Magyar külpolitika, 1936 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1936 / 7-8. szám - Pekár Gyula, a Magyar Külügyi Társaság elnöke

3 MAGYAR KÜLPOLITIKA ságba süllyedt, csak anyagi célok után futó újkori államiságnak. Az a birodalom, melyet Szent István alkotott, állta az idők viharát s az európai kultúra gyöngye és később vérző hőse lett. Mikor virult s mikor vérzett, mindig a nagy közösségért élt, tulajdon életén túl a birodalmi gondolat fölött, hierarchikus magasságban lebegő keresztény kultúra eszméjéért. Azok az országok, melyeket a wilsoni elv szólított életre, mai, törzsi süllycdlségükbcn, a/ európai kultúra ellenségei, nemcsak azért, mert népeiket ..kisebbségként", másszóval rabszolgaként tartják, hanem ellenségei elvi alapjukban is, mert nem az európai egység, hanem a regionális elzárkózás jegyébén születtek, élnek és halnak. Az európai kultúrának semmiesetre sem egyedüli kelléke a technika és gazdaság szövevényessége, hanem a parancsoló erkölcsi elv, a kereszténység egybefoglaló erejének érzése. A Szentszék fösége az európai államok fölött megszűnhetett államjogilag, de nem szűnt meg abban az értelemben, hogy minden európai állam parancsolóan érzi maga fölött az egyetemes birodalmat, a keresztény erkölcs örökös, egységbe fogó felségjogát. Minden keresztény ország voltaképpen: birodalom, a birodalom hatalmának méltóságával és szervezet tségével. Minden keresztény ország hordozója a szentistváni elvnek és méltó arra, hogy uralkodjék bármily nyelven beszélő népei fölött. Szent István birodalmában a szásznak dús városai voltak északon és délen, hazát talált a török elől menekülő szerb és román, gazdag földet kapott a törökdulás után néptelenül maradt vidéken a sváb és a francia. Testvérként élt mellettünk a horvát és a tót. Osztoztak javainkban, de nem mindig osztoztak nyomorúságunkban és Deák Ferenc, a kiegyezéskor, fehér lapot adott Jellasich horvátjainak, hogy írjanak rá, amit akarnak. Nekünk nem voltak kisebbségeink, hanem — a szentistváni elv értelmében — népeink és testvéreink. És éppen minket Ítéltek méltatlanoknak arra, hogy soknyelvű ország legyünk? Éppen előttünk zárták el a birodalom méltóságát és igéretét? Mit szóljunk akkor a wilsoni országokról, melyeknek nem népei, hanem „kisebbségei" vannak? Kisebbségei, akiknek jogai szűken mérvék és terhei számlálatlanok? Melyeknek magyarul, vagy tótul beszélő népe megkisebbittet'k, vagy mint most Csehországban, hadi jog alá vettetik! Ha nem hinnénk a nyugati kultúra győzelmes erejében, azt kellene mondanunk, hogy a wilsoni országok Európát törzsi barbárságba süllyesztették és azt kellene jósolnunk, hogy a népekre, amelyeket „kisebbségeknek'' nevezett a wilsoni szótár, a legnyomorultabb jövő vár és barbár államok barbár mód szerei fognak uralkodni földrészünkben s Európa a földnek olyan jelentéktelen zuga lesz, melyre Ázsia születendő „birodalmai", melyekben a kisebbségek fogalmát nem ismerik, megvetéssel fognak tekinteni. Mivel azonban hitünk törhetetlen a nyugati kultúra s ezzel együtt a szentistváni elv rendeltetésében, hisszük, hogy eljön az az idő, mikor Európa kiheveri a wilsoni mérgezést és újra föléled a szentistváni birodalmi gondolat felfelé ható ereje és a wilsoni barbár államoktól visszakerülnek a magyar birodalom elszakadt népei, nem kisebbségekként, hanem egvenlőjogu lest vérekként. Marius Pékár Gyula, a Magyar Külügyi Társaság elnöke A Magyar Külügyi Társaság tizenhat észten deje áll fenn és szolgálja Magyarország külpolitikai művelődését befelé és Magyarország ismertetését kiteli'. Paikert Alajos kezdeményezésére alakult és előkelő Szerepére és jelentőségére semmi sem jellemzőbb, mint hogy két olyan elnöke volt, mint Apponyi Albert és Berzeviczy Albert. A Magyar Külügyi Társaság ezidei tisztujilásakor az elhunyt Berzeviczy Albert helyére egyhangúlag 1 'i kaT Gyulái választotta. A választás, mely Pékár Gyulára esett, nemcsak szerencsésnek, hanem természetesnek is mondható. Pékár Gyula elnökségével a nagy elődök hagyományainak egyenes vonala töretlen mariul. Apponyi és Berzeviczy után, a Társaság elnöki székét méltóbb módon senki sem tudná betölteni. ö is, mini nagynevű elődei, a köz szolgálatának él. Magánélete, mint Apponyié és Berzeviczyé, csak báltere közéleti működésének. Lelki alkatának szerkezete a magyar és európai elemek összeforradása. Mint Apponyi és Berzeviczy: nagyon magyar és nagyon európai. Ennek a típusnak az értékét nem méltányolhatjuk eléggé, mert nemességét semmi sem múlhatja* felül. Az ilyen lelki alka^ teremtő gondolatokat hordoz. Van benne szilárdság és van benne engedékenység, van benne áhitat a mult és megértés és alázat a jövő iránt. Nemesen konzervatív és nemesen haladó. Megvan benne az erő ősi szilajsága és az igazán müveit ember nagy szerénysége és éppen azért megvan benne az a bölcs — és ritka — egyensúly, mely ma egyre több barátot és elismerést szerez az oly sokáig nem ismert, vagy félreismert magyarságnak. Az. ilyen lelki alkatú emberek már puszta létezésükkel is megbecsülhetetlen szolgálatot tesznek hazájuknak. De Pékár Gyula, mint az elnökségben elődei, mindig kész arra, hogy tettekkel is szolgálja nemzetét. Akár szerény, akár nagy feladat elé állították, nem válogatott benne. A köz szolgálatában nem ismert kisebb, vagy nagyobb munkát. Számtalanszor képviselte Magyarországot külföldön. Elnöke volt a képviselőház külügyi bizottságának. Kevesen tudják, milyen nagy és kezdeményező szerepe volt az olaszmagyar barátsági szerződés előmunkálataiban. Mussolini mint embert, mint politikust és mint iröt egyaránt nagyra becsüli és Attila cimü nagy regényét, mely a turáni tragédia foglalata, nemcsak ismeri, hanem behatóan boncolgatta is. Csak a legfinomabb művelődés tud olyan társalgót teremteni, mint Pékár Gyula. A magyarság hires adomázói, Mikszáth Kálmán, Eötvös Károly táblabírói tipusa után Pékár Gyula a csevegés nagyvilági mestere. Mint az elnöki székben elődeit, Pékár Gyulát is tökéletes puritánság jellemzi, az. a lemondás, az a természetes egyszerűség, mely nélkül nincs igazi harcos, nincs igazi közéleti férfiú, az az egyszerűség, mely a sziv és lélek gazdagságából és nem kevésbé a test edzettségéből táplálkozik. Az, az emlékezetünk hálátlanságából és nem kis részben Pékár Gyula szerénységéből, szinte feledésbe merült és személyes bátorságot is kívánó tette, mikor Bandholtz, amerikai tábornokot a Nemzeti Múzeum kincseinek megmentésére birta, valóságos szimbóluma Pékár Gyula küldetésének, ami nem más, mint a mult nagy értékeinek a jövő érdekében való megtartása.