Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 7. szám - Reviziós törekvések Mária Terézia idejében

1932 Július MAGYAR KÜLPOLITIKA 11 HIBEK A magyar kisebbségi kérdés az Inter­parlamentáris Unio idei konferenciája előtt. Július 20. és 26-ika között tartja az Interparlamentáris Unio ezévi kon­ferenciáját Genfben. 18-án utazott ki Lukács György v. b. t. t., a Magyar Revíziós Liga ügyvezető elnöke Berze­viczy Albert és Gratz Giisztáv társasá­gában erre a rendkívül fontos ülésszakra Magyarország képviseletében. Bár a konferencia programmjába nincs fel­véve, de Lukács György kijelentette, hogy az általános vita során többizben módot fog találni arra, hogy az elszakí­tott területen élő magyar kisebbségek kér­dését a legnagyobb erővel belevigye ennek a tekintélyes nemzetközi fórumnak vita­anyagába, még pedig oly módon, hogy kényszerüljenek állást foglalni ebben az eddig minden nemzetközi fórum ál­tal oly lagymatagon kezelt vagy el­mellőzött, sőt agyonhallgatott kérdés­ben. A magyar delegáció vezetője, Lu­kács György, külön fog rámutatni arra, hoey még a trianoni szerződésben biz­tosított legelemibb jogokat is mennyire lábbal tiporják az utódállamok s hogy az ottani igen tekintélyes magyar kisebb­ségeket mennyire elnyomják. Külön emeli ki a kisebbségek iskolaügyeit, P vallásfelekezetek helyzetét, a polgári és politikai jogok kezelését s oda fog hatni, hogy az Interparlamentáris Unio ezt a "^kérdést állandó napirendjére vegye és a konferencia tagjai a magyar delegátus alapos és objektiv elaboratumai alap­ján az egyes résztvevő parlamentekbe is bevigyék a tél folyamán a magyar kisebbségek elnyomásának kérdését s kikényszerítsék az utódállamokban a magyarság jogainak tiszteletbentartását . GYENES KÁROLY a Magyar Külkereskedelmi Intézel, sofiai megbízottja SORA Telefon: 54-93 Ul. Beltscheff, 13 Az amerikai »Szabadság« testvéri üze­nete Váenak. A Magyar Reviziós Liga váci csoportja művészi kivitelű átirat­ban köszönte meg a clevelandi »Sza­badság«-nak, Amerika legnagyobb ma­gyar napilapjának, hogy hasábjain meg­szólaltatta Borah szenátort a maeyar ügy mellett. Kende Géza, a »Szabadság<i szerkesztője most Clevelandból levelet intézett dr. Krakkcr Kálmán váci pol­gármesterhez, akit biztosított arról, hocry az amerikai magyarok becsület­tel fogják elvégezni azt a munkát, melyet a magyar sors nekik osztott ki. Franciák látogatásai Magyarországon. Idők jele, hogy a francia közvélemény mind fokozottabb órdeklődéssek és észre­vehető roKonszonvvol fordul Magyar­ország felé. Legkiválóbb francia vezető egyéniségek készülnek a közeli hónapok­ban Magyarországra, hogy a magyar kérdést a helyszínen ismerjék mégolyan­nak, amint az objektiv magyar propa­ganda a Reviziós Liga munkássága nyo­mán velük és a különböző nemzetközi fórumokkal megismertette. A Magyar Reviziós Liga párizsi titkárságának je­lentése alapján közölhetjük, hogy augusztus elején Budapestre érkezik Georges Roux, aki »R°viser les Traites« cimen már kitűnő könyvet is adott ki Párizsban Magya •országról oly érdeklő­dés mellett, amely még Párizsban is fel­tűnő. Georges Roux most a magyar vi­déket is meg fogja látogatni Budapesten kivül s elsősorban a színmagyar alföldi magyarságot óhajtja tanulmányozni. Rouxnak ezt fl vidéki útját a Reviziós Liga debreceni helyi szervezete fogja rendezni, ahol a kiváló francia író és politikus több előadás tartását is ki­látásbahelyezte. Ugyancsak Budapestre érkezik szeptemberben a Magya. Revi­ziós Liga párizsi titkárságának meghívá­sára Henry Clerc, francia radikális kép­viselő, a külpolitikai viták egyik parla­menti vezetője, aki valószínűleg Buda­pesten fog előadást tartani a közép­európai gazdasági és pénzügyi kibonta­kozást illető terveiről. A francia nők szövetségének egyik elnöke és nemzet­közi konferenciákon képviselője, Ma­dame Carof, ugyancsak szeptember kö­zepén érkezik Budapestre és körutat fog tenni az országban is, hogy azután a tél folyamán előadásokat tarthasson Magyarországról Párizsban. Válasz Seton Watsonnak. A tói folya­mán a nagy anyagi áldozatokkal dol­gozó cseh propaganda, amely Prágában 'Revizióellenes Ligátt szervezett, egy füzetet jelentetett meg, 15—20»szlovák« nyilatkozataiból, akik átlátszó módon dicsőitik a magyar felvidéken meghono­sított »cseb paradicsomot*. A füzethez előszót Seton Watsontól, az ismert kis­nntantbarát angol újságírótól kaptak. A fűzi tre a legméltóbb választ adta meg Jehlicka Ferenc apát, akinek Bécsben jelent meg angolnyolvü füzete »Reply to Mr. R. W. Seton Watson's book Slovakia then and now« címen. Ki­mutatja, hogy a cseh propagandafüzet összes állításai vaskos ferdítések és vakmerő hazugságok. Tárgyilagos han­gon ismerteti a szomorú, sőt végzetes helyzetet, amelyet a cseh uralom a magyar elszakított felvidéken terem­tett és egyúttal egyenként leleplezi az összes »szlovák«-okat, akiket a prágai hivatalos propaganda ismert csengő esz­közeivel nyert meg a dicsőítő nyilatko­zatokra. Jehlicka Reply-jének igen nagy a sikere Angliában. Kanadaiak a revízió mellett. Mintegy 30 kanadai tanár tartózkodott július elején néhány napig középeurőpai uta­zásuk során Budapesten. A kanadai ta­nárok, akik sokat hallottak Magyar­országról az utóbbi évtizedben és akik a kivándorlóit magyarság révén hazá­jukban is megismerhették a magyaro­kat, egyenesen azért keresték fel Buda­pestet, hogy a helys'inén győ"ődjenek meg arról az igazságtalanságról, amely a trianoni szerződéssel Magyarországot sújtotta. Egyenesen felkeresték a Ma­gyar Reviziós Ligát, ahol a tekintélyes kanadai küldöttséget Lukács György v. b. t. t., a Liga ügyvezető elnöke fo­gadta és velők hosszas megbeszélést folytatott. A kanadai tanárok a Liga angolnyelvű kiadványainak egész soro­zatát vitték magukkal azzal az Ígéret­tel, hogy hazaérkezésük után nyomban az egész hatalmas országterületen erő­teljes propagandát indítanak a magyar­ság jogos törekvései mellett. Különö­sen a küldöttség vezetője, Fred J. Ney professzor tett Ígéretet arra, hogy veze­tője lesz Kanadában annak a mozga­lomnak, amely célul fogja kitűzni, hogy a trianoni szerződés területi igazság­talanságai a legmesszebbmenőén repa­ráltassanak, minthogy meggyőződtek arról, hogy Közép-Európa ujjárendezésé­nek azzal kell kezdődni, hogy a régi ma­gyar területeket, mint zárt gazdasági egy­séget, helyreállítsák. Shepherd newyorki egyetemi profesz­szor látogatása a Reviziós Ligában. Mr. William Shepherd, a newyorki Columbia University világhírű professzora hóna­pok óta egyeteme megbízásából Közép­Európában tartózkodik, hogy közvet­lenül győződjék meg arról, miképpen lehetne azt az összekuszált helyzetet Közép-Európában rendezni, amelyet a párizskörüli békeszerződések teremtet­tek. A Columbia egyetem figyelmét azok a nagyszerű előadások keltették fel a középeurópai kérdések s közöttük mint legfontosabb : a Duna hajtásában fekvő Magyarország problémája iránt, amelye­ket két évvel ezelőtt 46 amerikai egye­tem meghívására a Reviziós Liga al­elnöke, Eckhardt Tibor oly hatalmas sikerrel tartott az Egyesült Államokban. Az amerikaiak, akik közül ma már a legnagyobb tekintélyű államférfiak, po­litikusok és gyakorlati közgazdák meg Milanóba utazó magyarok figyelmébe! Ondulazlone Pmnanente TINTURE-MASSAGGI MANICURE Profumerie Estere e Nacionali PREZZI MODICI CASA rnÖLLER parrucchiere da uomo e signora servizio di prim'ordine GabínUli per signora 1' piano PIILANO <ioi> Via Bossi, 8 - Telefonó 80-535 Beszélünk madárul! Man sprlcht deutsch! Magyar tulajdonos, magyar személyzet

Next

/
Oldalképek
Tartalom