Magyar külpolitika, 1933 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 7-8. szám - Magyarságunk

16 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1933 jul.—aug. Magyarságunk Nincs még egy nemzet ezen ;i kerek világon, amelyik olyan bizonytalanságban hagyná a külföldéi liai tekintetében, mini a magyar. Már sok szó esell arról, hogy annyian derék sportviadoraink közül kint külföldön minden nagy sikerük mellett csak félsikerl hoznak a magyarnak. Németországban, — ahol a Germanentum fogalma olyan mélyen gyökerezik minden polgár lelkében — minden olyan magyar sikert, amelyei német nevű magyar győztes elér ötven százalékban a saját sikerükként könyvelik el. Olt legelőször — német diadalnak veszik, aztán veszik magyarnak is, de csak utóvégre. . . A német nevet — éppenugy, mint minden a magyartól idegen nevet — nem tartom ugyan tetszetősnek, —'de befelé a magyarországi helyzetben nem kifogásolom. Nem a név teszi . . diadalmas és csak a/ orosz rettenetes túlerővel lehengerelt szabadságharcunk elég sok hőse a magyar szent szabadságért lobogva, idegen névvel meni a halálba és szeretném, ha sok magyarnevü polgártársunk lelke mélyén olyan magyar lenne, mint amilyenek voltak például — a mi felvidéki tótjaink — kivéve persze az üzleti szellemű agitátorokat. Itthon nem baj az idegen név, csak a sziv ne legyen idegen. De külföldön, (ahol mosl utóbb Gömbös miniszterelnököt is, mint német származású magyart ünnepelték) — az idegen nevű magyarok nem teszik hazánknak azt a szol gálatat, amit magyar névvel teltek volna. Volt egy érdekes esetem, amikor hivatalosan hozzám fordult egy németnevü derék magyar, hogy szeretné, ha nem tartanák németnek, de — tekintve, hogy németnevü nagyatyja örök időkre bevéste nevét a magyar művelődéstörténetbe, — eredeti nevét kegyeiéiből mégis lenn óhajtaná tartani. Ez az álláspont, amennyire tiszteletreméltó, annyira BUDAPEST, VIII., NÉPSZÍNHÁZUTCA; 33. SZÁM RETIKÜLÖK, GOBELIN - TÁSKÁK MŰVÉSZIES KIVITELBEN KÉSZÍTTETNEK JAV ITÁSOKAT OLCSÓN}VÁLLALOK helyes is. Annak az urnák, kifogástalan, jeles iparos-becsületet hoz az a név mindenki szemében és mindenki értelmetlenül állana az elölt, ha megtudná, hogy letette azt a nem címeres, de annál sokkal nemesebb idegen nevet. Én kérdezősködésére csak azt a tanácsot adhattam neki, hogy tegye neve elé a jelzőül szolgáló magyar nevet. (Nem vagyok felhatalmazva arra, hogy e hivatalosan intézel! ügyről nyíltan szólhassak, kénytelen vagyok más — es ma igen rokonszenves névvel helyettesíteni ama nevet.) Ajánlottam neki, hogy használja a nevét ezentúl igy: Magyar-Dollfuss András, És ugyanezt ajánlanám azoknak a külföldön cserkoszorú! nyerni induló idegen nevű sportférfiainknak, akik már mosi nevüket éppen külföldi szerepléseik tekintetéből nem változtathatták meg. Tegyék a Magyar nevet nevük elé és akkor mindjárt lehetetlenné teszik azt, hogy a magyar diadalt — más náció tartsa a magáénak . . . Ezt a névben és lélekben rejlő ellentmondást tapasztaltam én sokkal súlyosabb és károsabb téren is, — ami szintén egyedül csak Magyarországon lehető és sehol másutt a világon. Minapában egy kedves barátomat kerestem fel. Derék ősrégi magyar nemes család sarja. Egyik őse Berzsenyi volt, a „Romlásnak indult hajdan erős magyar!" énekese. Nagybátyja negyvenkilences vértanú. Atyja dunántúli, anyja Duna—Tiszaközi. Idegen vér, — azt hiszem, — egy csepp sem csörgedez ereiben. Mondom: meglátogatom és éppen nála találom egy tiszttársát. A tiszttárs ősrégi zalamegyei család gyermeke, ősei mind ismertnevü táblabírák, alispánok; volt egy őse, aki híres hadvezér volt, a róla nevezett indulót ma is halljuk Fricsay mestertől elég gyakran. Nagybátyja volt Deák Ferenc .. . Ezek is elég bizonyságai, hogy magyar volt az az ur, akit ott találtam. (Mindketten egy k. u. k. huszárezred törzstisztjei). A kölcsönös üdvözlés után egy kis parázs beszélgetés sarjadt, barátságos anekdótázás, de én hirtelen közbevágtam: — Nem zavarlak titeket, végezzétek el a dolgotokat. Vettem észre, hogy itt tárgyaltatak valamiről . . . — Hát igaz és mi mindjárt végeztünk is, tehát, ha megbocsátod . . . Ezzel egy doboz vastag, aranyvégű cigarettát tolt elém, mellé tett egy finom kristály hamutartót, zsebéből arany tüzesiholót vett ki. megkínált vele. Aztán nyugodtan, mint aki rendes szokása szeriül beszél kedves bajtársával, megszólalt: — Aho lieber Freand, machen u>ir das cin/m-h so . . • Kényelmes, uri, öreg bői karosszékben hevertem, de erre a szóra felugrottam, mintha vipera csipetl volna meg. — Mi az? — kérdem izgalomtól remegő hangon — li németül beszéllek egymás között? Olyan nyugodt közömbösséggel felelt rá, mintha a legtermészetesebb dolgot mondaná: — Igen, ugy megszoktuk az ezrednél, hogy már csak rá jár a szánk. — Hallatlan! — Miért volna ez hallatlan? — Azért... De különben hagyjuk ezt. Végezzétek el a dolgotokat. Nekem van még egy kis utam, azt elvégzem. Félóra múlva újra itt vagyok. Szervusztok 1 Szomorúan csavarogtam félórát az. utcákon. Aztán visszamentem .. . Lehetséges lenne ez. a világon másutt, mint Magyar országon . . .? Szegény, szomorú magyarságunk! Rexa Dezső. a magyar nép türelme és hazafisága a világ felvilágosodott közvéleményének .segítségével diadalra juttatja az igazságot, amelyhez a magyar nemzetnek joga van." Rorali amerikai szenátor, 1933. II. 30-án