Magyar külpolitika, 1931 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 4-5. szám - A revíziós gondolat Bulgáriában

Jelek beszéde G'cispdr Aulai rajza a Mauyar Külpolitika részi're — Benes: Tyü, ez nem chitfreül van írva! Nehezen lehet félreérteni! Cseh kultúra a Felvidéken E lap múlt számában egy előttünk ismeretlen valaki Szlovenszkóból cikket irt a tótföldi cseh iskolákról. Nem tehetünk róla, de mi abban a cikkben találtunk megszívlelni \alót. Igaz, hogy nem tul sokat, sőt talán csak mindössze egyet, de az aztán kiadós! Ez az egy: az a mindenekfeletti SZÍVÓS kitartás a kultúrpolitikában. Ne rettenjünk meg e pillanatban a sokszor vitássá tett gondolaton, hogy a cél szentesíti az eszközöket . . . Vegyük cseh szempontból a szólásmondást és mindjárt elismerjük, hogy azokat — a saját szempontjuk szerint nagyszerűen viszik keresztül, amit akarnak. Emlékezünk rá, hogy egyszer egy cseh hivatalnokkal beszélvén, azt mondtuk neki: — Ha mi ugy bántunk volna el a tótokkal, mint ahogy most maguk elbánnak a szlovenszkói magyarokkal — akkor most maga nem lenne itt, tudja-e? — Hogyne tudnám. De hát a tények döntenek és a politikában nem szabad szentimentálisnak lenni. . . De igaza volt ennek a cseh beámternek! Mekkora hibát követtünk el akkor, amikor mi olyan szentimentálisak voltunk, hogy — becsületesen bántunk nemzetiségeinkkel, hogy élni hagytuk őket, nem pusztítottuk életlehetőségeiket, aspirációikat, kultúrájukat és nem kényszeritettük őket tüzzel-vassal a mi kereteinkbe. Hiszen nekünk csak az agitátorokkal kellett volna éreztetnünk supremáciánkat — nem takarékoskodván azzal, amivel például egykori elnyomatásunk idejében nálunk nem takarékoskodott az osztrák: mit Blei und Pulwer! Hiszen — csak egy eset lett volna erre. Csak egyetlen tót népvezér lett volna — aki nem hitte volna el, hogy mi valóban falhoz állítjuk, aki megérdemli — több már nem akadt volna. Luxusvonaton utaztak agitátoraik a inártiromságba akkor — amikor olyan jó politikai befektetésnek bizonyult — kellemesen mártírrá lenni a szegedi csillagbörtön lakályos celláiban, első osztáyu koszt mellett. . . Ezt mi igy tartottuk európainak — kulturáltamhoz méltónak, a magyar felfogás szerint becsületes önvédelemnek . . . Ezt nevezte a cseh akkor előttem — szentimentálisnak a politikánkban . . . Bezzeg, ők ezt nem teszik. Nekik nem kell a szentimentális politika, mert ugy tudják, hogy azzal odajutnának, ahová mi jutottunk. .. A csehek ott fent kultúrájukkal — mint Fodor Dénes cikkében olvassuk —- le akarják hengerelni a Felvidék volt magyar kultúráját. Lehengerelni azt a legbecstelenebb kultúra-hengerrel: — nem nehéz dolog. Tönkre tenni sokkal könnyebb valamit, mint felépíteni. Azt pedig, hogy ezt a tönkretevési igyekvésiiket mily körmönfontan tudják takargatni, az valósággal elképesztő! Tudunk egy ilyen esetről. Nemrégiben egy igen előkelő magyar író Budapestről — Pozsonyba utazott, ahová egy meghívás vitte. Felolvasásra hívták vagy darabja bemutatójára, — már nem is tudjuk.