Magyar külpolitika, 1936 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1936 / 7-8. szám - Berlin - Bécs - Budapest - Róma. Közép-Európa békés megszervezésének nagy műve

MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 Mint székfoglalójában is éreztette, a Magyar Külügyi Társaságot elődeinek szellemében akarja vezetni. Bizonyos, hogy ez sikerül neki oly munkatárssal, mint aminő Eöttevényi Olivér, a Társaság ügyvezető elnöke és bizonyos, hogy Pékár Gyula egyénisége nemcsak a Társaság tudományos működésének akadémiai színvonalát tartja fenn, hanem valami vonzó elevenséget ad neki, mely az ő sokrétű egyéniségének mélységeiből sugárzik elő. Az, hogy Pékár Gyula lelt a Magyar Külügyi Társaság elnöke, külön öröme és büszkesége a Magyar Külpolitikának, melynek hosszú ideje Pékár Gyula a főszerkesztője. Uj, diszes elnöki méltóság;! nem hátráltatja Pékár Gyulát abban, hogy a Magyar Külpolitika munkájában továbbra is önzetlenül részi ne vegyen, mert l'ekár Gyula a közéleti férfiak ama fajtájából való, akiknek semmi munka nem sok, mikor a haza életéről és boldogulásáról van szó. Berlin-Bécs-Budapest-Róma Közép-Európa békés megszervezésének nagy műve Irta: BALLÁ IGNÁC (Milánó) A német-osztrák kibékülés nemcsak a közvéleményben, de egyes nagyhatalmak (különösen a francia, angol és szovjet) diplomatái között is a legnagyobb meglepetést keltette, és az egész világsajtó szerint „bombaszerü váratlansággal jött!" Ez a nagy meglepetés azonban — egyszerűen érthetetlen a diplomaták részéről, akiknek hivatása éppen az volna, hogy a készülő eseményeket is észrevegyék: érthetetlen azért is. mert aki Mussolini külpolitikáját ismeri, tudhatja, hogy egyrészt az ő nagy elgondolásában mindig aktiv szerepe volt Németországnak, másrészt, mint igazi reálpolitikus, a valósággal is tudott számolni mindig és meg is találta mindenkor a való helyzetnek megfelelő megoldást. Aki pedig figyelemmel kisérte a Duce munkáját, annak fel kellett, hogy tűnjön a legutóbbi Rocca delhi Camminate-béli találkozása, június havában, az osztrák kancellárral És ha akkor a hivatalos közlemények még nem is jelezték a nagy kibékülést Bécs és Berlin közt, de már sejteni engedték, hogy ott nem egyszerű udvariassági beszélgetés folyt le. Pláne, hogy utána Schuschnigg nem volt hajlandó a francia és angol meghívásra Genfbe menni, hogy ott Rómától — és a római paktumtól — távoleső célok esetleges eszközének használják fel. A francia és talán az angol diplomácia is. lehel, hogy mint valami nem-kellemes feltevésre, egyszerűen nem akart arra a lehetőségre gondolni, hogy Mussolini, mihelyt befejezte a nagy afrikai hadjáratot, (amelyben nemcsak az olasz fegyverek győzelmeskedlek Abessziniában, hanem az olasz nép és az olasz diplomácia is győzelmet aratott a félszáz szankciós állammal szemben), máris elég erősnek érzi magát arra, hogy beleszóljon Európa, különösen pedig Középeurópa életébe. Arra pedig még kevésbé akartak gondolni, hogy Itália, a maga terjeszkedési igényeit kielégítve Afrikában, végleg magához akarja ragadni nemcsak a kezdeményezést, de a külpolitikai iránvitást is, az egységes rómrd terv alapján. Közép- és Keleteurópának sok viszontagságon keresztülment területén, ahol azelőtt a franciák érezték magukat a helyzet feltétlen urának. De Olaszország expanzív ereje nem merült ki Abesszínia meghódításában és a francia diplomácia; hegemóniájával a Duna-medencében már régebben felvette a harcot, mert meg akarta védelmezni az itteni olasz érdekeket éppen úgy, mint azoknak a baráti államoknak érdekeit, amelyek eddig, izoláltságukban, csak a kényszerbékékkel guzsbakötött életüket élhették. Mussolini, mint reálpolitikus, felismerte az európai helyzet ujabb lehetőségeit és energikusan ki is használta azokat. Németország és Olaszország külpolitikai érdekei, az utóbbi esztendők eseményei következtében, egyre közelebb jutottak egymáshoz: egyrészt felszabadulni egyes nagyludalmi érdekek több-kevésbé nyilt, vagy burkolt gyámkodása és ellenőrzése alól, másrészt egységes frontot alkotni a Kelet felől fenyegető bolsevista előnyomulás veszedelmével szemben. És nem véletlen, de nem is diplomáciai ügyeskedés következménye, hogy éppen azok az államok kerültek barátságba Rómával, vagy rokonszenveznek vele, — köztük Lengyelország is — amelyek már saját kárukon ismerhették meg, mit jelent a bolsevizmus, és amelyek már ki is vetették magukból ennek a szörnyű veszedelemnek bacillusait. Mai, még erőteljesebb összefogásuk nem más, mint felkészülés, erőteljes egységes arcvonalban való fel fejlődés a bolsevizmus ujabb rohamai és esetleges térnyerése ellen, amikor Franciaországban a szocialista és kommunista kormány van uralmon és a sztrájkok napirenden vannak, Spanyolországban pedig a vörös lobogó ezrek és tízezrek életét követeli a tragikus polgárháborúban. A helyzet igazi felismerése késztette Mussolinit arra, hogy a békét és összetartást biztosítsa Középeurópa számára e kritikus időkben és bizonyos, hogy az osztrák-német kibékülést már megelőzte Berlin és Róma teljes megértése. Nem titok többé, hogy Róma készítette elő ezt a kibékülést. Felismerve a németosztrák megegyezésben rejlő erkölcsi és politikai erőt, kiküszöbölte Bécs és Berlin között az ellentéteket és a zavaró motívumokat a ma még esetleg távolinak tetsző tervek megvalósítása érdekében. Ma tehát már semmi sem állja többé útját Itália és Németország közös, baráti külpolitikai együttműködésének és amit Genfnek és a különböző konferenciáknak nem sikerült elérniök: elérte Mussolini, kibékítve Németországot és Ausztriát. ..uj inódus vivendit" teremtett közöttük és ma már Berlin nyugodtan közeledhet a „római paktumhoz", amelvben Ausztria és Magyarország foglal helvét Itáliával. így aztán Ausztria megnyugodva. Ttália és Németország pedig megerősödve került ki e zseniális sztratégiai műveletből, de természetesen Magyarország is hasznát fogja látni Mussolini ujabb nagy müvének. Mert hogy mindebben nagy érdeme van a Duce-nak. az ma már nyilvánvaló. Mussolini és Ilassel német nagykövet már hetekkel előbb, beleken át. tárgyaltak e problémáról és annak minden részletkérdését megvitatták, hogy Európa e viharsarkában végre csend és nyugalom lehessen és úgy Róma. mint Berlin ezután már más fontos kérdések megoldásának szentelhesse erejét. Maga Schuschnigg kancellár Ward Price-nek a „Daily Mail" számára adott interjújában megerősítette azt a tényt, hogy Németország és Ausztria között folyt tárgyalások alatt az osztrák kormány állandóan érintkezésben volt a Dúcéval. Az eredmény pedig, ime, a kölcsönös megértés. A béke. A megegyezést elégtétellel kell üdvözölnie mindenkinek, aki a béke ügyét szivén viseli, — táviratozta Mussolini a nagy esemény után Schuschmggnek. _ Ujabb, igazi lépést jelent ez előre, azon az utón, amely Európa és a dunai országok újjáépítése felé vezet.