Magyar külpolitika, 1930 (11. évfolyam, 1-7. szám)

1930 / 4. szám - A háborus bünösség nagy pere

1930 szeptember MAGYAR KÜLPOLITIKA 13 előnyős, ha felvonulunk, de az ellenségeskedések azonnali megkezdésé nélkül: jó ez, meri az ellenségnek nem vesszük el aziránt) reményét, hogy hátha még elkerülhető a háború? Persze, katonai intézkedéseinket ügyes diplomáciai tárgyalásokkkal kell maszkíroznunk, hogy az ellenség gyanakvását lehetőleg citáltassuk..." Poincaré erre azt feleli, ő erről a tábornoki ülésről semmit se tud. Helyes, nem kétkedünk a szavában, csak sajnáljuk, hogy ép a döntő dolgokban gyakran ily informálatlan. Mi azonban a magunk részéről máris látjuk, hógy a háborús bűnösség mégis tán inkább abban a táborban keresendő, ahol kerek két évvel előbb igy készítették elő a világháború katonai és diplomáciai mesterkedéseit. lyesen hangoztatja a béke fenntartásinak a szükségességét s Miklós ennek hatása alatt éjjel 11-kor részlegesre szelídíti a már kiadott általános mozgósítási rendeletet. A bosszankodó Szasszonoff másnap újból megjelenik a cárnál és pedig Tatiscsef tábornok berlini orosz katonai megbízottal, hogy újból megdolgozza a gyönge, de jóindulatú s a vérontás rémétől rettegő cárt. Felmutatja a Shebeks bécsi orosz követ meghamisított sürgönyét, hogy „Ausztria már mobilizált" s rémítgetve hangoztatja „Németország titkos készülődéseit". Miklós összeroshad a két nagy hazugság súlya alatt s délután 4 órakor aláírja-az immár végleges orosz általános mozgósítási •rendeletet, mely hatalmas dilemma elé állítja Németországot. Németország ugyanis egy részleges (vagyis Ausztria-Magyarország ellen irányuló) mozgósításban még nem láthat veszedelmet magára, de az általános, vagyis ellene is irányuló mobilizáció — a bizton bekövetkezendő francia fellépés folytán —• már a két front háborús veszedelme elé állítja őt. Megvannak a tervei erre is: gyors offenzíva nyugaton a francia ellen s lassú defenzíva keletre az orosszal szemben, de Németország nem gondol háborúra, mert nincs készen, mert az ő hadi reformprogramja egy 1935-ig (!) kontemplált hosszabb tartamú akció. Más a francia készenlét, a franciák az előző évben már felemelték a szolgálati idő tartamát s minden hadi berendezkedésük arra vall, hogy rövid időn belül bekövetkezendő háborúra gondolnak ... Nos, Németország a vele nem is közölt orosz általános mozgósításra felszólítással (sommation) felel. Figyelmezteti az orosz kormányt július 26-ika óta elküldött jegyzékeire, hogy t. i. az orosz mozgósítást magára nézve háborúnak kell tekintenie s felszólítja Oroszországot: azonnal szüntesse be a mozgósítást. Szasszonoff, „technikai okokra" hivatkozva, megtagadja ezt. Németország még háromszor ismétli a felszólítást és csak az ujabb refus után jelenti ki, hogy hadbanállónak tekinti magát Oroszországgal. Nézzük most az angol követ, Sir George Buehanan szerepét. Ö július 31-én küldi el jelentését az orosz mozgósításról s ez a 194. sz. sürgöny feladatik aug. 1-én (!) d. u. 3 óra 10 perckor s megérkezik Londonba pont 3 órakor, i'agyis tiz perccel hamarább, sem mini feladatott volna! „Itt nyilván hamis a dátum", mondja maga a brit okmánytár kiadója, — „mert hisz a cár már az előző napon, vagyis július 30-án d. u. eldöntötte az általános mogósitást". Kezdődnek itt is a misztifikációk, — mintha itt is olyasmit látnánk, hogy az orosz mozgósítást későbbre akarják tolni, oly későre, hogy időben az osztrák-magyar mozgósítás mögé kerüljön, vagyis Ausztria-Magyarország tűnjék fel az első mozgósítónak! De a misztifikációk továbbra is folytatódnak, sőt döntő a A béke halála 1 Halála? ... helyesebben tán ugy kellene mondanunk: a béke kivégzése, — hisz az az ördögien szövevényes és előre kigondolt terv, melyre az uj adatok rávilágítanak, nem enged kételyt aziránt, hogy itt volt ellenségeink részéről tudatos békegyilkolásról van szó. Erre vall a Szasszonoff volt orosz külügyminiszternek az előbbi fejezetben emiitett hires mondása: „ez az én háborúm lesz!" — s ezt bizonyítja az orosz tábornoki tanács 1912 november 8/21-iki jegyzőkönyve, mely két évvel a bábom kitörése előtt, tervszerűen előre megjósolja a szerb konfliktust, még azt is, hogy az orosz mozgósítás majdan ugy következzék el, hogy a cári seregek még azelőtt üthessenek rajta az osztrák-magyar haderőn, mielőtt ez végezne Szerbiával... Pokoli terv, melynek gyökerei 1890-ig nyúlnak vissza, mely a maga Párizs—Pétervár —Londonon át szövődő „hármas bekerítésével" huszonnégy éven keresztül húzza a hurkot a monarchia nyaka köré! Oroszország már 1914 februárjában mobilizál a messze Keleten s Csekonics Iván gróf jelentése szerint tovább mozgósít május folyamán Európában, — vájjon a szerajevói gyilkosság eszméje (mint startoltató pisztolylövés!) mikor merült fel? Ezt még homály fedi, de az orosz tábornoki tanács jegyzőkönyve, mely már 1912-ben az 1914-i szerb konfliktusról beszél, azt sejteti, hogy ez a „startoltató" szerajevói pisztolylövés már jóeleve fel lett véve a szláv programba. A világ első diplomatái, az angolok, már 1912 óta növekvő aggodalommal nézik a szerb mozgolódást; Sir F. Cartwight, a bécsi angol követ, 1913 január 31-ről ezt irja Sir Arthur Nicolsonnak: „Ugy látom, Szerbia egy napon még Európa összes államait egymás ellen fogja uszítani s általános háboTut fog felidézni a kontinensen. Ki se mondhatom önnek, az emberek itt (Bécsben) mily idegesek már; ez az Oroszországtól bátorított kis ország annyi gondot okoz Ausztriának! Nagy szerencse lenne, ha Európa kikerülhetné azt a háborút, amely felé ez a mostani krízis sodorja. Ha még egy ujabb szerb krizis következik, meg vagyok győződve róla, AusztriaMagyarország nem fogja többé tűrni az orosz beavatkozást s bármi áron is maga fog akarni végezni kis szomszédjával . .," Élesen látó jósszavak! És hiába felel Poincaré a Gerin XIII. kérdésére 14 július végén. e szavakkal: „Ausztria-Magyarország a Szerb hadüzenettel a legerkölcstelenebb erőszakot követte el..." a volt köztársasági elnök ismét téved, mert a legnagyobb erkölcstelenség és az erőszak nem a mi oldalunkon, hanem ellenkezőleg a másik oldalon, az orosz táborban volt, mely (ismét a tábornoki tanács jegyzőkönyve szerint!) „Moszkva természetes balkáni szövetségesével, kinek sorsát Oroszország nem nézhette közönyösen," a kis Szerbiával ezt a helyzetet előre megteremtette s a monarchiát a szerajevói csapdába tudatosan belekergette. A monarchia minden józanul és pártatlanul gondolkodó ember szerint nem tehetett másként. A talpig gavallér és tisztességes Ferenc József imába merülten mondotta ki: „mindent meggondoltam ..."' Denikve eldördült a „startoltató" szerajevói pisztolylövés s ez nemcsak a monarchia trónörökösét, hanem a békét is sziventalálta, meggyilkolta. Kitört a nagy háború és — ahogy ezt Poincaré egy hű hive, Paléologue pétervári követ találóan mondja: „Európának tüzzelvassal pusztulnia kellett oly szláv, oly orosz érdekért, melyhez voltaképp se Franciaországnak, se Angliának semmi köze nem volt." De nézzük most a haldokló béke utolsó perceit. Tragikus felvonás, melynek homlokterében Shakespeare király-drámáinak a mintájára, négy császár áll... Láttuk már az imádkozó agg Ferenc Józsefet, nézzük most a különben oly heves és kardcsörtető, de most mindvégig a békét akaró Vilmos Kaiser-t, nézzük India császárját, a szintén jótakaró, nyugodt angol királyt s végül a szerencsétlen orosz cárt, kinek sorsa a gonosz tanácsadók közt a legtragikusabb, mert hisz „hágai béke-cár" létére, ki 1900-ban világbéke-akcióival harangozta be az uj századot, őt kén; szeritik most háborús döntő szóra. Körülöttük pár miniszter, követ, diplomata szintén shakespearei alakok... az ember elámul, voltakép mily kevesen vannak a békegyilkolók s menyin ire pár emberen, pár órán, oéhánj percen múlik-, hogy tizrüilliók menjenek a halál vágóhídjára s százmilliók a már egyre sajgóbb világnyomorbal Szaszonoff sürgetésére a cár 1914 július 29-én este elrendeli az általános mozgósítást, de kevéssel ezután sürgönyt kap Vilmos császártól, ki eré-