Magyar külpolitika, 1936 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1936 / 11-12. szám - Quo vadis Európa?

MAGYAR KÜLPOLITIKA A MAGYAR REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XVII. ÉVFOLYAM, 11-13. SZ. BUDAPEST 1936 Quo vadis Európa? Irta: PÉKÁR GYULA Viharos év, egy minden eddigieknél vészterhesebb, félelmesebb esztendő közeledik végéhez s minket, ha a szilveszteri sorompón át a gázoktól, ágyutüztől s lángoló országok füstjétől ködös jövőbe. 1937-be pillantunk, nem tölt el megnyugvás, nem kecsegtet ama földiekkel játszó égi tünemény, a remény, sőt ellenkezőleg — a világbékét illetően — továbbra is növekvő aggódás gyötör. Vájjon igazán az uj világháború, vagyis a spengleri teljes megsemmisülés mélysége felé haladunk-e? Quo vadis Európa? Dicsőséges nagyhatalmaid még mindig nem kapnak észbe s önérzettől duzzadó államférfiaik még mindig a politikai és gazdasági előnyök játszmáját játsszák egymás ellen, ahelvett hogy az immár kétezeréves krisztusi erkölcsalapot megmentenék Moszkva támadó karmai közül s e plattformon egyesülnének? Az uj Apokalipszis irói mint a nemzetközi morál insanity döbbentő tényeit fogják feljegyezni, hogy Európa legműveltebb és „legkeresztényehb" hatalmai keresztes háború indítása helyett mily vetélkedve és udvarolva keresték Moszkva gazdasági kegyeit s a „törvényes kereskedelem", az üzleti haszon jegyében hogy ölelkeztek a Krisztust, erkölcsöt és tulajdonjogot tipró moszkvai Antikrisztussal. Nemcsak, de a gazdasági haszon kiaknázása után akadt oly nyugati nagyhatalom is, mely képes volt az „ördöggel is szövetkezni", vagyis biztonsági őrületében politikai és katonai szerződésre lépett Moszkvával s ennek képviselőjét a legfontosabb politikai állások egyikére becsempészte Genfbe. De mit szóljunk ama másik keletibb és kisebb ország vezető államférfiáról, aki uj Herosztrateszként a legnagyobb árulást követte el a civilizációval szemben, midőn a vörös rémet mint egyenlőjogu tényezőt bevette határai közé s Csonkamagyarországtól való rettegésében a régi Nagymagyarország egész északi sávjára a vörös hadsereget telepitette be, a kaszárnyák és repülőállomások egész rendszerével együtt? Két ugrással — Szlovákián és Genfen át — igy ugorhatott be Moszkva Madridbal És te müveit és „keresztény" Nyugat, mely képmutatóan annyi mázsa gyorsírói papiron prédikálod az erkölcsöt Genfben, te még mindig nem eszmélsz? Quo vadis Európa? Tudod-e, hogyha a nagy krizis e világvizsgáján megbukol, magaddal együtt a fehér ember sírásójává válsz s a színeseknek adsz igazat, kik azt mondják: „a fehér ember eljátszotta játékát, mehet, rajtunk, színeseken a sor, hogy a világot kormányozzuk — és mi Kamcsatkától Ausztráliáig kilencszázmilliónyi emberkontingenst képviselünk. Ázsia már a mienk s az óriási Ázsia nem először vizitel nálad, te kicsi kis Európa . . ." Az esztendővégek az évi mérlegek nagy számadó napjai. Csak rövid, szárnyas szavakkal jelezzük a súlyos világtörténeti eseményeket. 1. Abesszínia, vagyis a népszövetségi Ígéretekben csalatkozott Itália önhatalmú diadalmas gyarmatszerzése. II. A genfi csőd a szankciók kérdésében s ennek, meg a szinte kilátástalan reformnak a révén a Népszövetség presztízsének sajnálatos hanyatlása. III. Anglia világpolitikai gondjai, főként hajózási nehézségei az európai kontinensen. IV. A nemzeti fehér Spanyolország harca a vörös Spanyolország, vagyis a spanyol bőrbe búvó Moszkva ellen, mely Barcelonában, vagyis egész Cataloniában nyugati uj Moszkvát akar alapítani. Miután Blum ez év június 11-én már lekötötte magát a francia-orosz kommunistáknak, hogy (Károlyi Mihály példájára!) átadja nekik a hatalmat s csak „formális ellenkezést fog kifejteni", a szovjet Párizson át működik Madrid felé. A június 11-ki terv a francia jobboldal heves tiltakozása folytán nem sikerült, de Moszkva annyiból mégis célt ért, hogy a francia kormány politikai támogatását biztosította a maga számára. Marseille e percben szovjet-bázis, épp ugy, mint a Dardanellák is, melyeken át a hadiszer és a madridi egyenruhás moszkvai katonaság szállítása történik ... De tovább! Európának e földrengésszerűén rázkódtató eseménycsoportjai közül V. pontként egy világtörténeti jelentőségű tény emelkedik ki : a szovjet kettészakadása és pedig egyrészről a Trockij-féle ősmarxista ipari kommunizmusra, másrészről a Sztalin-iéle agrárbolsevizmusra, mely már a tulajdonjog elismerése felé hajlik és a maga orosz mivoltában esetleg még szembekerülhet a Marx véres ábrándjainak a nemzetköziségével. Egy bizonyos: a Sztálin rendelte tizenhat első kivégzés hadat üzent Marxnak és jelenlegi helytartójának, Trockijnak, s a moszkvai diktátor, bár — a saját presztízse érdekében — könyörtelenül folytatja a spanyol harcot, máris kijelentette, hogy „távoli spanyol tervek helyett tontosahbnak tartja a közelebbi, egykor orosz területek (Lengyelország, Ukrajna, Besszarábia, Finn (?) és Észt (?) ország) meghódítását". íme, e nyilatkozatában is a Sztálin orosz volta siklik ki a diktátorból... Ez az V. pont, a szovjet kettészakadása, kétségkívül az elmúló évnek legkimagaslóbb eseménye. Sokat jelent ez, mindenekfelett a moszkvai rém gyengülését. Tán épp ezt palástolandó hetvenkedik anynyira Madridban, Barcelonában s ijesztgeti annyira a világot vérengző terrorjával. De a viszonyok érdekelt ismerőit mindez nem téveszti meg s a gigásszá növő hitleri Németország bizonyára ezért kötött oly szerződést Japánnal, melynek éle Moszkva és tegyük hozzá, a gyengülő Moszkva ellen irányul. Ez az év eseményeinek a VI. pontja. — a VII. Mussolini milanói korszakalkotó beszéde s ennek nyomán Itália, Magyarország, Ausztria szoros politikai és gazdasági tömörülése s végül a VIII. Berlin—Belgrád megegyezése s Berlin-—Róma félreismerhetetlenül erős közeledése. Ha ez egymást keresztező nyolc eseménycsoport következményeit le akarjuk vonni, először is azzal kell tisztába jönnünk, hogy geopolitikai szempontból voltaképp nem egy, hanem három Európa van. Van az ipari Nyugateurópa, van az agrár Keleteurópa s e