Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 11. szám - A versaillesi és trianoni békeszerződés katonai szakaszainak reviziója. Anglia elismeri a német és magyar fegyverkezési egyenjoguságot

1932 november MAGYAR KÜLPOLITIKA 13 XA versaillesi és trianoni békeszerződés katonai szakaszainak , reviziója XAnglia elismeri a német és magyar fegyverkezési egyenjogúságot Sir John Simon angol külügyminiszternek az angol alsóházban mondott beszéde, amelyet az uj francia fegyverkezési tervről mondott, hatalmas lépést jelent a békeszerződések revíziójának utján, A jóvátételek eltörlése Lausanneban az első nagy eredmény volt a békediktátumok által szinte reménytelen válságba sodort európai nemzetek háború utáni törtnéetében. Ez azonban, bár lényegében már a leheletlenné vált versaillesi szerződés reviziója volt, forma szerint nem tette szüségessé a békeszerződések szövegének megváltoztatását. Most azonban, miután Herriot előterjesztette az uj francia leszerelési tervet, minthogy a győzött és legyőzőitek számára egyaránt védelmi hadsereg felállítását javasolja, a német és magyar zsoldos hadseregek helyett is azok szerint a szabályok szerint szerveznék meg az uj véderőt, mint a többi kontinentális államét. Ennek a tervnek megvalósítása már a békeszerződések katonai szakaszainak teljes megváltoztatását hozná magával. Simon külügyminiszter világosan meg is mondta, hogy lefegyverzési terv elfogadása esetén elsősorban a versaillesi békeszerződésnek a katonai állapotokra vonatkozó V. szakaszát hatályon kivül helyezik s természetesen ugyancsak hatályon kivül fogják helyezni a trianoni békeszerződés megfelelő határozmányait is. Herriot, a jelenlegi francia miniszterelnök, a mult esztendő nyarán résztvett Párisban a Népszövetségi Ligáknak azon az ülésén, amelyen határozatában világosan megállapította a kívánságokat, melyeket a világ lelkiismerete amaz államférfiaktól elvár, akik Genfben a fegyverkezés korlátozásának szabályozását vannak hivatva elintézni. Megállapították itt elsősorban azt, hogy a fegyverkezés korlátozása döntő jelentőségű a tartós világbéke szempontjából és a bizalom helyreállítása érdekében, amelytől a gazdasági jólét függ. A biztonság jelszavával kapcsolatban élénken hangsúlyozták, hogy a nemzetek valódi biztonsága soha és sehol nem nyugodhatik a fegyverkezések versenyén, hanem egyedül a civilizált népek együttműködésén és kölcsönös kötelezettségein, mert egyedül ez alkalmas a háború megakadályozására és szükség esetén, a már megkezdett ellenségeskedés félbeszakítására. Éppen ezért szükséges, hogy a nemzetközi jogrend továbbfejlesztése valóságos akadálya legyen minden támadó háborúnak. Megállapították azt is, hogy az 1919-ik évi békeszerződéseknek és az utána következő nemzetközi egyezményeknek aláírói becsületbeli kötelezettséget vállaltak arra, hogy komoly intézkedéseket tesznek a fegyverkezések korlátozására. A fegyverkezések korlátozása pedig csak olyan lehet, amely egyforma kötelezettséget szab minden államra és a (okozatos fegyverkorlátozással megvalósítja valamennyi állam egyforma biztonságát. Ami pedig a népeket illeti, megállapították, hogy ezeknek a követeléseknek szellemében kellene a genfi konferenciának határozatokat hoznia, mert bizonyos, hogy a békevágytól áthatott népek, vezetőiknek legmesszebbmenő fegyverkezési korlátozó határozatait is helyeselnék és ez azlán meghozná n lelki leszerelést is. Ezekkel a kívánságokkal szemben a genfi konferenciái i lőkészitő bizottság, amelyen a napi politkai érdekek érvényesültek, a konferencia elé terjeszteti jelentésében az elfogadandó egyezmény főpontjául mindössze azt ajánlotta, hogy a szerződő felek kötelezik magukat, hogy fegyverkezésüket korlátozzák és amennyire lehetséges, csökkentik. E javaslatra célozva mondotta a leszerelési konferencia egyik delegátusa, hogy a lefegyverzési konferenciát miért nem nevezik el „amennyire lehetséges konferenciának?!'' Ez általánosságban mozgó pontnál azonban sokkal nagyobb akadálya a komoly megegyezésnek az előkészítő bizottság által ajánlott egyezménytervezetnek az a szakasza, amely kimondja, hogy az elfogadandó egyezmény semmiképpen sem érinti azon előzetes szerződések érvényességét, amelyeket a szerződő felek közül némelyek egymás közölt a fegyverkezés korlátozására vonatkozóan kötöttek. Ez annyit jelent, hogy a páriskörnyéki békék által diktált s a legyőzöttekre vonatkozó leszerelési parancsok változatlanul érvényben maradnak és továbbra is megmarad a győztesek és legyőzöttek közötti különbség. Ezen az előkészítő konferencián Magyarország nem vett részt, ellenben a képviselt államok közül Németország, Bulgária, az amerikai Egyesült Államok és Oroszország nem járult hozzá a javaslathoz, látván, hogy ez egészen lehetetlenné teszi az eredményes megegyezést. Közben ez év első felében, lezajlott Genfben a leszerelési konferencia első szaka, anélkül, hogy bármiféle kézzelfogható eredményt hozott volna. Ezek voltak az előzményei Németország lépésének, amelyben bejelentette, hogy míg az egyenjogúság kérdését nem rendezik, nem hajlandó résztvenni a leszerelési konferencia folytatásán. Első pillanatra azt lehetett volna hinni, hogy ennek a kívánságnak a teljesítését minden nagyobb ellenállás nélkül remélhetik a legyőzöttek. A volt szövetségesek közül Olaszország habozás nélkül elismerte a német követelés jogosságát. A volt szövetségesek tizenhárom esztendő alatt nem teljesítették Németországnak tett ígéretüket, amely nemcsak a népszövetségi okmányban foglaltatik ünnepélyes módon. A békeszerződések legfőbb megteremtője, Clemenceau, a békeszerződések aláírásakor külön levélben biztosította a németeket, hogy az ő lefegyverzésük csak kezdetét jelenti a valamennyi országban keresztülviendő lefegyverzésnek. Lloyd George pedig, aki szintén egyik megteremtője volt a békeszerződéseknek a következőket irta: „Ama négy férfiú közül, akik ezt az ünnepies Ígéretet tették, ketten, Clemenceau és Wilson, elköltöztek az élők sorából. Orlando és én itt vagyunk. Én, mint egyike a két életben levőnek, teljesen elismerem a németeknek azt az álláspontját, hogy a győztes államok a fegyverkezések kérdésében szemérem nélkül megszegték ígéretüket. Nagvon meg lennék lepve, ha Orlando más véleményen volna e tekintetben a győztes államok szégyenletes eljárásáról". Anglia és Amerika is, gazdasági okokból őszintén akarják a fegyverkezés korlátozását és tudják azt is, hogy a német követelés teljesítése, ha a többi nemzetek komoly határozatot hoznának fegyverkezesük leszállításáról, semmiképpen sem jelenthetné Németország felfegyverkezésének lehetőségét. Erről tesz tanúságot Anglia külügyminiszterének állásfoglalása is, amely mögött áll az egész angol közvélemény. Éppen ugy, ahogyan az idő megőrölte a jóvátételeket, megsemmisíti most azokat a paragrafusokat is, amelyek a nemzeteket még mindig magasabb és alacsonyabb rangba sorozzák és eljön az a nap, amikor mindenki előtt nyilvánvalóvá lesz, hogy a nemzetek biztonságának nem a nagy haderők a legfőbb támaszai, nem az egyoldalú fegyverkezés, hanem a jogon és méltányosságon alapuló szolidaritás és együtt működés. Azon az uton, amely a civilizált népeknek jószándéku együttműködéséhez vezet s amely együttműködés lehetővé teszi minden nemzetnek gazdasági és szellemi téren erejének megfelelő érvényesüléséi, a fegyverkezési egyenjogúság problémája csak egy állomást jelent. Megoldása nem leheléit kétséges, csak az kívánatos, hogy a sok vita és tanácskozás most már ne késleltesse a bizalom visszatérését, mert bizalom nélkül sem a kis, sem a nagy kérdések meg nem oldhatók. Fanciaország és Anglia állásfoglalása most már reményt nyújt arra, hogy a jóvátételek törlése és a katonai téren való megegyezés után rá fog kerülni a sor a békeszerződések többi lehetetlen és igazságtalan rendelkezéseinek megváltoztatására is, amelyek közül a magyar határok revi;iója alapfeltétele Közép-Európa gazdasági újjászületésének is.