Magyar külpolitika, 1931 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1931 / 10. szám - Megfélemlítés az államok között
16 M\<ÍYAK KÜLPOLITIKA 1931 október dig akad valaki, aki büszkén és fennhangon meséli, hogy ö már járt Budapesten és hogy Budapest mily ideális, kedves, szép város. Az ilyen ember nzután bizonyos fölénnyel és mint ingyenes cicerone magyarázza a többieknek, hogy az egyes képek mit ábrázolnak. Véletlenül fültanuja voltam, amidőn a tömeg közepén állva egy jól öltözött ur, szemében a meggyőződés lelkesedésével fennhangon mondotta a körülállóknak : *Ich sage Ihnen meine Herrschafteti, Budapest ist hundertmal schöner, als Wien. Das muss féder Wiener wenigstens einmal in seinem Lében sehen.n Ilyen és ehhez hasonló kijelentések százával hallhatók. Ugy a nagy érdeklődés, mint a szimpátia, mellyel fogadták, komoly biztositékai annak, hogy az iroda megalkotója elérte célját. Ez a cél pedig nem egyéb, mini annak az évi 400.000 külföldinek, aki Bécsbe érkezik és olt megtorpanva viszszafordul, figyelmét felhívni Budapestre és megértetni vele azt, hogy bün lenne visszatérnie anélkül, hogy ezt a könnyű kirándulással elérhető, tertermészeti és kulturális kincsekben bővelkedő világvárost meglátogatná. Ám nemcsak az évi 400.000 külföldinek megszervezése a bécsi iroda feladata, hanem Bécs városának 2 millió lakásával is meg kell értetni azt, hogy Budapest mily gyönyörű és mily tökéletes weekend lehetőségeket nyújt. Őszintén meg kell vallanunk azt, hogy Bécs lakóságának a zöme egyáltalában nem tudja azt, hogy Budapest mily könynyen és mily olcsón közelithető meg. Nem tudják városunk ezernyi szépségét, nem ismerik kulturális értékeinket, nem ismerik a lakosság szivélyességét, gavallériáját, finom kedélyét. Az egész amit rólunk tudnak., csupán néhány elcsépelt régi szólam, melyek csak tévfogalmak megalkotására és félrevezetésükre alkalmasak. A legkevésbé sem becsüljük tul a bécsi iroda lehetőségeit akkor, amikor komolyan reméljük, hogy már az első esztendőben, — pedig ez az első esztendő úttörő munkát jelent, — sokezer külföldivel és bécsivel fogja szaporítani Budapest idegenforgalmát. Reményünk biztos alapon nyugszik, mert Kovácsházy Vilmos tanácsnoknak szervező tudományában egyik BENEDEK C. BARB1ERE Abbázia legkeresettebb, magyarszármazású uriés női fodrásza. jelentős tétele, hogy munkatársait kitűnően választja meg. így a szervezés munkáját nagyban elősegítette Zilahy Dezső, az Idegenforgalmi Hivatal kiváló igazgatója, mig a bécsi iroda munkájának alapjait dr. Markos Béla, az Idegenforgalmi Hivatal helyettes igazgatója, a tehetséges szakember, az iroda kijelölt vezetőjével, Lux Vilmossal együttműködve rakja le. De ezek a kiváló szakemberek hiába fáradoznak mégis, ha itthonról nem tápláljuk őket szeretettel és bizalommal. Nem szabad csodákat várni, bár azok a tények, amelyeket eddig elértek, mindenkinek a csodálkozását és elismerését érdemelték ki. Mert nem busás anyagi viszonyok mellett, nem előnyös időkben, hanem éppen akkor, amikor bármit, még a legcsekélyebbet is alkotni nehéz, — születtek meg. De éppen ezzel adták meg egy olyan jövőnek a réméin*!, amelyben mindannyiunknak bizni és amelyet a legnagyobb jóakarattal támogatni hazafias kötelességünk. A Revíziós Liga ujabb előadásai Angliában a magyar kérdésről A Magyar Revíziós Liga angliai titkársága őszi munkaprogrammjának első részét befejezte. A programm során a Liga londoni titkára, Hordóssy Iván, Manchester és környékén megtartotta első nyolc előadását. A legközelebbi előadások sorrendben a következő helyeken lesznek : október 26-án Glasgow, Soroptimist Club ; ugyanaznap este Troon, Népszövetségi Ligák Uniója; 27-én délben Rotary Club, Glasgow ; este Lenzie, Népszövetségi Ligák Uniója ; 28-án délben a Népszövetségi Ligák Uniójának egyetemi szervezete, este a Főiskolai Hallgatók Nemzetközi Clubja ; 29-én Népszövetségi Ligák Uniója, Irvine ; 30-án Campbeltown, Népszövetségi Ligák Uniója ; november 4-én Winchester, Népszövetségi Ligák Uniója; 12-én Lewisham-Catford ; 23-tól 28-ig bezárólag Yorkshire tartomány különENNIO E GÁBRIELÉ COIFFEUR Milano ítegelökelőbb női fodrás/a a varos szivében Via Manzoni, 20 MILANO Telefonó 70-934 Magyar tulajdonos KOVÁTS GÁBOR Milano böző városai; december 7-én London (Saint John-s Wood) és 10-én Gerrard Crossler. Az előadó minden előadásában részeletesen ismerteti a trianoni béke kulturális, kisebbségi és főleg gazdasági abszurd voltát és az előadást követő viták során minden alkalommal őszinte és nagy megértést tapasztalt az angol közönség részéről a magyar kérdéssel szemben, amelynek fontosságát a keleteurópai és általában az európai gazdasági krizis megoldása szempontjából az angol közvélemény napról-napra jobban átlátja és sürgeti. A magyar közvélemény csak a legnagyobb örömmel fogadhatja ezt a kiváló sikert, amelyet a magyar revíziós mozgalom angliai képviselője, lapunk munkatársa, Hordósy Iván az angol közvélemény felvilágosítása terén elért. Ezek az előadások a felvilágosítás legjobb eszközei, mert a szabad diszkusszió révén ^eljesen tiszta képet ad az érdeklődőknek. Hogy a józan angol nép mekkora súlyt helyez a helyes meggyőződés elvére, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy Hordósy útját teljesen a Népszövetségi Ligák Uniója rendezi a saját szervezetében, melvnek kb. 2 millió tagja van Angliában. Helyreigazítás. Legutóbbi számunk ötödik oldalának első bekezdésében a tizenhetedik sorban kezdődő mondat helyesen igy hangzik : »Ezzel szemben a háború előtt magyar részről még csak kísérlet sem történt arra, hogy a Wickham Steedekkel szemben hasonló ügyes és agilis propagandistákkal teremtsünk összeköttetést.« MAGYAR KÜLPOLITIKA A Magyar Revíziós Liga hivatalos lapja Külpolitikai, közgazdasági és idegenforgalmi folyóirat. Szerkesztő-bizottság: Pékár Gyula főszerkesztő. Madarassy-Beok Gyula br., Sz.erényi József br., Fali Endre dr., Süe Anlal főmunkatársak. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV., Dalmady-ulea 3. Telefon: 845—97. Kiadja: A Hungária Lloyd irodalmi és könyvkiadó vállalat. A szerkesztésért és kiadásért felelős: Barlos Mihály, közgazdasági szerkesztő: Reményi Endre. Kiadóhivatali igazgató: Pajor Mátyás. Előfizetési ár: Lgész évre 24 pengő, félévre 12 pengő, Ausztriában 30 Schilling, Bulgáriában 750 leva, Franciaországban 120 frank, Németországban 20 márka, Olaszországban 100 iira, Törökországban 12 török lira. Postatakarékpénztári számla 16123. WODIANER F. ÉS FIAT GRAFIKAI INTÉZET ÉS KIADÓVÁLLALAT R.-T. KÖNYV ÉS HIRLAPNYOMDAJA ToUfoo: 88-8-10 BUDAPEST, IV., DALMADY-UTCA 3-5-7. Felelős: Kiss Ferenc