Magyar külpolitika, 1931 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 7. szám - Európa végzetes napjai

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1931 július napról-napra erősebben jelentkező bomlását. És minden bizonnyal elég erős lesz ahhoz katonailag, hogy kellő időben ezt a rombolást hadsereggel, légil'lottáival és mérges gázaival alátámassza. Ebben a vonatkozásban ne felejtsük el, hogy Oroszországban egy uj generáció nő fel, a szovjetvallás tanaitól átitatva, amely a világ kultúrájából, civilázáeiójából, mindabból, amit az emberiség nagyot, maradandót és szépet alkotott, csak annyit ismer, amennyit a szovjetszürő részére átbocsát és csak ugy tanulja meg, ahogy azt a szovjetterror a maga céljai érdekében megenged. Ez az orosz fiatalság, az orosz határokon tul az emberiség boldogulásának gyűlölt és elvetemedett gyilkosait látja a kapitalisztikus világrendszerben és abban a hitben nevelkedik, hogy ennek a kapitalizmusnak maradék nélkül való elpusztítása; könyörtelen kigyomlálása nélkül a világ boldogítása elérhetetlen. Az emberi civilizáció nagy alkotásairól, arról, ami egy organikus gazdasági rend évszázados munkájából az emberi erő és az emberi szellem szabad érvényesülése mellett nőtt ki, éppoly kevéssé van fogalma, mint ahogy a Iongobard vagy vandál katona nem ismerte Petronius kultúráját. A legutolsó hetek eseményei igazolják azt, hogy az a pesszimizmus, amellyel a világ kapitalisztikus rendszerének ezt a súlyos megbetegedését előre láttam, nem volt túlzott. Cikkem megírása után következett ÍM? a Creditanstall teljes összeomlása, mindazokkal a mellékhajtásokkal, amelyek a kapitalizmus monleveresti csúcsán álló klasszikus reprezentánsainak, a bécsi Rothschild-háznak nem jelentéktelen érintésével az osztrák gazdasági helyzetet egy csapásra darabokra törte, s az elmaradhatatlan állami megoldás szükségével egy neokollektivisztikus rendszer körvonalainak kiépítéséhez vezetett. Bekövetkezett Németországban a Darmstádter és Nationalbank bukása mellett a katasztrofálissá alakult német helyzet, valamint ezzel összefüggésben a mi, egyidejű háromnapos bankmoratóriumunk. Egy olyan fenyegető összeomlás, amely a német helyzet teljes felfordulásához vezethet, ha a rögtöni nemzetközi segitség nem következik be, a világgazdaságnak egy olyan megrendülése, amelyet a gazdaságtörténelem eddig nem ismert. A Hoover-terv sorsa azonban talán még jobban jellemzi a világpolitikának lelki betegségét, mint mindezek a katasztrofális események, amebyek időközben bekövetkeztek. Amerika a békekötések óta a Hoover-féle megnyilatkozásig fenntartotta azt az álláspontját, hogy politikailag nem kiván az európai kérdésekkel foglalkozni és tudni sem akart arról, hogy az interalliált háborús adósságok enyhitésével vagy elengedésével és közvetve ennek utján a német reparációs terhek csökkentésével vagy moratóriumával legalább megindítsa a tarthatatlan európai helyzet szanálását. Időközben az amerikai krizis súlyosbodott. A háború utáni féktelen prosperity megszűnésével a splendid isolation fenntartása minden európai politikai kérdéssel szemben napról-napra lehetetlenebbé vált és az Egyesült Államok kénytelenek voltak saját testükön megismerni annak az igazságnak sorsdöntő voltát, hogy a világ gazdasági élete egyetlenegy nagy testet képez, s annak egy része sem tudja egészségét megvédeni, ha súlyos betegségben sorvadnák el a testnek egyéb részei. Az a gondolat, amelyet Hoover előtt csak a legbátrabb és legokosabb amerikai nemzetgazdászok, mint pl. Wiggins a Chase National Bank elnöke, mert kife jezni, hogy t. i. Amerika aktiv részvétele nélkül az európai gazdaságpolitikában és nevezetesen az interalliált adósságok könnyítése nélkül a világválság meg nem oldható, végre megérett és kifejezésre került a Hoover-féle üzenetben. Európa fellélegzett. Néhány napig az az érzés dominálta a gazdasági életet, hogy végre megindult a nemzetek szolidaritásán felépülő regenerálódás munkája, hogy Hoover tervének átütő ereje lesz és csak az első etappját jelenti egy megkezdődő uj nemzetközi politikának. A gazdasági élet sokkal nagyobb részében alapul pszichikai momentumokon és lelki atmoszférán, mint azt általában hiszik. Sőt merem állítani, hogy ezek a pszichikai motívumok igen nagy mértékben egyenesen termelő és alkotóerőt reprezentálnak. Ezért lett volna beláthatatlan jelentősége annak, ha a Hoover-terv a maga páratlan, nagyszerű spontaneitásában rögtön keresztül tudott volna hatolni és egészen kétségtelen, hogy az akkor már fuldokló gazdasági élet ezen az első szalmaszálon, — mert az egyéves moratórium csak egy szalmaszála lett volna a mentési akciónak, — egy uj élet kiindulási pontját jelentette volna. Nem következett volna be nevezetesen a német katasztrófa és mindaz, ami eddig azzal együtt járt és a legközelebbi időben még együtt fog járni. Azonban a Hoover-terv, — legalább is egyelőre — megfeneklett a beteg Európa még mindig rettenetesen pusztító és romboló háborús pszichózisában. Európa még mindig nem értette meg azt, hogy a kapitalizmusnak, a kultúrának, a civilizációnak nagy, komoly, jelentőségében még át sem tekinthető egyetlen igazi veszélye a szovjet. És még mindig a háborús világégés mentalitásából táplálkozik. A ^mésquin« kicsinyes, rövidlátó, rosszakaratában egyenesen végzetes francia politika már az egyéves moratóriummal együtt Németország további megalázását, teljes letörését és részben még a versaillesi szerződésen is túlmenő uj politikai clőnj'ök biztosi! ását kereste. Az angol sajtónak még franciabarál orgánumai is ezt az eljárást a zsarolás szóval illetik. Viszont a teljesen elfajzott, német belpolitikai helyzet, különösen Hitlerék ereje megakadályozta Németországot abban, hogy egy nagy és spontán gesztussal, — mindenekelőtt a hadiflotta építkezésének megszüntetésével és talán bizonyos koncessziókkal az úgyis teoretikus német-osztrák vámunió kérdésében — egy diplomáciai elővágást tegyen a várható francia állásfoglalással szemben és ezáltal még teljesebben és energikusabban izolálja Franciaországot és annak sovinisztikus elvakultságában a teljes katasztrófával fenyegető politikáját. Sokszor visszaélünk azzal a kitétellel, hogy itt a tizenkettedik óra. A pillanatnyi helyzetben azonban igazán elmondhatjuk, hogy a tizenkettedik óra már elmúlt, hogy azon nagyszerű pillanat felhasználásának elmulasztása, amelyet a Hoover üzenet az első napokban jelentett, megmérhetetlenül súlyosabb és nagyobb áldozatokat követel a világ minden kapitalisztikus államától, mint amilyenekkel a regenerálás megindítása még néhány héttel ezelőtt eszközölhető lett volna. »Megmérhetetlen nyomor és szenvedés- — hogy Ferenc József egykori mondását citáljam — beláthatatlan, végzetes, teljes összeomlás fenyegeti Európát, ha a legközelebbi napokban nem találják meg az összes nemzetek együttes erejéből és áldozatkészségéből legalább a pillanatnyi megoldásokat és annak a nemzetközi gazdasági rendszernek a megindítását, amely végre a háború halálos kísérleteinek kipusztitásával az emberi szolidaritásnak gondolatán épül fel.