Magyar külpolitika, 1934 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1934 / 1. szám - Európa és a magyar külpolitika

1934 január MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 A legtöbb nemzet külpolitikáját saját érdeke irja elő. Van számos ország, mely teljes joggal hivatkozhatik a szent önzésre, mint külpolitikája alapjára. Mi, magyarok, nem tehetjük ezt. Hivatásunk, sorsunk, végzetünk, rendeltetésünk, hogy másokért álljunk helyt, másokat védjünk. Mi vagyunk Európa művelődésének, nyugalmának, biztonságának eleven védőfala, az európai kultúra Szent Sebestyénje, aki testével fogja fel a keletről jövő borzalmas támadások nyilzáporát. Attila, akinek vérbeli maradékai vagyunk, nem hagyta ránk Európa-pusztitó gőgjét, csak azt az égi ösztönt, mely visszatérítette Róma falai alól. Európa őrtállói voltunk és vagyunk és — ha Európa is ugy akarja — maradunk. Hü lovagjai, keresztes vitézei ,voltunk Európának, vértanúi a Nyugat kultúrájának, mely vérünk hullása árán nőhetett naggyá és maradhatott fenn. Tatár, török dühe rajtunk tört meg és nekünk támadtak azok a népek is, melyeket a török hódítás tolt fel a Balkánról észak és nyugat felé. írás, szerződés, pecsét nem rótta ránk ezt a szerepet. De a külpolitika minden írásos szerződése, szoros fogadkozása gyermekjáték a végzet isteni parancsa mellett. Minden nagy vezető magyar államférfi felismerte külpolitikai sorsunkat, Istentől rendelt hősi végzetünket. Elég Szent Istvánra utalnunk, aki a nyugati kereszténységhez vezérelte s a német és olasz művelődéshez kötötte a magyarságot. Elég a törökverő Hunyadira, elég Mátyás virágzó és müveit birodalmára mutatnunk. A török hódoltság korszaka nem szakította meg a Nyugatért küzdő nagy politikusok sorozatát. A tizenhetedik század egyik legférfiasabb elméje és külpolitikusa, Pázmány Péter, világosan látta az európai és magyar kérdés teljes egybeforrottságát. — Én Váradot — irta, mikor a török gyermekévei városát fenyegette, — méltónak tartom arra, hogy az egész kereszténység fölkeljen érte. — Mély magyarsága mellett a Habsburg-házon keresztül a németséghez való tapadásban látta hazája biztonságát. — Két választásunk van, — mondotta: — Vagy a pogány török torkába ugrunk, vagy meghúzódunk a német sas szárnya alatt. Mig francia bíboros társa, a sokat magasztalt Richelieu, azon mesterkedett, hogy Németországot a vallásháborúk zsoldos hadserege tapossa sivataggá és török-tatár hordák pusztítsanak Európa keletén az európai egyensúly bálványának hozott áldozatképpen, azalatt Pázmány a katolikus hatalmak szövetségén, a nemzetközi békebiróság és az európai együttműködés megteremtésén munkálkodik. öreg és beteg létére Rómába megy, hogy VIII. Orbán pápától segítséget kérjen a török elleni hadjáratra. Hosszas diplomáciai tárgyalása alatt pápább a pápánál, aki — francia befolyás alatt — nem akart a német birodalom, Európa és a keresztény művelődés oldalára állani. Nem változtatott külpolitikánk irányán a Habsburgellenes kossuthi politika sem. A Habsburg-ház a XIX. században immár lényegileg és formailag sem jelentette a német-római érdekekkel való kapcsolatot. Az osztrák-ház családi uralmává zsugorodott s azzal, hogy negyvennyolcban a horvátokat, szerbeket, oláhokat a magyarságra uszította, századokon át meglévő erkölcsi jogcímét is elvesztette. A kossuthi politika különben is egész Európa és Amerika rokonszenvét megnyerte számunkra. Európa nagy krízisében, a világháborúban, hűséggel teljesítettük azt a kötelezettséget, melyet helyzetünk parancsolt. Csak vért, vagyont, területet áldozhattunk, de helyünk mégis olt volt a keletről Európára törő orosz veszedelemmel s a Balkánról l'elnyomuló barbársággal szemben. Mi, inkább, mint bármely nemzet, mutatója vagyunk az európai kultúra biztonságának. Sorvadásunkkal Európa fényes kultúrája sorvad. Ha nekünk befellegzik, Európa jövőjének ege is sötétedik. Kis nemzet vagyunk, de a sors nem mér emberi mértékkel. Kezében egyformán porszem nagy és kicsiny. A számok nem uralkodnak a teremtésen. Egyetlen ember néha több egy nemzetnél. A sors nem véletlenül jelölte ki a magyarság helyét. Helyét megjelölve, nagy feladatát is megjelölte és — fizetésül hősi vérhullatásáért — jó vagy rossz sorsától tette függővé Európa virágzását, vagy hanyatlását. Mi, magyarok, most nehezebb sorban élünk, mint a török iga alatt. De a kő, amit ránk dobtak, Európa fejére hullott. Jó dolga van-e Európának, békét, boldogságot vásárolt-e magának feldarabolt tagjaink kifolyt vére árán? Nincs-e fenyegetve hatalma szárazon és vizén? Innen és tul a tengereken? Boldogok-e népei? Bizakodnak-e a jövőben? Ma már nem hisznek a jóslatokban. Nem hiszik, hogy — egyetlen villanással — titkos és rejtett öszszefüggések nyilatkoznak meg némely látó előtt. Az alázatot, mely hisz a sors rejtelmes összefüggéseiben és irányításában, a tudás kimosta lelkünkből és megajándékozott bennünket lelki rövidlátással. Ma már nincsenek próféták, nincsenek látnokok. Ma, mikor szemünk, messzelátóval és nagyitóval fölfegyverkezve, kutatja csillagok és ázalagok életét, kevésbé látjuk azt, amit látnunk kellene és vakon rohanunk végzetünk felé. Kasszandrának ma sem hisz senki sem. Bár talán mosolyogni valónak látszik, de ugy van, hogy mikor a magyarság, a maga szegénységében, csonkaságában, számbeli jelentéktelenségében, szegényes szerencséjében, épségéért és boldogságáért küzd, akkor ama nemzetek épségéért és boldogságáért harcol, akiké a Föld minden aranya és fegyvere, de akiknek jövő boldogságát, nyugalmát, rendjét és eljövendő ivadékai életét a sors zálogban tartja a magyarság épségéért és boldogságáért. Mikor a magyarság régi határaiért küzd, csak a Gondviselés rárótta feladatát teljesiti, mert ép magyarság nélkül Európának nincs békessége és nincs jövője. Marius. KuRCZ ÉS LAJTA FOTOCINKOGRAFIAI MÜINTÉZET RÉSZV.-TÁRS. BUDAPEST, VIII., VIG-U. 3 TELEFONSZÁM: J. 353—18 KLISÉGYÁR GALVANOPLASTIKA TÖMÖNTŐDE