Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 9. szám - Együttmüködés és revizió

1932 szeptember MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 A kiskomáromi hitvallás Csodálatos beszéd hangzott el Kiskomáromban, a magyar revíziós gyűlésen: a magyar hitvallás hegyi beszéde. Beszéd, mely nagy tettek sorozatával ér fel. És a magyar hitvallás fönséges jelenetéből mégsem a beszélő Herczeg Ferenc alakja válik ki szoborszerüen. Nem a szónok a hőse e jelenetnek és nem is akar az lenni. A kiskomáromi gyűlés hőse a tömeg, a komoly, szótalan, áhítatos nép, a néma hitvallók áttörhetetlen falanxa. A kiskomáromi gyűlés próbatét volt. A magyar nép megméretése. A lélek mélységeinek kutatása a revízió mérőónjával. Mit jelent a magyar nép türelme, keleti komolysága? Kitartást? Vagy közönyt? Azok, akik elmentek a nép közé, ezt akarták megtudni s nem saját nagyságukat hirdetni, előtérbe állítani. Hatezer ember hallgatta Herczeg Ferencet, hatezer emberben vált vérré és testté az ige. Valami nagy, igen nagy dolog történt e gyűlésen: az ország népe bizonyságot tett nagykorúságáról. Carlyle, a nagy angol történetíró mondja egyik tanulmányában: — Egy ország, melynek egész népe meg van ragadva, vagy csak egjszer is meg volt ragadva, betöltve a sziv teljességéig egy végtelen vallásos eszme által, olyan lépést tett előre, ahonnan nem lehet visszafelé menni. Egy ilyen hóditásnak eredménye roppant. A gondolat ily országban változtathatja formáit, de nem pusztulhat el. Az ország elérte nagykorúságát s a gondolat ott állandóan megmarad s egyúttal bizonyos férfiasság is, mely minden munkára kész, ami embertől telik. A magyar revízió gondolata, mint a kiskomáromi próbatét megmutatta, immár nem a pusztában elhangzó szó, hanem egy nép eleven hite, mely meghódította „gazdag és szegény, gróf és zsellér" szivét egyaránt. Megmulatta, hogy a revízió nem „kevéssé demokratikus" kormányunk jelszava, hanem a magyar lélek minden rost ját-sejtjét áthaló hit és akarat, minden magyar közös hitvallása s megmutatta, hogy a magyar nép e gondolatban és hitben elérte politikai és erkölcsi nagykorúságát. A hazugság és tudatlanság, mely összeroppan totta országunkat, igen nagy erő: egyes ember szava, bármily ékesenszóló is, nem birhat vele. Az egyes ember gyönge és veszendő. Régi hit, hogy az eleven éleinek a tenger a szülője. Kiskomárom megmulatla. hogy van örök életet adó, újra meg újra teremtő örök erőnk: a magyar nép tengere. Ha a revízió dicsőséges harcosai elhullnak, ujak támadnak, akik felveszik a régiek fegyverzetét. A nép, az örökké teremtő, megújuló nép, az erő és élei forrása, ujakat állit a kidőltek helyére. Nem ritkulhatnak meg a harcos sorok. A revíziónak, melynek eddig jóformán csak vezérei és apostolai voltak, most már számlálhat a tlan iábora és kifogyhatatlan tartaléka is van: az élő és eljövendő magyarság minden ija-fia. Kiskomárom a revízió folytonosságát, a nép akaratának irányát mutatja, melytől ezután nem lehet eltérni, melyet ezután nem lehet figyelmen kivid hagyni, sem itthon, sem ott, ahol a világ nagy politikáját intézik. A kiskomáromi hatezer zarándok dallal felelt az elhangzott beszédekre. Dal hangzott fel a magyar végekről, dicsőséges régi szabadságharcunk éneke, a Kossuth-nóta, mellyel a magyar nép megfogadta, hogy „kész minden munkára, ami embertől telik". S e fogadalommal a revízió ügye a legjobb kézbe, a megérett magyar nép kezébe került. Marius Dávid és Góliáth a bécsi béke-kongresszuson Dávid és Góliáth, Toldi és Holubár története — meglehet, csak legenda, csak népek büszke példázata, de évezredek, évszázadok igazsága ragyog ki belőle. A cseh, szerb és lengyel Holubárok, talpig fegyverben, de szemforgató á jtatossággal, a bécsi világbékekongresszuson hamut próbáltak hinteni a magyar revízió izzó parazsára. — Temessük el a revíziót — mondták — és akkor nem lesz szükség fegyverkezésre. Különös kívánság. Azok, akik igy hirdetik, nem szerettetik meg, hanem meggyülöltelik a békét. Vájjon a békekongresszusra kiküldött lengyel követ, egyike a magyar revízió készséges sírásóinak, — ajánlott volna-e ilyet a letiport lengyeleknek, akik százötven évig biztatták magukat azzal, hogy „nincs még veszve Lengyelország". Vájjon ajánlotta volna-e, hogy nyugodjanak bele széttépetésükbe s akkor nem lesz szükség orosz, német és osztrák fegyveres őrizökre és csendőrökre a lengyel hazafiak ellen? Nyugodjunk bele széttépetésünkbe, hogy szegény szerbek, csehek, románok békésen alhassanak a nagy rablás után!? A trójai Paris csak egy asszonyt rabolt el a görögöktol és mégis — egyetlen görögnek sem jutott eszébe, hogy elfelejtse a sérelmet és békéli maradjon odahaza. A mi elrabolt kincsünk nem mérhető fel és nem számlálható meg. Ha Mekkából a szent Kába követ ellopnák, melyik mohamedán nyugodnék bele? Melyik hinné el, hogy a rablás jogos volt és célszerű és, utóvégre is, csak egy követ loptak el és nem hitének drága szimbólumát? Melyik hinné el, még ha maga a tolvaj mondaná is? A talpig vasban, fegyverben álló cseh Holubár szánalmasan hadakozott. Érvelése a tolvaj érvelése volt, mely az ebül gyűjtőit kincset akarta megvédeni. Érlelem, melyben van férfiasság, nem fogadhat el ilyen okoskodást. — Revízió — süvítette a levegőbe a magyar igazság parittyája s e szótól a cseh Holubárok érvelése összeomlott. Tudósok, akiknek érzelmileg semmi közük Magyarországhoz — mint Scelles, Wehberg, Quidde és Le Foyer — elismerik a revíziós törekvések jogosultságát. A bécsi békekongresszus, a kisszövetségesek érvelésével szemben kimondta, hogy a revízió szükséges és annak sürgős megindítására a Nemzetek Szövetségét kéri fel. A Magyar Revíziós Liga köszönetet mondott Póka Pivny Bélának, aki a bécsi világbékekongresszuson a kisszövetségesek kiküldötteivel szemben a magyar álláspontot képviselte és elismerésre juttatta.