Magyar külpolitika, 1936 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1936 / 4. szám - Itália, Magyarország s a Nemzetek Szövetségének reformja

MAGYAR KÜLPOLITIKA A MAGYAR REVÍZIÓS LIOA HIVATALOS LAPJA XVII. ÉVFOLYAM, I. SZ. BUDAPEST 1936 Itália, Magyarország s a Nemzetek Szövetségének reformja Pékár Gyula előadása Milánóban I. Első szavam a nagyhírű „Istituto per gli studi di politica internazionale" elnökségéhez intézett hálás köszönetem legyen, hogy szívesek voltak e mai estére engem, mint előadót meghívni, második szavamból azonban az a lelkes öröm csendüljön ki, hogy boldog vagyok újból itt. a magyarság második hazájában, Itáliában lehetni. Ha ritka is az igaz barátság egyesek és még ritkább nemzetek közt, vannak a lelki rokonságból fakadó olv történeti tettek és események, melyek százados szálakként aere perennius fűzik össze két nemzet hagyományait. Az olasz és a magyar lélek a szabadságharcok szent tüzében, Garibaldi és Monti, Türr meg Tüköry jegyében forrtak igy eggyé, barátokká, testvérekké . . . s innen van az, hogy ha mi, magyarok Itáliába térünk, az az ország, mely Kossuth Lajosunknak Torinóban második hazát adott, sohse lehet idegen nekünk : mi, magyarok Itáliába . . . mindig hazamegyünk! Bocsánat e szubjektív kitérésért, de hisz engem életemnek egyik legszebb emléke köt Milanohoz, — midőn évekkel ezelőtt olasz felolvasási körutamra indultam, itt Észak-Itália ragyogó fővárosában tartottam első előadásomat, melyet a milánói közönség oly elnéző türelemmel és rokonszenves érdeklődéssel fogadott. Sokat beszéltem önöknek akkor Szent Istvánunk politikájának a latin géniuszhoz való csatlakozásáról, a Rómából nyert Magyar Szent Korona legendájáról, az ugyancsak önöktől nyert Nagy Lajos királyunk dicsőségéről s Corvin Mátyásunk olasz humanistáiról, kik a budai palota világhírű Corvina könyvtárában Lorenzi de' Medici plátói akadémiájának példájára oly fényesen ragyogtatták a rinascimento uj eszméit koronás akadémiai elnökük előtt. „Sodalitas Litteraria Danubiana", ez volt a hivatalos neve ennek a lángelméktől csillogó udvari körnek s bizarr ellentétként Mátyásunk magyar Dunájának a neve ötszáz év multán most említtetik először újra, most válik újból időszerűvé, most, midőn ez az örökké békéről fecsegő, de csak gyűlölködni tudó szerencsétlen jelenkor a Duna-medence gazdasági problémáját készül megoldani, — valószínűleg ezt is a Trianon módjára . . .! Emlékszem, akkori előadásomban felsoroltam önök előtt a budai olasz humanisták fényes neveit s jól emlékszem, külön kiemeltem azt a Regiomontanus nevü hires itáliai csillagászt, kivel Mátyásunk, mint kegyelt bizalmasával, legbecsesebb eszméit szokta volt megbeszélni. Vájjon mi felől titkolódzhatnak? töprengett az udvar ; mikor azonban az eszme, a kész terv az Akadémia plénuma elé került, a humanisták annál jobban elámultak. Uj gondolat volt ez a Mátyás és Regiomontanus agyából kipattanó szikra, oly világraszólóan uj valami, amilyet még nem ismert a planéta : társaságba gyűjteni az európai nemzeteket, egyrészt, hogy megismerjék a békés viszonylatok előnyeit, másrészt, hogy közös akarattal meggátolhassák a háborúk kitörését. . . íme, kedves olasz barátaim, itt az igazságtalanságtól annyira eltorzított mai genfi Népszövetségnek az első gondolata s nem bosszúból, gyűlöletből, hanem igazságérzetből s emberszeretetből született első alapvető terve, melyet Mátyás királyunk nyomban el is küldött XI. Lajos francia királynak. Én ma, midőn a Népszövetségről, annak a reformjáról készülök itt szórni, külön felemlítem, külön kiemelem ezt a tényt annak az igazolására, hogy mégse üres szóbeszéd a lelki rokonság, ime a jelenkor vezető világintézményének, a Népszövetségnek az eszméje is kettőnknek olasz-magyar géniuszából fakadt! Ha valakinek, ugy ezen a réven tán kettőnk két nemzetének lehet a legtöbb jogosultsága annak a megvizsgálására, mely hibákból, miért is lett a Nemzetek Szövetsége azzá a halálkrizissel vívódó beteg intézménnyé, amelynek mi ma látjuk. A diadalmas Itália emberfeletti akadályokon át szörnyű gyarmati háborút folytat most Afrikában népfeleslegének elhelyezéséért, — bizonyára máris sok áldozata van ennek az olasz-etióp mérkőzésnek, de valljuk be, az afrikai harc legsúlyosabban vérző sebesültje mégis a genfi Népszövetség marad. Nagy csapás volt a Paktumban adott szavát szegő Népszövetségre a lefegyverzés csődje, a japán-kinai konfliktusban elért kudarca, de legbetegebbé azért mégis a mostani fekete háború kitörése tette a genfi intézményt. És hogy idejutott, sajnos, ebben önmaga a Népszövetség a bűnös, illetőleg az a sok születési hiba, melyekkel a bábáskodó alapítók nem az egyenrangúság és igazság fórumává formálták, hanem a legyőzötteket örök rabságban tartó győztesek egyoldalú szakszervezetévé torzították. . . Mielőtt a Népszövetség történetének eme születési hibáira s ezek alapján a reform lehetőségeire rámutatnék, méltóztassanak megengedni, hogy mint friss szemmel érkező magyar és barát a legtárgyilagosabb ámulatomat fejezzem ki ama csudálatos büszke nyugalom és önérzetes nemzeti fegyelem felett, melyet itt a MussoHni harcban álló fascista államának a hazájában látok. Feltétlen rend mindenütt, derűs öntudat, eleven élet, teljes bizalom a Dúcéban, a hadvezetőségben ... és megszakítás nélküli munka a nemzeti élet minden terén! Azt mondja a régi latin mondás : inter arma silent musae, „fegyverzajban elhallgatnak a múzsák", ime, a Duce még ezt a mondást is, mint feleslegest, kitörli a klasszikus encyclopaediából, hisz tisztelt régi barátom, Dino Alfieri Ö Excellenciája, csak pár héttel ezelőtt hozott egy ragyogó sikerű, óriási művészeti kiállítást hozzánk a Kormányzó elé Budapestre s Volpe 0 Excellenciája csak a minap nyitotta meg ugyancsak Kormányzónk jelenlétében a budapesti Olasz Kulturintézetet! Hölgyeim és Uraim, a nemzeti lélek igazán antik római fölénye, acélos ereje kell az ily nem passzív, hanem nagyon is aktiv harmóniához, — fegyelem kell ehhez, az, amit hajdan porosz fegyelemnek hivtak, de amit ezután majd méltán olasz fegyelemnek hívhatnak! Én csak turista benyomásaimról adok számot, ha elmondom, hogy e két jelszót hallom a vasúton, az utcán, nyilvános