Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 2. szám - Mussolini a szenvedések hőse - a fájdalmak országának barátja

4 MAGVAR KÜLPOLITIKA 1032 február A kert vasrácsához nyomom arcomat, szemem befúródik a fenyők komorzöld lombjai közé ós — hallgatom a zenét, amely megnyugtatja, megvigasztalja agyamat és — gyomromat. De a szünetek, amikor a zene nem játszik, rettenetesek : görcsök marcangolják és döfködik beleimet, mint ezernyi tüzes tű. Közben a park utjain mulatozó, vidám csoportok haladnak el. Hallom a selyem suhogását és idegen nyelvek szavait, amelyeket nem értek. Öreges pár halad el mellettem. Angoloknak látszanak. Szeretném megszólítani őket és pénzt kérni tőlük, hogy ágyhoz jussak ma éjszakára . . . l'argent pour me coucher ce soir. De a szó odafagy ajkamra. A tömzsi asszony csillog az aranytól és ékszertől. Nekem pedig nincs egy garasom, nincs fekvőhelyem és nincs kenyerem. Elrohanok, káromkodva. Ah, a gondolat és a tett anarkiájának szent eszméje ! Nincs joga annak, akit földre tiportak, megharapni azt, aki letiporta? — Este tiztől tizenegyig, — folytatja az éhező olasz ifjú, — egy öreg bárka alatt húzom meg magam. Savoya felől fuj a szél, és ez hideg. Visszamegyek a városba és az éjszaka többi részét ott töltöm el a Grand Pont alatt. . . . . . Tizenkilenc éves volt ekkor az az éhező, hajléktalan olasz ifjú és Benito Mussolininek hivták. Sosem felejtette el ezt az éjszakát és azt, hogy hány embertársa kénytelen hazáját elhagyni, világnak menni, csak azért, hogy éppen a napi kenyerét megkeresse. És ezért nem feledkezett meg soha a szenvedőkről és ezért harcolt mindig és mindenhol a nép javáért, milliókért és milliókért, akik nem kivántak egyebet, mint azt, hogy munkájuk révén joguk legyen az élethez . . . * De régebbi, sokkal régebbi emlékek és élmények is döntő nyomokat hagytak Mussolini lelkében. És ezek nélkül nem is lehetne talán megérteni mindig Mussolini egyéniségét. Mint anélkül sem, hogy apja falusi kovács, anyja pedig falusi néptanitónő volt. Ez azonban nemcsak magyarázat, — szimbólum is van benne. Otthon, a falusi szülői házban kemény munkát látott maga előtt : apja a tüzes vasat formálta, anyja pedig eszméket és tudást ültetett a lelkekbe. A kovácsműhely fölött volt az iskola : az anya műhelye. A fujtató és a kalapács szava kisérte az éneklő szavú oktatást. Mit örökölt a kis Benito anyjától? A jóságot, a vallásosságot, az Istenben való hitet és a család szeretetét. A kis falusi tanítónőhöz szegény növendékeinek szegény szülei tanácsért, lelkivigaszért jártak az egész környékről. És Benito már itt is panaszokat, sirámokat hallott : a férfiak a rossz termés, a nagy adók miatt panaszkodtak, a nők pedig, hogy a férfiak indulatosak, elkeseredettek. Ilyen volt Benito apja is : kemény, elszánt tüz-vas ember, akit elveiért többször börtönbe is vetettek, és aki négy esztendőn át el se hagyhatta Predappiót, csak külön rendőri engedéllyel. Ebben a környezetben nőtt fel Benito, aki zárkózott, durcás természet volt. Segített apjának a falusi kovácsmühelyben, taposta a fújtatót és kézhez adogatta a kalapácsokat. Közben töprengett, hogy vájjon kovács legyen belőle is, mint az apjából? Anyja inkább tanítónak akarta nevelni ... És később is tanítója maradt a népnek Mussolini, aki oktatta, jóutra vezette a népmilliókat, de közben, mint tüzes vasat, kalapáccsal formálta ki lelküket. Négy esztendős volt, amikor első kalandját átélte. Szülei bevitték a közeli nagyobb városba, Forli-ba. Ott a pajkos fiu megugrott szüleitől. Amikor nagykésőre megtalálták, egy szegény foltozóvarga műhelyében ült, a varga lábánál, aki egy jél-toscano-i, mérges-fekete szivart nyomott a szájába, hogy elhallgattassa a tereferélő fiúcskát. Hat éves korában kerül iskolába. Eleinte édesanyja tanítja. Forliban folytatta iskoláit. Megkomolyodott volna ? Éppen olyan szilaj maradt, mint volt, csak éppen sokat olvasott ezidőtájt, és pedig főként a klasszikusokat' A következő stáció egy másik kis olasz város : Forlimpopoli. Az itteni tanítóképzőben Carduccinak fivére tanitja. Itt serdül ifjúvá és ekkor már fegyelmezettebb és kezd alkalmazkodni az élet törvényeihez. Szorgalmasan tanul, mintha egyedüli célja a tanítói oklevél megszerzése lenne. De amikor ezt elnyerte, — állást nem talál. Sőt, amikor szülőfalujában községi írnoki állásra pályázik, még annak sem veszik fel, mert ugy az apjának, mint neki magának — elitélendő az előéletük. Nyugtalansága, lázongása elkeseredéssé fokozódik, amikor közben anyja is megbetegszik és neki mégis csak el kell hagynia szülőfaluját, hogy az élettel megbirkózzék. És ő elindul az élet utján, a nélkülözések, a próbálkozások, a fájdalmak utján, amely ut azonban — végül mégis csak Bómába vezet! * Ezen az uton egy kis, rövid állomást jelent Gualtieri falvacskája, ahol mégis csak sikerül végre állást kapnia, mint tanitó. Havi fizetése ötvenhat lira és havi ellátásáért negyven lírát fizet. Az iskola két kilométernyire van a falutól. Negyven növendéke van. Megszereti valamennyit. Vasárnaponként bál van a faluban. Őmaga is eljár a bálba. Nem táncolni, hanem hogy egyre jobban és egyre közelebbről figyelje meg és ismerje meg a népet. Szabad délutánjait is velük tölti. Közben maga is tanul. Ekkor ismerkedik meg Marx és Engels tanaival. És készül — az életre. Itt történik meg, hogy a faluban Garibaldi-emlékünnepet készülnek tartani. A tömeg már ott szorong a téren, de az ünnepi szónok — nem jön. Ekkor a fiatal tanitó lép a pódiumra. Ő kezd el beszélni. Bögtönöz. Szerinte Garibaldi az elnyomott népek és a szabadság prófétája. Ez volt Mussolini első nyilvános szónoklata. És másnap az egész falu az uj tanitóról beszél. De a polgármesternek is fülébe jut a dolog. Annak pedig már régóta nem tetszik ez a különös fiatal tanitó, akinek saját politikai eszméi vannak és aki panyókára vetett kabáttal, mint valami munkás, vegyül mindig a nép közé. Megdorgálja. Eredmény? Mussolini otthagyja a kis falut. Táviratoz anyjának pénzért és anyja, hihetetlen áldozatok árán összekuporgatott kis pénzét, negyvenöt Urát, táviratilag küldi el a fiának, hogy — külföldre utazhasson. Ha már szenvednie kell idegenek között, külföldön akar szenvedni. Július 9-én érkezik meg Svájcba. Olasz újságot vesz. És abban azt olvassa, hogy — apját megint letartóztatták, politikai okok miatt. Másnap leszáll a vonatról Yverdonban és a zsebében két lira és tiz centesimo : ez az egész vagyona. És tudnia kell, hogy anyja beteg, apja pedig börtönben sínylődik. Svájcban az első napokat munka keresésével tölti Mussolini. De minden nap csak ujabb kudarcot jelent. Amikor megérkezik Lausanne-ba és megnézi magát egy üzlet kirakatában, kénytelen önmagáról megállapítani ; — Felismerhetetlenül megváltoztam ! És csakugyan — más ember lett belőle. * De még mindig nincs vége kálváriájának. Éhezik. Kőmivesnek áll be és harminckét centesimo (tiz fillér) órabérért hordja a téglával megrakott talicskát a földszintről a második emeleti állványokra. Aztán ebből a munkából is kikopik. Svájci rendőrök elfogják, mint keresetnélküli csavargót. Igaz, pár órát tölt csak a börtönben, de utána még szomorúbb hir vár reá. Táviratot kap otthonról : anyja súlyos beteg. . . Pénzt szerez, hazasiet. És alighogy anyja felgyógyul, újra kénytelen elővenni a vándorbotot. Megint csak Svájcba megy. Most is munkás, de közben tanul. Nietzschével és Sorellel foglalkozik. És