Magyar külpolitika, 1933 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 3. szám - Egy ország újjászületik. Németország belső revíziója

lii;t:t március MA6YAR líd IOImiit Itt s Arany családi és hazafias költészetének a jellemzése megkapó. Fürst István, Budapest, Mátyás király Reálgimnázium VIII. oszt. tanulóját (jelige: ..Mindent a magyar tanáromnak köszönhetek")' Igaza van a jeligéjének, mert irodalmi tanára kitűnően megismertette Arany költészetének jelentőségével, gondolati mélységéve] és komor férfiasságával. (lelbermann Mór, Budapest, Országos Rabbiképző Intézet V. oszt. tanulóját (jelige: „Drága kincs a hit"). Az Arany János-irodalom alapos ismeretei alapján megirt, igen színvonalas, lelkiismeretes, jeles dolgozat. A jntalomkönyvek szétküldése iránt kiadóhivatalunk már intézkedett. Nagy lelkiismereti nyugalommal tettük le az elolvasott pályamunkákat. A magyar ifjúság tudja, hogy ki a magyar költészetnek Arany János, az ö költői, emberi és művészi nagysága ezer és ezer ifjúnak lelkében lángoló színekkel él és amíg ez a lüz lobog az ifjúság kebelében, addig bizton hihetünk a mi nagy bitünkben, az egyetlenben, az igaziban: Nagymagvarország feltámadásában. A bírálóbizottság. Arany János lírája a szabadságharc után Irta: Balogh István a nagykőrösi ref. Arany János gimnázium VIII. osztályú növendéke A Magyar Külpolitika ifjúsági pályázatán ehő díjjal jutalmazott pályamű Arany Jánostól a szabadságharcot megelőzi") időszakból kevés lirai vers maradt reánk. Ez érthető is. Tehetségének legkiemelkedőbb oldala az epika volt. De mikor a szabadságharc bukása és azt követő kisebb-nagyobb csapások egymásután sújtották az ő csodálatosan finom, üvegharang érzékenységű lelkét, nem volt képes epikai alkotásokra a rövid, pillanatokig tartó ihlet hatása alatt. A lira felé fordult tehát. Az emésztő fájdalom, mely a lelkét égette, előbb borongós, később hittel és reménnyel leli versekben kristályosodott ki. Az első kábulat perceiben még a tel jes kétségbeesés hangján szólal meg: „Mint elhagyott sír, lelkem oly kietlen, (")rök éjjelében csak rémeket látok." A derűs humor, mely könnyű csillogással díszítette régebbi verseit, nagyon hosszú időre eltűnik költészetéből, Csak a teljes kétségbeesés, az alaktalan, megfoghatatlan fájdalom és a szörnyű tanácstalanság tanyáztak lelkében. „De kopár, sivatag jövőm láthatára: Mért fussak felé, ha nem igér enyhülési ' Megtompult kebellel, szemeim bezárna Óhajtom magamra a megsemmisülést." A lelki 'harcok és súlyos anyagi gondok között élő költő, aki eddigi szenvedéseit mintegy zálogul hitte a szebb, boldogabb jövőért, most fájdalmasan látta egész eddigi küzködésének meddőségét, jövőjének összeomlását s igy kiált fel: „Évek, ti még jövendő évek. Kiket reményem megtagad . . . Kaján elődötök, a mult Adós maradt sok szép örömmel, Mig szerfelett is oszta bút; Ennek kamatját jó reményül Fizessétek le most nekem'" De a biblián nevelődött Arany lelkébe lassan-lassan visszatér a megnyugvás és az emésztő fájdalom csöndes borongássá mélyül. Ám még ugy érzi, hogy képtelen további költői alkotásokra. Nem mintha teljesen kihaltak volna lelkéből azok a régi eszmények és célok, amiknek tüze egykor liillobogott benne és amelyeknek szépségeitől megihletve elindult egykor a hivatott magyar költök küzdelmes, de szent utján, de összetörtek benne és a lelke is pihenni vágyik. „Én a kifáradt küzdelemnek Hanyatló korszakán merengek, Szemem alátekint . . . Késő, habár láttam virágát, Hizlalnom a kidőlt fa ágát: Virágozzék megint." Igaz, hogy a „Leteszem a lantol'' c. versében úgy rajzolja magát, mint akinek a lelke teljesen kihalt, aki elveszítette a tetterejét, mégis a maga egyéni bánatán és keserűségein tul fölvillan szeme előtt a magyar költő hivatása. Tudatára ébred, hogy az ő élele nem csupán az övé, hanem a nemzeté is és nem merülhet el teljesen a saját bánatában, a saját lelki gyászában, amikor olyan sokan várnak vigasztaló, bátorító szóra. És ez a töprengő, magában nem bizó, „szellemi hypochondriá"-ban élő ember, aki lelkiéletével annyira beletartozik a mai világba, annyira egy a mai bonyolult idegrendszerű emberekkel, mind erősebb és erősebb hangon tesz hitvallást a magyar jövőbeni hite mellett. A maga sorsa és élete az jóllehet, fájdalom és zűrzavar, dc a népe jövőjét erős hittel mulatja meg. amelyben bízik, mig a maga költés/elében nincsen hite. „Vagyok pelikánja kietlen mezőnek. Búsongó madara hives, ködös ősznek. S mint a délre húzó daru fejem felett, Egyhangon tördelem bágyadt énekemet." E reménytelen, kétségeskedő szubjektí v lírájával szemben azonban objektív lírája egyre bizakodóbb és lelkesebb lesz. Amint Petőfi lelkesítette a magyarságot a szabadságharc előtt, ugy vigasztalta és bátorította, a jövőre reményekkel kecsegtette ö most a nemzetet, bizonyítja, hogy itt nekünk hivatásunk van. nem tűnhetünk el nyomtalanul, örökre a föld sziliéről. .,/.'7i hiszek, — gyalázat volna kételkednem — Kelő nagyságodban és dicsőségedben." Ez a kábulat, ez a hallgatás még nem halál. A termé- N szel is újjáéled a téli álom után. „Mii remegsz? El, bár lekötve Szunnyad olykor téli nedve, Természetben nincs halál." Az 1924. XVIII. t.-c. alapján szervezett IPAROSOK ORSZÁGOS KÖZPONTI SZÖVETKEZETE (Budapest, VII, Károly klrály-ut 3 c. Telefon: *J. 463—39.) Kötelékébe tartoznak: 1. Budapesti Asitalosipartestület védnöksége alatl álló Bútorcsarnok Szövetkezet, Budapest, Üllői-ut 18. 2. Budapesti Műasztalosok Lakberendező Szövetkezete Budapest, Bathory-utca 4. 3. Budapesti Épület- és Bútorasztalosok Szövetkezete, Budapnst, Muzeum-körut 41. 4. Műasztalosok Szövetkezete, Budapest, Vigadó-tér 1. 5. Kispesti Műasztalosok Bútorcsarnok Szövetkezete. Kispest, Fö-ulca 20. (i. Bútorüzlet, Budapest, Rákóczi-ut 7. 7. Bútorüzlet, Budapest, József-körűt 28. 8. Bútorüzlet, Budapest, Uszt Ferenc-tér 9.