek szinte ösztönszerűen kerülték a Népszövetséget, megérezve egyrészt annak dilettantizmusát, részint ama gyengeségét, mellyel a tulajdon erkölcsi alapja ellen harcolókat is kész befogadni és szerephez juttatni. . De míg a Népszövetség működése egyszerű kedvteléssé süllyedt, addig a másik oldalon rendkívüli nagyságok emelkedtek ki és mutatták meg Európának a felépülés, emelkedés királyi útját. Abban a vértelen háborúban, mely "Európában a békekötés óta folyik, egy^násután tűntek el a háborúban győztes országok államférfiai. Visszavonultak. Vagy a halálba, vagy nagy méltóság nyugalmába, vagy magánkedvteléseik ártatlanságába s ma már csak halványuló emlékei tp történelemnek. Hangjuk nem hallatszik többé a világban, melyet oly sokáig vezettek és félrevezettek. A Népszövetség pedig nagyon szép keret ünnepségek rendezésére, — de, ha a jövőben szerephez akar jutni, nevén kívül jóformán mindenét le kell vetnie és új szellemmel megtelődnie. Tíz évvel ezelőtt senki sem merte hinni, hogy a vezetés azok kezébe megy át, akik a békeszerződéseket elvesztették. Senki sem hitte, hogy az olasz és német s az ezekhez kapcsolódó diplomácia vezető és egyenrangú szerepet nyerhet az európai nagypolitika intézésben. Szinte úgy látszik, hogy új alakban bár, de a német-római császárság emeli fef koronás fejét elsüllyedt korok mélységeiből. Az u] római-német barátság nem meddő szertartásokkal, hanem valóban termékeny gondolatokkal igyekszik megoldani a nemzetközi élet, jog és erkölcs kérdéseit. A békeszerződés urai kitalálták a nemzetek örökös rabszolgaságba és megalázásba vetését. Kitalálták a keresztény országok közt váló rangkülönbséget, a fegyverkezési tilalmat, a változhatatlan status quot. Kitalálták, hogy jó az, ha csak nekik vannak gyarmataik. Kitaláltak, hogy Oroszország méltó tagja az európai együttesnek. Kitalálták végre a szövetségeket, melyeknek éle mindig egy bizonyos országot fenyeget s mely valóságos Damokles kardjaként függött és függ az agyongyötört Európa békéje felett. Ezzel szemben a római és német nagypolitika proklamálta, hogy amint az egyes embert, akkép államot sem lehet rabszolgaságba vetni. A békekötésben vesztes országok kitalálták, hogy keresztény államok közt nincs erkölcsi rangkülönbség s hogy — következésképpen — a fegyverkezési tilalom sem állhat fenn sem tényleg, sem elvileg. Kitalálták, hogy a statusquo gondolata szörnyűség és lehetetlenség, hogy nekik is van joguk, következésképpen igényük és erkölcsi jogcímük gyarmatokra. Kitalálták, hogy a bolsevizmus visszaszorítandó az európai kultúra minden eleméből és megkötötték a bolsevistaellenes egyezséget s végre —: s ez nem legkisebb érdemük, kitalálták a baráti szerződéseket, melyeknek éle senki ellen nem irányul s mely tárvanyitva áll minden csatlakozni kívánó ország előtt. A nemzetközi jog és erkölcs a nyomorbadöntöttneic vélt országok révén fejlődött és gyarapodott. Gondoljuk meg azt is, hogy a békekötések óta szinte csak ezeknél az államoknál találunk erőbeli duzzadást, sőt ezeknél találunk területbeh gyarapodást. Ezeknél találhatjuk meg legizzóbbán a nemzetük jövőjébe vetett hitet. "Ezeknél és csupán ezeknél él a fiatal, eleven remény, a megújhodás, a jövőben való törhetetlen bizakodás, az a fiatalság, mely a honalapító nemzetek és nemzedékek sajátossága. Ha Európa valaha is ki akar törni a békeszerződések világának szárazmalmából, ezt csak a római-német nemzetközi erkölcs és nagypolitika vonalán teheti. Az angol miniszterelnöknek Rómába írt levele, lord Halifax berlini látogatása, s ezzel együtt a Népszövetség félreállítása és kikapcsolása a nagypolitikából, mutatja, hogy Európa a megértés termékeny munkájába akar fogni. A régi diplomácia működése révén mindnyájan úgy láttuk, hogy Európa — különösen a feltámadó fiatal Kelettel szemben —, immár vén. íMódjszerei és makacssága vénítették meg. Az európai diplomácia a német-római vonalon azonban már megújhodott s ezzel együtt fiatallá és hódítóvá lett. Saját sikerén kívül a követendő jpéldát is megmutatta az elöregedett Európának. Megmutatta,, hogy a vénnek és rozogának vélt Európa, mely Oroszország és a Kelet ölébe volt érett gyümölcsként hullandó, még roppant erőtartalékok ura és beláthatatlan jövendő várományosa. Megmutatta, hogy — megfiatalodván — Európa még méltó ellenfele lehet minden földrésznek, mely Európát már-már számba sem veszi. Megmutatta, hogy van benne olyan gondolat és érzés, mely a bolsevizmusnák tökéletes ellenmérge. Abban a háborútlan háborúban, abban a fegyverköszörülésben, mellyel Európa ellen Oroszország és a Kelet egyaránt készülődik, abban az elszáradt öregségben, mellyel a régi diplomácia tulajdon kultúrája hazáját, Európát gyilkolta, — egyetlen orvosság mutatkozik: Európa új diplomáciája, az út, melyet a római-német nagypolitika mutat és követ. MARIUS.