Magyar külpolitika, 1933 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 4. szám - A revízió sorsa - Európa sorsa

MAGYAR KÜLPOLITIKA A MAGYAR REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XIV. ÉVFOLYAM t. S Z. BUDAPEST 1933 ÁPRILIS A revízió sorsa (.••. .'.-.) Még csak egy pár szó hangzóit el, még csak jóakaratú államférfiak jelentették ki. hogy szükség van a trianoni béke revíziójára, máris hallatszik a kisantant farkasüvöltése, — jogaikat, érdemeiket, hatalmukat hangoztatván. Érdemük, ezt maguk is tudják, érdemetlen, joguk jogtalan, hatalmuk erőtlen. Szavuk mindazonáltal hangos. A kisantant szerepében van valami ügyeskedő alantasság. A kisantant más nevében beszél és nem a maga szerepét játssza. A kisantant Európa veszedelmének, a szláv özönnek, előreküldött őrse és szócsöve. A revízió, mely gátat emelne a szláv áradat elé, nemcsak Magyarország, hanem — talán fokozottabb mértékben — Európa egyetemes érdeke is. Revizióellenes, vagy revízió melletti magatartásával Európa nem a magyarság, hanem saját sorsáról dönt. Geológusok megírták történetéi a jégkorszaknak, mikor Európa paradicsomi tájait sarki szomoruságura változtatta, szelid állatait, pompázó növényeit elpusztította az északról lefelé nyomuló jégáradat. A Föld és népei történetének tragikus párhuzama most nem Európa éghajlatát, hanem művelődését fenyegeti. Európa művelődése latin-germán összefonódottság. Ez összefonódottsággal szemben, akár a római birodalom határán a barbárok, állanak a szlávok, akik sem lélekben, sem külső tormában nem fogadták el az európai kultúrát. Nem fogadták el a nyugati Egyház iránvitását, sem a latin betűt, sem a Gergelyféle időszámítást, mintegy ezzel is hangsúlyozva Európától való különállásukat. A szláv lélek idegen az európai kultúrától, nem akarja, nem is tudja a/ európai szellem lényegél befogadni. Mereskovszkij. az oroszok legműveltebb irója, egyik regényében szimbolikus erővel beszéli el, mily groteszk idegenséggel állott a görög márványszobor orosz földön, ahová Péter cár hurcoltatta. A nagy szláv tömeg, engedelmes, vak kitartásával, roppant súlyával, a műveletlen nemzeteket jel lemző, népsűrűségtől való írtózatában, primitív terjeszkedési vágyával maga az eljövendő jégáradat, mely útban van. hogy gleccsereivel és morénáival az európai művelődés magaslatait lerombolja, mosolygó völgyeit feltöltse. A Gondviselés, mely természetes utal hagyott a szlávságnak a német sík föld felé. a Kárpátok karjával elzárta útját, mintegy mutálván: eddig és nem tovább. A Kárpálokon belül egy kis népet állított vei" szembe, a magyart, mely se nem szláv, se nem germán, se nem latin. Ezt a népet a Sors nyilvánvalóan arra szánta, hogy a szlávságol feltartóztatva, az európai kultúra valóságos védőbástyája legyen. S e nép. mintha egyenes izenetet kapott volna az Égből, frissen, fiatalon. — Európa sorsa ahogy kiszakadt Ázsiából, minden csepp vérével a nyugati kultúrának áldozta magát. Betűje, vallása, politikája: a Nyugaté, élete halála, hányt-vetett sorsa: áldozat a Nyugat kultúrájáért, melynek szolgálatára felajánlotta magát. Amig Magyarország él. mint Európa művelődésének végsŐ bástyája él. A gyűlölet, mely szláv forrásból táplálkozik, ezért fenekedik ellene, ezért kellelt megcsonkulnia, ezért kellett — szinte — megsemmisülnie. Mind a mai napig csak ellenségei vették észrj óriási jelentőségét. Az, akit védett, az igazi Európa, hagyta, hogy megszaggassák, megnyomorítsák. Csak most kezdik észrevenni, a kisantant nagy jajgatása közben, hogy Magyarország megcsonkításával Európa önmagát csonkította meg. Csak most kezdik észrevenni, hogy Európa Magyarországgal kezdődik és Magyarországgal végződik. Mikor Európa Magyarországot a szláv gyűrű ölelésébe dobta, szinte önmagát vetette a kígyó torkába. Népek és államférfiak nem látják mindig öntudatosan rendeltelésüket, de ösztönük mély és csalhatatlan. Nem véletlen, hogy negyvennyolcban a feltámadt Magyarországot orosz cári hadsereg tiporta le. Nem véletlen, hogy nálunk igyekezett először az orosz a bolsevizmus mérgét elhinteni. Nem véletlen, hogy a mai Oroszország sietett épp a napokban a békeszerződések változihatatlanságának elvét kimondani és azt, hogy ellensége minden revíziónak. Igen. a szlávoktó] körülvetten, Európától elhagyottan, fenyegetett nemzet vagyunk. De nemcsak mi vagyunk fenyegetettek. A szláv harapófogó, mely csak a Szói)—Szabadka vonal bezáródására vár, nemcsak a magyarságot fojtja meg; nemcsak egy kevésszámú nép elmerülését jelentené a szláv tengerben, hanem jelenlené az el nem apadó szláv vizözön szabad útját, le Délnek, el Nyugatnak, amerre Attila járt. jelenti Európa megszállását, birtokbavételét, letárolását. Régi magyar nép ének beszél az élve eltemetett hősről, akii lovastul, asszonyostul, fegyverestül ástak sírba. Ilyen élve eltemetett harcos Magyarország a Kárpátokon tul bejutott szláv gyűrűbe fogva. Sírja még nincs lezárva. Szob és Szabadka közt még ott a szűk nyílás, melyen ál lélegzetet vehet. Ez a rés azonban csak olyan, mint a sírbolt még hiányzó záróköve. A hős a sírban áll és föltekint mégegyszer a csilla gokra. Még él. Még fölajánlja — félig eltemetetten is — életét, dacos kitartását, soha nem kisebbedett hűségét a régi eszményképnek. Ha elpusztul, ugy pusztul el. ahogy élt: mindhalálig híven. Sohse pártolt át az ellenséghez, sohse adta el magát. Sohse kapott más bért hűségéért, mint hogy szabad volt elesnie a csatatereken, szabad volt megfizetnie Európa békéjének, boldogságának árát. Kötelessége küzdeni a szláv szorító gyűrű ellen azért a Franciaországért, mely — noha minden diplomáciai művészeiben jártas mostanság mégis szinte