Magyar külpolitika, 1936 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1936 / 11-12. szám - A délamerikai magyarság sorsa

MAGYAR KÜLPOLITIKA 15 A délamerikai magyarság sorsa Irta : Dr. GLASS IMRE Dél-Amerikában, főleg a két legnagyobb államban, Braziliában és Argentinában talált otthont és nagyrészben elhelyezkedést a háború után kivándoroltak óriási tömege. Ez a kivándorlási folyamat különösen 1922 után öltött óriási méreteket, aminek oka részben az volt, hogy az elszakított területeken élő magyarság inkább választotta a bizonytalansággal kecsegtető kivándorlást, mint az elnyomást. Másrészt az előbb emiitett dél-amerikai államoknak a háború utáni prosperitás lázában embererő kereslete olyan nagy volt, hogy formálisan toborozták a kivándorlókat. Ne beszéljünk most ezekről a gyászos emlékű toborzásokról, melyek Európa, de főleg Németország nagy városaiban történtek és eredményük az volt, hogy a hangzatos jelszavakkal kicsábitottakat a dél-amerikai kikötőkben várta már a toborzó társulat egyik ügynöke, aki az engedelmes nyájat az ország belső részébe terelte. Hogy mi történt ezekkel az emberekkel, arról azok a lerongyolódott, vérzőlábu emberek mesélhetnének, akik sokszor husz-huszonöt napi távolságot tettek meg, megszökve a fazendák poklából, hogy a városi hatóságokhoz forduljanak panaszaikkal. A háború után a kivándorlás tekintetében Dél-Amerika vette át Észak-Amerika helyét. Ebből nekünk a sok panasz, keserűség mellett csak egy vigaszunk maradt. Észak-Amerika mindent elnyelő olvasztókemencéje sokkal hamarabb tudott végezni azokkal a magyarokkal, akik az Egyesült Államok hatalmas intézményei mellé nem tudták felmérni a magukét, mert ezek egyáltalában nem voltak. A washingtoni szenátusban hivatalos helyen állapítják meg, hogy az összes nemzetek között a magyarság az, amely leghamarabb asszimilálódott. De DélAmerikában ez nem így volt. Az ottani államok bizonytalan berendezéseikkel, folytonos forradalmaikkal nem gyakorolják azt a vonzóerőt, mint az Egyesült Államok nagyszerű intézményei. Sőt, egyes helyeken, mint például Braziliában, Arpád-falván, ahol szinmagyar települések vannak, épp azt látjuk, hogy ezek a községek fogják magukbaszivni az idegen elemet, amely megtanul magyarul. Az Észak-Amerikában élők legnagyobb része nem akar ismét visszajönni Magyarországba, de a dél-amerikai magyar kivándoroltak minden igyekezete, esti beszélgetéseinek témája akörül forog, hogy mikor költözhetnek ismét vissza hozzánk. Nézzük, hogy mit tesz az állam, hogy ezeket a kivándoroltakat az anyaországgal való szoros függőségben ezután is megtartsa? Könyvtárakat rendez be, zászlót küld, de már egyesületi helyiségekre sokszor nem telik, pedig ezeket az embereket éppen a mindennapi élet apró tényei körül forgó beszélgetések emlékeztetik az óhazára. Gondok között őrlődnek. Ezeket a gondokat megtalálják a magyar egyesületek életében is. Megkezdődnek a torzsalkodások, civódások. Vannak olyan magyar egyesületek, amelyek a tagságot az országgyűlési választók cenzusánál is szigorúbban veszik. Van olyan is, amely az egyesületbe való belépést az ország területén való két évi egyhelyben lakástól tette függővé. Az egyesületi életből és ezáltal a társaságból, a morális és fizikai segítségből kirekesztett egyének önkéntelenül olyan egyesülések felé sodródtak, amelyeket e szegény emberek helyzetének kihasználói különböző zűrös politikai jelszavak mellett alakítottak. A magyarság Dél-Amerikában pártokra hullik széjjel, amelyek igy nem képviselhetik azt az erőt, mellyel más külföldi egyesületek a befogadó állammal szemben viseltetnek. Ugyanekkor más országok, mint például Olaszország, egész állami integritásukkal odaálltak a kivándorlók mellé, hogy már partraszállásukkor az a levegő fogadja őket, melyben otthon éltek és tovább vigyék az ország belsejébe, ahová az olasz állam gondoskodása juttatta őket. Olaszország Argentína belsejében óriási földterületet bérel, amelynek lakosai — mind olaszok — terménycikkeiket szabadon adják el. Külön törvényeik vannak, egy kis állam az államban. És ezek az emberek mindig megmaradnak olasznak, nem az óhazának csak vizuális emlékeit sóvárogva, hanem vele egy testnek érezve magukat. Hogy a külföldre kivándorolt és ott megélhetésüket megtalált és az anyaországgal szellemi függésben lévő polgárok helyzete mit jelent, nem kell bizonyitani. Nagy demonstrációja ez egy nemzet életerejének. Hogy Argentína a nagy befolyás dacára nem üzente meg a háborút Németországnak, ez az akkor már nagy befolyásra szert tett német kereskedőknek volt köszönhető. Sajnos, Dél-Amerikában azt látjuk, hogy azok a magyarok, akik nagyobb pozíciókra tettek szert, csekély kivétellel eltávolodtak az egyesületi élettől, ahol a magyarság szellemi életének legnagyobb és legértékesebb része folyik le. Pedig ezekben az egyesületekben találtak menedéket azok, akik az utódállamok területéről még 1920 körül vándoroltak ki. Ezeket az embereket a legkisebb kapocs sem fűzi azokhoz az államokhoz, melyeknek állampolgárai volnának. Nyelvüket sem ismerik, s igy ezeknek az államoknak képviselői nem is akarnak velük foglalkozni. Viszont, ha a magyar külképviseleteknél jelentHAGY Alt PENGŐÉRT MAGVAK PENGÉT rH1 - TB A •» A fcj A PEMGKVEL BOROTVÁLKOZZ LllSI'liil •» /m MERT KI V VI Ah TARTÓS ÉS MAGYAR ! Lefkovits és Vándor Budapest, V., Deák Ferenc-utca 16—18. [Adria-palota] Kiváló minőségű magyar gyártmányú szövetek, valamint eredeti angol szövet különlegességek nagy választékban.