Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 5. szám - A trianoni igazságtalanság jóvátételét követelte a Reviziós Liga országos nagygyűlése

10 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1932 május vozivti javaslatot, melyet a közgyűlés egyhangúlag elfogadott. Ujdombováron az iskola olött folyt- le a tiltakozó gyü'és, ahol dr. Vajda Zsigmond ügyvéd mondott beszédet. A közgyűlésen résztvevők itt is tiltakoztak a békeszerződés fenntartása ellen. Szécsény nagyközség népes gyűlésben sorakozott fel tiltakozásra a trianoni szerződés ellen. A gyűlésen líegős János terjesztette elő a határozati javaslatot. Szegeden a vármegye közgyűlési termében tartottak revíziós nagygyűlést, amelyet a város előkelő társadalmának jelenlétében dr. Somogyi Szilveszter polgármester nyitott meg. Kengyel János volt az ünnepi szónok, majd Görög Sándor, a TÉSz főtitkára határozati javaslatot olvasott fel, amelyet a közgyűlés egyhangúlag elfogadott. Kőbányán a Magyar Revíziós Liga helyi szervezete má jus 20-án este a Pongrácz-telepi Sport-Kaszinóban nagyszabású taggyűlést rendezett, amelyen Payr Hugó, a kerület kép. viselője is megjelent. Először Gáspár Béla ref. hitoktató lelkész emelkedett szólásra és hangoztatta, hogy a revíziónak be kell következnie. Percekig tartó taps után dr. Diicsö Jánosné hazafias költeményeket szavalt, majd Némethy Ferenc hegedűművész Antóny Károly zongorakisérete mellett hegedült, azután Pálmay Kálmán polg. isk. igazgató költeményt adott elő. Borbély Gyula tanár beszéde után állott fel szólásra Payr Hugó országgyűlési képviselő és hatásos beszédet mondott a magyar összetartásról, a revízióról és a revízió lelki feltételeiről. Vermes Ödön ny, máv. főfelügyelő a lelép lakóihoz szóló meleg zárószavaival ért véget az impozáns gyűlés. (Sándor László) Illetőség Irta: Falu Tamás Az egészséges ember nem érzi, hogy tüdeje van, hogy karja van, vagy hogy gyomra van. Amíg a világ egészséges volt, azt sem érezték az emberek, hogy illetőségük van. Egyszer azonban a háború után s a megszállás után mégis érezniök kellett ezt. Ha találkoztak az utcán, nem azt kérdezlek egymástól: — Hogy vagy az egészségeddel ? Hanem azt : — Hogy vagy az illetőségeddel ? Ráhóy Ilonka reszkető kézzel vett át egy idézést, mely egyenesen a nevére szólt. Húszéves volt mindössze, soha életében nem kapott még hivatalos írást. A nagynénje vette magához, amikor kora árvaságra jutott. Nagybátyja, Kigyódy János, a törvényszéki biró is szerette az eleven, kedves lányt, aki az édes gyereket helyettesítette a házban. — Baj van, baj van, — szólalt meg a bíró, összeráncolva homlokát szemüvege fölött. — Be vagy idézve, Ilonka, a járási főnökhöz, hogy igazold illetőségedet, hozd magaddal erre vonatkozó okmányaidat, mert különben . . . — Mert különben? ! — sírt fel Ilonka kétségbeesetten. — Mert különben — folytatta a bíró elgondolkozva — valami okos dolgot kell kitalálnunk, hogy mégis itt maradhass. Mert az kétségtelen, hogy nem vagy idevaló illetőségű. Szegény apád odahaza fekszik Csonka-Magyarországon, olt volt hivatalban s a gyerek az apja illetőségét követi. Ezen nem is lehet vitatkozni. De azért csak légy nyugodt, nem engedünk egykönnyen áttenni a haláron. Csak menj fel nyugodtan a járási főnökhöz, majd a Palinak szólok, hogy menjen veled. Természetesen nem viszel magaddal semmiféle okmányt, mert mind ellened szólna. Kíváncsi vagyok, hogy mit fog mondani a hatalmas ur, a helyzet ura. A Pali egy öreg ügyvéd, távoli rokon volt. Másnap délelőtt nem nagyon bizakodó arccal léptek be Kigyódy hivatali szobájába. Ilonkának szó sem jött az ajkára, csak leült sápadtan az egyik székre s láthatólag reszketett. — Negyvennyolc óra alatt igazolni kell az illetőséget, — mondta az öreg ügyvéd, hangjának vészharangszerü kongásával,— ha nem igazoljuk, a következő negyvennyolc óra alatt ki lesz utasítva. A biró csengelelt. — II ivja be Szomor biró ural — mondta a szolgának. Szomor Péter az egyetlen legényember volt a törvényszéken. Már agglegényszámba ment, állítólag fogadalmat telt, hogy soha meg nem nősül. Szomor meglepődött, mikor a társaságot a hivatalos szobában együtt találta. — Valamire kénn akarlak - fogadta biró barátja. — Ugy-c, te itt születtél ? — Igen. — Rendben van. Tehát illetőséged nem vitás. Ilonkát azonban kiutasítják. Tedd meg azt a szívességet, hogy jegyezd el. Ez egykettőre megtörténhetik, míg a másik megoldás, hogy tudniillik örökbe fogadjuk, sokkal körülményesebb s nem is biztos, hogy a hatóságok jóváhagyják. Szomor olyan piros lett, mint a főtt rák. — Természetesen semmi kötelezettséggel nem jár a dolog — kezdte megnyugtatni a nagybácsi. — Ha nagyon szorítanak, formailag el is veheted s mindjárt elválhattok. Okiratban kapsz biztosítékot, hogy semmiféle anyagi kötelezettség nem háramlik rád. Ez, kérlek, most olyan hazafias cselekedetféle. Segítsünk egymáson, ahogy tudunk. Ilonka újra árva lenne, ha el kellene tőlünk szakadnia. — A világért sem szabad elszakadni ! A világért sem ! — tiltakozott Szomor még a gondolat ellen is. — Kérlek, én liajlandó vagyok mindenre. Másnap bejelentették a városházán, hogy az eljegyzés megtörtént s a közjogi helyzetben örvendetes változás van küszöbön. — Az eljegyzés nem jogi kötelék — jelenlelte ki a járási főnök. — Akkor meglesz az esküvő is I — vágta rá Szomor, az agglegény, erélyesen és gyűlölettel. .Szomor Péter most már maga sürgette az esküvőt s diszpenzációl kért. Tudta mindenki, hogy az egész csak formaság s az ismerősök titokzatosan nevetgélve gratulállak a jegyeseknek. Az anyakönyvvezetői hivatalból az uj férj szépen hazavitte feleségét a nagybácsi házába s ment vissza a bíróságra dolgozni. Megtartotta régi legénylakását s továbbra is a nagyvendéglőbe járt étkezni. Délutáni utja, mint eddig is rendesen, Ilonkáék ablaka alatt vitt el, de eddig szótlanul emelte meg kalapját a néha kinéző hölgyek előtt, most meg-megállt egy szóra, egy-egy kérdésre s mind gyakrabban egy-egy kis beszélgetésre. A sötét történelmi háttér dacára volt valami kedves ebben a furcsa viszonyban, mely az agglegény Szomort láthatólag átalakította. Már nem volt olyan félszeg, nem volt olyan félős s az utcabéli detektívek megállapították, hogy ha Ilonka nem roll az ablakban, amikor hazafelé ment, később újra visszajött, hogy egy nap se maiassza el a találkozást. Egy estefelé szanmra areeal álll meg az ablak alalt. — No, Ilonka, most igazán válni fogunk. — Beadta a válókeresetet ? — Nem, nem, erre még igazán nem gondoltam. Hanem ezek a bitorlók kiutasítottak. Dacára az illetőségemnek. Most maga itt marad, én pedig menni fogok . . . Ilonka szivét valami különös megitatottság szállta meg. Hisz az, akit ott látott maga előli, bánattól elöntve, a férje coli. Egy mindössze negyvenéves ember, akit becsült mindenki s akiről érezte, hogy most már öt is szereti. ' — És ha én is magával mennék ? — kérdezte kicsit komolyan és kicsit tréfásan, de szívbéli rezgéssel. Szomor megragadta Ilonka kezét és hosszút csókolt rajta. Az átellenes házban, ahol a függöny mögül rendszeresen kémlelték őket, egy női hang suttogva szólalt meg: — Fogadni mernék, hogy ezek még egész komoly házasok lesznek !