Magyar külpolitika, 1934 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1934 / 12. szám - A Népszövetség erőpróbája
MAGYAR KÜLPOLITIKA A 911GYAR REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XV. ÉVFOLYAM 12. SZÁM. BUDAPEST 1934 A Népszövetség erőpróbája Irta: Pékár Gyula Viharosan zárult ez ó év, vájjon hozhat-e jól az új esztendő ? Nagy erő, maga az életerő az optimizmus s nekünk minden magyar felháborodásunk s kiüldözött véreink szenvedései ellenére is optimistáknak kell maradnunk, küzdenünk és bízva-biznunk kell továbbra is. .Nehéz feladat ez olykor, kivált most, midőn a jugoszláv vádaskodás révén a Népszövetség nehézkes gépezetébe bepillanthattunk s azt kellett látnunk, hogy szankciók hijján Genl mennyire ki van szolgáltatva legkegyeltebb kisentente-gyermekei fenyegetéseinek. Valóban igazat kell adnunk annak az éleselméjű államférfinak, ki azt mondta: ,.ha valamelyik (legyőzött) tagállam, Genfbe megy, legyen előre tisztában azzal, hogy ott igazságot nem kap s örüljön, ha dodonai óvatosságba burkolt kompromisszummal intézik el ügyét. . „ Nos, mi készséggel elismerjük, hogy a Népszövetség mint afféle dodonai olajokkal kent Westinghouse-fék jól működött a háborúval fenyegetőző Jugoszlávia csitításában s ennek révén a béke fenlartásában — készséggel elismerjük azt is, hogy a magyar kormány az adott nehéz körülmények közt szintén becsületesen teljesítette kötelességét, de be kell vallanunk, bárhogy cukrozzuk is magunknak az Eden-féle négy pont piluláit, mégis csak keserű utó-íz marad utánuk a szánkban. Szó sincs róla: nem ütöttek arcul megrovással, nemzetközi vizsgálóbizottságot se küldtek a nyakunkra, de mégis bántó az, hogy ha már minket megneveznek, kipécéznek, vagyis egy magunk által lefolytatandó vizsgálat elrendelése révén a magunk kezével ütnek arcul, már nem nevezzük meg ugyanekkor ugyanazt a szintén ártatlan Belgiumot, ahol a jugoszláv király halálos ítéletet a gyilkos szövetkezet kimondotta, Amerikát, ahol a végrehajtást előkészítették, s főként Franciaországot, ahol a gyilkosságot végrehajtották, sőt a francia rendőrség máig is érthetetlen viselkedésénél fogva nagyon is kényelmesen végrehajthatták ? Ezzel a tüntető hallgatással szemben Magyarország megnevezése, kipécézése valóban vérig sértő, mert az ezeréves Magyarország nemzeti becsületességét prédául dobja oda egy oly népnek, melyet századokra menő kulturkülömbség választ el tőlünk, melynek története 15—20 legyilkolt fejedelem vérétől piros s mely a mult század eleje óta vetélkedő dinasztiáinak váltakozásait minden egyes esetben a legszörnyűbb gyilkosságokkal hajtotta végre. A becsületes Magyarországnak fáj ez a capitis diminutio a világ közvéleménye előtt, fáj, ho"-" így ti baíkáni korpa közé keverik, — nem, Magyarország nem szolgált rá, nem érdemelte meg, hogy hősi lovagiasságában érm a legkegyetlenebb ösztönökkel dolgozó nép vágja szemébe rágalmaival a szégyenítés sarát. A célzat világos: a genfi lombikban született homunculus-ország, melyet hasztalan akarnak népből nemzetté előléptetni, a maga balkáni erkölcseinek a szintjére igyekszik lerántani minket s ennek révén akarja minden időkre hitelét venni revíziós törekvéseinknek. Döbbentő vakmerőség, de még döbbentőbb a szankciókkal nem rendelkező Népszövetség tehetetlensége a dédelgetett jugoszláv állam-gyerek háborús fenyegetőzéseivel szemben. Belgrádnak minden szabad s Genfnek nincs módjában, hogy szemébe vágja a hepciáskodó lombik-gyermeknek : „ne vádaskodó rágalmakkal, kivül keresd a királygyilkost, hanem bent keresd a magad országában, — az igazi gyilkos ott van diktatúrátok benső politikai rendszerében és századaitok gyilkos hagyományaiban !" Ám Belgrád tudta, mit csinál s célt ért fenyegetőzésével, hogy kilép a Népszövetségből. Ott a tavalyi precedens, mikor Japán kilépett, hogy Kínának szabadon nekimehessen, — Jugoszlávia is ezt a példát vetítette Genf elé, hogy még hathatósabb nyomást gyakoroljon a Népszövetségre, a tárgyalások alatt (!) a legbarbárabb kegyetlenséggel rúgta ki, fosztotta ki ugyanekkor ezerszámra a kiostorozott magyarokat. Neki ezt is szabad volt megtennie, — Itália és Anglia felháborodva botránkoztak meg ezen az eljáráson, de lényegében ez a terror is az ő javukra s a kifosztott magyarság kiutasítása vígan folyt tovább. Pedig ma — egyelőre — szent a béke. Béke ? Ennek az ára . Magyarország megnevezése, kipécézése és a magunk által foganatosítandó vizsgálat lefolytatása. Ismétlem, a magyar kormány mindent megtett, de ez nem vált; ,;íut a Tanács ama képtelen követelésén, hogy a magyar kormány mégegyszer lefolytassa azt a vizsgálatot, amit már amúgyis lefolytaiott egyszer, — hisz épr> e már előzetesen lefolytatott vizsgálat alapján jelentette volt be Magyarország teljes ártatlanságát Genfben! Minek ez a huza-vona, mely csak az ügy befejezését hátráltatja, mert ezek szerint a ma^^ar—jugoszláv ügy már csak akkor lesz véglegesen befejezve, ha: a) Magyarország a vizsgálatot lefolvtatta; b) az eredményt a Nénszövetségnek bejelentette, c) Eden ezt felveszi előadói expozéjába, d) s az expozé utáni vita végiét ér . . . Gsak mellékesen jegyzem meg, hogy a genfi vita sok érdekességgel szolgált a népszövetségi alkotmány 26. paragrafusának a magyarázatát illetőleg is. Tituleseu és Benes bűvészkeze úgy összeillesztette ezeket a pragrafusokat, hogy félő, ez a genfi „paragrafus-harc" a jövőben döntvényszerű törvénymagyarázattá erősödhetik. A dolog veleje az, hogy a kisentente e genfi vezérei a 10. §-sal agyon akarták -ütni azt a revíziós 19. §-t, mely úgyszólván a mi egyetlen remény-paragrafusunk. Tituleseu a vita hevében azt dörögte, hogy „a 19. §-lu>z is egyhangúság kell !" Kár, hogy akkor nem hangzott el vele szemben a visszautasítás erélyes szava, hogy a 19. § aktiválását célzó angol javaslat szerint, s a Népszövetség többsége előtt éz már túlhatározott álláspont, mert egyhangúság csak a „questions de principe"-re, elvi kérdésekre, szük-