Magyar külpolitika, 1934 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1934 / 2. szám - Titulescu, Benes és társai. Francia hang a kis-antant ellen - A francia parlamentarizmus válsága

IO M U.V tit KÜLPOLITIKA 1934 február Titulescu, Benes és társai Francia hang a kis-antant ellen Henry de Chambon, a Revue Parlemcntaire főszerkesztője, Titulescu, Benes & Cie címmel cikket irt, amelyben hevesen támadja a kisantant háborús politikáját, — Titulescu, Benes & Cie a neve annak a nagyvállalatnak — irja —, amely a háború gyászos éveiben alakult meg. Mialatt a mi fiaink abban a hiszemben harcoltak, hogy vérüket a világ szabadságáért hullatják, addig egyesek már szervezkedtek, hogy kihasználják a francia vérrel kivívott győzelmet. A világháború igazi győztesei ezek a hollók és sakálok voltak, akik már szőtték cselszövényeiket, aniig Clemenceau bennünket kitartásra buzdított. Ami kor aztán a békekonferencia összeüli, mi nem tudtuk, hogy mit is akarunk. mások azonban kész tervekkel jelentek meg; azt akarták, hogy a mi fiaink holttesteiből piedesztál épüljön saját nagyravágyásuk számára. Céljukat tökéletesen elérték, a mi gyengeségünknek és az ő bűnüknek tulajdonitható, hogy a világháború nem jelenti az utolsó véres állomást az. emberiség fájdalmas utján, hanem csak egy lépés volt ujabb szenvedések felé. A Páris környékén megkötött békék a háborús veszélyt nemcsak nem szüntették meg, de egyenesen megnövelték. Ezek a szerződések nem orvosolták, hanem súlyosbították az igazságtalanságokat, a népeket pedig — néhány kivételi leszámítva — nem szabadították fel. ellenkezően, uj szolgaságokat hoztak létre. A szabadság, amelyet életre akartunk kelteni, minden nap mélyebben süllyed le sírjában. Franciaország európai politikája — folytatja Henry de Chambon — egyfelől Lengyelországon, másfelől pedig a kisantanton épül fel. A francia-lengyel szövetség még érthető. De a kisantanttal való .szövetkezésüket semminő indokolással sem lehet menteni. Lengyelország nem készül háborúra, a kisantant ellenben háborút akar. A kisantant vezetői legutóbbi zágrábi találkozásukon a háború előkészítésével foglalkoztak. A kisantant játékát diplomáciai téren Csehország, katonai téren pedig Jugoszlávia irányítja Háború esetén a szerb nagy vezérkar vezetné a hadműveleteket s rendelkeznék a csehszlovák és román haderők felett is. A román hadsereg nem sokat ér, a cseh hadserei; értéke viszonylagos, a szerb hadsereg azonban kitűnő. (Szándékosan említek szerb és nem jugoszláv hadsereget.) Belgrád nem tékozolta el, hanem hadicélokra fordította a külföldtől kapott kölcsönöket. Trumbics volt jugoszláv külügyminiszternek Pozzi francia újságíró előtt tett kijelentéseiből nyilvánvalóan kitűnik, hogy a szerbek és horvátok közölt a szakadás végérvényes. „A felszabadulást — mondotta Trumbics — vagy a forradalom, vagy a háború fogja meghozni számunkra. Ha a parancsuralom a forradalmat külháboru lévén próbálja elháritani, a horvátok, szlovének és dalmaták ugyanúgy fognak viselkedni, mini a világháború idején a csehek tették." Franciaországot — folytatja Chambon — katonai egyezmény fűzi Jugoszláviához. De Szerajev'o leckéje elegendő volt nekünk s másodszor nem fogunk beugrani, Szerbia esztelen étvágya egyre növekszik A belgrádi kormány ellenőrzése mellett s Kostits vezérkari őrnagy szerkesztésében kiadott „Katonai kézikönyv" a következőket mondja: „Még nem szereztük vissza valamennyi tartományunkat, Isztria, az adriai szigetek egy része. Zára és Szlovénia déli része még olasz kézben van. Karintia és Stájerország Ausztria birtoka. A magyarok Baranya és Prekomurje északi része feleli uralkodnak. A románok bolgárok és albánok szintén jugoszláv tartományokai tartanak kezük között." íme, a pánszerb program! Ennek megvalósítása végett keljünk háborúra? Nem, — ezerszer is nem! A cikkíró, Henri Pozzi nemrégiben megjelent nagysikerű művének („A háború közeledik") végszavaival zárja le cikkét: „Az egész francia ifjúságot mészárszékre vigyük-e a pánszerb diktatúra megmentése, avagy a hazug csehszlovák egység fenntartása érdekében? — Soha! Szerajevo nekünk elég volt!" A francia parlamentarizmus válsága Hosszú idő uláii. amely a háború óla eltelt, ugv látszik, közeledünk a döntéshez. Államférfiak és diplomaták, békeszerződések és béketntéz-mények mostanáig nem tudták a háború tanulságai! a béke megszervezésére fölhasználni. Must azután az a megfoghatatlan, alaktalan és megmérhetetlen erő. amit közvéleménynek neveznek, szól bele a népek elhatározásaiba. A közvélemény, amil a világ lelkiismeretének is nevezhetnénk, már hosszú idő óta munkában van. Ereje azonban mostanáig nem volt elegendő. A békeszerződések a gyűlölet, a félelem és a vak önzés magvait hintették szél a világban. Midőn a háború pusztitása ulán a növekvő válság napjaiban legnagyobb szükség lelt volna az egyetértésre, a népek ellenségesebb indulattal álllak egymással szemben, mint a legvéresebb háború napjaiban. Még a közös szenvedés sem tudta akaratukat egy cél felé irányítani. Egymás gazdasági sanyargatása és a fenyegető fegyverkezés szinte reménytelenül folyt tovább. Most azután, amikor eljutottunk a szakadék szélére, a közvélemény békeóhajtása kikristályosodott azoknak a kormányoknak az állásfoglalásában, amelyek a legnagyobb felelősséget érzik a béke megteremtésében. Az angol kormánynak és Mussolininak együttes állásfoglalása a béke felé vezető első lépése a fegyverkezések szabályozása tekintetében, nem más. mint a világ közvéleményének parancsa. A fegyverkezési verseny megszüntetése anyagi és erkölcsi tekintetiben múlhatatlan feltétele annak, hogy a politikailag, gazdaságilag és szellemileg anarchiába jutott Európa hozzáfoghasson az igazi béke megteremtéséhez. A két, közvetítőiül szemben álló hatalom. Franciaország és Németország, az angol-olasz közvetítő javaslat alapján elérheti célját, megkaphatja biztonságát Franciaország és egyenjogúságát Németország. Németország vezére, Hitler, éppen minapi beszédében tett hitvallást országának békeszándéka mellett. Kijelentette, hogy Németország egy uj európai háborút minden benne résztvevő nép számára öngyilkosságnak tekintene és éppen ezért minden kulturnéppel együtt akar dolgozni, hogy Európa békéjét megőrizze. Ezzel a békebeszéddel majdnem cgyidőben következett be e szándékot bizonyitó cselekedet is: Németországnak támadást kizáró szerződése Lengyelországgal. Anglia. Olaszország és Németország állásfoglalásában a világ népeinek óhajtása öltött testet: hosszu szenvedés után a békére való vágyakozás. Franciaországot igy veszi körül kívülről a közvélemény egyre erősbödő hullámverése. Ez a közvélemény a világ lelkiismerelének szava, amellyel Franciaországnak számolnia kell. De számolnia kell Franciaországnak és az ország vezetőinek azzal a belső közvéleménnyel is, amely szintén a békét, a békés munka lehelőségét akarja és elégedetlenségét félre nem magyarázható módon nyilvánítja. A francia népnek elemi erővel való tiltakozása a legutóbbi pénzügyi botrányok ellen és ezzel kapcsolatban a kormány megbuktatása csak tünete annak mélyen gyökerező elégedetlenségnek, mely a francia népei ezekben a válságos időkben ellölti. Franciaországol, a világháború főgyőztesét, igy állította tragikus feladat elé a sors. A versaillesi békeszerződés pecsétes okmányai és a genfi népszövetségi alkotmánynak a fennálló helyzetet védelmező szakaszai nem elegendők annak a halálomnak állandó fönn-